Az egészséges életmód megvalósítása a mindennapjainkban jelent kihívást. A Green Pláza termékkeresőjében elsősorban azokat a termékeket listázzuk ebbe a kategóriába, melyek a mozgással, testünk és szellemünk fejlesztésével állnak szoros kapcsolatban.
Az EQUA BPA mentes kulacsok tervezői egy tiszta és jobb környezet megteremtésére törekszenek. A kulacsok minőségi EASTMAN TRITANBÓL készülnek, amely nem tartalmazza az ártalmas BPA-t (biszfenol A).
A víz az egyik őselem, az élet egyik alappillére, szervezetünk legfontosabb alkotóeleme. Nem csupán fizikai, de mentális és energetikai szinten is a tisztulás jelképe. Az emberi test legnagyobb részt vízből áll, ám az életkor előre haladtával a víz aránya csökken szervezetünkben. Ha egyensúlyt szeretnénk teremteni, ahhoz elengedhetetlen a megfelelő vízfogyasztás. Sokszor egy feladatba belemerülve, teljesen megfeledkezünk a rendszeres folyadékpótlásról. A víz hiányától pedig fáradtabbnak érezzük magunkat, kevésbé tudunk koncentrálni, nem vagyunk elég aktívak. Ide kattintva többet is megtudhatsz a víz élettani hatásairól.
Tisztítás: Az EQUA kulacsot nyugodtan tisztíthatod mosogatógépben, de csak enyhe mosószeres tisztítással.
Az EQUA csapat nyereségének 10%-át minden évben környezettudatosságot hangsúlyozó zöld szervezeteknek adományozza az aktív, környezettel harmóniában való életmód hirdetésével. Az EQUA kulacs megvásárlásával rajtunk keresztül Te is a zöld mozgalmat támogatod Európa szerte a jobb és tisztább környezet megteremtésével.
Egyéb változatok:

Tarts magadnál vízzel vagy egyéb folyadékkal töltött EQUA kulacsod, mely emlékeztetni fog a folyadékpótlás fontosságára. Tölts bele vizet, teát, levest, gyümölcs vagy zöldségleveket, kávét vagy akár egy finom smoothie-t.
Legyél életteli, tettre kész, tiszta és hidratált minden nap az EQUA-val!
Tisztítás: Az EQUA kulacsot nyugodtan tisztíthatod mosogatógépben, de csak enyhe mosószeres tisztítással.
Az EQUA csapat nyereségének 10%-át minden évben környezettudatosságot hangsúlyozó zöld szervezeteknek adományozza az aktív, környezettel harmóniában való életmód hirdetésével. Az EQUA kulacs megvásárlásával rajtunk keresztül Te is a zöld mozgalmat támogatod Európa szerte a jobb és tisztább környezet megteremtésével.
Naja Forest Adaptogén keverék 3 gyógynövényből készült kivonat: Ashwagandha, Szibériai Ginzeng, valamint Kínai Kúszómagnólia. Ezen gyógynövények segíthetnek a pszichés és mentális stressz leküzdésében.
Naja Forest Adaptogén keverék 3 gyógynövényből készült kivonat: Ashwagandha, Szibériai Ginzeng, valamint Kínai Kúszómagnólia, melyek segítségünkre lehetnek a stresszes állapotok okozta tünetek leküzdésében.
Naja Forest Adaptogén keverék összetétel:
A koncentrált hatóanyag tartalomnak, és a jó biológiai hasznosulásnak köszönhetően elegendő a termékből 5 ml-t fogyasztani.
Egy üveg Adaptogén keverék a kettős extrakciós eljárásnak köszönhetően, háromféle gyógynövény teljes hatóanyag tartalmát tartalmazza, a glicerines formula pedig biztosítja a hatóanyagok szinte 100 %-os hasznosulását. A hatóanyagok a szájnyálkahártyán és a vékonybélből közvetlenül felszívódnak, így szinte azonnal eljutnak a sejtekhez.
Egy igazi adaptogén bomba, ugyanis a 3 féle gyógynövény szinergiában, azaz egymás hatását felerősítve fejti ki hatékonyságát.
Korunk népbetegsége a mellékvese kimerülés, ami a stresszre vezethető vissza. A stressz minden baj forrása. Nem a stressz betegít meg minket, hanem a rá adott reakciónk. A stressz hatására a menekülés biokémiája, hormonális, idegrendszeri, immunológiai hatások, felborul a bélflóra egyensúlya. A stressz káros hatásainak közömbösítésében óriási hatékonysággal bírnak az adaptogén gyógynövények, ezek közül is 3 féle gyógynövénynek van kiemelt jelentősége: Ashwagandha, Szibériai ginzeng, Kínai kúszómagnólia.
