Ökotudatos otthon

Az ökotudatos otthon tulajdonosa minél kevesebb ökológia lábnyomot kíván maga után hagyni. Mind a ház építésénél, mind a lakás kialakításánál törekszik arra, hogy a környezeti fenntarthatóságot támogassa. A mindennapokban az energia felhasználás ás hulladéktermelés minimalizálása a fő cél és ez a cél határozza meg a vásárlási szokásokat, a mindennapi életet egyaránt.

721-740 megjelenítése a(z) 2 503 elemből.
Beauty kancsó 5 literes, platina élet virága szimbólummal

Beauty kancsó 5 literes, platina élet virága szimbólummal

Ideális vízadagoló kisebb irodákba, nagyobb családoknak otthoni használatra. A csap könnyen és higiénikusan kezelhető, mindennapi gyakori használatra tervezték. A termék használható a hozzá járó kiegészítő üveg csővel is, rakhatunk bele akár jeget, hogy hűtsük a folyadékot. Lehet belerakni kristályokat és egyéb vitalizáló anyagokat is. Közvetlenül nem érintkezik a vízzel, így nem koszolódik. A kancsó hat részből álló lépcsőzetes kialakítása, arányaiban a Fibonacci sorozat első hat számának felel meg. Így jelenik meg az aranymetszés, azaz a természetben mindenhol fellelhető rendező elv a kialakításában. A természetes, tiszta, élő vizek teljes, hatos kristály-szerkezettel rendelkeznek. A kancsó erre a hatos szerkezetre állítja vissza a csapvíz töredezett vízkristályait, ezáltal újjáéled a víz természetes ereje. A kancsó körüli energiamező harmonizáló és élénkítő hatással van a körülötte lévő térre is. Ólom- és egyéb nehézfémektől mentes üvegnek köszönhetően strukturált vizet állít elő a kancsó, képesek a csapvíz töredezett vízkristályait 3 perc alatt szabályos, hatszögletű szerkezetbe visszarendezni. A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják. (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) Elektromos, mágneses, mentális vagy egyéb feltöltés nem szükséges. Ügyeljünk arra, hogy a Nature's Design  kancsót közvetlen napsugárzás ne érhesse. A  Nature's Design termékek előállításához hagyományos kézműves munkára van szükség. Minden kancsót szájjal fújnak és előre gyártott minták szerint öntik formába. Ez az egyéni előállítás minden kancsót egyedivé tesz. A szimbólumokat 600°C -on égetik bele a termékek talpába. A termékekhez használt üveg 40%-a kvarchomok, amely magas energiahordozó tulajdonságokkal bír. A termékek anyaga ólom és egyéb nehézfémektől mentes. AZ ÉLET VIRÁGA SZIMBÓLUMRÓL Az Élet virága világszerte sok kultúrában szent szimbólum. Az Élet virága élő jelkép, a teremtést szimbolizálja. A teljességet, a tökéletességet, a harmóniába kerülést, az Univerzum minden elemének összekapcsolódását jelképezi.
114 000 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

