Aktív viszonyunk a természethez eredményezhet tudatos környezetvédelmet
Nem mindegy persze, hogy milyen szinten kapcsolódunk a természettel. Azt már kutatások sora megállapította, hogy belső harmóniánk, vagy egyszerűbben fogalmazva a lelkünk állapota egyenesen arányosan függ össze azzal, hogy a természettel való kapcsolatunkat milyen szinten éljük meg, hogyan töltjük el azt az időt, amit úgymond a „természetnek szánunk”. Nem elég „csak” a természetben lennünk – mutatnak rá a tanulmányok -, ennél aktívabb kapcsolódás szükséges ahhoz, hogy felelősségérzetünk kialakuljon. Gyakran hajlamosak vagyunk arra, hogy összemossuk a természettel való érintkezésünket az ahhoz történő szorosabb kapcsolódással. Ennek megfelelően megkülönböztethetünk ún. passzív és aktív részvételünket a természetben. Sétálhatunk úgy egy parkban, vagy éppen egy tó, vagy folyó parton, hogy bár a természetben vagyunk, mégsem adjuk át figyelmünket 100%-osan a közvetlen körülöttünk levő világnak, gondolataink adott esetben teljesen máshol járhatnak, ezt nevezzük passzív jelenlétnek. Az aktív jelenlét esetén a természetben eltöltött idő alatt annak minden rezdülésére maximálisan odafigyelünk. Figyeljük és megpróbáljuk megérteni a madarak csicsergését, a növények csodálatának is teljes mértékben átadjuk magunkat.
Ez az aktív jelenlét az alapja annak, hogy olyan emberekké tudjunk válni, akik egyrészt belső harmóniával és boldogan tudnak élni, másrészt a természettel teljes szimbiózisban a környezetünk védelmében is lényegesen aktívabban tudunk fellépni passzív környezetünkkel szemben.
