Ökotudatos otthon

Az ökotudatos otthon tulajdonosa minél kevesebb ökológia lábnyomot kíván maga után hagyni. Mind a ház építésénél, mind a lakás kialakításánál törekszik arra, hogy a környezeti fenntarthatóságot támogassa. A mindennapokban az energia felhasználás ás hulladéktermelés minimalizálása a fő cél és ez a cél határozza meg a vásárlási szokásokat, a mindennapi életet egyaránt.

301-320 megjelenítése a(z) 2 370 elemből.
pH lúgosító, ORP csökkentő egység, In-Line 2″, belsőmenetes

pH lúgosító, ORP csökkentő egység, In-Line 2″, belsőmenetes

A CleanLife pH lúgosító, ORP csökkentő egység feladata: a víz kémhatásának lúgos irányba történő eltolása, továbbá a tisztavíz antioxidációs (ORP) szintjének javítása. RO (fordított ozmózis elvén működő) háztartási víztisztítóknál az enyhén savas (pH 6,5-6,8), illetve semleges körüli pH érték lúgos irányba tolódik el az egység akalmazásával: pH 7,5-9,8 érték érhető el a bemenő víz pH értékétől és az átfolyás mértékétől függően. Alkalmazásával a tisztavíz antioxidációs értéke: -80 - -120mV. Az alábbi természetes anyagokat tartalmazza az egység: Turmalin 0,22gr/l. Összetett szilikát ásvány. Az egyetlen olyan kristály Bolygónkon, amely természetéből adódóan mély infravörös sugarak (FIR = far infra red) és a negatív ionok forrása. Ezen tulajdonsága következtében ionizálja (negatív töltésű ionjai által lúgosítja), energetizálja a környezetét -jelen esetben a vizet-, csökkenti annak klaszterszintjét. A víz viszkozitása 10%-kal nő a turmalin hatására. A turmalin által kisugárzott mély infravörös sugarak a testünket a víz frekvenciájára hangolják. A testünk molekulái ugyanazt a rezgésfrekvenciát veszik fel, amivel a turmalinnal kezelt víz rendelkezik. Ezáltal az élő szervezet energiaszintje megnő, a molekulák rezgésszáma emelkedik. Ez aktivizálja a sejteket, és a sejtanyagcserét. Corosex 0,1gr/l. A corosex ásvány (erősen reakció képes) magnézium-oxid koncentrált formában, feladata a vízben lévő szabad széndioxid semlegesítése. Képes fenntartani, megteremteni a víz pH egyensúlyát. Szűrőkavics Felszerelése: szaktudást nem igényel. A visszasózó egységet 1/4""-os, külsőmenetes csatlakozó idompárral iktathatjuk háztartási víztisztító készülékekre, a víztisztító csővezetékének megvágásával. Műanyag 2""-os, 2-oldalas bilincsek segítségével pedig rögzíthetjük az egységet a víztisztító egy másik szűrőegységéhez. Alkalmazása: az egységben álló víz magasabb ásványi só tartalommal rendelkezik, mint az egységen gyorsan áthaladó víz, ezért javasoljuk úgy alkalmazni, hogy, ha intenzívebben visszasózott vizet szeretnénk vételezni, ne folyassuk ki előtte a vizet a mosogatóba, hanem rögtön a pohárba engedjük az egységben álló vizet, illetve lassan engedjük áthaladni a vizet az egységen (ne teljes, hanem csak kisebb mértékben nyissuk meg a víztisztító tisztavíz csapját). A kezelt víz minősége (ásványi só tartalma) ugyanis függ a víz egységben töltött idejétől, és a víz átfolyási sebességétől. A biokerámia egység nem alkalmazható mikrobiológiailag szennyezett vízre vagy ismeretlen eredetű vizek kezelésére. Méret: 10"" x 2"" Csatlakozási méretek: 1/4""-1/4"" Csatlakozások típusa: belsőmenet/NPT Max. nyomás: 6 bar Max. hőmérséklet: 45°C Fontos: Első vásárlásnál, a termék mellé a ""csatlakozó szettet"" is rakja a kosárba - lásd fent a termék rövid leírása alatt, mivel a szűrőbetét önmagában NEM tartalmazza a víztisztítóra történő első felszereléshez szükséges csatlakozókat!
5 900 Ft
Irány a bolt
Znshine 570W napelem - N-Type , TOPCon , Bifacial , Double Glass, Monokristály (ZXM7-UPLD144)

Znshine 570W napelem - N-Type , TOPCon , Bifacial , Double Glass, Monokristály (ZXM7-UPLD144)

  • Kiváló Cellák Hatékonysága: Az SMBB technológia csökkenti a buszrúd és az ujjrács közötti távolságot, ami növeli a teljesítményt.
  • PID-ellenállás: PID-ellenállás biztosított a cellagyártási folyamat és alapanyagok minőségellenőrzése révén.
  • Az N-Típusú TOPCon cella technológia révén a modul csökkenti az éves degradációt, így a termék akár 30 év teljesítménygaranciával is rendelkezik.

Tulajdonságok:


Teljesítmény (Wp): 570 W Kristályszerkezet: Monokristályos N-Típus Keret színe: Szürke alumínium Cellák száma: 144 Teljesítmény tolerancia (%): ±3 % Munkaponti feszültség (Vmpp): 42.4 V Munkaponti áramerősség (Impp): 13.45 A Üresjárati feszültség (Voc): 51 V Rövidzárlati áramerősség (Isc): 14.18 A Maximális rendszerfeszültség (V): 1500 V Csatlakozó: MC4 kompatibilis Méret: 2279 x 1134 x 30 mm Súly: 31.5 kg Termékgarancia: 12 év Teljesítmény garancia: 30 év
50 546 Ft
Irány a bolt
Maunawai PiTec Alapszűrő Modul

Maunawai PiTec Alapszűrő Modul

A PiTec Alapszűrő antibakteriális védelmet biztosít, így ha baktérium érintkezik a felületével a szaporodási folyamat megszakad. Bakteriosztatikus polipropilén szűrőbetét, melt-blown technikával készült. A szűrőbetét antibakteriális anyagot tartalmaz, nanosilver alapú - BACinix ™. A szűrők polipropilénből készültek, ezüst alapú antimikrobiális hatóanyag hozzáadásával. Eltávolítják az üledéket, például homokot, iszapot, rozsdát és egyéb lebegő szilárd anyagokat. A BACinix ™ nanosilver technológia védi a betéteket a mikrobiológiai növekedéstől, növelve ez élettartamot. Hidegvíz szűrésére szánt termékek. A következő szennyeződések távolítja el a vízből: Homok, sár, rozsda, Pollen, iszap, paraziták, mikroműanyagok és egyéb lebegő szilárd anyagok,  pl. vas és mangáncsapadék. Szűrési tartomány: 1 μm (1 mikron = 1/1000 mm) Az összeszerelés: Az adott beszerelési helynek megfelelő hosszúságú flexibilis bekötő cső - 3/8”x 3/8 BK - méretben. (kérlek ezt a méretet a rendelésben add meg részünkre) Szükséged lesz Teflonszalagra, vagy Loctite szalagra Csatlakozás: 3/8 ’’ Közvetlenül a hidegvízcsőhöz csatlakozik. A bekötés helyétől függően különböző idomokra, esetleg további szerelvényekre. Csak hidegvíz szűrésére alkalmas, fagytól óvja! Szállítási terjedelem, a csomag tartalma: 1× Alapszűrő ház + szűrőbetét 1x fali konzol 4x rozsdamentes acél csavar (lapos), a fali konzol házhoz történő rögzítéséhez 4x rozsdamentes acél csavar (hegyes) 1x házkulcs a ház kinyitásához / bezárásához 2x 3/8 ’’ közcsavar Szerelési útmutató A PiTec alapszűrő betét cseréje: Vízminőségtől függően az alapszűrőt 20 000 liter vagy kb. 12 hónap elteltével kell kicserélni. Korábbi cserére lehet szükség, ha a víz áramlása érezhetően csökken. Teljesítmény: 5-8 liter / perc, a víznyomásától függően Méretek: szűrőegység csatlakozások nélkül (SzxMxM): 123 x 310 x 115 mm. Súly: Teljesen száraz állapotban, kb. 2,4 kg Teljesen nedves állapotban kb.3,5 kg. Olvasd el a Blog bejegyzéseket, melyek segítenek a döntésben: A Pi víz előállítása Maunawai Pivíz, forrásvíz az otthonába? Pi víz kérdezz-felelek, a vízszakértő válaszol
88 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Cintropur NW400 szűrőbetétek - 150 µ

