Egészséges életmód (Sport és szabadidős kellékek)

Az egészséges életmód megvalósítása a mindennapjainkban jelent kihívást. A Green Pláza termékkeresőjében elsősorban azokat a termékeket listázzuk ebbe a kategóriába, melyek a mozgással, testünk és szellemünk fejlesztésével állnak szoros kapcsolatban.

221-240 megjelenítése a(z) 1 003 elemből.
Mantra Sadhana - CD

Mantra Sadhana - CD

A shadana célja, hogy kifejlesszük, megépítsük magunkban azt az embert, azt a lényt, akivé válni szeretnénk. Vagyis, a sadhana célja a saját fejlődésünk és többé válásunk személyiségben, szemléletben, egészségben, bármi előremutató dologban,ami fontos a számunkra. Ilyen önfejlesztő módszer és eszköztár a mantra sadhana gyakorlata is, amikor szattvikus (tudatosságunkat-, képességeinket támogató) mantrákat hallgatunk, gyakorlunk vagy meditálunk velük.

Ezekből az ősi szattvikus mantrákból készítettünk egy új összellítást erre az albumunkra, sőt, a záró mantraszettbe rátettük a saját meditációs sadhanánk mantráit is (6- 10 track).
Ahogyan mélyül a sadhanánk, a mantra sadhanánk úgy finomodik az érzékelésünk, erősödik a karizmánk, intuíciónk, és egyre több lesz az energiánk és az időnk azokra a dolgokra, amik igazán számítanak nekünk.
Sok szeretettel ajánlom ezt az albumot mindannyiunknak, akik szeretnénk fejlődni egy kiegyensúlyozott, tartalmas, áramló, és elégedett benső világban, eloldódva, távolodva a ragaszkodások finom szövevényes tudati hálójától. | Virinchi Shakti

A sadhanánk az életben való tudatos jelenlét gyakorlata. (Rabindranath Tagore)

2 200 Ft
Irány a bolt
Geranium – Muskátli illóolaj 15 ml - doTERRA

Használata:

  • nyugtató hatásért zuhanyzás után kend be magad muskátliolajjal
  • mielőtt a szabadban töltenéd idődet, alkalmazd külsőleg
  • a bőr szépítése érdekében kenj közvetlenül arcodra és élvezd az aromaterápiás hatást
  • saját mély-kondicionáló elkészítéséhez keverj pár cseppet samponodhoz vagy balzsamodhoz
  • a virágos, hangulatemelő illatért keverj az arc- és testápolódba

Figyelmeztetés!

  • Lehetséges bőrérzékenység.
  • Tartsd távol a gyermekektől!
  • Várandósság, ápolás vagy orvosi ellátás alatt állsz, konzultálj orvosoddal!
  • Kerüld a szemmel, a belső fülekkel és az érzékeny területekkel való érintkezést!
  • Kerüld a napfényt és az UV sugárzást a felhasználást követő 12 órán át!

Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)

Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?

  • Néhány esszenciális olajnak felemelő, élénkítő hatása van, míg mások nyugtatóan hatnak. Az esszenciális olajok aromás használata nem igényel speciális eszközt.
  • Ugyanazt az egészségügyi előnyt éred el, ha egyszerűen teszel néhány csepp olajat a tenyeredbe, aztán összeérintve a tenyereid élét az orrod köré borítod a kezeidet és mélyen belélegzed az olajok illatát.

További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak

  • Tegyél olajat egy pamut golyóra és tedd az autód szellőzőjébe.
  • Keverj össze olajat vízzel egy szórófejes üvegben és fújd a bútorokra, szőnyegre, vagy ágyneműre.
  • Adj olajat a szennyes halomhoz, vagy a vasaló deszka huzathoz.
  • Használd házi felülettisztítóként.

Helyi felhasználás

Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.

A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.

Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.

Hol használjuk?

  • Nyak
  • Homlok és halánték (ne túl közel a szemekhez)
  • Mellkas és alhas
  • Karok, lábak, fenék és lábfej

További hatékony módok a helyi alkalmazásra

  • Pár csepp olaj a forró fürdőhöz
  • Egy meleg, vagy hideg borogatást, úgy hogy beáztatsz egy törölközőt, vagy ruhát vízben, hozzáadva az esszenciális olajat, majd ráhelyezed a kívánt területre
  • Adj olajat a testápolóhoz, vagy hidratálóhoz, aztán kend a bőrödre.

Elkerülendő érzékeny területek

  •  Az arc egyes részei, mint a szemek körüli bőr
  • Szemek és belső fül
  • Töredezett, sérült bőr

Belsőleg

A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.

  • Használhatod az olajokat ételreceptekben. 
  • Figyelj rá, hogy az esszenciális olajok sokkal erősebbek, mint a száraz és friss gyógynövények és fűszerek, nagyon kis adagokkal indíts.
  • Az erősebb olajokat jobb, ha fogpiszkálóval adagolod (süllyessz egy tiszta fogpiszkáló végét az olajba, aztán add az ételhez) cseppentés helyett.
  • Adj esszenciális olajat vízhez, turmixhoz, tejhez, teához és más italokhoz.
  • Vedd be az esszenciális olajokat kapszulában, vagy adj egy kicsit almaszószhoz, vagy joghurthoz.

