Az egészséges életmód megvalósítása a mindennapjainkban jelent kihívást. A Green Pláza termékkeresőjében elsősorban azokat a termékeket listázzuk ebbe a kategóriába, melyek a mozgással, testünk és szellemünk fejlesztésével állnak szoros kapcsolatban.
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Kényelmes, félhold alakú ülőpárna, amely bio töltetének köszönhetően megadja mindazt a komfortot, amely a meditációhoz szükséges. Nem csak kiválóan idomul a testhez, hanem megfelelő alátámasztást is biztosít a helyes, egészséges testtartáshoz. Ennek köszönhetően a meditáció valóban testet-lelket frissítő élmény lesz. Mindemellett a bio töltetének köszönhetően kiválóan szellőzik és nem melegszik túl, így ideális hosszabb időtartamú használat során is. A párnát a töltettel együtt nem szabad kimosni, azonban fertőtleníthető mélyhűtőben (nylonba csomagolva, 8 óra alatt) vagy 50°C-os sütőben (30 perc alatt). A tönkölypelyvából és a hajdianhéjból 2-3 évig kipárolgó kovasav kedvező hatással van a szervezetre, a kötőszövetekbe behatolva fejti ki gyulladáscsökkentő hatását.
Egyéb változatok:
Az MSM (Metil-Szulfonil-Metán) minden élő szervezetben fellelhető természetes kénvegyület, amely a tengeri élőlényekben nagyobb mennyiségben található meg. Az MSM növeli az ízületi folyadék mennyiségét, így megfelelő kenést biztosít a porcoknak. Segíti újraképezni a porcfelületet. Fokozza az ízületek mozgathatóságát, rugalmasságát. Hozzájárul továbbá a bőr, köröm és haj egészséges növekedéséhez. Fontos szerepet tölt be a hormonok és enzimrendszer normális működésében.
Ez a készítmény a G&G által kifejlesztett és szabadalmaztatott speciális TRUFILTM kapszulázási eljárásmóddal készült. Ez a forradalmi technológia lehetővé teszi, hogy a termék csak az aktív hatóanyagokat tartalmazza, és semmi mást! Ezért a készítmény nem tartalmaz semmilyen mesterséges vivőanyagot, kötőanyagot, töltőanyagot, hordozóanyagot, tömegnövelő szert, szinezéket vagy tartósítószert. Szintén nem tartalmaz cukrot, élesztőt, glutént, gabonát vagy laktózt. Garantált antiallergén formula. Az összetevők 100% természetes alapúak és a termékek jelentős részében növényi eredetűek. A gyógynövény készítmények esetében jónéhány kivonat organikus (bio-) tisztaságú, melyet a címke külön jelez. A gyártás során semmilyen hőt nem alkalmaznak. A kapszulahéj, amibe az aktív hatóanyagok kerülnek, minden esetben növényi eredetű. Bizonyos kapszulás G&G termékeknél természetes alapként, kövön őrölt barnarizs lisztet vagy lucerna port alkalmaznak. A G&G készítmények túlnyomó többsége alkalmas vegánoknak és vegetáriánusoknak is. A több, mint 50 éves szakmai tapasztalat alapján, válogatott, minőségi alapanyagokból készített formulák biztosítják a probléma mentes, könnyű fogyasztást, a gyors, nagy arányú felszívódást, és a hatékony eredményeket.
Használata:
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
Az Immunmanó illóolaj-keverék az Immunerő illóolaj-keverék gyerek változata. A pálmarózsa, citrom, grapefruit, petit-grain és tömjén illóolajok hatékonyan támogathatják a gyermekek immunrendszerét.
A keverék a következő illóolajokat tartalmazza:
Pálmarózsa olaj: Segít a bakteriális fertőzések gyógyulásában, illetve segíti a sejtek regenerálódását, Geraniol tartalma serkenti az immunrendszerünket.
Citrom olaj: Erőteljes antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, emellett hatékony antioxidáns is. Kutatások kimutatták a májra gyakorolt jótékony hatását is, a máj pedig fontos része az immunrendszerünknek. Energetizáló hatású.
Grapefuit olaj: Antimikrobiális és antivirális tulajdonságokkal rendelkezik, segít kialakítani az egészséges immunrendszert. Energetizáló hatású.
Petit-grain olaj: Antibakteriális tulajdonságai mellett kiválóan alkalmas az immunrendszer támogatására.
Tömjén olaj: Tisztítja a levegőt, fertőtlenítő és nyákoldó tulajdonságokkal rendelkezik. Nyugtatja, és ellazítja az idegrendszert. Immunrendszert stimuláló hatással rendelkezik, az immunrendszer támogatójaként is emlegetik.
Alkalmazás módja: párologtatás, bedörzsölés
Párologtatóba: egy porcelán tálba tegyél 1 liter meleg vizet, cseppents bele 6-8 csepp illóolajat és tedd a radiátorra vagy a kályhára!
Aromalámpába: a víz tetejére cseppents 4-6 csepp illóolajat!
Bedörzsöléshez: hidegen sajtolt olajban vagy testápolóban hígítsd 0,25 %-ra.. Négy teáskanál olajhoz adj 1 cseppet.
A vírus-stop keverék gyerek változata, mely citrom, bergamott, hemlock fenyő, eukaliptusz radiata, levendula és majoranna illóolajok felhasználásával készült.
Citrom olaj: Erőteljes antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, emellett hatékony antioxidáns is. Kutatások kimutatták a májra gyakorolt jótékony hatását is, a máj pedig fontos része az immunrendszerünknek. Energetizáló hatású.
Kanadai hemlock fenyő olaj: Segíthet az egészséges tüdőaktivitás támogatásában, hasznos légzőszervi betegségek esetén, gyógyítja a köhögést és a hörghurutot, influenza és megfázás esetén gyorsítja a gyógyulást.
Levendula olaj: Az egyik leghatékonyabb fertőtlenítő az illóolajok közt. Belégzés során tisztítja a légutakat, csökkenti a fertőzéseket.
Bergamott olaj: Nyugtató és fertőtlenítő hatású.
Majoranna olaj: Fertőtlenítő és antimikrobiális hatású, ezért került ebbe a keverékünkbe.
Alkalmazás módja: párologtatás, bedörzsölés
Párologtatóba: egy porcelán tálba tegyél 1 liter meleg vizet, cseppents bele 6-8 csepp illóolajat és tedd a radiátorra vagy a kályhára!
Aromalámpába: a víz tetejére cseppents 4-6 csepp illóolajat!
Bedörzsöléshez: hidegen sajtolt olajban vagy testápolóban hígítsd 0,25 %-ra.. Négy teáskanál olajhoz adj 1 cseppet.
1 tabletta BioBran 250 tartalma | |
BioBran, szabadalmazott keverék | 250,00 mg |
Mikrokristályos cellulóz | 80,00 mg |
Kukoricakeményítő | 42,50 mg |
Kakaópor | 22,50 mg |
Glicerolészterek | 22,50 mg |
Dextrin | 13,50 mg |
Trikalciumfoszfát | 9,00 mg |
Szilíciumdioxid | 9,00 mg |
Akkor tegye a kosarába és most jelképes 1Ft-ért pdf-ben megkapja:
https://gombakiraly.hu/termek/spencer-bright-biobran-es-az-immunrendszer-megerositeseert-folytatott-harc-pdf-formaban/Egyéb változatok:
Egy speciális napi csomag óvodás korú gyermekek számára, könnyen lenyelhető, kisméretű kapszulákkal, amely bőségesen tartalmazza az összes szükséges vitamint és ásványi anyagot, és mikro-tápanyagot az egészséges élethez. Az óvodás csoportokba sajnos gyakran visznek el beteg gyermekeket, így sajnos könnyen elkapják egymástól a kicsik a különféle vírusokat. A napi rendszerességgel szedett készítményünk segít, hogy megnövekedjen a gyermek immunitása, így csökkenthető a betegségek veszélye. A csomag tartalmaz egy 28-féle összetevőket tartalmazó multivitamint, amely igen erőteljesen védi az immunrendszert és építi a csontokat, fogazatot és még számtalan jótékony hatással bír. A pici halolaj kapszuláról, pedig anyukák számolnak be, hogy szedésük által a gyerek sokkal nyugodtabb a nap folyamán. Ennek oka az, hogy a napi csomagban található Omega 3 erőteljes hat a kicsik idegrendszerre, és enyhén nyugtató hatást fejt ki. A készítmény védi a felső légutak egészségét is. A praktikus napi csomagokban adagolt kiszerelés megkönnyíti a vitaminszedést.
Ez a készítmény a G&G által kifejlesztett és szabadalmaztatott speciális TRUFILTM kapszulázási eljárásmóddal készült. Ez a forradalmi technológia lehetővé teszi, hogy a termék csak az aktív hatóanyagokat tartalmazza, és semmi mást! Ezért a készítmény nem tartalmaz semmilyen mesterséges vivőanyagot, kötőanyagot, töltőanyagot, hordozóanyagot, tömegnövelő szert, szinezéket vagy tartósítószert. Szintén nem tartalmaz cukrot, élesztőt, glutént, gabonát vagy laktózt. Garantált antiallergén formula. Az összetevők 100% természetes alapúak és a termékek jelentős részében növényi eredetűek. A gyógynövény készítmények esetében jónéhány kivonat organikus (bio-) tisztaságú, melyet a címke külön jelez. A gyártás során semmilyen hőt nem alkalmaznak. A kapszulahéj, amibe az aktív hatóanyagok kerülnek, minden esetben növényi eredetű. Bizonyos kapszulás G&G termékeknél természetes alapként, kövön őrölt barnarizs lisztet vagy lucerna port alkalmaznak. A G&G készítmények túlnyomó többsége alkalmas vegánoknak és vegetáriánusoknak is. A közel 50 éves szakmai tapasztalat alapján, válogatott, minőségi alapanyagokból készített formulák biztosítják a probléma mentes, könnyű fogyasztást, a gyors, nagy arányú felszívódást, és a hatékony eredményeket.
Egyéb változatok:
Használata:
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
Resveratrol
Az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezése az anti-ageing (öregedésgátlás) terén, a resveratrol volt, amelyről azóta számos klinikai vizsgálat bizonyította már be, hogy nagyon erős antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik. A vörös, bogyós gyümölcsök héjában, pl. a vörös szőlőben és így a belőle készített vörösborban is megtalálható a resveratrol, amely ígéretesen pályázik az “örök fiatalság elixírje” címre. Előzetes vizsgálatok igazolták, hogy a vörös szőlő héjában található meg az a speciális vegyület (phytoalexin), amelyet a növény saját maga termel, hogy megvédje sejtjeit a gombás és bakteriális fertőzésekkel szemben. Ez az igen erős antioxidáns hatással rendelkező természetes anyag nem más, mint a resveratrol, amit a „francia paradoxon” megoldásaként is emlegetnek. Ennek lényege, hogy miért olyan alacsony a szív-és érrendszeri megbetegedések száma az egyébként magas zsírtartalmú étrendet követő, de sok vörösbort fogyasztó franciák között? A válasz: a vörösborban található resveratrol miatt!
A kutatások bebizonyították, hogy a resveratrol tágítja az ereket, ezzel segítve a vérkeringést. Értágító tulajdonsága révén csökkenti a vérnyomást, s ezáltal lehetővé teszi, hogy nagyobb mennyiségben áramoljon a vér a test minden területén – így nagyobb mértékben képes oxigénhez és tápanyagokhoz juttatni a sejteket. Egy tanulmány kifejti, hogy már 10 mg resveratrol drámai módon csökkenti az infarktus kockázati tényezőit. Antioxidáns hatása révén gátolja a vérben keringő zsírok (koleszterin) oxidációját és megakadályozza az ún. zsírszerű plakkok lerakódását, Az érelmeszesedés napjaink egyik népbetegsége. A legújabb kutatások szerint a resveratrol képes csökkenteni a kalcium felhalmozódását az erek falán, ráadásul visszér problémák esetén, használatával, azok visszahúzódását is megfigyelték.
A University of Swiss tanulmányai bebizonyították a resveratrol agyvédő képességét: mivel képes áthatolni a vér-agy gáton, szinte teljesen eltüntette az agykárosító plakkokat és semlegesítette a szabadgyököket, amelyeknek az Alzheimer-kór kialakulásában óriási szerepük van. Sok szakember ezért (is), „mindent visszafordító” (reverse-it-all) tápanyagként tartja számon.
A resveratol számos állatkísérletben, illetve sejttenyészeteken végzett kísérletekben mutatott rákellenes hatást. Sokasodnak azok az eredmények, amelyek alapján szoros kapcsolat lehet a gyulladásos állapot kialakulása és a daganatos sejtburjánzás megindulása között. A resveratrol blokkol számos gyulladáskeltő jelzőmolekulát, amelyek a rákos elfajulásra hajlamosító krónikus gyulladásos betegségek hátterében állnak.
Az Albert Einstein College of Medicine által végzett vizsgálat során kimutatták, hogy a resveratrol javítja az inzulin-érzékenységet, ezáltal hozzájárul az egészséges vércukorszint fenntartásához. A cukorbetegség miatt kialakult idegkárosodások tüneteit is enyhítheti.
A pozitív élettani hatás fokozása érdekében a G&G létre hozott egy olyan komplex formulát, amely nem csak magát a resveratrolt, hanem annak szinergistáit, azaz a hatását tovább erősítő természetes anyagokat is tartalmazza.
Quercetin
A vörös szőlőben és így a vörösborban is megtalálható másik erőteljes antioxidáns hatású anyag a Quercetin, amely egy pigment flavonoid, azaz a gyümölcs színét adó növényi vegyület. Antioxidáns hatásának köszönhetően védi a sejteket az oxidatív stressztől és az ehhez kapcsolódó betegségektől – növelheti a várható élettartamot. Erőteljes gyulladáscsökkentő hatása is ismert: a quercetin megakadályozhatja a hisztamin, valamint az egyéb allergiát ill. gyulladást okozó anyagok termelődését. Segíthet magas vérnyomás, magas koleszterinszint, szemproblémák, izületi gyulladások, illetve tumoros betegségek esetén is.
Zöld tea kivonat
A zöld tea egészségre kiható ereje a benne található nagy mennyiségű antioxidáns anyagok (polifenolok, s annak egyik csoportja, a katechin vegyületek) jótékony hatásának köszönhető: csökkenti bizonyos ráktípusok kialakulásának esélyét, de emellett alakunk fitten tartásában is segít, mivel a polifenolok támogatják a zsírégetést. Az öregedési folyamatok késleltetése mellett serkenti a vérkeringést és a központi idegrendszer működését, továbbá véd a fertőzésekkel szemben és erősíti az immunrendszert.
Koenzim Q10
A Q10 egy olyan enzim, ami alapvető a sejtek energiatermelésének folyamatában: egyfajta létfontosságú katalizátor, ami egyes biokémiai folyamatokat felgyorsít vagy valamilyen más irányba terel. A Q10 szint csökkenése esetén – ami 25-30 éves korban bekövetkezik, energiahiány lép fel, de a normálisnak mondható szint 25%-os csökkenése már szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához, magas vérnyomáshoz és számos más betegséghez vezethet. A Q10 fiatalító és energizáló hatásán túl, szedése gátolhatja a daganatok terjedését, csökkentheti a vérnyomást, és nagyfokú védelmet nyújthat a különböző szívbetegségekkel szemben is.
Ez a készítmény a G&G által kifejlesztett és szabadalmaztatott speciális TRUFILTM kapszulázási eljárásmóddal készült. Ez a forradalmi technológia lehetővé teszi, hogy a termék csak az aktív hatóanyagokat tartalmazza, és semmi mást! Ezért a készítmény nem tartalmaz semmilyen mesterséges vivőanyagot, kötőanyagot, töltőanyagot, hordozóanyagot, tömegnövelő szert, szinezéket vagy tartósítószert. Szintén nem tartalmaz cukrot, élesztőt, glutént, gabonát vagy laktózt. Garantált antiallergén formula. Az összetevők 100% természetes alapúak és a termékek jelentős részében növényi eredetűek. A gyógynövény készítmények esetében jónéhány kivonat organikus (bio-) tisztaságú, melyet a címke külön jelez. A gyártás során semmilyen hőt nem alkalmaznak. A kapszulahéj, amibe az aktív hatóanyagok kerülnek, minden esetben növényi eredetű. Bizonyos kapszulás G&G termékeknél természetes alapként, kövön őrölt barnarizs lisztet vagy lucerna port alkalmaznak. A G&G készítmények túlnyomó többsége alkalmas vegánoknak és vegetáriánusoknak is. A több, mint 50 éves szakmai tapasztalat alapján, válogatott, minőségi alapanyagokból készített formulák biztosítják a probléma mentes, könnyű fogyasztást, a gyors, nagy arányú felszívódást, és a hatékony eredményeket.
Használata:
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Kényelmes, kör alakú ülőpárna, amely bio töltetének köszönhetően megadja mindazt a komfortot, amely a meditációhoz szükséges. Nem csak kiválóan idomul a testhez, hanem megfelelő alátámasztást is biztosít a helyes, egészséges testtartáshoz. Ennek köszönhetően a meditáció valóban testet-lelket frissítő élmény lesz. Mindemellett a bio tönkölypelyva kiválóan szellőzik és nem melegszik túl, így ideális hosszabb időtartamú használat során is.
Kezelés, tisztítás: Mind a külső, mind a belső huzat cipzárral van ellátva, ezért könnyedén eltávolítható és ezután 30 fokon mosható. A párna töltetet nem szabad kimosni, azonban mélyhűtőben (nejlonba csomagolva, 8 óra alatt) vagy 50°C-os sütőben (30 perc alatt) fertőtleníthető illetve napra kitéve 1-2 óra alatt felfrissíthető.
A tönkölypelyvából és a hajdinahéjból 2-3 évig kipárolgó kovasav kedvező hatással van a szervezetre, a kötőszövetekbe behatolva fejti ki gyulladáscsökkentő hatását.
Egyéb változatok:
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Kényelmes, félhold alakú ülőpárna, amely bio töltetének köszönhetően megadja mindazt a komfortot, amely a meditációhoz szükséges. Nem csak kiválóan idomul a testhez, hanem megfelelő alátámasztást is biztosít a helyes, egészséges testtartáshoz. Ennek köszönhetően a meditáció valóban testet-lelket frissítő élmény lesz. Mindemellett a bio töltetének köszönhetően kiválóan szellőzik és nem melegszik túl, így ideális hosszabb időtartamú használat során is. A párnát a töltettel együtt nem szabad kimosni, azonban fertőtleníthető mélyhűtőben (nylonba csomagolva, 8 óra alatt) vagy 50°C-os sütőben (30 perc alatt). A tönkölypelyvából és a hajdianhéjból 2-3 évig kipárolgó kovasav kedvező hatással van a szervezetre, a kötőszövetekbe behatolva fejti ki gyulladáscsökkentő hatását.
Egyéb változatok:
MÁS ÖSSZETEVŐK
Extra virgin olívaolaj, GMO mentes módosított kukoricakeményítő, glicerin, karragén, maltit, tisztított víz
HASZNÁLATI UTASÍTÁS
Szükség esetén naponta 2-3 alkalommal vegyen be 1 lágyzselatin-kapszulát.
FIGYELMEZTETÉS
Gyermekek elől zárva tartandó. Ha gyermeket vársz, szoptatsz vagy orvosi kezelés alatt állsz, kérd ki kezelőorvosod tanácsátát. Hűvös, száraz helyen tárolandó.
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Kényelmes, kör alakú ülőpárna, amely bio töltetének köszönhetően megadja mindazt a komfortot, amely a meditációhoz szükséges. Nem csak kiválóan idomul a testhez, hanem megfelelő alátámasztást is biztosít a helyes, egészséges testtartáshoz. Ennek köszönhetően a meditáció valóban testet-lelket frissítő élmény lesz. Mindemellett a bio tönkölypelyva kiválóan szellőzik és nem melegszik túl, így ideális hosszabb időtartamú használat során is.
Kezelés, tisztítás: Mind a külső, mind a belső huzat cipzárral van ellátva, ezért könnyedén eltávolítható és ezután 30 fokon mosható. A párna töltetet nem szabad kimosni, azonban mélyhűtőben (nejlonba csomagolva, 8 óra alatt) vagy 50°C-os sütőben (30 perc alatt) fertőtleníthető illetve napra kitéve 1-2 óra alatt felfrissíthető.
A tönkölypelyvából és a hajdinahéjból 2-3 évig kipárolgó kovasav kedvező hatással van a szervezetre, a kötőszövetekbe behatolva fejti ki gyulladáscsökkentő hatását.
Egyéb változatok:
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Kényelmes, félhold alakú ülőpárna, amely bio töltetének köszönhetően megadja mindazt a komfortot, amely a meditációhoz szükséges. Nem csak kiválóan idomul a testhez, hanem megfelelő alátámasztást is biztosít a helyes, egészséges testtartáshoz. Ennek köszönhetően a meditáció valóban testet-lelket frissítő élmény lesz. Mindemellett a bio töltetének köszönhetően kiválóan szellőzik és nem melegszik túl, így ideális hosszabb időtartamú használat során is. A párnát a töltettel együtt nem szabad kimosni, azonban fertőtleníthető mélyhűtőben (nylonba csomagolva, 8 óra alatt) vagy 50°C-os sütőben (30 perc alatt). A tönkölypelyvából és a hajdianhéjból 2-3 évig kipárolgó kovasav kedvező hatással van a szervezetre, a kötőszövetekbe behatolva fejti ki gyulladáscsökkentő hatását.
Egyéb változatok:
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Kényelmes, félhold alakú ülőpárna, amely bio töltetének köszönhetően megadja mindazt a komfortot, amely a meditációhoz szükséges. Nem csak kiválóan idomul a testhez, hanem megfelelő alátámasztást is biztosít a helyes, egészséges testtartáshoz. Ennek köszönhetően a meditáció valóban testet-lelket frissítő élmény lesz. Mindemellett a bio töltetének köszönhetően kiválóan szellőzik és nem melegszik túl, így ideális hosszabb időtartamú használat során is. A párnát a töltettel együtt nem szabad kimosni, azonban fertőtleníthető mélyhűtőben (nylonba csomagolva, 8 óra alatt) vagy 50°C-os sütőben (30 perc alatt). A tönkölypelyvából és a hajdianhéjból 2-3 évig kipárolgó kovasav kedvező hatással van a szervezetre, a kötőszövetekbe behatolva fejti ki gyulladáscsökkentő hatását.
Egyéb változatok:
A Sattva Ayurveda Kalonji olaj 250ml-es kiszerelésben kapható, amelyet a legmagasabb minőségű alapanyagokból állítanak elő. Az olaj számos egészségügyi előnnyel jár, és segít megelőzni és kezelni számos betegséget. Az olaj antioxidáns tulajdonságainak köszönhetően védi a bőrt a napfény okozta korai öregedéstől is. A Kalonji olaj rendszeres használatának eredményeként csökkentheti az érelmeszesedés rizikóját is, valamint javulhat az emberi test anyagcseréje is. Az olaj nagy mennyiségben tartalmazza az E-vitamint is, amely fontos szerepet játszik a bőr egészséges megjelenését illetve regenerációjának folyamatban tartásán túl más fontos funkciókat is ellát.