Cintropur NW400 szűrőbetétek - 150 µ

A Cintropur NW400 háztartási vízszűrőhöz szűrőbetét (5 db-os csomag). Szűrési finomság lehetőségek: 1 µ, 5 µ, 10 µ, 50 µ, 25 µ, 100 µ, 150 µ, 300µ, kettős szűrés (centrifugális áramlás a lapátnak és a szűrőhüvelynek köszönhetően) szűrés gyakorlatilag felhalmozódás nélkül alacsony nyomásesés magas és állandó áramlási sebesség széles választéka a szűrési finomságnak, 5 és 300 mikron között a tömítés garantált az O-gyűrű rendszernek köszönhetően gyors és egyszerű öblítés a leeresztő csapnak köszönhetően Nem mosható: 1 µ, 5 µ, 10 µ, 50 µ, 25 µ, 100 µ, Mosható: 150 µ, 300µ,
27 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

PurePro RO105P víztisztító nyomásfokozóval

PurePro RO105P víztisztító nyomásfokozóval

A fordított ozmózis (RO) vízszűrő technológia hatékonysága nagymértékben függ a vezetékes víz minőségétől (szennyezettség mértéke, a víz hőmérséklete, a pH értéke, továbbá a hálózati víznyomás). Mit szűr ki a vízből: lebegő szennyeződéseket (rozsda, homok, stb.), a vízkövet, a klórt és származékait, a vegyszereket, nehézfémeket, nitrátokat, az arzént, a hormonokat és gyógyszerszármazékokat, a vírusokat és baktériumokat, radioaktív részecskéket. A membránszűrő által kiszűrt szennyeződések, a koncentrált víz nagy része a szennyvízhálózatba elfolyik és csupán néhány százaléknyit gyűjt a membrán magába. Ezáltal, illetve az előszűrők rendszeres karbantartásával (cseréjével) biztosított, hogy a RO víztisztítók membrán szűrője hosszútávon (akár 2-3 évig) hatékonyan működjenek. A PurePro RO105P RO víztisztító teljes mértékben megegyezik a PurePro RO105 RO készülékkel. Azonban ez a készülék nyomásfokozóval van felszerelve, olyan helyekre javasoljuk, ahol a hálózati víznyomás túl alacsony (3 bar alatti, pl.: fúrt kút esetében). A megfelelő víznyomást egy nyomásfokozó szivattyú biztosítja. Fontos: Működtetéséhez  a nyomásfokozó szivattyú miatt elektromos áram szükséges. A nagyobb nyomás miatt kisebb a szennyvízként elfolyó, ún. ""technikai víz"" mennyisége, így működtetése gazdaságosabb, mint a nyomásfokozó nélküli RO víztisztítóé. A víztisztítás 5 fázisa fázis - 5 mikronos polipropilén előszűrő (10"", dupla O-gyűrűs, átlátszó -UV-szűrős- szűrőházban) fázis - aktívszén előszűrő (GAC) (10"", dupla O-gyűrűs szűrőházban) fázis - 1 mikronos polipropilén előszűrő (10"", dupla O-gyűrűs szűrőházban) fázis - RO membrán szűrő (résméret: 0,0001 mikron, kapacitás: 50 GPD=Gallon/Nap) fázis - aktívszén utószűrő Tekintse meg a fordított ozmózis készülékekhez ajánlott szűrőbetéteket. A PurePro RO-105P készülék csomag az alábbiakat tartalmazza: 1 db 5 lépcsős tisztító rész szűrőbetétekkel, 1 db víztartály, 1 db tisztavíz csaptelep, a csaptelep beszereléséhez szükséges eszközök, 1 db szűrőház kulcs, 1 db nyomásfokozó szivattyú, magyar nyelvű Gépkönyv. FONTOS: a csomag 3/8""-os bekötő idomot tartalmaz. Amennyiben a felszerelés helyén a vízbekötésnél nem 3/8""-os csőméret van, hanem 1/2"" vagy 3/4"", kérjük jelezze felénk, és a megfelelő bekötő idommal küldjük a víztisztítót!) PurePro RO-105 víztisztító készülék kizárólag ivóvíz felhasználási célra engedélyezett vezetékes víz tisztítására használható. A beszerelési útmutató alapján a készülék könnyen beszerelhető. Karbantartás: A folyamatos és hosszú távú megfelelő vízminőséghez rendszeres karbantartásra van szükség az alábbiak szerint: az első 3 és 1 utolsó szűrőbetétjét: 6 (átlagos, 4 fős család esetén), de maximum 12 havonta (kisebb felhasználás esetén) kell kicserélni. a RO membránt 24 (átlagos, 4 fős család esetén), de maximum 36 havonta (kisebb felhasználás esetén) kell kicserélni. Minősítések: A berendezés megfelel az Amerikai NSF Standard szabványnak és az Európai Uniós követelményeknek. CE, WHO, NSF, WQA, FDA. ÁNTSZ engedéllyel rendelkezik. Gyártó: PurePro USA Corp. Garanciák: 2 év teljes körű és 10 év vízminőség* garanciával árusítjuk a víztisztító berendezést. (* Azt jelenti, hogy amennyiben a víztisztító berendezésbe 700 mg/liter, vagy az alatti oldott anyag tartalmú víz áramlik be, akkor garantáljuk, hogy a tiszta víz oldott anyagtartalma 100 mg/liter alatt lesz, ami már kifejezetten segíti testünk méregtelenítését.) A rozsdamentes acél tartály 12 literes, polipropilén bevonattal (NSF és CE minősítések). A javasolt hálózati víznyomás: 3-7 bar. Amennyiben alacsonyabb, akkor a PurePro RO-105P, nyomásfokozóval ellátott RO víztisztító berendezést javasoljuk. Amennyiben rendszeresen magasabb, azaz 7 bar felett van a víznyomás, akkor használjon nyomáscsökkentő víztisztítóhoz. Kapacitás: 120-200 liter/nap (a hálózati víznyomástól és a víz szennyezettségétől függően). Ajánlott kiegészítők a háztartási RO víztisztítóhoz: Szivárgás érzékelő - Alkalmazzon szivárgás érzékelőt a víztisztítóhoz, mely automatikusan lezárja a víztisztítót, ha vízszivárgást érzékel a víztisztítón kívül. A terméket és árát itt megtekintheti: Biokerámia energetizáló egység. - A terméket itt megtekintheti  >> Visszasózó egység. - A terméket itt megtekintheti >> Lúgosító egység. - A terméket itt megtekintheti >> Sterilizáló UV-lámpa készlet. - A terméket itt megtekintheti >> Fertőtlenítő Ezüstkolloid víztisztító készülékekhez  >> NNK engedély: 69314-5/2021/KTEF. Magyarországon a PurePro RO készülékek azzal a kikötéssel kapták meg az engedélyt, hogy a készülékhez UV-lámpa alkalmazása és ásványi anyag visszapótlása szükséges. Ezek a kiegészítők a készüléknek nem tartozékai, külön árusítjuk, maga a készülékek doboza ezekett nem tartalmazza.
118 900 Ft
Irány a bolt
Aquaphor Prestige víztisztító kancsó - meggy