Kiknek ajánljuk a Naja Forest Adaptogén keverék fogyasztását?
A NaJa Forest Adaptogén keverék tápanyagértéke:
Tápanyagértékek | 5 ml | 100 ml |
Energiatartalom (kJ/kcal) | 49.2 / 11.8 | 984 / 236 |
Zsír (g) | 0.005 | 0.1 |
ebből telített zsírsavak (g) | 0.0025 | 0.05 |
Szénhidrát (g) | 4.9 | 98.0 |
ebből cukrok (g) | 0.025 | 0.5 |
Fehérje (g) | <0.005 | <0.1 |
Só (g) | 0.00185 | 0.037 |
Szárított ashwagandha gyökér por gomba (Withania somnifera, Álombogyó) (10:1) (g) | 0.3 | 6 |
ebből Withanolides 5.66 % (g) | 0.015 | 0.3 |
Javasolt napi fogyasztási mennyiség: 5 ml
A hatóanyagok már a száj-nyálkahártyáján keresztül felszívódnak, így a hatásuk gyorsan érvényesül.
Kiszerelése: 100 ml folyadék üvegben. A termék 20 adagot tartalmaz.
Gyártja és forgalmazza: NaJa Forest Kft.
FONTOS FIGYELMEZTETÉS: A törvény megkívánja, valamint kötelez is minket arra, hogy kiemelten felhívjuk figyelmét: “az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére, sem megelőzésére”. A weboldalon található információk, cikkek, leírások nem helyettesítik szakember véleményét! Minden esetben forduljon szakorvoshoz, betegség esetén! Webáruházunk nem gyógyítással, hanem gyógyhatású élelmiszerek forgalmazásával foglalkozik, ezért amennyiben a táplálékkiegészítőket gyógyászati céllal kívánja felhasználni, úgy kérjük, hogy minden esetben kérje ki kezelőorvosa, gyógyszerésze véleményét, valamint figyelmesen olvassa el a mellékelt tájékoztatót, és mindenkor tartsa be a tájékoztatóban, vagy a termék leírásban ajánlott napi adagolást. Kérjük azt is vegye figyelembe, hogy az étrend kiegészítő élelmiszerek nem helyettesítik a vegyes táplálkozást és az egészséges életmódot!
Kevesebb hulladék, több fenntarthatóság!
Legyen szó tisztításról, szépségápolásról vagy konyhai trükkökről, ez a könyv mindenre megoldást kínál a zöld szemléletű életmód kedvelőinek. Szórj egy kis szódabikarbónát az életedbe, és légy részese a környezettudatos, egészséges otthonok forradalmának!
“Szódabikarbóna az otthoni szuperhős, aki mindig frissíti a helyzetet” – Bartus Marci
A Borsmenta esszenciális olaj összetevőre vonatkozóan:
Mit tartalmaz a csomag?
Adjon egy csepp olajat 240 ml vízhez.
FigyelmeztetésCsak hígítva alkalmazza. Ne vegyen be naponta egy cseppnél többet. Gyermekektől elzárva tárolandó. Kerülje a szemmel és nyálkahártyával való érintkezést. Bőrrel való érintkezés esetén a használat után legalább 12 órán keresztül kerülje a napfényt és az UV-sugárzást. Tételszám/Lejárati idő: Lásd az üveg alján. Tartsa jól lezárva és hűvös helyen.
A chaga gomba védőpajzsként védi szervezetünket a káros környezeti hatásokkal szemben. A szervezet természetes méregtelenítője.
A Chaga gomba a szervezet természetes méregtelenítője. Az antioxidánsok koncentrált jelenléte hozzájárulhat az oxigén és a tápanyagok problémamentes szállításához, így a Chaga fogyasztása pozitívan befolyásolhatja az agy, illetve a szív oxigénellátását, ami kihat a sportteljesítményre is.
A chaga kémiai összetétele:
A NaJa Forst BIO Chaga kivonat összetétele:
A napi adag (5 ml) tartalmaz:
Tápanyagértékek | 5 ml | 100 ml |
Energiatartalom (kj/kcal) | 82,85 / 19,8 | 1657 / 396 |
Zsír (g) | 0,016 | 0,32 |
Telített zsírsavak (g) | 0,01 | 0,21 |
Szénhidrát (g) | 4,9 | 98 |
| 0,008 | 0,17 |
Fehérje (g) | 0,011 | 0,23 |
Só (g) | 0,001 | 0,02 |
Hamvaskéreg gomba (g) | 0,63 | 12,5 |
ebből poliszacharid (57,6%) | 0,36 | 7,2 |
A termék 20 adagot tartalmaz.
