Az egészséges életmód megvalósítása a mindennapjainkban jelent kihívást. A Green Pláza termékkeresőjében elsősorban azokat a termékeket listázzuk ebbe a kategóriába, melyek a mozgással, testünk és szellemünk fejlesztésével állnak szoros kapcsolatban.
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Kényelmes, kör alakú ülőpárna, amely bio töltetének köszönhetően megadja mindazt a komfortot, amely a meditációhoz szükséges. Nem csak kiválóan idomul a testhez, hanem megfelelő alátámasztást is biztosít a helyes, egészséges testtartáshoz. Ennek köszönhetően a meditáció valóban testet-lelket frissítő élmény lesz. Mindemellett a bio tönkölypelyva kiválóan szellőzik és nem melegszik túl, így ideális hosszabb időtartamú használat során is.
Kezelés, tisztítás: Mind a külső, mind a belső huzat cipzárral van ellátva, ezért könnyedén eltávolítható és ezután 30 fokon mosható. A párna töltetet nem szabad kimosni, azonban mélyhűtőben (nejlonba csomagolva, 8 óra alatt) vagy 50°C-os sütőben (30 perc alatt) fertőtleníthető illetve napra kitéve 1-2 óra alatt felfrissíthető.
A tönkölypelyvából és a hajdinahéjból 2-3 évig kipárolgó kovasav kedvező hatással van a szervezetre, a kötőszövetekbe behatolva fejti ki gyulladáscsökkentő hatását.
Egyéb változatok:
A HerbaClass természetes növényi kivonat kendermag, lenmag, máriatövismag, fűszerköménymag és citrom 30-35%-os, valamint 40-45%-os alkoholos kivonata.
HerbaClass Természetes Növényi Kivonat „30” és „40” étrend-kiegészítő kivonat (30-35% ill. 40-45%-os alkoholt tartalmaz). A magasabb alkoholtartalmú kivonat kb. 30%-al több hatóanyagot tartalmaz.
HerbaClass Természetes Növényi Kivonat összetevői:
A természetes növényi kivonatban lévő összetevők:
A növényi alapanyagok zöme vegyszermentes, helyi, ellenőrzött gazdálkodásból származik.
Adagolás: javasolt napi mennyiség 10-30 ml kivonat 1-2 dl – 20 foknál nem melegebb – szénsavmentes italban elkeverve. Ha a vásárolt mennyiséget 4-6 hét alatt fogyasztja el, úgy az 500 ml- es kiszerelést érdemes 100 ml-es üvegekbe adagolni és lezárva tartani, mert így a keletkező alkohol párna további védelmet nyújt az oxidációval szemben.
Nettó mennyiség: 500 ml. Minőségét megőrzi: felbontás után hat hónapig.
Alkohol tartalom: 30-35% (V/V), illetve 40-45% (V/V).
Tárolása: Tárolása hűvös, fénytől védett helyen. Felbontás után hűtőben célszerű tárolni.
OGYÉI notifikációs szám: 19971/2018 ("30") és a 19969/2018 ("40")
Gyártja és forgalmazza: Herbapharm Europe Kft., Battonya
Figyelmeztetés: Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A készítmény fogyasztás előtt jól felrázandó! Az összetevők megóvása érdekében hűvös, száraz és fénytől védett helyen tartandó, gondosan lezárva. A termék fogyasztása nem javasolt kisgyermekeknek, várandósság és szoptatás idején, valamint az összetevők iránti túlérzékenység esetén. Termékünk alkoholt tartalmaz, így a tinktúrát mindennapos gépjármű használat esetén csak akkor fogyassza, ha már nem vezet!
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
A HerbaClass növényi kivonatban lévő természetes anyagokról itt olvashat bővebben:
https://vitaldepowebaruhaz.hu/herbapharm-termeszetes-novenyi-kivonatok/
Egyes tibeti buddhista gyakorlatokban meditációhoz használják a hangtálat, zengése lenyugtat, segíti az elmélyült koncentrációt. Az energiagyógyászat szerint létezik olyan meghatározás is, hogy a tibeti hangtálak mágikus eszközök, kaput képeznek a mindent körülölelő láthatatlan energia és a fizikai anyag között.
A speciális ötvözetből kovácsolt fém tálak rezgése olyan energiák létrejöttét segíti, melyek rezonálnak a térrel, illetve az ember belső rendszerével. Így tud hatni az élettelen anyag az élőre úgy, hogy nem hatol bele, vagyis non-invazív módon.
A tibeti hangtálakat, mint a mágikus erők áramoltatásának eszközeit az energiagyógyászatban csakra kiegyensúlyozásra is használják. megszólaltatható többféle módon: megyütve, zengetve, búgatva.
A hangtál rezgése olyan energiagömböt hoz létre, ami áthatol a fizikai és a szellemi síkokon egyaránt. A hangtálakból előhívott rezgések a testfelülettel érintkezve bejutnak és koncentrikus körök formájában végigáramlanak az egész testben. Ezeket az energiahullámokat úgy lehet a legjobban láthatóvá tenni, ha vízzel töltjük meg a hangtálat és úgy útjük meg. A víz felszíne érdekes, gyűrűző, áramló mozgásba kezd, így halad át az élő anyagon is.
Csakragyógyítás
Harmonizálásra akkor van szükség, ha valaki fáradt, alacsony az energiaszintje, kiegyensúlyozatlan a mindennapokban. A belső egyensúly megbomlása testi és lelki tünetekkel jár. A csakrák „egyensúlyhiánya” azt jelzi, hogy egyes csakrák túlzottan aktívak, mások viszont nem működnek megfelelően. Az általános jó közérzet szempontjából fontos, hogy a harmónia visszaálljon az egészséges színtre.
A csakrák a szervezet energia-csatornái
Az emberi testen található 7 fő csakra adja le és fogadja az energiákat, ami utána manifesztálódik érzelmi, lelki és fizikai síkon is. Ennek a finom energiarendszernek a tartós megbomlása fizikai szintű betegségekhez, fájdalmakhoz, egyéb tünetekhez vezet. A hangtállal végzett csakraharmonizálás nyugalmat és boldog érzést ad, így erősebbek és ellenállóbbak leszünk azon erőkkel szemben, amik tudják üríteni energiáinkat, manipulálni gondolatainkat és érzelmeinket. A tibeti hangtálakkal végzett hangterápia közvetlenül és gyorsan összehangolhatja a csakrákat, visszaadja a szervezet energetikai egységét.
Amikor hangtálat használunk, minden hangtál minden csakrára hat. Minden kézzel kovácsolt hangtál számos frekvencián szól, akár 10-12 hangot is ki lehet mérni. A megszólaló hangok spektruma mind a 7 csakrát átfogja, tehát mondhatjuk azt, hogy minden hangtál alkalmas mind a 7 csakra harmonizálására, de egyes tálak jobban, erősebben hatnak bizonyos területekre.
Összefoglalva, a hangtál mágikus lehetőségével, a csakrák harmonizálásával megtalálhatod azt az elveszett egészséget, békét és teljességet ami kell az élethez.
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Kényelmes, kör alakú ülőpárna, amely bio töltetének köszönhetően megadja mindazt a komfortot, amely a meditációhoz szükséges. Nem csak kiválóan idomul a testhez, hanem megfelelő alátámasztást is biztosít a helyes, egészséges testtartáshoz. Ennek köszönhetően a meditáció valóban testet-lelket frissítő élmény lesz. Mindemellett a bio tönkölypelyva kiválóan szellőzik és nem melegszik túl, így ideális hosszabb időtartamú használat során is.
Kezelés, tisztítás: Mind a külső, mind a belső huzat cipzárral van ellátva, ezért könnyedén eltávolítható és ezután 30 fokon mosható. A párna töltetet nem szabad kimosni, azonban mélyhűtőben (nejlonba csomagolva, 8 óra alatt) vagy 50°C-os sütőben (30 perc alatt) fertőtleníthető illetve napra kitéve 1-2 óra alatt felfrissíthető.
A tönkölypelyvából és a hajdinahéjból 2-3 évig kipárolgó kovasav kedvező hatással van a szervezetre, a kötőszövetekbe behatolva fejti ki gyulladáscsökkentő hatását.
Egyéb változatok:
A rostkender hatóanyagai javítják immunrendszerünk működését, a vérkeringést, és az anyagcsere folyamatokat. Az omega-3 zsírsavak csökkentik a vérsűrűséget, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Alkoholtartalom 40-45 tömeg%.
HerbaClass Természetes növényi kivonat - Rostkender étrend-kiegészítő: rostkender nagy hatóanyagtartalmú alkoholos kivonata, alkoholtartalom 40-45 tömeg%.
A kendermag alapvetően fontos aminosavak, és magas tápértékű fehérjék forrása. Optimális arányú a zsírsav összetétele (omega 3-6-9, palmitinsav) és számos ásványi anyag (kalcium, vas, foszfor, kálium, cink, mangán, réz) is megtalálható benne.
Milyen hatásai vannak a rostkendernek? A hatóanyagai javítják immunrendszerünk működését, a vérkeringést, és az anyagcsere folyamatokat. Az omega-3 zsírsavak csökkentik a vérsűrűséget, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
A kivonat zöldes-barna színű folyadék, melynek állaga felrázva gyümölcslevekéhez hasonló. Illata jellegzetes alkoholos gyógynövény illat, melyből kiérezhető a kender jellegzetes aromája enyhe naranccsal fűszerezve. Ízében érződik a kendermag íze, melyet lágyabbá tesz a természetes narancs aroma.
Összetevők: rostkendermag alkoholos (kivonó anyag 96%-os etanol) kivonata, tisztított víz, citromlé sűrítmény, természetes narancs aroma.
30 ml kivonat zsírsavtartalma: 622 mg, ebből
Javasolt napi adag: 10-30 ml
Fogyassza étkezés előtt, 1-2 dl hűvös folyadékba elkeverve.
20-30 ml napi adag esetén ajánljuk a kivonat 2 részletben történő bevételét. Célszerű a termék kúraszerű alkalmazása (1-3 hó).
Figyelmeztetések! A termék alkoholt tartalmaz. Gyermekek elől gondosan elzárva tartandó! A termék fogyasztása tilos kisgyermekeknek.Nem javasolt várandósság és szoptatás idején, valamint az összetevők iránti túlérzékenység esetén! Az ajánlott napi fogyasztási mennyidéget ne lépje túl! Fogyasztás előtt jól felrázandó! Az étrend-kiegészítő használata nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
Netto tömege: 300 ml
Tárolása: hűvös, fénytől védett helyen.
Minőségét megőrzi 12 hónapig.
Gyártó és Forgalmazó: HerbaPharm Europe Kft. Battonya, Puskin u. 85.
OGYÉI szám: 21688/2019
VTSZ: 2106902090
Elsődleges előnyök
Vaníliakivonat, Levendula és Római kamilla esszenciális olajok nyugtató keverékével fejlesztettük ki.
Kelet-afrikai nyers muyao sheavajjal, jojobával, gyümölcskivonatokkal és egyéb kíméletes vízmegkötő anyagokkal segít mélyen hidratálni a bőrt.
Egyszerű, kímélő és finoman tisztító összetevőket tartalmaz.
Nem csípi a szemet.
Gyerekek
Testápolás
Mit tartalmaz a csomag?
Levendula
A jellegzetes aromájú, számtalan módon hasznosítható levendula napjaink egyik legnépszerűbb esszenciális olaja. Az ókori rómaiak és egyiptomiak fürdőzéshez használták a levendulát. Azóta pedig szélesebb körökben is felfedezték egyéb jótékony hatásai hosszú sorát. Az egészséges, tiszta bőrt elősegítő tulajdonságainak köszönhetően a levendula esszenciális olaj használata a kozmetikai és parfümiparban is általánossá vált. Mindezek mellett nyugtató tulajdonságai okán a test ellazítására és a hangulat javítására is gyakran alkalmazzák. Sokoldalú előnyei miatt tehát a levendula esszenciális olaj mindenütt jó, ha kéznél van, bárhová is menjen.
Római kamilla
A római kamilla nem nő meg túl magasra, alig éri el a 30 cm-t. A levelei szürkészöldek, a virága a százszorszépre, az illata pedig az almára hasonlít. A „növények orvosa” becenevet kapta, amiért olyan pozitív hatással van a környezetében élő többi növényre. Az ókori rómaiak a római kamillából merítettek bátorságot háború idején. Manapság a kamilla legelterjedtebb felhasználási módja köztudottan a teakészítés, a római kamilla azonban arckrémekben, hajfestékekben, samponokban és parfümökben is fellelhető.
Teljes összetevőlista
Víz (aqua), Butyrospermum parkii (shea) vaj, Cocos nucifera (kókusz) olaj, pentilén-glikol, kandelilla/jojoba/rizskorpa poligliceril-3 észterei, cetil-alkohol, Simmondsia chinensis (jojoba) magjából kivont olaj, Pyrus malus (alma) termésének kivonata, glicerin, gliceril-sztearát, cetearil-alkohol, lizolecitin, szkleróciumgumi, nátrium-sztearoil-laktilát, Lavandula angustifolia (levendula) olaj, hidroxi-acetofenon, sztearinsav, Copernicia cerifera (karnauba) viasza, Oryza sativa (rizs) korpakivonat, pullulán, xantángumi, citromsav, tetra-nátrium-glutamát-diacetát, Helianthus annuus (napraforgó) kivonata, Anthemis nobilis virágából kivont olaj, Vanilla planifolia termésének kivonata, nátrium-anizát, Rosmarinus officinalis (rozmaring) leveléből kivont olaj, szilikát, tokoferol, nátrium-hidroxid, linalol.
Használati módok
A legjobb eredmény érdekében alkalmazza a többi dōTERRA baby termékkel együtt.
Használati utasítás
Masszírozza a kicsi bőrébe, amilyen gyakran szükségét érzi. Kellően gyengéd ahhoz, hogy minden nap használja.
Figyelmeztetés
Csak külső használatra. Irritáció esetén hagyja abba a használatát. Csak felnőtt felügyelete mellett használják.
A homoktövis hatóanyagai stimulálják immunrendszerünket, segítik az optimális koleszterint elérését, megtartását. Fogyasztásával csökken a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata. Egyes hatóanyagai javíthatják a vese-, és májfunkciókat.
Alkoholtartalom 40-45 tömeg%.
HerbaClass Természetes növényi kivonat - Homoktövismag étrend-kiegészítő: homoktövismag nagy hatóanyagtartalmú alkoholos kivonata, alkoholtartalom 40-45 tömeg%.
A homoktövis különböző részeit bioaktív anyagok egyedülálló összetétele jellemzi. Magja magas százalékban tartalmaz telítetlen zsírsavakat, melyek egy része esszenciális, valamint a növényvilágban rendkívül ritka palmitolajsavat (Omega-7) is. Gazdag ásványi anyagokban, antioxidáns hatású vegyületekben, ásványi anyagokban. A-, és E-vitamint, antibakteriális és gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaz.
Milyen hatása van a homoktövis hatóanyagainak?
A homoktövis hatóanyagai stimulálják immunrendszerünket, segítik az optimális koleszterint elérését, megtartását. Fogyasztásával csökken a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata. Egyes hatóanyagai javíthatják a vese-, és májfunkciókat.
A kivonat narancssárga színű folyadék, melynek állaga felrázva gyümölcslevekéhez hasonló. Illata a répa- narancs illatára emlékeztető homoktövis illat. Íze enyhe édeskés, narancsra emlékeztető.
Összetevők: homoktövismag alkoholos (kivonó anyag 96%-os etanol) kivonata, tisztított víz, citromlé sűrítmény, természetes narancs aroma.
30 ml kivonat zsírsavtartalma: 890 mg, ebből
Javasolt napi adag: 10-30 ml
Fogyassza étkezés előtt, 1-2 dl hűvös folyadékba elkeverve.
20-30 ml napi adag esetén ajánljuk a kivonat 2 részletben történő bevételét. Célszerű a termék kúraszerű alkalmazása (1-3 hó).
Netto tömege: 300 ml
Figyelmeztetések! A termék alkoholt tartalmaz. Gyermekek elől gondosan elzárva tartandó! A termék fogyasztása tilos kisgyermekeknek.Nem javasolt várandósság és szoptatás idején, valamint az összetevők iránti túlérzékenység esetén! Az ajánlott napi fogyasztási mennyidéget ne lépje túl! Fogyasztás előtt jól felrázandó! Az étrend-kiegészítő használata nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
Tárolása: hűvös, fénytől védett helyen.
Minőségét megőrzi 12 hónapig.
Gyártó és Forgalmazó: HerbaPharm Europe Kft. Battonya, Puskin u. 85.
OGYÉI szám: 21674/2019
VTSZ: 2106902090
Manapság könnyebben megesik, hogy gyökértelennek és bizonytalannak érezzük magunkat, mint valaha. Néha azonban pár egyszerű jógagyakorlatnál és némi esszenciális olajnál nem is kell több, hogy megleljük az egyensúlyt. Legközelebb, amikor egy kis bátorságra és kiteljesedésre vágyik, használja a doTERRA Anchor keveréket, hogy segítsen egy olyan stabil kapaszkodót találnia, ahonnan könnyebben továbblép.
Használati módokMasszázshoz keverjen össze belőle 5 cseppet 10 ml hordozóolajjal. Fürdőhöz keverjen össze belőle 5 cseppet 5 ml hordozóolajjal. Illatszerként keverjen össze belőle 1 cseppet 10 csepp hordozóolajjal.Csak külsőleges használatra.
FigyelmeztetésElőfordulhat bőrérzékenység. Gyermekektől elzárva tárolandó. Ha várandós vagy orvosi kezelés alatt áll, egyeztessen kezelőorvosával. Kerülje a szemmel, belső füllel és érzékeny területekkel való érintkezést.
Mit tartalmaz a csomag?
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
Elsődleges előnyök
- A nem illékony gránátalmaolajat illékony cickafark esszenciális olajjal elegyíti.
- A cickafarkból és a gránátalmamagból készülő olaj segít, hogy bőre hidratált és egészségtől ragyogó legyen, miközben a bőrhibák megjelenésének mérsékléséhez is hozzájárulhat.
Kényeztesse bőrét Yarrow|Pom keverékkel!
Ha a Yarrow|Pom keveréket beépíti mindennapi bőrápolási rutinjába, csupa kedvező hatásra számíthat. Közvetlenül a bőrön alkalmazva egészséges és egyenletes tónusú, makulátlan bőrt eredményez. A Yarrow|Pom revitalizálja arcbőrét, ezzel is segítve a bőrhibák megjelenésének csökkenését.
Használati módok
Cseppentsen belőle hidratálókréméhez, hogy felerősítse vele bőrhidratáló hatóanyagait.
Használja bőrápolási rutinja részeként, hogy a segítségével bőre fiatalos és egészséges legyen, illetve hogy csökkentse a bőrhibák megjelenését.
Kenjen két csepp olajat az arcára, a mellkasára, a nyakára és a kezeire minden reggel és este.
Használati utasítás
Csak külsőleges használatra. Alkalmazza a bőrön illatszer gyanánt, bőrápoláshoz vagy masszázshoz.
Figyelmeztetés
Előfordulhat bőrérzékenység. Gyermekektől elzárva tárolandó. Ha várandós vagy orvosi kezelés alatt áll, egyeztessen kezelőorvosával. Kerülje a szemmel, belső füllel és érzékeny területekkel való érintkezést. Foltot hagyhat a felületeken és a textíliákon.
Használata:
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Használata:
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
Mit tartalmaz a csomag?
Balance:
A Balance keverék friss, fás aromája tökéletesen illik azokhoz a helyzetekhez, amikor egy kis harmóniával tenne rendet mindennapjaiban. A lucfenyő, kámforfa, tömjén, kék varádics és kék kamilla esszenciális olajok olyan tökéletes keveréket alkotnak a frakcionált kókuszolajjal, amely magával ragadó illatával békés, pihentető légkört és jó közérzetet teremt.
Elsődleges előnyökDeep Blue enyhítő krém:
A Deep Blue enyhítő krém a doTERRA Deep Blue esszenciálisolaj-keverék és természetes növényi kivonatok felhasználásával előállított külsőleges krém, amely megnyugtatja a problémás területeket. A Deep Blue enyhítő krémben nyolc, az ízületekre és izmokra gyakorolt nyugtató és hűsítő hatásairól ismert esszenciális olaj kapott helyet. A kúszó fajdbogyó, a kámfor, a borsmenta, az ilang ilang, az olasz szalmagyopár, a kék varádics, a kék kamilla és az illatcserje együttes erővel fejti ki enyhítő hatását, különösen intenzív testmozgás után. Az esszenciális olajok fiatalító és nyugtató hatást fejtenek ki a hátra, a lábszárra és a lábfejekre.
Elsődleges előnyökTömjén:
Gazdag aromája és átfogó egészségügyi előnyei miatt a tömjén esszenciális olaj az egyik legbecsesebbnek tartott és legértékesebb olaj, ezért gyakran nevezik az esszenciális olajok „királyának” is. Az ókori egyiptomiak már évszázadokkal ezelőtt is számtalan célra tömjéngyantát használtak a parfümöktől a bőrápolási célokra készített balzsamokig. Nyugtató és szépítő tulajdonságai miatt külsőleg gyakran használják a bőr megfiatalítása és a bőrhibák megjelenésének mérséklése céljából. Belélegezve vagy párologtatva a tömjénolaj nyugalmat, oldott hangulatot és elégedettségérzetet vált ki, valamint kellemes általános közérzetet teremt.
Elsődleges előnyökLevendula:
A jellegzetes aromájú, számtalan módon hasznosítható levendula napjaink egyik legnépszerűbb esszenciális olaja. Az ókori rómaiak és egyiptomiak fürdőzéshez használták a levendulát. Azóta pedig szélesebb körökben is felfedezték egyéb jótékony hatásai hosszú sorát. A bőrhibák megjelenésének csökkentésére és a bőrirritációk csillapítására való képességének köszönhetően a levendula esszenciális olaj használata a kozmetikai és parfümiparban is általánossá vált. Mindezek mellett nyugtató tulajdonságai okán a test ellazítására és a hangulat javítására is gyakran alkalmazzák. Sokoldalú előnyei miatt tehát a levendula esszenciális olaj mindenütt jó, ha kéznél van, bárhová is menjen.
Elsődleges előnyökCitrom:
A doTERRA egyik legközkedveltebb esszenciális olajának, a citromnak számos jótékony hatása és használati módja létezik. Vízbe cseppentve üdítően egészséges lendületet ad egész napra. Gyakran alkalmazzák a gasztronómiában is, különböző desszertek és főételek ízeinek a kihangsúlyozásához. A citrom esszenciális olaj aromája felemel, energizál, ugyanakkor légies, derűs és vidám hangulatot is teremt.
Elsődleges előnyökLifelong Vitality Pack:
A doTERRA egyik legnépszerűbb termékvonalában, a doTERRA Lifelong Vitality Pack csomagban található termékek bővelkednek a hatékony, vitalitást támogató jótékony tulajdonságokban. A doTERRA Lifelong Vitality programnak köszönhetően az élethosszig tartó vitalitás és jó közérzet felé vezető út első lépése igazán kényelmes és megfizethető.
Tegye személyre szabottá csomagját, és válasszon jelentős megtakarítással kettő terméket az alábbiak közül (csak LRP keretében): Mito2Max™, Deep Blue Polyphenol Complex™.
On Guard:
A doTERRA egyik legnépszerűbb keverékének, a doTERRA On Guardnak minden háztartásban ott a helye, hiszen elképesztő jótékony tulajdonságokat kínál. Ha napi rendszerességgel alkalmazzuk a doTERRA On Guard keveréket belsőleg, azzal nagyban hozzájárulunk immunrendszerünk természetes működésének erősítéséhez. Az On Guard sajátos aromájával illatos, természetes és hatásos alternatívát kínál egészségünk megőrzésére. Emellett pedig finom (és tápláló) ízhatást kölcsönözhetünk vele forró italoknak vagy akár desszerteknek is!
Elsődleges előnyökPB Assist:
A probiotikus azt jelenti, „az életért”, és az ember már évezredek óta fogyaszt probiotikumokat. A PB Assist+ egy prebiotikus rostokból és probiotikus mikroorganizmusok hat törzséből álló szabadalmazott összetétel, egyedülálló, kétrétegű zöldségkapszulába töltve.
Elsődleges előnyökZenGest TerraZyme:
A ZenGest TerraZyme olyan enzimek szabadalmazott kombinációja, amelyek a modern étrendből nagy valószínűséggel hiányoznak. A Terrazyme hozzájárul, hogy élvezhessük az egészséges étrend kínálta előnyöket azzal, hogy segít biztosítani a szervezet számára szükséges tápanyagokat.
Elsődleges előnyökHasználata:
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
doTERRA Levendula:
doTERRA Citrom:
doTERRA Borsmenta

Veráge arctisztító:
A CPTG minősítésű vadnarancs, teafa és bazsalikom esszenciális olajokkal gazdagított Verage arctisztító gyengéden távolítja el a sminket és a szennyeződéseket, miközben a pórusok mélyére jutva tisztítja meg a bőrt. A természetes géles formula megtisztítja és felélénkíti, a bőrpuhító összetevők pedig táplálják és hidratálják a bőrt, ezáltal ragyogó, fiatalos megjelenést kölcsönözve neki. Az aminosavak, a lipidek és a fruktóz létfontosságú makromolekulái tápanyagokat biztosítanak, amelyeknek köszönhetően a bőr megőrzi hidratált és egészséges megjelenését. A Verage arctisztító megtisztítja és puhává varázsolja a bőrt, gyógynövényes aromája pedig felélénkíti az érzékeket.
Elsődleges előnyökVeráge Immortelle Hidratálószérum:
Tapasztalja meg a Verage Immortelle hidratálószérum megfiatalító hatását. Ez a rendkívül hatékony formula az optimális lipidegyensúly érdekében a CPTG minősítésű esszenciális olajokat specializált növényi alapú technológiával egyesíti, hogy bőre bársonyosabb, fiatalosabb megjelenésű legyen. A Immortelle hidratálószérumban található, a bőrhidratálás terén természetes és tudományos megközelítést alkalmazó lipidkomplex meghaladja a hagyományos hidratálókrémeket azáltal, hogy olyan lipideket tartalmaz, amelyek hasonlók az egészsége és fiatalsága teljében lévő bőrben előfordulókhoz. A Verage Immortelle hidratálószérum innovatív, rendkívül hatékony formulájával azonnal látható és érezhető eredményeket érhet el.
Elsődleges előnyökVeráge hidratálókrém:
A minden bőrtípushoz ideális Verage hidratálókrém CPTG minősítésű jázmin, muskátli, homoktövis és borókabogyó esszenciális olajok valamint növényi kivonatok kombinációjával biztosít mély hidratálást és táplálást a bőrnek. A fejlett, növényi alapú technológiának köszönhetően a könnyű, nem zsíros hidratálókrém gyorsan beszívódik, a tápláló sheavaj és a bőrpuhító anyagok pedig mélyen hidratálják a bőrt. A Verage hidratálókrém elősegíti a bőr nedvességtartalmának ideális egyensúlyát, és csökkenti a bőrhibák megjelenését, ami egyenletes, letisztult bőrtónust eredményez.
Elsődleges előnyökVeráge tonizáló:
A Verage tonizáló erősíti és frissíti a bőrt azáltal, hogy a CPTG minősítésű esszenciális olajokat tápláló növényi kivonatokkal ötvözi, amelyek feszesítik, tonizálják és simává teszik a bőrt. A Verage bőrápoló program második lépése, a hidratáló tonizáló előkészíti a bőrt a Verage hidratálószérumban és hidratálókrémben található gazdag bőrpuhító- és tápanyagok felvételére. A nagylevelű csodamogyorót, aloe verát és egyéb jótékony bőrápoló összetevőket tartalmazó Verage tonizáló napi használat mellett finomítja és összehúzza a pórusokat, valamint javítja a bőr szerkezetét és növeli tisztaságát. A hűsítő, élénkítő formulát a nap folyamán frissítő permetként is használhatja, ha bármikor friss, üde arcbőrre vágyna!
Elsődleges előnyökHasználata:
Párologtatás: Cseppents három vagy négy cseppet egy tetszőleges párologtatóba.
Belsőlegg: Hígíts fel egy csepp olajat 120 ml folyadékban.
Külsőleges Alkalmazás: Vigyél fel belőle egy-két cseppet a kívánt területre. A bőrérzékenység minimálisra csökkentése érdekében hígítsd hordozóolajjal.
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
ELSŐDLEGES ELŐNYÖK
• Nyugtató, ellazító tulajdonságokat kínál.
• Támogatja az egészséges megjelenésű bőrt.
• Remek kombinációt alkot muskotályzsálya,
muskátli és neroli esszenciális olajokkal.
HASZNÁLATI MÓDOK
• Adjon egy cseppet arctisztítójához vagy testápolójához
bőrápolási rutinja részeként.
• Alkalmazza külsőleg, hogy segítsen a bőr tiszta és
egészséges megjelenésének megőrzésében.
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
A légzés gyógyító ereje arra hívja fel a figyelmet, hogy a légzésünk többnyire messze elmarad az egészségestől. Olyan módszerbe avatja be az olvasót, mely enyhítheti, sokszor meg is szüntetheti a krónikus betegségeket (magas vérnyomás, elhízás, asztma, allergiák, reuma, alvászavarok stb.), továbbá jelentős javulást hozhat súlyos betegségek – 2-es típusú cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek, még rák esetén is! Ugyancsak ajánlott a gyakorlatok elsajátítása pánikbetegeknek és gyakori stresszben élőknek, továbbá olyan sportolóknak, akik szeretnék fokozni teljesítményüket. A légzés átalakítása pozitív módon hat a lélekre és a gondolkodásra is, így kiváló lehetőség a tudatosság fejlesztésére.
Barna Miklós Ferenc légzésterapeuta, kineziológus, bioenergetikus könyvéből megismerhetjük a légzés élettani folyamatát, a helytelen légzés kialakulásának okait és következményeit, valamint az egészséges légzés eredményeit. Módszerét követve rendszeres gyakorlással néhány hét után már pozitív hatást érzékelhetünk, hiszen javul a sejtek oxigénellátása, ami nélkülözhetetlen a hosszú és egészséges élethez.
A HerbaClass NON+ULTRA syrup egy nagyon sokoldalú, a szervezetet megerősíteni és védeni képes készítmény, amelynek mindennapos használata jelentős mértékben tudja segíteni a szervezetet a mindennapok negatív környezeti hatásainak kivédésében.
A HerbaClass NON+ULTRA syrup a negatív környezeti hatások elleni küzdelem támogatására! Ez egy olyan jól átgondolt, nagyon sokoldalú, a szervezetet megerősíteni és védeni képes készítmény, amelynek mindennapos használata jelentős mértékben tudja segíteni a szervezetet a mindennapok negatív környezeti hatásainak kivédésében.
HerbaClass NON+ULTRA syrup összetevői: Növényi glicerin, Fekete ribizlivelő, HerbaClass Fekete Berkenye – Bodza Ital, HerbaClass Homoktövis velő, Rostkender alkoholos kivonata, Humin/Fulvosav, Propolisz alkoholos kivonata, Astragalus-, Bíbor Kasvirág-, Fekete Kömény alkoholos – glicerines kivonata, Máriatövis-, Tömjén alkoholos kivonata, C-vitamin (1600NE/nap), D3 vitamin (2000NE/nap) (Cholecalciferol), B1 vitamin (Tiamin), B2 vitamin (Riboflavin)
Ezenkívül még tartalmaz fekete ribizli velőt, fekete berkenye velőt is, melyek finom ízt adnak ennek a különleges syrupnak.
Felhasználása: Napi ajánlott mennyiség 2 teáskanál (2x5ml) syrup. Fogyassza étkezés előtt, lehetőleg éhgyomorra. A jobb felszívódás érdekében kis ideig szájban tartva lenyelés előtt.
Alkoholtartalom: 12-15 tömeg%
Netto tömeg: 250 ml
OGYÉI Not.szám: 31955/2023
Gyártja és forgalmazza: HerbaPharm Europe Kft, Battonya
Figyelmeztetések: Fogyasztás előtt jól felrázandó! A termék alkoholt tartalmaz! Gyermekek elől gondosan elzárva tartandó! A termék fogyasztása nem javasolt várandósság és szoptatás idején, valamint az összetevőkkel szembeni túlérzékenység esetén. A napi ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Az étrend-kiegészítő használata nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
FIGYELEM!
Gyermekek elől elzárandó. Ha gyermeket vársz, szoptatsz, vagy orvosi kezelés alatt állsz, kérd ki kezelő orvosod véleményét. Sötét, hűvös helyen tárolandó.
Vigye fel a kezére a szárazság enyhítésére, és élvezze a CPTG™-minőségű bolgár rózsa esszenciális olaj fenséges illatát.
Mit tartalmaz a termék? Makadámiadió-olaj: A makadámiadió-olaj segít, hogy a bőr puha és hidratált legyen.Murumuruvaj: A murumuru magjából előállított vaj vízmegkötő anyagként biztosítja a bőr számára szükséges nedvességet. A vízmegkötő anyagok a bőrben tartják a vizet, így segítenek, hogy az hidratált maradjon.
Olívaolaj és zabfehérjék: A bőrkondicionáló hatóanyagként számon tartott olívaolaj és zabfehérje hozzájárul a bőr megnyugtatásához és hidratálásához. Az olívaolaj ráadásul anélkül tud gyors hidratálást biztosítani, hogy ragadós érzetet hagyna a bőrön.
Napraforgómag-olaj: A napraforgómag-olaj hozzájárul a bőr egészséges, kiegyensúlyozott külleméhez, és mélyen hidratáló tulajdonságairól ismert.
Teljes összetevőlistaVíz (aqua), kapril/kaprikus triglicerid, glicerin, cetearil-alkohol, Helianthus annuus (napraforgó) magjából kivont olaj, pentilén-glikol, mikrokristályos cellulóz, diheptil-szukcinát, gliceril-sztearát, kálium-olivoil-hidrolizált zabfehérje, behenil-alkohol, Cocos nucifera (kókusz) olaj, Macadamia ternifolia (makadámiadió) magjából kivont olaj, Olea europaea (olajfa) gyümölcséből kivont olaj, Astrocaryum murumuru magjából előállított vaj, Theobroma grandiflorum (kupuazu) magjából előállított vaj, Aleurites moluccana magjából kivont olaj, Plukenetia volubilis magjából kivont olaj, Rosa damascena virágából kivont olaj, Olea europaea (olajfa) gyümölcsének el nem szappanosítható részei, jojobaolaj/makadámiadió-olaj észterei, Simmondsia chinensis (jojoba) magjából kivont olaj, szkvalén, tokoferol, Solanum lycopersicum (paradicsom) gyümölcskivonat, Argania spinosa leveléből nyert kivonat, Simmondsia chinensis (jojoba) leveléből nyert kivonat, makadámiát-fitoszteril, fitoszterolok, nátrium-fitát, Bellis perennis (százszorszép) virágkivonat, hidroxiacetofenon, xantángumi, cellulózgumi, gliceril-oleát, nátrium-hialuronát, benzil-alkohol, kapriloil-glicerin/szebacinsav-kopolimer, citronellol, geraniol
Figyelmeztetés: csak külső használatra.