26 851 Ft
Irány a bolt
SPIKY Masszázs labda 6cm - Lime - Bodhi

SPIKY Masszázs labda 6cm - Lime - Bodhi

A tüskés masszázs labdák a teljes test átmasszírozására alkalmasak. A kisebb méretű labdák a kezek és a lábak számára ideálisak, valamint használhatóak speciális terápiás-és fitness célokból is.

  • javítja a keringést
  • stimulálja a reflexzónákat a talpon és a tenyéren
  • oldja az izmok feszességét
  • növeli a testtudatot fizio-és ergoterápiás kezelések alkalmával
1 190 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Tritán palack csomag 4 db (1l)

Tritán palack csomag 4 db (1l)

A Tritan™ kopoliészter palackok egyedülállóak. Értékes alapanyaguk nem tartalmaz lágyítót és bisphenol-A (BPA)-mentes. A tritánból készült palackok ütésállóak, súlyuk kicsi, és kiválóan tisztíthatók. A Tritan™ palackban mindenhová magaddal viheted a forrásvíz minőségű Maunawai-vizet. Miért lenne jó Neked egy ilyen Tritán-palack? A Tritán-palackból semmilyen vegyület nem oldódik a benne tárolt folyadékba. Hideg és meleg folyadékot is tudsz benne tárolni. Zöldség és gyümölcslé tárolására is alkalmas Mert BPA-mentes és lágyító mentes Eastman Tritan™ kopoliészterből készül.(miért káros a BPA >>) Nem csak kézzel, hanem mosogatógépben is mosható. Könnyű, tartós és ütésálló, szemben az üveg palackokkal. Használatával egyben véded környezetedet kevesebb műanyag PET-palackot fogsz a szemétbe dobni. Rendelhető sportkupakkal is, így sportoláshoz is tudod használni. Trendi, jól néz ki, és a legpraktikusabb megoldás. A Tritán-palack anyaga az élelmiszerekkel kontaktusba lépő anyagokra vonatkozó szabályoknak és előírásoknak maximálisan megfelel, egészségre károsító hatása nincs. Íze és illata semleges. Rendelhető űrtartalom: 0,5 literes (ideális gyerekeknek az iskolába is) 1,0 literes Hogyan tisztítsd a Maunawai Tritán-palackodat? A palackot nem szénsavas italok tárolására tervezték. Habár a palack 2 bar belső nyomás értékig stabil marad, azonban a kupakon át és a palack nyitásakor a gázok hirtelen távozása léphet fel. A Tritan™ palack élettartamát meghatározza a rendeltetésszerű használat és a tisztítás módja, ezért kérlek, ürítsd ki és tisztítsd meg rendszeresen a palackot. Óvjad a közvetlen napsugárzástól. Ne tegyed a palackot vegyszerek és színezékek közelébe. Háztartási mosogatógépben történő tisztítás esetén 80 mosásig használható. Kézzel történő mosás esetén az élettartam többszörös, így ezt a tisztítási módot javasoljuk! A teli, zárt palackot tilos mikrohullámú sütőbe tenni! (robbanásveszély, károsodhat a palack). Hevítés által a palack tartalma robbanásveszélyessé válhat, valamint az egyenetlen melegítés forrázás veszélyét hordozhatja. A palackot nem lehet mikróban sterilizálni.
18 320 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Nyugi stresszűző illóolaj keverék 100%-os

A nyugi stressz oldó illóolaj keverék, ideális félelmeink, gondjaink csitítására, a harmonikus pillanatok megteremtésére. Összetevői: Narancs illóolaj békét, boldogságot, örömöt okoz az elmének, a testnek és a szívnek. Oldja a depressziót. Levendula illóolaj nyugtat, csökkenti a depresszió. Segít relaxálni, megbékélni különböző helyzetekkel Mandarin illóolaj a stressz oldásban segít, felvidít, felüdít, serkent, motivál, élénkít Római kamilla illóolaj nyugtató, relaxáló, izomgörcsöket csökkentő hatású, megnyugtatja a lelkünket, idegeinket. Ilang-ilang illóolaj önbizalmat, békét ad, megnyugtat, harmonizálja az érzéseinket, csökkenti a lelki görcsöket. Illatprofil:  vidám, nyugtató, stresszoldó illata: Vidám citrusos virágos illat ajánlás: párologtatásra- irodában, autóban, tanulószobában, fitneszteremben, szaunában, kiegyensúlyozó-feszültségcsökkentő aromafürdő, feszültségoldó masszázsolaj készítéséhez Összetevők: Narancs illóolaj (Citrus Aurantium Dulcis Peel Oil), Levendula Ilóolaj(Lavandula angustifolia), Mandarin illóolaj (Citrus reticulata Oil), Ilang-ilang(Cananga Odorata) ,Római kamilla illóolaj (Anthemis nobilis , Limonene*, Limonene*, Linalool*  (* az illóolajok természetes komponense) Nem kívánt hatások, ellenjavallatok, figyelmeztetések:   a citrusfélék illóolajai fényérzékenyítő hatásúak, ezért a bekent területet ne érje napfény legalább 6, vagy akár 12 óráig.
1 250 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Jógaszőnyeg tartó - Homok - OM szimbólummal - Bindu

Ez a jógaszőnyegtartónk elsősorban a vékonyabb (kb. 3-4 mm-es) szőnyegek számára nyújt biztonságos lakhelyet.