Ajánlott adagolás: Naponta 5 ml (adagolókanállal) vízben vagy egyéb kiválasztott folyadékban feloldva bevenni, étkezés előtt fél órával.
Figyelem: Ez a termék nem gyógyszer, gyógyító hatással nem rendelkezik. A javasolt napi adagot ne lépje túl. A termék fogyasztása nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot. Kisgyermekek elől elzárva tárolandó! Használat előtt felrázandó!
Tárolás: Felbontást követően hűvös, száraz, fényvédett helyen tárolandó.
Származási hely: Magyarország
Gyártja és forgalmazza: Naja Forest Kft. 1063 Budapest, Szinyei M. u. 10.
A termék BIO minősítése itt tekinthető meg: BIO MINŐSÍTÉS
Mit kell tudni a chaga gombáról? https://gombakiraly.hu/mire-jo-chaga-gomba/
Oroszországban őshonos gombafaj. Az ínyencek teaként fogyasztották. Barna színű, az erdő összes illatát a reggeli harmat utóízével tartalmazza. Használták az ősi rómaiak, a barbár Európa és az ősi oroszok. A szlávok vese, tüdő és nőgyógyászati problémák esetén alkalmazták. Chaga főzettel gyógyították az ízületi és bőrbetegségeket.
Chaga a krónikus betegségek kezelésében:
Chaga és a sport: A chagát a Szovjetunióban sportolók és űrhajósok használták. A szovjet kormány hivatalosan engedélyezte sportolók és űrhajósok számára a chaga használatát a fizikai és szellemi teljesítőképesség javítására. Javította a hangulatukat, csökkentette a stresszt. Az űrhajósok számára, különösen értékes volt, mivel a chaga megvédte a testüket a sugárzás hatásaitól, segítette a vérképző szervek regenerációját.
A chaga használata a csapatversenyen: Biogén stimulánsként a Chaga gomba csökkenti a fáradtságot és megakadályozza az energiaveszteséget. Ezenkívül a gazdag ásványi összetételű chaga még magas terhelés mellett is támogatja a szívműködést és biztosítja az erős csontokat. A gombában lévő szilícium és kalcium, magnézium, kálium, cink, réz, mangán és vas támogatja a sportolók idegrendszerét, erősíti és gyorsítja a végtagok izomzatát, valamint segít ellenállni a nagyobb erőkifejtések esetén, ezért a Chaga a szovjet sportolók étrendjének kötelező eleme volt.
SPORTOLÓKNAK javasoljuk a chaga gombát és cordycepset is tartalmazó NaJa Forest SPORT & Mushroom Shake-t.
Az esszenciális olajok legátfogóbb kézikönyve
Az ESSZENCIÁLIS élet visszatér az évezredek óta jól bevált természetes, növényi gyógymódokhoz. Inspirációt nyújt, hogyan építhetjük be az illóolajok használatát a mindennapi életünkbe. A komoly szakmai alapokon nyugvó könyv részletesen kiterjed az esszenciális olajokkal kapcsolatos tudnivalók tudományos hátterére.
- A Gyors referencia komplex táblázata több mint 500 egészségügyi panaszra ajánl olajokat, könnyen értelmezhető szimbólumai szemléletesen mutatják a felhasználás ajánlott módját.
- A Természetes megoldások c. rész részletes leírást ad az egyes olajok és olajkeverékek eredetéről, tulajdonságairól, legfőbb felhasználási területeiről.
- A Szervrendszerek és célterületek c. rész holisztikus megközelítése a megelőző gondolkodásra helyezi a hangsúlyt. A tünetekből kiindulva a problémák gyökerét célozza meg, külön kiemelve az érzelmek szerepét.
- A természetes élet receptjei c. rész bemutatja, hogyan segítenek az olajok a családi élet minden területén, az intimitásban, a gyerekek gondozásában, az otthon tisztán tartásában, a főzésben, a kerti munkában, házi kedvenceink ápolásában és szabadidős tevékenységeink során.
Tegyen érte, hogy minden olajozottan működjön az életében!
Egyéb változatok:
Egyéb változatok:
Egyéb változatok:
Egyéb változatok: