Napjainkban, sajnos nem újdonság, hogy az élelmiszerek rengeteg mesterséges anyaggal vannak „ellátva” és ennek az eredménye, amelyről viszont már csak nagyon kevés szó esik, hogy ezek lerakódhatnak a szöveteinkben. Önmagában még ez természetesen nem lenne probléma, viszont sajnos számos, hosszútávon kialakulható betegségeknek lehet ez a kiváltó okuk, arról nem is beszélve, hogy rövidtávon is lehetnek olyan negatív hatásaik, mind például az immunrendszer gyengesége, vagy éppen az állandó fáradtság, kimerültség. A bio táplálkozásnak viszont éppen az a lényege, hogy nagyon sok, a szervezetünk számára teljesen szükségtelen méreganyagtól kímélhetjük meg szervezetünket.

Mikor mondhatjuk, hogy bioélelmiszerrel van dolgunk?

Talán úgy tudjuk a legegyszerűbben megfogalmazni, hogy a bio élelmiszerek sajátossága, hogy minden tekintetben ellenőrzött gazdaságból származnak. Ettől még persze nem biztos, hogy bio termékeket állítanak elő adott, ellenőrzött gazdaságban, viszont ha hitelt érdemlően bizonyítani tudják, hogy a termelés során nem használnak permetezőszereket, műtrágyát, illetve az alapanyagok feldolgozásánál a mesterséges adalékanyagok használatától is eltekintenek, nos ha ezeknek a kritériumoknak megfelelnek, akkor minden bizonnyal adott ellenőrzött gazdaságban biotermékeket állítanak elő. Fontos, hogy a termék csomagolásán fel legyen tüntetve, hogy adott termék kizárólag öko, bio, illetve organikus gazdálkodásból származhat csak, mert kizárólag ebben az esetben beszélhetünk biotermékről.

A biotermesztés kritériumai

A biotermesztés fontos kritériuma még, hogy a földben, amelyben adott alapanyag termesztése történik, több évre visszamenőleg igazolható legyen, hogy semmiféle vegyszerrel történő kezelésen nem esett át.

Biotermékek, amelyek segítenek az egészség megőrzésében

Érdemes tehát a boltok polcain, illetve a webáruházakba megkeresni azokat a biotermékeket, amelyek segítségével az egészséges életmód mezsgyéjére léphetünk. Nemcsak a fogyókúrához, de a legkülönfélébb betegségek megelőzésére is a biotáplálékok remek alapul szolgálnak.