Aquaphor Prestige víztisztító kancsó - meggy

A Prestige kancsó 300 liter kapacitású cserélhető szűrőbetétet tartalmazza. A betét aktív szén porból, ezüstből és szabadalmaztatott aktív szén jellegű szűrőrétegből (Aqualen) áll. A szűrt víz íze finom és 100% - ban klórmentes. Az emberi szervezet számára fontos ásványi anyagokat pedig meghagyja. Az Aquaphor szűrőbetét a következő anyagokat 96-100%-os hatékonysággal szűri: üledék, mint a rozsda, homok, sár, pollen klór, kloroform és más szerves klórvegyületek fémek és nehézfémek (pl.: vas, ólom, higany, réz, alumínium) petrolkémiai vegyületek fenolok baktérium és vírusok A kancsókat  elsősorban 1-2 fős, kisebb háztartásokba ajánljuk. A Prestige kancsón automatikus számláló található. Minden alkalommal, amikor vizet tölt a kancsóba a számláló lép egyet. Így ön tudni fogja mikor kell szűrőbetétet cserélni. A vízszűrő kancsó a hűtő ajtajába helyezhető. Az Aquaphor cég által kifejlesztett és szabadalmaztatott egyedi anyag  az AQUALEN a jellemzőivel hozzájárul a ideális víztisztításhoz a következőkkel: Szennyeződések gyors és végleges (visszafordíthatatlan) eltávolítása, A fő összetevője a szűrőnek az aktív szén, azonban még tartalmaz egy speciális ioncserélő anyagot, az  Aqualent is. Ennek az Aqualennek köszönhető, hogy a szűrőbetétek élettartamuk lejárta után a szennyeződések nem kerülnek vissza az ivóvízbe. 100%-os szűrés - a víz nem tudja elkerülni a szűrőben lévő anyagot, A kis méretű szemcsék nagyobb találkozási felületet biztosítanak a megtisztítandó vízzel, így a kisebb méretű részecskék hatékonyabb tisztítást eredményeznek. Nehézfémek eredményes eltávolítása, bármilyen vízkeménység esetén, A legkisebb kolloid fém részecskéket, a nehézfémek ionjait is képes eltávolítani, olyan hatékonysággal, hogy segítségével az ivóvíz normától jobb minőséget kapunk. Fejlett anti-bakteriális hatás (a hozzáadott ezüstnek köszönhetően). Az Aquaphor szűrőbetétek hozzáadott ezüst tartalmának köszönhetően maradéktalanul elpusztítják az esetlegesen jelenlévő baktériumokat, gombákat, vírusokat. Olvassa el az Aquaphor innovatív technológiái bejegyzésünk. >>> A doboz tartalmaz egy víztisztító kancsót és egy hozzá tartozó B100-5 szűrőbetétet. A szűkséges csere szűrőbetétet itt nézheti meg! >>>:     [embed]https://youtu.be/Iqh6BJOdlY0[/embed]
6 490 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Fronius Symo GEN24 4.0 Plus inverter

Fronius Symo GEN24 4.0 Plus inverter

  • A Fronius Symo GEN24 4.0 Plus hibrid inverter tökéletes választás a háztartások számára. 
  • A GEN24 Plus számtalan funkciója, mint például az akkumulátor csatlakozás, energiamenedzsment, a WLAN-ra és Ethernetre való alapfelszereltség szerinti kapcsolódás, valamint a harmadik szolgáltató elemeivel való egyszerű integráció minden kívánságnak megfelel.
  • Egyik legfőbb erőssége a hálózati kimaradások esetén működő PV Point – egy beépített, vészhelyzeti áramellátást biztosító dugaszolóaljzat – és a teljes szünetmentes* rendszer, amely a legmagasabb fokú áramellátást biztosítja.

Tulajdonságok:


Névleges AC teljesítmény (W): 4,000 W Maximális DC teljesítmény STC (Wp): 6,000 W Névleges bemeneti feszültség (V): 610 V Maximális bemeneti feszültség (V): 1000 V Maximális bemeneti áram (A): 12.5 A per MPPT Maximális kimeneti áram (A): 5.8 A Kimeneti (hálózati) feszültség tartomány (V): 3~ NPE 400/230 (+20%/-30%) DC bemenetek száma (db): 3 Hálózatra kapcsolódás: Háromfázisú Akkumulátor kompatibilitás: Igen, BYD Battery-Box Premium HVS/HVM & LG FLEX Off-grid (backup) üzemképes: Igen, PV Point (részleges ellátás - 3kW) String inverter vagy optimalizált: String inverter Méret (mm): 530 x 474 x 165 mm Súly (kg): 15.6 kg Védettség: IP66 Környező levegő hőmérséklete (°C): -25°C - +60°C Inverter koncepció: Transzformátor nélküli Hűtés: Aktív hűtés Megengedett páratartalom (%): 0-100% Gyártói garancia: 2+3 év (regisztrációval), bővíthető Beépített WIFI: Van
824 663 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Antibakteriális nagy teljesítményű központi Big Blue víztisztító 20”

Antibakteriális nagy teljesítményű központi Big Blue víztisztító 20”

A központi víztisztító az egész házban szűri a vizet, így nem szükséges a ház minden pontján kisebb víztisztítókat felszerelni. A központi víztisztító több lépcsőben tisztítja meg a vizet, így megszabadulhat a homoktól, a vízben lévő lebegő anyagoktól, klórtól és klórszármazékoktól, egyes baktériumoktól, továbbá csökkenti egyes nehézfémek mennyiségét és semlegesíti a szag- és ízrontó anyagokat. A berendezésben lévő nagyteljesítményű szűrőbetétek úgy lettek tervezve, hogy egy négytagú családnak az éves vízfogyasztását meg tudják tisztítani. A szűrőbetétek kapacitása kb. 100 - 120 m3. A központi víztisztítót a bejövő gerincvezetékre kell szerelni, hogy az egész ház vízét megszűrje. Beszereléskor javasolt a víztisztító elé és után csapot, vagy megkerülő ágat szerelni, hogy a karbantartást megkönnyítse. Műszaki jellemzők: Méret: 620 x 780 x 190 mm (szélesség x magasság x mélység) Csatlakozási méret: 1"" Megengedett víz hőmérséklet: 2 – 45  oC Megengedett víznyomás: Max. 6 bar (6 bar felett és ingadozó víznyomásnál nyomáscsökkentő használata javasolt) Származási hely: szűrőház: Taiwan, szűrők: Lengyelország Szűrőbetétek típusa: 20 mikronos fonalas előszűrő: megszűri a vízben lévő lebegőanyagokat, az öreg csőhálózatokban felhalmozott lerakódásokat, homokot és rozsdát. A fonalas szűrő teljes keresztmetszetében szűri a szennyeződéseket, így a szűrőbetét rendkívül hatékony. Aktív szénszűrő: eltávolítja a vízben lévő klórt és klórszármazékokat, továbbá a szag és ízrontó anyagokat. Aktív szénszűrő KDF-fel: eltávolítja a maradék klórt, valamint kiszűrheti a vízben lévő egyes baktériumokat, tovább csökkentheti a nehézfémek mennyiségét. ​​Karbantartás: a szűrőket kb. 100 - 120 m3 víz elfogyasztása után javasolt, aminek nyomon követése egyszerű, ha vásárláskor felírja a vízóra állását. A szűrőcsere fő lépései: elzárni a főcsapot, vagy a két elzáró csapot, amit a víztisztító elé és után építettek kiengedni a vezetékben lévő vizet szétcsavarni a szűrőházat régi szűrő helyére az új szűrőt kell elhelyezni visszacsavarni a szűrőházat és visszaengedni a hálózati vizet néhány percig szabadon folyatni a vizet (ameddig a víz fekete színű) szűrőcsere alkalmával az első néhány alkalommal fekete színű lehet a víz, amit az aktív szén okoz Garancia: A termékre 1 év teljeskörű garanciát vállalunk!
146 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Füstölő 50 - Daphne - Ka-fuh

Füstölő 50 - Daphne - Ka-fuh

Virágok illata a szélben. A Kah-fuh elvezet a hűvös erdőbe a zápor után, ahol a napfény átszűrődik a levelek és ágak között, és a virágok enyhe illata lágyan terül szét a levegőben. Füstölőkészítő mesterek válogatott, természetes összetevőkből készítik.

Az általunk forgalmazott füstölők a Nippon Kodo termékei, amely Japán egyik legnagyobb, és legrégebbi füstölőgyártó cége. A füstölők gyártása a legősibb hagyományokon alapulnak és a legmodernebb igényeket elégítik ki, a lehető legteljesebben ölelve fel az illatok hosszú sorát. Az anyacég több mint 400 éves hagyományt követve gyártja minőségi termékeit. A minőség az alapanyagok kiválasztásától, a gyártáson keresztül, egészen a csomagolásig garantált.

3 490 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Füstölő, guggul 30g - Sattva Ayurveda

Füstölő, guggul 30g - Sattva Ayurveda

A Guggul a Commiphoramukul fából, vagy indiai balzsamozó növényből származó gyanta, amely Észak-India száraz és félszáraz területein nő. Jellegzetes édes-gyümölcsös illatú. Tradicionális, közel 400 éves receptúra alapján, a védikus hagyományoknak megfelelően, kizárólag gondosan válogatott, természetes alapanyagok (méz, fa por, illóolajok, fűszerek, gyanta) felhasználásával kézzel készített, különleges illatélményt nyújtó füstölők.Egy pálcika körülbelül 60-70 percig parázslik, és illata belengi az egész házat!A csomagok 15 db pálcikát tartalmaznak, tömegük egyenként 2g.

1 418 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Thank you ökopalack, 5 dl

Thank you ökopalack, 5 dl

A hordozható Thank you vizes palack ideális arra, hogy a vizet magunkkal vigyük, bárhová is menjünk a nap folyamán. Így nem kell lemondanunk a természetes, strukturált vízről. Nincs műanyag palack vásárlás, csak újra kell tölteni a Thank you vizes palackot. A Thank you formája, arányai az aranymetszés alapján lettek kialakítva. A Thank you palack 100%-ig természetes, újrahasznosítható anyagokból készül. A szorosan záródó biológiailag lebontható műanyagból kupak meggátolja a víz szivárgását az üvegből. A pontosan illeszkedő természetes parafa borítás védi az üveget az ütéstől és szigetel is, de könnyen eltávolítható tisztításkor. A parafaborítást összetartó két gyűrű is természetes gumiból készül. Meleg italok tárolására is alkalmas. 100% KÖRNYEZETBARÁT VÁLASZTÁS A sportkupak biológiailag lebontható műanyagból készül, amely megfelel az EU szabványnak (EN 13432 / EN 14995).
11 500 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Nitrát mentesítő szűrőbetét 10″

Nitrát mentesítő szűrőbetét 10″

Alkalmazása: Felhasználható víztisztításra minden olyan szűrőházban, amelynek mérete: 10"". Lakások, kisebb kapacitású gépek, berendezések védelmére alkalmas. A 10""-os szűrőbetét nem elegendő családi házak központilag történő vízkezelésére. Alkalmazható olyan 10""-os szűrőházakba, mint: a légtelenítővel ellátott 10""-os szűrőház . A szűrőbetét nem alkalmazható mikrobiológiailag szennyezett vízre vagy ismeretlen eredetű vizek kezelésére. A vezetékes víz a vízművektől – kevés kivételtől eltekintve – tisztítva, a vas, mangán, ammónia és nitrát szennyeződésmentesen kerül ki. Ezekkel a problémákkal általában saját kútból nyert víz esetén találkozunk. Az ammónia önmagában nem okozna gondot az ivóvízben, de a vízvezeték rendszerekben nitritté képes átalakulni, amely már káros az egészségre, különösen gyerekeknél. Az Európai Uniós csatlakozással az ivóvíz ammónia tartalmára szintén szigorúbb határértéket állapítanak meg. A víz nitrát tartalma, ha nagyobb, mint 40 mg/l, akkor káros az egészségre, ezért azt el kell távolítani. Méret: 10"" x 2,5"" Maximális működési hőmérséklet: 45°C Hatékony nitrátmentesítéshez ajánlott átfolyási sebesség: 0,5 liter/perc Kapacitás: 100 liter Szűrőtöltet: nitrát szelektív műgyanta, amely a víz nitrát tartalmát szelektíven megköti, vagyis a határérték alá csökkenti azt. A gyantatöltet felülete képes a nitrát ionokat megkötni úgy, hogy közben nátrium vagy akár kálium ionokat juttat a vízbe. Miután az ioncserélő töltet telítődik nitrát ionokkal, akkor szükség van regenerálásra. A szűrőtöltet regenerálása: telített sóoldatban kell áztatni kb. 1-1,5 órát a töltetet, utána le kell öblíteni. Regeneráláskor az oldott só érintkezik az ioncserélő töltet felületével, az felveszi a már említett nátrium, vagy kálium ionokat és közben ""ledobja"" magáról a nitrát ionokat.
5 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

RainWater COMPACT 5 – falra szerelhető vízlágyító berendezés

RainWater COMPACT 5 – falra szerelhető vízlágyító berendezés

RainWater COMPACT berendezésünket azon felhasználónknak ajánljuk, akiknek kis kapacitású vízlágyítóra van szükségük. Visszafogott megjelenésével, fali felszerelhetőségével alkalmas lehet egy zuhany lágyvízzel történő kiszolgálására. Rainwater vízlágyítók előnyei:  Berendezés rendelkezik sóhiány riasztás funkcióval: A regenerálás befejeztével a berendezés víz szolgáltatás állapotba lépése után egy infravörös érzékelő segítségével vizsgálja a berendezésben található só mennyiségét és annak alacsony szintje esetén riasztást ad. Vízszivárgás védelmi funkció: A berendezés beépített vízszivárgás jelző funkcióval rendelkezik, amely vízszivárgás esetén automatikusan kiszakaszolja a lágyítót. Kis helyigény. Egyszerűen falra felszerelhető. 3kg-os sótartálya az oldalsó nyíláson könnyen feltölthető. A vízkeménység értékének megadása után, a berendezés vezérlőfeje automatikusan kiszámolja a vízkezelő rendszer kapacitását. Magyarországi összeszerelés biztosítja a megfelelő minőséget, folyamatos alkatrészellátást, szakszerviz hálózatot. Vízlágyító kiválasztó táblázat gyantamennyiség alapján Havi vízfogyasztás 1-3 fő 5-10 m3/hó 3-4 fő 10-15 m3/hó 3-4 fő 15-20 m3/hó 5-6 fő 20-30 m3/hó Vízkeménység fokozatai Alacsony (1-10 °nk) 8 liter 8-12 liter 12-18 liter 18-25 liter Közepes (10-15 °nk) 8-12 liter 12-18 liter 18-25 liter 18-25 liter Magas (15-20 °nk) 12-18 liter 18-25 liter 18-25 liter  25-30 liter Nagyon magas (20-30 °nk) 18-25 liter 18-25 liter 25-30 liter  25-30 liter °nk = német keménységi fok 1°nk az a víz, amely 10 mg/liter kalcium-oxiddal egyenértékű kalcium- és/vagy magnéziumvegyületet tartalmaz. Ezért használj vízlágyítót: A kemény víz lágyításával háztartásodat selymes lágy vízzel tudod ellátni. A vízlágyító berendezés növeli a vízzel érintkező háztartási eszközök élettartamát, és csökkenti a javítási költségeket. Megszűri a vizet azoktól az anyagoktól, amelyek vízkövesedést okoznak a kádban, zuhanyon, csapokon, vízforralóban és egyéb helyeken. Megtakaríthat több mint 50%-ot a tisztítószerekből, mosóporból, adalékanyagokból, samponból és kondicionálókból. A lágy víz csökkenti a bőr allergiás irritációs problémáit. Nincs többé száraz viszkető érzés, élvezheti a természetesen lágy és egészséges bőr előnyeit. A takarítás egyszerűbbé és gyorsabbá válik, így több szabadidőd lesz. A vízlágyító javítja a fűtési rendszer hatékonyságát, akár 20 %-os megtakarítást eredményezve. Lágy vízzel mosógéped hatékonyabban dolgozik, és a keménység-lerakódások nélkül a ruhák is tartósabbak, frissebbek, lágyabb tapintásúak lesznek. Vízlágyító használatával elért megtakarítások, pl. elektromos fogyasztás, tisztítószerek, fűtési költség és egyebek messze meghaladják a vízlágyító berendezés megvásárlásának egyszeri költségét. Egy átlagos négytagú családot figyelembe véve a vízlágyító berendezés 2-4 éven belül visszahozza az árát, míg az átlagos élettartalmuk 15-20 év. A berendezés ára nem tartalmazza a helyszíni beüzemelés és a beszerelés költségeit. A vízlágyító működési feltételei, amit beszereléskor figyelembe kell venni: Vízlágyítót telepíteni a ház fő hidegvíz vezetékre érdemes a vízóra utáni csőszakaszon. Szükséges hálózati nyomás: 2,4-4 bar (alatta nyomásfokozó - felette nyomáscsökkentő szükséges) A beépítés helyén (vagy közvetlen közelében) rendelkezésre kell állnia földelt elektromos csatlakozásnak A beépítés helyén (vagy közvetlen közelében) csatorna csatlakozásra van szükség, ami a vízlágyító működés során keletkező szennyvíz elvezetésére szolgál.  A vízlágyító működéséhez garanciális feltétel védőszűrő használata. Javasoljuk a 100 mikron alatti (40-25-10 mikron) úgynevezett finomszűrők használatát, hogy az új vízlágyító gyantatöltetét megóvjuk az elkoszolódástól. RainWater típusok összehasonlítása Cikkszám Típus Só és víz fogyasztás regenerálás Csatlakozás be-ki Térfogatáram Gyanta liter Kapacitás Telepítési_méret Ma x Szé x Mé RW-5-COM RainWater Horeca 1/2"" 0.6 m³/h 4,8 liter 350 x 191 x 512 mm RW7 RainWater 7 DUPLEX 1,5 kg NaCl 90 liter H2O 3/4” 2 m3/h 7 8 m3/°nk RW12 RainWater 12 1,5 kg NaCl 90 liter H2O 3/4” 1.0—1.5 m3/h 12.5 30 m3/°nk 66 x 38 x 52.5 cm RW18 RainWater 18 2,3 NaCl 120 liter H2O 3/4” 1.5—1.8 m3/h 18 54 m3/°nk 66 x 38 x 52.5 cm RW25 RainWater 25 3,0 kg NaCl 140 liter H2O 3/4” 1.5—1.8 m3/h 25 75 m3/°nk 110 x 38 x 52.5 cm RW30 RainWater 30 3,6 kg NaCl 160 liter H2O 3/4” 1.8—2.0 m3/h 30 90 m3/°nk 110 x 38 x 52.5 cm RW12HF RainWater 12 HF 1,5 kg NaCl 90 liter H2O 1” 1.0—1.5 m3/h 12.5 30 m3/°nk 66 x 38 x 52.5 cm RW18HF RainWater 18 HF 2,3 NaCl 120 liter H2O 1” 1.5—1.8 m3/h 18 54 m3/°nk 66 x 38 x 52.5 cm RW25HF RainWater 25 HF 3,0 kg NaCl 140 liter H2O 1” 2.0—2.5 m3/h 25 75 m3/°nk 110 x 38 x 52.5 cm RW30HF RainWater 30 HF 3,6 kg NaCl 160 liter H2O 1” 2.5—3.0 m3/h 30 90 m3/°nk 110 x 38 x 52.5 cm RWP12HF RainWater Plus 12 HF 1,5 kg NaCl 90 liter H2O 1” 1.0—1.5 m3/h 12.5 30 m3/°nk 66 x 38 x 52.5 cm RWP18HF RainWater Plus 18 HF 2,3 NaCl 120 liter H2O 1” 1.5—1.8 m3/h 18 54 m3/°nk 66 x 38 x 52.5 cm RWP25HF RainWater Plus 25 HF 3,0 kg NaCl 140 liter H2O 1” 2.0—2.5 m3/h 25 75 m3/°nk 110 x 38 x 52.5 cm RWP30HF RainWater_Plus_30_HF 3,6 kg NaCl 160 liter H2O 1” 2.5—3.0_m3/h 30 90 m3/°nk 110 x 38 x 52.5 cm Töltsd le a Használati Útmutatót! Nem tudja melyik vízlágyítót válassza? Ha szeretne személyre szabott árajánlat kapni, küldjön üzenetet! [quform id=""4"" name=""Vízlágyítók""]
180 990 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Aquaphor Morion OZMO RO-101S ozmózis víztisztító

Aquaphor Morion OZMO RO-101S ozmózis víztisztító

A vezetékes vizet a víztisztító 4 fokozatban tisztítja meg: Előszűrő 01: 5 mikronos polipropilén szűrőbetét, amely eltávolítja a kisebb lebegő, fix szennyeződéseket: rozsda, homok, iszap, stb. Előszűrő 02: Magas minőségű aktívszén betét ezüsttel kombinálva. Az aktívszén a klór és származékainak és egyes nehézfémeknek, vegyszermaradványoknak az eltávolítására szolgáll. A benne található ezüst az esetleges vírusok, baktériumok elpusztításáért felel. Ozmózis membrán, amely a fennmaradó összes szennyeződést eltávolítja. Utószűrő: A tartályról érkező víz utószűrése egy 0,7 mikronos ezüstözött-aktívszenes ásványi anyag visszapótló betét segítségével valósul meg, amely mikrobiológiailag biztonságossá teszi a tartályról érkező vizet, és egyben felelős a szükséges ásványi anyag visszapótlásáért is. Az Aquaphor cég által kifejlesztett és szabadalmaztatott egyedi anyag  az AQUALEN a jellemzőivel hozzájárul a ideális víztisztításhoz a következőkkel: Szennyeződések gyors és végleges (visszafordíthatatlan) eltávolítása, A fő összetevője a szűrőnek az aktív szén, azonban még tartalmaz egy speciális ioncserélő anyagot, az  Aqualent is. Ennek az Aqualennek köszönhető, hogy a szűrőbetétek élettartamuk lejárta után a szennyeződések nem kerülnek vissza az ivóvízbe. 100%-os szűrés - a víz nem tudja elkerülni a szűrőben lévő anyagot, A kis méretű szemcsék nagyobb találkozási felületet biztosítanak a megtisztítandó vízzel, így a kisebb méretű részecskék hatékonyabb tisztítást eredményeznek. Nehézfémek eredményes eltávolítása, bármilyen vízkeménység esetén, A legkisebb kolloid fém részecskéket, a nehézfémek ionjait is képes eltávolítani, olyan hatékonysággal, hogy segítségével az ivóvíz normától jobb minőséget kapunk. Fejlett anti-bakteriális hatás (a hozzáadott ezüstnek köszönhetően). Az Aquaphor szűrőbetétek hozzáadott ezüst tartalmának köszönhetően maradéktalanul elpusztítják az esetlegesen jelenlévő baktériumokat, gombákat, vírusokat. Olvassa el az Aquaphor innovatív technológiái bejegyzésünk. >>> Ásványi anyag visszapótlás A tisztított víz ásványi anyag visszapótlása segítséggel történik, amely kettős funkciót tölt be, mivel utószűri a tartályról érkező tisztított vizet, majd ezután fontos ásványokat adagol az ivóvízbe. Sarokszelep csatlakoztatás A készülékhez gyárilag egy elzáró karral szerelt 1/2 colos ""T"" csatlakozó tartozik. Amennyiben az ön sarokszelep mérete eltér( 3/4 colos vagy 3/8 colos), akkor szerelvényboltban 2 db átalakító idom vásárlásával könnyedén megoldható a vízhálózatra történő csatlakoztatás. Karbantartás A készülék hosszútávú, megfelelő működéséhez bizonyos időközönként ki kell cserélni a szűrőbetéteket: 1. A készülék előszűrőit és utószűrőjét (ELŐSZŰRŐ 01, ELŐSZŰRŐ 02, UTÓSZŰRŐ) évente javasolt kicserélni. 2. Az ozmózis membránt, a használat intenzitása és a víz keménységének függvényében 2-3 évente javasolt lecserélni. A csereszűrőket itt tudja megrendelni:  Aquaphor Morion OZMO E-szett Aquaphor Morion RO 101S membrán (K50S)
99 800 Ft
Irány a bolt
CleanLife Silver asztali víztisztító GAC (+Ezüst+KDF)

CleanLife Silver asztali víztisztító GAC (+Ezüst+KDF)

A CleanLife Kombi asztali víztisztító pultra, a mosogató mellé állítható, a csaptelepre szerelhető berendezés.A szűrőbetétben az aktívszén (GAC) ezüstözött és 5% KDF töltet is van benne. Mind az Ezüst, mind a KDF meggátolja a baktériumok, algák és gombák elszaporodását, ezáltal segíti a szűrőbetét hatékonyságát. Bárki által könnyen felszerelhető. Előnye: kedvező vételi- és karbantartási ár. Utazáskor, nyaraláskor is magával viheti. Mit szűr ki a vízből? Kiszűri a vízből az elszíneződést okozó lebegőanyagokat (pl. rozsda, homok, iszap...). Az aktívszén UDF szűrőházában polipropilén előszűrőréteg van elhelyezve. Az aktívszén kiszűri (megköti) az oldott szerves szennyező anyagok (pl: kőolajszármazékok -benzol-, szerves savak, növényvédőszereket -peszticidek- és egyéb vegyi anyagokat) 98%-át, oldott gázokat, műtrágyaszármazékokat és fenolokat ezáltal a kellemetlen szag- és íz anyagokat. Eltávolítja a szabad és kötött aktív klórt, klórszármazékokat, pl. a rákkeltő trihalometánokat és a trihaloetilént, melyek a hálózati víz klórozása miatt mindig jelen vannak. Kiszűri az azbesztet és korlátozott mértékben a nehézfémeket (ólmot, vasat, mangánt, molibdént, kadmiumot, cinket) is. A KDF töltet szerepet játszik a klór, a vas, a hidrogén-szulfid, az arzén, az ólom, a higany, a magnézium és a króm szűrésében. Az Ezüst és a KDF is meggátolja a baktériumok, gombák, vírusok elszaporodását. Működése: A víztisztító átfolyó rendszerű, azaz a szűrőbetéten átszűrődő víz közvetlenül a kifolyócsőn keresztül folyik ki. A csapvíz szűrése és a tisztított víz kifolyása rögtön megindul a konyhai csaptelep megnyitásával. A konyhai csaptelepre csatlakoztatott útváltó csap függőleges vagy vízszintes helyzete határozza meg a csapvíz útját. Függőleges helyzetben a csapvíz szűretlenül kifolyik a konyhai csaptelepből, vízszintes helyzetben pedig a víztisztítóba folyik, majd szűrést követően kifolyik annak saját kifolyócsövén keresztül. Lásd a képen! A CleanLife Kombi asztali víztisztító főbb jellemzői: Szűrőház: 10"" műanyag, átlátszó (sötétített) Megengedett hálózati víznyomás: 2-6 bar Útváltó csap: fém Tisztavíz kifolyócső: fém Maximális működési hőmérséklet: 45°C A CleanLife Kombi asztali víztisztító felszerelése: az asztali víztisztító nagyon egyszerűen felszerelhető, szakértelmet nem igényel. A berendezést a pultra, a mosogatótálca mellé helyezve javasolt csatlakoztatni a konyhai csaptelepre az alábbi módon: egyszerűen le kell csavarni a konyhai csaptelep végén lévő szűrőt (perlátort), és a helyére felcsavarni a víztisztító fehér vezetékén lévő ún. útváltó csapot. Amennyiben a konyhai csaptelep vége belsőmenetes, akkor alkalmazza a víztisztítóhoz járó menet átalakító adaptergyűrűt, ellenkező esetben anélkül csavarja fel az útváltó csapot a konyhai csaptelep végére. A víztisztító különösebb karbantartást nem igényel, azonban a szűrőbetét telítődését követően ki kell cserélni a szűrőbetétet újra. Garancia a készülékre: 1 év Gyártás helye: Taiwan A Kombi szűrőbetétet és árát itt megtekintheti:
17 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

AquaSpirit SH1 KDF zuhanyszűrő betét

AquaSpirit SH1 KDF zuhanyszűrő betét

A Chlorine Free zuhanyszűrő betét felépítése: 1. Antibakteriális biokerámia golyók (1/4 rész). Biocera AG Ball: Zeolit és  99,99% -os tisztaságú ezüst (Ag). Feladata a káros Escherichia coli és általános baktériumok 99%-os hatástalanítása. Továbbá nehézfém adszorpció (Cu, Cd, Pb, Fe, Mn, Zn stb.) 97% -os hatékonysággal. 2. Kalcium-szulfát (3/4 rész). Biocera RC Ball. Feladata a klór és származékainak kiszűrése 95%-os hatékonysággal. 3. Mechanikai szűrők (szűrőhálók). 2 db mechanikai szűrő védi a fő szűrőegységeket a nagyobb lebegő szennyeződésektől, ezáltal biztosítja a tökéletes, hosszú távú működést, illetve akadályozza meg, hogy töltetrészecskék távozzanak a szűrőbetétből a vízbe. A Chlorine Free zuhanyszűrő betét kapacitása: 20.000 liter Javasolt szűrőbetét (vagy töltet) csere: maximum 12 havonta, vagy a szűrőbetét telítődését követően, amelyik előbb bekövetkezik. A szűrőbetét élettartama függ a kezelendő víz minőségétől (összetételétől és szennyezettségétől) és az átfolyt víz mennyiségétől. (Megjegyzés: 1 fő zuhanyzáskor kb. 50 liter vizet használ el.) Így pl: napi 100 liter zuhanyvíz megszűrésekor a szűrő élettartama 200 nap (kb. 6 hónap). A Chlorine Free zuhanyszűrő betét cseréje / újratöltése egyszerű, nem igényel szakértelmet. Gyártás helye: EU
9 000 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Rider 25 EcoMix – SmartSoft kútvíz kezelő készülék

Rider 25 EcoMix – SmartSoft kútvíz kezelő készülék

A Rider 25-EX SmartSoft kútvíz kezelő készülék az öt  leggyakoribb kútvizes problémákat (keménység, vas, mangán, ammónium, szerves anyag) egy lépésben csökkenti, vagy megszünteti. Szennyezett kútvizek esetében 3-4 készülék helyett csak 1 szükséges, ideális megoldás, ha a kemény csapvíz mellett vas, mangán, ammónium is van a vezetékes vízben. Felhasználási terület: kizárólag technológiai víz. Rider 25-EX kútvíz kezelő termék ismertető: 1-3 fürdőszobát képes egyidejűleg ellátni Középkemény – kemény víz esetén 15-30 nK, és havi 12-30 m3 vízfogyasztás mellett Tényleges fogyasztás alapján számolt tartalék kapacitás. SmartSoft vezérlés, a vízfelhasználási szokásokhoz igazodik – 3 programozott algoritmus (üzemmód) közti választás lehetősége Ellenáramú regenerálás – kíméletesen és alaposan tisztítja meg a gyantát a rárakódott szennyeződésektől, ezáltal maximális mennyiségű lágy vizet képes a gyanta előállítani. A Rider 25-EX kútvíz kezelő vízlágyító és vízkezelő berendezés egy forradalmian új többfunkciójú Ecomix töltetanyagot használ, ami költséghatékonyan és hatásosan kezel 5 gyakori vezetékes víz és kútvíz problémát: keménység vas mangán szervesanyag ammónia A hatékony megoldást az EcoMix töltetanyag biztosítja: kationcserélő gyanta szervesanyag adszorber vas és mangán adszorber szűrőanyagok A töltetanyagok automatikusan egy többrétegű ágyat alkotnak, ahol minden réteg szelektíven eltávolít egy vagy több szennyező anyagot a nyersvízből. A regenerálás egyszerű: csak visszamosatást és sóval (NaCl) öblítést igényel, úgy mint egy hagyományos vízlágyító berendezés! A méretezés és összeállítás a vízkeménységen, és a kezelt víz mennyiségén alapul. Rider 25-EX SmartSoft kútvíz kezelő készülék tulajdonságok: Tulajdonságok: Töltet mennyiség (gyanta + szén): 25 liter EcoMix töltet Sótároló kapacitás: 50 kg Max áramlás: 1,5 m3/h Optimális áramlás: 1 m3/h Tényleges fogyasztás alapján számolt tartalék kapacitás. Felhasználóbarát SmartSoft vezérlés 3 előre programozott üzemmód szuper takarékos normál takarékos vasas vizes mód Automatikus SmartClean - pangóvíz elleni védelem. Lezárható működési paraméterek, biztonsági gyerekzár Az EcoMix töltetanyagot automatikusan karbantartja és kitisztítja A digitális vezérlés a kabinet tetőbe van építve. Elegáns design és minimális befoglaló méretek. Biztonsági sófelszívó. Beépített visszakeverés (keménység beállítás). Beépített bypass szelep (elzáró szerelvény). Felülírható visszamosatás és öblítés (víztakarékos mód) WIFI funkció: NINCS Levehető sóbetöltő nyílás, ami csökkenti a készülék magasságot, egyszerű kezelhetőséget biztosít. A vízlágyításért felelős töltetanyagot automatikusan karbantartja és kitisztítja Nem kell benne szűrőbetéteket cserélgetni Működési/üzemelési költség: minimális mennyiségű vízlágyító só tabletta (Nagyon alacsony sófogyasztás) Magyarországi összeszerelés biztosítja a megfelelő minőséget, folyamatos alkatrészellátást, szakszerviz hálózatot. Vásárlás előtt minden esetben kérjen vízminőség vizsgálatot a helyi vízműtől!  Fontos, hogy biológia és kémiai vizsgálat is készüljön, továbbá ezen belül egy teljes vízanalitikát is kérjünk  Fizikai-kémiai paraméterek: Permanganátos kémiai oxigényigény (KOlps), számított összes keménység, vezetőképesség, zavarosság, ph, ammónium, kálcium, magnézium, klorid, nátrium, nitrát, nitrit, nitrit és nitrát együttes koncentráció, vas (összes), mangán (összes), arzén, fluorid, szulfát…vagy ettől több Mikrobiológiai vizsgálatok: Telepszámok 22 Celsius Fokon + Telepszám 37 Celsius Fokon , Coliformszám, Escherichia Coli szám, Speudomonas aeruginosa szám, Enterococcusok száma A készülékhez meg vannak adva azok az adatok, amiket a töltetanyag gyártója megad,  de megadok egy másik adatot is, amit a gyakorlati tapasztalatok mutattak. pH-érték: 5,0 – 10,0 A víz maximális zavarossága: 20 Mangán: kevesebb, mint 3 mg / l (3000 μg / l) – Gyakorlati szám: kevesebb mint 1000 μg / l Vas: kevesebb, mint 15 mg / l (15000 μg / l) – Gyakorlati szám: kevesebb mint 2000 μg / l Az ammónium-ion koncentrációja: max. 4 mg / l Kalcium-karbonát-tartalom: max. 750 mg / l (43,8 ° dH) Oxidabilitás/permanganát index (A permanganát index a vízminőség értékelése. Ez magában foglalja a kálium-permanganát oxidációjának kimutatását savas közegben meleg körülmények között.): 40 ppm (maximum 50% -os csökkentés) A helyes működéshez a berendezés vízátfolyás igénye a regenerálás során legalább 20 l / perc (1,2 m3 / h) kapacitást kell elérjen. Lassabb átfolyási sebességnél nagyobb a gyanta szennyezőanyag kötő kapacitása, így a fenti értékek akár magasabbak is lehetnek. Magas szennyezettségi érték esetében többlépcsős szűrő és vízkezelő rendszer jelent megoldást. Vízlágyító kiválasztó táblázat gyantamennyiség alapján Havi vízfogyasztás 1-3 fő 5-10 m3/hó 3-4 fő 10-15 m3/hó 3-4 fő 15-20 m3/hó 5-6 fő 20-30 m3/hó Vízkeménység fokozatai Alacsony (1-10 °nk) 8 liter 8-12 liter 12-18 liter 18-25 liter Közepes (10-15 °nk) 8-12 liter 12-18 liter 18-25 liter 18-25 liter Magas (15-20 °nk) 12-18 liter 18-25 liter 18-25 liter  25-30 liter Nagyon magas (20-30 °nk) 18-25 liter 18-25 liter 25-30 liter  25-30 liter °nk = német keménységi fok 1°nk az a víz, amely 10 mg/liter kalcium-oxiddal egyenértékű kalcium- és/vagy magnéziumvegyületet tartalmaz. Ezért használj vízlágyítót: A kemény víz lágyításával háztartásodat selymes lágy vízzel tudod ellátni. A vízlágyító berendezés növeli a vízzel érintkező háztartási eszközök élettartamát, és csökkenti a javítási költségeket. Megszűri a vizet azoktól az anyagoktól, amelyek vízkövesedést okoznak a kádban, zuhanyon, csapokon, vízforralóban és egyéb helyeken. Megtakaríthat több mint 50%-ot a tisztítószerekből, mosóporból, adalékanyagokból, samponból és kondicionálókból. A lágy víz csökkenti a bőr allergiás irritációs problémáit. Nincs többé száraz viszkető érzés, élvezheti a természetesen lágy és egészséges bőr előnyeit. A takarítás egyszerűbbé és gyorsabbá válik, így több szabadidőd lesz. A vízlágyító javítja a fűtési rendszer hatékonyságát, akár 20 %-os megtakarítást eredményezve. Lágy vízzel mosógéped hatékonyabban dolgozik, és a keménység-lerakódások nélkül a ruhák is tartósabbak, frissebbek, lágyabb tapintásúak lesznek. Vízlágyító használatával elért megtakarítások, pl. elektromos fogyasztás, tisztítószerek, fűtési költség és egyebek messze meghaladják a vízlágyító berendezés megvásárlásának egyszeri költségét. Egy átlagos négytagú családot figyelembe véve a vízlágyító berendezés 2-4 éven belül visszahozza az árát, míg az átlagos élettartalmuk 15-20 év. A berendezés ára nem tartalmazza a helyszíni beüzemelés és a beszerelés költségeit. A vízlágyító működési feltételei, amit beszereléskor figyelembe kell venni: Vízlágyítót telepíteni a ház fő hidegvíz vezetékre érdemes a vízóra utáni csőszakaszon. Szükséges hálózati nyomás: 2,4-4 bar (alatta nyomásfokozó - felette nyomáscsökkentő szükséges) A beépítés helyén (vagy közvetlen közelében) rendelkezésre kell állnia földelt elektromos csatlakozásnak A beépítés helyén (vagy közvetlen közelében) csatorna csatlakozásra van szükség, ami a vízlágyító működés során keletkező szennyvíz elvezetésére szolgál.  A vízlágyító működéséhez garanciális feltétel védőszűrő használata. Javasoljuk a 100 mikron alatti (40-25-10 mikron) úgynevezett finomszűrők használatát, hogy az új vízlágyító gyantatöltetét megóvjuk az elkoszolódástól. Amennyiben szeretne az Ön kútvízének megfelelő vízkezelő megoldást választani, kérem kérje személyre szabott árajánlatunkat! [quform id=""11"" name=""Vízlágyítók""]
448 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

20″-os SLIM Big Blue szűrőházzal konzollal és kulccsal 3/4″-os csatlakozással

20″-os SLIM Big Blue szűrőházzal konzollal és kulccsal 3/4″-os csatlakozással

20""-os Big Blue SLIM (vékony kivitelű) szűrőház, tartókonzollal, és szűrőház kulccsal. A bejövő vezetékre szerelhető kiváló minőségű 20""-os méretű szűrőházak tökéletesen alkalmasak központi szűrésre. A csomag tartalmazza a tartókonzolt, a rögzítéshez szükséges csavarokat és a szűrőcseréhez szükséges kulcsot. A Big Blue szűrőház többféle méretben, kivitelben, csatlakozással elérhető. Előnyök: A működéshez nincs szükség elektromos áramra Nincsen szükség szennyvíz csatlakozásra A konzol, a kulcs és a csavarok a csomag része Többféle szűrőbetét használható az egyszerű polipropilén betétektől aktív szénszűrőn keresztül, vastalanító szűrőig, vagy akár arzénszűrőig Műszaki adatok: Csatlakozás: 3/4""-os menetes csatlakozás Maximális nyomás: 6 bar Működési hőmérséklet: 2-45°C Szűrőház anyaga: polipropilén Szűrőbetétek mérete: 20"" x 2,5"" A 5/2023. (I/12.) Korm. rendelet szerint ez a termék csak ipari felhasználásra, technikai víz előállításához alkalmazható!
13 440 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Cintropur NW400 szűrőbetétek - 5 µ

Cintropur NW400 szűrőbetétek - 5 µ

A Cintropur NW400 háztartási vízszűrőhöz szűrőbetét (5 db-os csomag). Szűrési finomság lehetőségek: 1 µ, 5 µ, 10 µ, 50 µ, 25 µ, 100 µ, 150 µ, 300µ, kettős szűrés (centrifugális áramlás a lapátnak és a szűrőhüvelynek köszönhetően) szűrés gyakorlatilag felhalmozódás nélkül alacsony nyomásesés magas és állandó áramlási sebesség széles választéka a szűrési finomságnak, 5 és 300 mikron között a tömítés garantált az O-gyűrű rendszernek köszönhetően gyors és egyszerű öblítés a leeresztő csapnak köszönhetően Nem mosható: 1 µ, 5 µ, 10 µ, 50 µ, 25 µ, 100 µ, Mosható: 150 µ, 300µ,
11 200 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.