Stílus és praktikum ötvöződik ebben a jógamatrac tartóban. Gondoskodik legfontosabb jógakellékünk kényelmes szállításáról és megvédi a szennyeződésektől az úton és otthon is. Használata egyszerű, a tetején lévő zsinórral nyitható és zárható. A legtöbb jógaszőnyeg tárolására alkalmas. Vállra akasztható, így a szállítás nem csak biztonságos, hanem kényelmes is.

2 990 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Tangerine – Mandarin illóolaj 15 ml - doTERRA

Tangerine – Mandarin illóolaj 15 ml - doTERRA

Használata:

  • univerzális spray-ben használva segít eltávolítani a zsírt és frissítő illatot hagy maga után
  • antioxidáns hatásért tegyen egy cseppet vízbe vagy gyümölcslébe
  • szemeteskuka kiöblítéséhez kombináld a szódabikarbónát, kasztíliai szappant és mandarinolajat
  • különlegesen ízletes gyümölcsöntethez kombináld joghurttal és túróval

Figyelmeztetés!

  • Lehetséges bőrérzékenység.
  • Tartsd távol a gyermekektől!
  • Várandósság, ápolás vagy orvosi ellátás alatt állsz, konzultálj orvosoddal!
  • Kerüld a szemmel, a belső fülekkel és az érzékeny területekkel való érintkezést!
  • Kerüld a napfényt és az UV sugárzást a felhasználást követő 12 órán át!

Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)

Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?

  • Néhány esszenciális olajnak felemelő, élénkítő hatása van, míg mások nyugtatóan hatnak. Az esszenciális olajok aromás használata nem igényel speciális eszközt.
  • Ugyanazt az egészségügyi előnyt éred el, ha egyszerűen teszel néhány csepp olajat a tenyeredbe, aztán összeérintve a tenyereid élét az orrod köré borítod a kezeidet és mélyen belélegzed az olajok illatát.

További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak

  • Tegyél olajat egy pamut golyóra és tedd az autód szellőzőjébe.
  • Keverj össze olajat vízzel egy szórófejes üvegben és fújd a bútorokra, szőnyegre, vagy ágyneműre.
  • Adj olajat a szennyes halomhoz, vagy a vasaló deszka huzathoz.
  • Használd házi felülettisztítóként.

Helyi felhasználás

Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.

A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.

Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.

Hol használjuk?

  • Nyak
  • Homlok és halánték (ne túl közel a szemekhez)
  • Mellkas és alhas
  • Karok, lábak, fenék és lábfej

További hatékony módok a helyi alkalmazásra

  • Pár csepp olaj a forró fürdőhöz
  • Egy meleg, vagy hideg borogatást, úgy hogy beáztatsz egy törölközőt, vagy ruhát vízben, hozzáadva az esszenciális olajat, majd ráhelyezed a kívánt területre
  • Adj olajat a testápolóhoz, vagy hidratálóhoz, aztán kend a bőrödre.

Elkerülendő érzékeny területek

  •  Az arc egyes részei, mint a szemek körüli bőr
  • Szemek és belső fül
  • Töredezett, sérült bőr

Belsőleg

A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.

  • Használhatod az olajokat ételreceptekben. 
  • Figyelj rá, hogy az esszenciális olajok sokkal erősebbek, mint a száraz és friss gyógynövények és fűszerek, nagyon kis adagokkal indíts.
  • Az erősebb olajokat jobb, ha fogpiszkálóval adagolod (süllyessz egy tiszta fogpiszkáló végét az olajba, aztán add az ételhez) cseppentés helyett.
  • Adj esszenciális olajat vízhez, turmixhoz, tejhez, teához és más italokhoz.
  • Vedd be az esszenciális olajokat kapszulában, vagy adj egy kicsit almaszószhoz, vagy joghurthoz.

8 747 Ft
Irány a bolt
Melissa – Orvosi citromfű illóolaj 5 ml - doTERRA

Melissa – Orvosi citromfű illóolaj 5 ml - doTERRA

Használata:

  • a bőr megújításához és az elme frissen tartásához keverj hidratálókrémedhez vagy tegyél pár cseppet egy vízzel teli szóróflakonba és permetezd az arcodra
  • a jó érzelmi közérzet és a nyugodtság elősegítéséhez dörzsöld be homlokodat, vállaidat vagy a mellkasodat
  • idegőrlő beszéd, prezentáció vagy előadás előtt tegyél egy-két csepp orvosi citromfű olajat a tenyeredbe, majd lélegezd be lassan és mélyen
  • készítsd el saját potpourridat orvosi citromfű olajjal és tartsd az ágyad melletti éjjeliszekrényen

Figyelmeztetés!

  • Lehetséges bőrérzékenység.
  • Tartsd távol a gyermekektől!
  • Várandósság, ápolás vagy orvosi ellátás alatt állsz, konzultálj orvosoddal!
  • Kerüld a szemmel, a belső fülekkel és az érzékeny területekkel való érintkezést!
  • Kerüld a napfényt és az UV sugárzást a felhasználást követő 12 órán át!

Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)

Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?

  • Néhány esszenciális olajnak felemelő, élénkítő hatása van, míg mások nyugtatóan hatnak. Az esszenciális olajok aromás használata nem igényel speciális eszközt.
  • Ugyanazt az egészségügyi előnyt éred el, ha egyszerűen teszel néhány csepp olajat a tenyeredbe, aztán összeérintve a tenyereid élét az orrod köré borítod a kezeidet és mélyen belélegzed az olajok illatát.

További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak

  • Tegyél olajat egy pamut golyóra és tedd az autód szellőzőjébe.
  • Keverj össze olajat vízzel egy szórófejes üvegben és fújd a bútorokra, szőnyegre, vagy ágyneműre.
  • Adj olajat a szennyes halomhoz, vagy a vasaló deszka huzathoz.
  • Használd házi felülettisztítóként.

Helyi felhasználás

Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.

A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.

Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.

Hol használjuk?

  • Nyak
  • Homlok és halánték (ne túl közel a szemekhez)
  • Mellkas és alhas
  • Karok, lábak, fenék és lábfej

További hatékony módok a helyi alkalmazásra

  • Pár csepp olaj a forró fürdőhöz
  • Egy meleg, vagy hideg borogatást, úgy hogy beáztatsz egy törölközőt, vagy ruhát vízben, hozzáadva az esszenciális olajat, majd ráhelyezed a kívánt területre
  • Adj olajat a testápolóhoz, vagy hidratálóhoz, aztán kend a bőrödre.

Elkerülendő érzékeny területek

  •  Az arc egyes részei, mint a szemek körüli bőr
  • Szemek és belső fül
  • Töredezett, sérült bőr

Belsőleg

A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.

  • Használhatod az olajokat ételreceptekben. 
  • Figyelj rá, hogy az esszenciális olajok sokkal erősebbek, mint a száraz és friss gyógynövények és fűszerek, nagyon kis adagokkal indíts.
  • Az erősebb olajokat jobb, ha fogpiszkálóval adagolod (süllyessz egy tiszta fogpiszkáló végét az olajba, aztán add az ételhez) cseppentés helyett.
  • Adj esszenciális olajat vízhez, turmixhoz, tejhez, teához és más italokhoz.
  • Vedd be az esszenciális olajokat kapszulában, vagy adj egy kicsit almaszószhoz, vagy joghurthoz.

63 231 Ft
Irány a bolt
HerbalVet TUMOR kivonat – 60ml

HerbalVet TUMOR kivonat – 60ml

A HerbalVet TUMOR bio gyógygomba kivonat daganatos és autoimmun betegség esetén javasolható természetes kiegészítő  terápiaként a kutyusoknak. Idült gyulladások esetén, valamint legyengült szervezetek roborálása, műtétek utáni gyógyulás segítésére, valamint az öregkori gyengeség esetén is jótékony hatású lehet. A HerbalVet TUMOR kivonat használatát bármilyen típúsú daganat esetén javasoljuk, mert kitűnő természetes  terápiás lehetőség kutyusoknak. Ez a keverék 5 féle gombafajt tartalmaz kivonat formájában. A gombák jól ismert szinergista, azaz egymás hatását felerősítő hatása remekül érvényesül.   Milyen esetekben lehet jótékony a használata? Legyengült idős szervezetek anyagcseréjének felturbózására kitűnően alkalmas egy jól beállított étrend mellett. Javasolt minimum 6 hónapos folyamatos adagolás, mely idő alatt már érzékelhető a gombák hatása. Nem ez a készítmény győzi le a rákot, hanem a szervezet saját maga az immunrendszer segitségével. A helyes étrend is a bélben élő hasznos baktériumok megerősítésén keresztül fontos immunerősitő hatású, hiszen az immunrendszer több mint 7o%-a a bélben található. Fontos tudni, hogy bár a kutya és macska immunrendszere nagyon hasonló az ember immunrendszeréhez, de a helyes étrend tekintetében lényeges a különbség. Az ember esetében a sok zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó étrend lehet optimális, míg ez kedvenceinkre sosem igaz.   HerbalVet TUMOR bio gyógygomba kivonat összetevői:
  • Kínai hernyógomba (Cordyceps sinensis),
  • Mandula gomba (Agaricus Blazei Murrill),
  • Maitake gomba (Grifola frondosa),
  • Shiitake gomba (Lentinula edodes),
  • Reishi gomba (Ganoderma lucidum ): 0,06 g/ml
  • Glicerin: 0,9 g/ml
Mindegyik benne lévő gyógygomba bio, szárított formájú.   Hatóanyagok mennyisége a napi adagban (3 ml):
  • Cordyceps sinensis kivonat: 0,04 g, 85 % poliszacharid tartalommal: 0,03 g
  • Agaricus Blazei Murrill kivonat: 0,04 g, 69 % poliszacharid tartalommal: 0,03 g
  • Ganoderma lucidum kivonat: 0,04 g, 31 % poliszacharid tartalommal: 0,01 g
  • Grifola frondosa kivonat: 0,04 g, 60 % poliszacharid tartalommal: 0,02 g
  • Lentinula edodes kivonat: 0,04 g, 76 % poliszacharid tartalommal: 0,03 g
Összesen: 0,12 g / 3 ml  

Tápanyagértékek

100 ml

Energiatartalom (kj/kcal)

1636/390

Zsír (g)

< 0,1

Telített zsírsavak (g)

< 0,05

Szénhidrát (g)

97,2

  • ebből cukor (g)

0,85

Fehérje (g)

<0,1

Konyhasó (g)

<0,1

Javasolt napi mennyiség: 3ml, melyet a szájukba fecskendezve javaslunk beadni. Milyen esetekben lehet jótékony a hatása? Daganatos, idős kutyáknak, hogy a legyengült szervezetüket kicsit  felturbózzuk. Tárolás: Száraz, hűvös helyen tárolandó. Kiszerelése: 60ml, 100ml és 200ml-es BIO és ÖKO bizonylattal, valamint NÉBIH által kiadott gyógyhatású termék regisztrációval rendelkező termék. Nyilvántartási szám: 1775/2/NM/2020 NÉBIH ÁTI Gyártja: NaJa Forest Kft. Forgalmazza: Kutyagomba Kft. Tanúsítja: Bio Garancia Kft. A jelenlegi tanúsítvány 2026. 01.31-ig érvényes. BIO tanúsítvány: ITT érhető el.    
12 100 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Odoris füstölő és aromaolaj párologtató

Odoris füstölő és aromaolaj párologtató

A füstölő és aromaolaj párologtató egyedülálló és eredeti kombinációja sokoldalú felhasználást tesz lehetővé! A hőálló füstölőtálat megtölthetjük füstölőkeverékkel vagy aromaolajokkal is. Kellemes és természetes illatokat kapunk, akár kültéri (erkélyen vagy kertben), akár beltéri használatkor. A füstölőtál alján fehér színű Élet virága szimbólum szerepel.  Az üvegkémény oldalán egy furat található, amelynek célja, hogy a meleg levegő távozhasson és az üvegkémény ne forrósodjon fel. Az Odoris füstölő és aromapárologtatóhoz jár egy csomag ""Nyugalom"" füstölőkeverék. A FEHÉR ÉLET VIRÁGA SZIMBÓLUMRÓL Az Élet virága” világszerte sok kultúrában szent szimbólum. Az Élet virága élő jelkép, a teremtést szimbolizálja. A teljességet, a tökéletességet, a harmóniába kerülést, az Univerzum minden elemének összekapcsolódását jelképezi.  A fehér színt a tisztasággal, a jósággal, az őszinteséggel, a kezdettel,  az ártatlansággal és a tökéletességgel társítják.  A fehér Élet virága segíthet kitágítani az érzékelést és az  észlelést, növelheti a nyitottságot és az új lehetőségek észrevételének képességét. Az ár egy darabra vonatkozik.
15 500 Ft
Irány a bolt
Lemon Eucalyptus - Vietnámi eukaliptusz 15 ml - doTERRA

HASZNÁLATI MÓDOK
• Párologtassa, hogy üdítően friss illatával hozzájárulhasson a pozitív légkörhöz.
• Bőrápolási rutinja részeként adjon egy-két csepp vietnámi eukaliptusz esszenciális olajat kedvenc dōTERRA arclemosójához.
• Adagoljon belőle egy-két cseppet a tenyerébe, majd dörzsölje össze, hogy javítsa a hangulatát és felderítse a napját.
• Nyugtató, felemelő masszázshoz keverjen el három-négy cseppet frakcionált kókuszolajjal.

HASZNÁLATI UTASÍTÁS
Párologtatva: Cseppentsen három vagy négy cseppet egy tetszőleges párologtatóba.
Helyileg: Vigyen fel belőle egy-két cseppet a kívánt területre. A bőrérzékenység minimálisra csökkentése érdekében hígítsa hordozóolajjal.

ELSŐDLEGES ELŐNYÖK

• Tisztító, fertőtlenítő tulajdonságaival támogatja a bőrt
• Felemelő, élénkítő aromát kínál
• Számos helyileg kifejtett jótékony hatást biztosít
• Tökéletes összetevő egy nyugtató masszázshoz

Figyelmeztetés!

  • Lehetséges bőrérzékenység.
  • Tartsd távol a gyermekektől!
  • Várandósság, ápolás vagy orvosi ellátás alatt állsz, konzultálj orvosoddal!
  • Kerüld a szemmel, a belső fülekkel és az érzékeny területekkel való érintkezést!
  • Kerüld a napfényt és az UV sugárzást a felhasználást követő 12 órán át!

Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)

Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?

  • Néhány esszenciális olajnak felemelő, élénkítő hatása van, míg mások nyugtatóan hatnak. Az esszenciális olajok aromás használata nem igényel speciális eszközt.
  • Ugyanazt az egészségügyi előnyt éred el, ha egyszerűen teszel néhány csepp olajat a tenyeredbe, aztán összeérintve a tenyereid élét az orrod köré borítod a kezeidet és mélyen belélegzed az olajok illatát.

További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak

  • Tegyél olajat egy pamut golyóra és tedd az autód szellőzőjébe.
  • Keverj össze olajat vízzel egy szórófejes üvegben és fújd a bútorokra, szőnyegre, vagy ágyneműre.
  • Adj olajat a szennyes halomhoz, vagy a vasaló deszka huzathoz.
  • Használd házi felülettisztítóként.

Helyi felhasználás

Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.

A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.

Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.

Hol használjuk?

  • Nyak
  • Homlok és halánték (ne túl közel a szemekhez)
  • Mellkas és alhas
  • Karok, lábak, fenék és lábfej

További hatékony módok a helyi alkalmazásra

  • Pár csepp olaj a forró fürdőhöz
  • Egy meleg, vagy hideg borogatást, úgy hogy beáztatsz egy törölközőt, vagy ruhát vízben, hozzáadva az esszenciális olajat, majd ráhelyezed a kívánt területre
  • Adj olajat a testápolóhoz, vagy hidratálóhoz, aztán kend a bőrödre.

Elkerülendő érzékeny területek

  •  Az arc egyes részei, mint a szemek körüli bőr
  • Szemek és belső fül
  • Töredezett, sérült bőr

Belsőleg

A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.

  • Használhatod az olajokat ételreceptekben. 
  • Figyelj rá, hogy az esszenciális olajok sokkal erősebbek, mint a száraz és friss gyógynövények és fűszerek, nagyon kis adagokkal indíts.
  • Az erősebb olajokat jobb, ha fogpiszkálóval adagolod (süllyessz egy tiszta fogpiszkáló végét az olajba, aztán add az ételhez) cseppentés helyett.
  • Adj esszenciális olajat vízhez, turmixhoz, tejhez, teához és más italokhoz.
  • Vedd be az esszenciális olajokat kapszulában, vagy adj egy kicsit almaszószhoz, vagy joghurthoz.

9 086 Ft
Irány a bolt
SMR Mini Fascia Henger WAVE - Bodhi

SMR Mini Fascia Henger WAVE - Bodhi

A Mini Fascia Henger segítségével át tudod masszírozni és ki tudod lazítani a trigger pontokat, a feszes izmokat és a fascia csomókat még a mélyebb rétegekből is.
A hullámos kialakítás finoman dolgozza át az izmokat és az izompólyákat. Ideális méret utazáshoz, vagy irodai használathoz. A gyakorlatok végezhetőek a padlón, a falnál, vagy asztalon.

4 290 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Bodhi Yoga ASANA BRICK – jógatégla – Purple

A Yoga ASANA BRICK a jóga egyik legalapvetőbb és leghasznosabb kiegészítője. Ez a strapabíró EVA habból készült jógatégla segít abban, hogy a pózokat biztonságosan, a testedhez igazítva tudd kivitelezni – legyen szó nyújtásról, egyensúlyi vagy álló ászanákról.

Különösen hasznos azokban a helyzetekben, amikor a kezek még nem érik el a talajt. Ilyenkor a jógatégla „közelebb hozza a talajt”, stabil alátámasztást ad, és csökkenti a túlterhelés kockázatát. A tégla három különböző magasságban használható egyszerű elforgatással, így könnyen a saját testarányodhoz és rugalmasságodhoz igazítható.

Kezdő jógázók számára a Yoga ASANA BRICK biztonságos segítséget nyújt az ászanák elsajátításához, míg haladó gyakorlóknak lehetőséget ad a pózok finomítására és elmélyítésére. Emellett ülőalátétként is használható meditáció során, segítve a kényelmes és egyenes testtartást.

A felülete kellemes tapintású, nem csúszik, nem deformálódik, és jól illeszkedik a kézbe, így hosszú távon is megbízható kiegészítője a gyakorlásnak.

Fő jellemzők
  • Klasszikus jógatégla jógához és meditációhoz

  • Stabil alátámasztás álló és ülő ászanákban

  • Segít elérni a talajt és csökkenti a túlterhelést

  • Három különböző magasságban használható

  • Kezdőknek és haladóknak egyaránt ideális

  • Meditációhoz ülőalátétként is használható

  • Könnyű, mégis formatartó kialakítás

  • Kellemes tapintású, biztos fogású felület

Használat és ápolás

A jógatégla használható önállóan vagy párban, attól függően, hogy milyen pózhoz van szükség alátámasztásra.
Tisztításához elegendő egy enyhén nedves kendő. Ne áztasd vízbe, és hagyd teljesen megszáradni használat előtt.

3 290 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

CANVAS jógatáska L - Anthracite - Bodhi

CANVAS jógatáska L - Anthracite - Bodhi

Ez a rendkívül tartós anyagból készült 100% pamuttáska sokáig biztonságos lakhelyként szolgálhat jógaszőnyeged számára. Elég nagy ahhoz, hogy a max. 66 cm széles matracod beleférjen, sőt marad hely a gyakorlóruhádnak, törülköződnek is. Sőt az oldalsó nagy méretű zsebben elférnek a személyes tárgyaid is, legyen az pénztárca, igazolványok vagy jegyzetfüzet. A széles, fekete színű, állítható vállpánt kényelmesen hordozhatóságot tesz lehetővé akár gyalogosan akár kerékpárral jársz jógázni.

Az alábbi szőnyegekhez ajánljuk:  Bármelyik nálunk forgalmazott 60 cm széles típus, pl.: Rishikesh 60, Asana, Lotus Pro

7 500 Ft
Irány a bolt
kistaska-35db-emoji-alaku-figurina-formacukor

Formára préselt kockacukorként a gyártás során a felhasznált alapanyagok kiválasztásánál fontos számunkra az egészségtudatos táplálkozás, ezért 100%-ban nádcukorból készítjük édesítőszereinket. A vidámság zálogaként színezzük a különböző formákat, de szigorúan természetes alapanyagokat felhasználva. Az alábbi forma egy kockacukor méretének és mennyiségének felel meg. A termék az alábbi színekben érhető el: Citromsárga Minőségét korlátlan ideig megőrzi! Te milyen hangulatban szoktál ébredni? Kicsit segíts magadon, és lepd meg magad emoji alakú formacukorral. Nehéz elképzelni, hogy valaki ne mosolyogja el magát, ha egy figuracukor vigyorog rá a reggeli kávé mellől. A kistáskában vegyesen találhatóak meg különböző hangulatot kifejező cukraink!

Összetevők

A termék 1 kg-ra számíott anyagösszetétele:
  • Szacharóz: minimum 997 g. A késztermékben 2 %-nál kisebb mennyiségben felhasználva
  • (E163) Natblue maximum: 1 g
  • (E163) Enocianin maximum: 1 g
    • (MÉ 1-2-94/36 . számú melléklet 1. rész előrásának megfelelően)
  • Nádcukor, porcukor és ételszínezék
  További, kizárólag természetes ételszínezékek: E150a, E120, E131, E163, E100, E160a,  E141, Spirulina blue, Összetevőinkről részletesebben az alábbi gombra kattinva olvashatsz https://coffeetry.hu/termek-osszetevok-leirasa/
Fehér és színes termékek /100 g /3,5 g
Kalória 399 Kcal/1686 kJ 14 Kcal/59kJ
Fehérje - -
Szénhidrát 99,7 gr 3,49
 - melyből cukrok 99,7 gr 3,49
Zsír - -
 - melyből telített zsírsavak - -
Rost - -
- -
 
Barna termékek /100 g /3,5 g
Kalória 397 Kcal/1686 kJ 14 Kcal/59kJ
Fehérje - -
Szénhidrát 96,2 gr 3,37
 - melyből cukrok 96,2 gr 3,37
Zsír - -
 - melyből telített zsírsavak - -
Rost - -
- -
1 394 Ft
Irány a bolt
Manduka Recycled Foam jógatégla - THUNDER

A Manduka Recycled Foam jógatégla az egyik legmegbízhatóbb és legkörnyezetbarátabb választás a jógakellékek között. A több mint 50%-ban újrahasznosított EVA hab felhasználásával készült blokk a fenntarthatóság és a prémium minőség ideális egyensúlyát kínálja.

A nagy sűrűségű habszerkezet biztos, stabil alátámasztást nyújt, miközben megőrzi könnyű súlyát, így egyszerűen használható és szállítható. A lekerekített élek növelik a komfortérzetet, a finoman texturált felület pedig biztos fogást garantál, még intenzív gyakorlás során is.

Ez a jógatégla sokoldalúan használható: segíti az egyensúlyi pózok stabilizálását, támogatja a nyújtásokat, valamint biztonságos alátámasztást nyújt hátrahajlásoknál. Ideális kezdőknek és haladóknak egyaránt, akik szeretnék mélyíteni a gyakorlásukat és pontosítani a testtartásukat.

A termék gyártása során a Manduka különös figyelmet fordít a fenntarthatóságra: minden darab 50–75% arányban tartalmaz ipari és fogyasztói újrahasznosított EVA habot, anélkül, hogy ez a teljesítmény vagy a tartósság rovására menne. A gyártás Kínában történik, szigorú minőségi előírások mellett.

Fő jellemzők

  • Több mint 50% (50–75%) újrahasznosított EVA hab
  • Nagy sűrűségű szerkezet a stabil alátámasztásért
  • Könnyű, mégis rendkívül tartós kialakítás
  • Lekerekített élek a fokozott kényelem érdekében
  • Finoman texturált felület a biztos tapadásért
  • Sokoldalú használat: egyensúly, nyújtás, hátrahajlás támogatása
  • Prémium minőségű Manduka kivitelezés
  • Gyártási hely: Kína

Használat és ápolás
Tisztítás: Nedves ruhával töröld át a jógatéglát.
Ne tedd ki közvetlen napfénynek, mert az anyag minősége romolhat.

Fontos megjegyzések

  • A termék újrahasznosított anyagokat tartalmaz, így az egyes darabok megjelenése minimálisan eltérhet.
  • A tartósság és teljesítmény az újrahasznosított tartalom ellenére változatlanul magas szintű.
9 750 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Cinnamon – Fahéj illóolaj 5 ml - doTERRA

Cinnamon – Fahéj illóolaj 5 ml - doTERRA

Használata:

  • a torok nyugtatására tegyél egy cseppet egy csésze mézes teába, és lassan kortyolgasd
  • hatékony szájöblítéshez és a friss lehelethez tegyél egy cseppet 100 ml vízhez és gargarizálj
  • az ízletes, csípős íz érdekében legközelebbi recepted elkészítésekor helyettesítsd az őrölt fahéjat fahéj olajjal
  • a hideg, fájó ízületek melengető masszázsához hígítsd frakcionált kókuszolajjal
  • egy nagy edény vízhez keverj fahéjolajat, szegfűszegolajat és friss ánizst. Lassú tűzön párold egy óráig, és élvezd a melengető, hívogató illatot

Figyelmeztetés!

  • Lehetséges bőrérzékenység.
  • Tartsd távol a gyermekektől!
  • Várandósság, ápolás vagy orvosi ellátás alatt állsz, konzultálj orvosoddal!
  • Kerüld a szemmel, a belső fülekkel és az érzékeny területekkel való érintkezést!
  • Kerüld a napfényt és az UV sugárzást a felhasználást követő 12 órán át!

Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)

Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?

  • Néhány esszenciális olajnak felemelő, élénkítő hatása van, míg mások nyugtatóan hatnak. Az esszenciális olajok aromás használata nem igényel speciális eszközt.
  • Ugyanazt az egészségügyi előnyt éred el, ha egyszerűen teszel néhány csepp olajat a tenyeredbe, aztán összeérintve a tenyereid élét az orrod köré borítod a kezeidet és mélyen belélegzed az olajok illatát.

További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak

  • Tegyél olajat egy pamut golyóra és tedd az autód szellőzőjébe.
  • Keverj össze olajat vízzel egy szórófejes üvegben és fújd a bútorokra, szőnyegre, vagy ágyneműre.
  • Adj olajat a szennyes halomhoz, vagy a vasaló deszka huzathoz.
  • Használd házi felülettisztítóként.

Helyi felhasználás

Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.

A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.

Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.

Hol használjuk?

  • Nyak
  • Homlok és halánték (ne túl közel a szemekhez)
  • Mellkas és alhas
  • Karok, lábak, fenék és lábfej

További hatékony módok a helyi alkalmazásra

  • Pár csepp olaj a forró fürdőhöz
  • Egy meleg, vagy hideg borogatást, úgy hogy beáztatsz egy törölközőt, vagy ruhát vízben, hozzáadva az esszenciális olajat, majd ráhelyezed a kívánt területre
  • Adj olajat a testápolóhoz, vagy hidratálóhoz, aztán kend a bőrödre.

Elkerülendő érzékeny területek

  •  Az arc egyes részei, mint a szemek körüli bőr
  • Szemek és belső fül
  • Töredezett, sérült bőr

Belsőleg

A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.

  • Használhatod az olajokat ételreceptekben. 
  • Figyelj rá, hogy az esszenciális olajok sokkal erősebbek, mint a száraz és friss gyógynövények és fűszerek, nagyon kis adagokkal indíts.
  • Az erősebb olajokat jobb, ha fogpiszkálóval adagolod (süllyessz egy tiszta fogpiszkáló végét az olajba, aztán add az ételhez) cseppentés helyett.
  • Adj esszenciális olajat vízhez, turmixhoz, tejhez, teához és más italokhoz.
  • Vedd be az esszenciális olajokat kapszulában, vagy adj egy kicsit almaszószhoz, vagy joghurthoz.

16 227 Ft
Irány a bolt
M Matcha 6 darabos szívószál szett

M Matcha 6 darabos szívószál szett

Szívószál szett jeges matcha italokhoz

A 6 darabos készlet praktikus választás otthoni, családi vagy vendégváró használatra. Jól használható magas pohárban felszolgált jeges matcha lattéhoz, limonádéhoz és más hideg italokhoz.

A csomag tartalma

6 darab szívószál. Használat után mielőbb tisztítsd meg, majd hagyd teljesen megszáradni.

4 980 Ft
Irány a bolt
Jógaszőnyeg Combo Mat 3,5 mm - Aegean Green / YogaDesignLab

  • Luxus minőségű, nedvszívó felső réteggel rendelkező természetes kaucsuk matrac - jó tapadás a törölközőhöz hasonlóan és a kaucsuk matrac kiváló alátámasztása.
  • Ideális minden olyan jógairányzathoz, amely izzadással jár, pl. Bikram, Hot Yoga, Pilates vagy bármilyen edzés.
  • A törölköződ nem fog többet felgyűrődni! 
  • Extra alátámasztás, stabilitás, és tapadás a biztonságos gyakorláshoz.
  • 178cm x 61cm x 3.5 mm
  • 1.8 kg
  • Szuper erős hordozó pánttal.
  • Minél jobban izzadsz, annál jobban tapad a matrac.
  • Tipp: A gyakorlás elején egy kevés vízzel fúj be a matracot, hogy a még száraz tenyered is tapadjon megfelelően.
  • Teljesen szagtalan. 
  • Természetbarát, biológiailag lebomlik, 100%-ban újrahasznosítható természetes kaucsukból készül, víz bázisú festékek használatával.
  • Latextől, szilikontól, mérgező ragasztóktól, phtalátoktól mentes.

Mosási instrukciók:

  • Gépi mosás javasolt elkülönítve, vagy kézi mosás hideg vízben.
  • A száradás gyorsítására tekerd bele a matracot egy törölközőbe és úgy csavard ki a vizet belőle.
  • Akaszd szárítóra (ne tedd szárítógépbe).
34 900 Ft
Irány a bolt
M Matcha Kusenaoshi teakeverő bambusz ecset tartó

Kusenaoshi a chasen megfelelő szárításához

A nedves bambusz ecsetet használat után érdemes formára igazítva, jól szellőző módon szárítani. A kusenaoshi megtámasztja a chasen szálait, így azok kevésbé deformálódnak.

Használata
  1. Öblítsd el a chasent tiszta vízzel.
  2. Finoman rázd le róla a felesleges vizet.
  3. Helyezd az ecsetet a tartóra, és hagyd teljesen megszáradni.

Ez a termék ecsettartó; a chasen külön vásárolható meg.

3 990 Ft
Irány a bolt

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.