OZONEGENERATOR Chrome 40000

OZONEGENERATOR Chrome 40000

OZONEGENERATOR Chrome 40000 Ózongenerátor készülék megközelítőleg 670 m2- hez is 4 nagy ózonlapos, 40 g/h ózonkibocsátással rendelkező készülék. Négy erősségi fokozatban használható: 10 g/h, 20 g/h, 30 g/h, 40 g/h ózonkibocsátás.  A készülék számos területen alkalmazható.  Az ózongáz az egyik legerősebb fertőtlenítéshez használt hatóanyag, ami 50-szer hatékonyabb és 3000-szer gyorsabb, mint a klór. Megfelelő koncentráció elérésével a levegőben, felületeken megtapadó vírusok, baktériumok, penészgombák elleni harcban hatékony megoldást jelenthet. A kellemetlen szagokat semlegesítheti és megszüntetheti, legyen az cigarettafüst, étel, vegyszer vagy dohos szag. Az élősködőkkel is leszámolhat, mint pl: poratka. Az ózon olyan helyekre is beférkőzik, amelyek a hétköznapi tisztítás során nehezen elérhetőek. Gáz halmazállapota miatt mindenhova odafér, átjárja az elérhetetlen felületeket, a bútorokat, textíliák szöveteit is, így maximálisan kifejti hatását. Az ózongenerátor a levegőből állítja elő a szükséges ózonkoncentrációt, majd az ózon a kezelési eljárás végeztével visszaalakul oxigénné. Nincs káros vegyszermaradvány. Egészítsd ki a megszokott takarítási folyamatot ózongenerátor alkalmazásával! Lég- és felülethigiénia: szobák, lakások, szállodai szobák, irodák, orvosi rendelők, várók, autók ózonkezelésére. közösségi terek, raktárak higiéniai kezelésének céljából lakásban nagyobb szobák penészesedése esetén lakásfelújítások, festések, tűz- és vízkárok utáni szagtalanításra teherautók, mezőgazdasági járművek belső terének és klímájának szagtalanítására és higiéniai kezeléséhez. Az ózongenerátor készüléken igényeid szerint beállíthatod a kezelés időtartamát attól függően, hogy mekkora térben kívánod alkalmazni. Kis méretének és súlyának köszönhetően pedig könnyen áthelyezhető és tárolható (akár az autóban is). Rendszeres alkalmazása mellett hamar megtérül az ára. Nem csak pénzt, de időt is spórolhatsz vele. Így használd az ózongenerátort: Szüntesd meg a szagforrásokat (kosz, szemét, ürülék, stb.)! A kezelni kívánt területről távolíts el minden élőlényt, mert az ózon belégzése káros! Zárd le a kezelni kívánt területet! Helyezd el az ózongenerátort a legerősebb szagforrás közelében. Figyelj arra, hogy a levegő át tudjon áramolni a készüléken (ne takarja le, ne zárja el a ventilátor útját és az ózonkibocsájtó részt)! Állítsd be az ózongenerátor időzítőjét a kívánt értékre és hagyd el a járművet, helyiséget! Az ózon kezelés befejezése után várj legalább 30 percet, mielőtt beszállsz az autóba, vagy bemész a helyiségbe! Ennyi idő kell ahhoz, hogy a kezelés alatt kibocsátott ózon semlegesítődjön. Szellőztesd ki a kezelt területet!   Ózongáz biztonsági adatlap Használati útmutató
97 490 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

3-Utas BLANCO FONTAS-S II kávé, kihúzhatófejes, víztisztítóhoz

3-Utas BLANCO FONTAS-S II kávé, kihúzhatófejes, víztisztítóhoz

Kényelmes 3 az 1-ben csaptelep: szűrt és szűretlen víz a kihúzható kifolyón keresztül Külön kezelőegységek: jobbra keverőkar a hideg és meleg vízhez, balra elforgatható fogantyú a szűrt vízhez Higiénikus: külön víztovábbítás és külön kifolyó a szűrt víz számára – nem keveredik a csapvízzel Integrált kifolyó mindkét vízminőség számára, speciális vízsugárszabályzókkal A felületi kivitelek tökéletesen harmonizálnak a mosogatókkal és a mosogatómedencékkel
185 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Vetiver – Vetiverfű illóolaj 15 ml - doTERRA

Vetiver – Vetiverfű illóolaj 15 ml - doTERRA

Használata:

  • A talpra is dörzsölhető alvás előtt, hogy elősegítse a pihentető alvást.
  • Belsőleg használva az immunrendszert erősíti teába elkeverve 1-2 cseppet.
  • Fürdővízbe 1-2 cseppet ajánlott tenni.

Figyelmeztetés!

  • Lehetséges bőrérzékenység.
  • Tartsd távol a gyermekektől!
  • Várandósság, ápolás vagy orvosi ellátás alatt állsz, konzultálj orvosoddal!
  • Kerüld a szemmel, a belső fülekkel és az érzékeny területekkel való érintkezést!
  • Kerüld a napfényt és az UV sugárzást a felhasználást követő 12 órán át!

Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)

Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?

  • Néhány esszenciális olajnak felemelő, élénkítő hatása van, míg mások nyugtatóan hatnak. Az esszenciális olajok aromás használata nem igényel speciális eszközt.
  • Ugyanazt az egészségügyi előnyt éred el, ha egyszerűen teszel néhány csepp olajat a tenyeredbe, aztán összeérintve a tenyereid élét az orrod köré borítod a kezeidet és mélyen belélegzed az olajok illatát.

További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak

  • Tegyél olajat egy pamut golyóra és tedd az autód szellőzőjébe.
  • Keverj össze olajat vízzel egy szórófejes üvegben és fújd a bútorokra, szőnyegre, vagy ágyneműre.
  • Adj olajat a szennyes halomhoz, vagy a vasaló deszka huzathoz.
  • Használd házi felülettisztítóként.

Helyi felhasználás

Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.

A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.

Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.

Hol használjuk?

  • Nyak
  • Homlok és halánték (ne túl közel a szemekhez)
  • Mellkas és alhas
  • Karok, lábak, fenék és lábfej

További hatékony módok a helyi alkalmazásra

  • Pár csepp olaj a forró fürdőhöz
  • Egy meleg, vagy hideg borogatást, úgy hogy beáztatsz egy törölközőt, vagy ruhát vízben, hozzáadva az esszenciális olajat, majd ráhelyezed a kívánt területre
  • Adj olajat a testápolóhoz, vagy hidratálóhoz, aztán kend a bőrödre.

Elkerülendő érzékeny területek

  •  Az arc egyes részei, mint a szemek körüli bőr
  • Szemek és belső fül
  • Töredezett, sérült bőr

Belsőleg

A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.

  • Használhatod az olajokat ételreceptekben. 
  • Figyelj rá, hogy az esszenciális olajok sokkal erősebbek, mint a száraz és friss gyógynövények és fűszerek, nagyon kis adagokkal indíts.
  • Az erősebb olajokat jobb, ha fogpiszkálóval adagolod (süllyessz egy tiszta fogpiszkáló végét az olajba, aztán add az ételhez) cseppentés helyett.
  • Adj esszenciális olajat vízhez, turmixhoz, tejhez, teához és más italokhoz.
  • Vedd be az esszenciális olajokat kapszulában, vagy adj egy kicsit almaszószhoz, vagy joghurthoz.

 

30 846 Ft
Irány a bolt
Aquaphor Big Blue központi víztisztító 10"-os

Aquaphor Big Blue központi víztisztító 10"-os

A BigBlue víztisztító a hidegvíz vezetékre köthető. 10 colos ВigВlue központi víztisztító, amely nagy átmérőjű széles szűrőházzal rendelkezik. A benne található Aquaphor szűrőbetét nagy mennyiségű hideg víz megtisztítására alkalmas. Az Aquaphor ВigВlue 10 colos vízszűrőt közvetlenül a hálózati fő-hidegvízre (pl: vízóra után) célszerű bekötni. Így képes ellátni egy egész lakás, ház vagy nyaraló tiszta víz igényét. Használható lakások, óvodák, üzemi konyhákban vagy akár étteremben is, ahol igény van klórmentes, tiszta vízre viszonylag rövid idő alatt és nagy mennyiségben. Szűrőbetétje magas hatékonyságú Aquaphor gyártmányú aktív szén és aktív szén jellegű összetevőt tartalmaz ezüsttel impregnálva. Ki- és bemeneti csatlakozás mérete: 1 col Méretei: 355 mm magas - 180 mm átmérő - 235 mm átmérő csatlakozóval A vízlágyítóhoz tartozó szűrőbetétet itt tudja megnézni. 
32 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Vixi dörzsi kendő, zöld

Vixi dörzsi kendő, zöld

A mikroszálas dörzsi kendőt használhatod tisztítószer nélkül, nedvesen makacs, koszos és zsíros szennyeződések eltávolítására. Hipoallergén, ezért asztmában, allergiában szenvedők is használhatják. Beltéren és kültéren egyaránt, járművek takarítására is. Válassz különböző színű kendőt az egyes helyiségekhez!

Felhasználható: kerámialapos-, inox- és gáztűzhely, sütő és mikró, mosogató, hűtő és más konyhai gépek, csempe, csaptelep, konyhaszekrény, kád, zuhanytálca, mosdó,WC és bidé (külső részének), autó, motor, reluxa, redőny, makacs szennyeződéseinek egyszerű, vegyszermentes takarításához.

Rendszeres takarításnál a vízkövet is eltávolítja.

A maximális hatás elérése érdekében használd a dörzsi kendőket vizes takarításhoz, majd az univerzális kendőt a felület szárazra törléséhez!


Méret: 30*30cm Szín: zöld
2 350 Ft
Irány a bolt
PurePro előszűrőbetét szett-4, „K" szériához, In-Line, Quick

PurePro előszűrőbetét szett-4, „K" szériához, In-Line, Quick

A szűrőbetétek kompakt kivitelűek, így külön szűrőház nélkül, közvetlenül (In-Line) és gyorsan csatlakoztathatók a víztisztító rendszerekbe. Csatlakozási méretek: 1/4"" x 1/4"" Csatlakozás kivitele: Quick gyorscsatlakozás A szűrőegységek végei quick gyorscsatlakozós kialakításúak, csatlakoztatásukhoz külön csatlakozó idomra nincs szükség. Csatlakozási méretek: 1/4"" x 1/4"" Csatlakozás kivitele: Quick gyorscsatlakozás A szűrőegységek végei quick gyorscsatlakozós kialakításúak, csatlakoztatásukhoz külön csatlakozó idomra nincs szükség. Maximális működési hőmérséklet: 45°C Maximális működési nyomás: 6 bar Maximális átfolyás: 2 liter/perc Szűrőegységek kapacitása: maximum 6000 liter. A szűrőegységek élettartama függ a kezelendő víz minőségétől (összetételétől és szennyezettségétől) és az átfolyt víz mennyiségétől. Javasolt szűrőcsere: A szűrőegységek telítődését követően vagy maximum 12 havonta, amelyik előbb bekövetkezik. A szűrőegységek csak vezetékes ivóvíz tisztítására használható. Nem alkalmazható mikrobiológiailag szennyezett vízre vagy ismeretlen eredetű vizek tisztítására. Gyártó: PurePro USA Corp. Figyelem: Fordított ozmózis elvén működő háztartási víztisztító berendezések szűrőcseréjekor javasolt a víztisztító rendszer átfertőtlenítése. Ehhez (természetes) fertőtlenítőszer alkalmazása javasolt, pl. Ezüstkolloid oldat.
16 300 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

3-Utas BLANCO FONTAS-S II palaszürke, kihúzhatófejes, víztisztítóhoz

3-Utas BLANCO FONTAS-S II palaszürke, kihúzhatófejes, víztisztítóhoz

Kényelmes 3 az 1-ben csaptelep: szűrt és szűretlen víz a kihúzható kifolyón keresztül Külön kezelőegységek: jobbra keverőkar a hideg és meleg vízhez, balra elforgatható fogantyú a szűrt vízhez Higiénikus: külön víztovábbítás és külön kifolyó a szűrt víz számára – nem keveredik a csapvízzel Integrált kifolyó mindkét vízminőség számára, speciális vízsugárszabályzókkal A felületi kivitelek tökéletesen harmonizálnak a mosogatókkal és a mosogatómedencékkel
185 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

3-Utas BLANCO TRIMA csaptelep, króm, magas nyomású

3-Utas BLANCO TRIMA csaptelep, króm, magas nyomású

Kényelmes 3 az 1-ben csaptelep: Ergonomikus kialakítású kezelőelemek egyértelműen megjelölt funkciókkal A szűrt és a szűretlen víz külön szabályozható Integrált kifolyó mindkét vízminőséghez, speciális sugárszabályozóval A 360° fokban elforgatható kifolyó szélesebb körű használhatóságot tesz lehetővé
103 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Külsőmenetes „L" könyök bekötő-idom szett 1/4″ Jaco O-gyűrűvel

Külsőmenetes „L" könyök bekötő-idom szett 1/4″ Jaco O-gyűrűvel

Külsőmenetes ""L"" könyök bekötő-idom JACO tip. hollanderes csatlakozással, 6 mm-es, műanyag csővezetékhez, ""O""-gyűrűvel. Anyaga: műanyag. Mennyiség: 2 db csatlakozó a szettben Csatlakozási méretek: 1/4"" x 1/4"" Csatlakozás típusa: cső bemenetnél - Jaco, könyök ellenkező ágán - külsőmenet
700 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Delicate kancsó 0,5 literes, arany élet virága szimbólummal

Delicate kancsó 0,5 literes, arany élet virága szimbólummal

A kancsó hat részből álló lépcsőzetes kialakítása, arányaiban a Fibonacci sorozat első hat számának felel meg. Így jelenik meg az aranymetszés, azaz a természetben mindenhol fellelhető rendező elv a kialakításában. A természetes, tiszta, élő vizek teljes, hatos kristály-szerkezettel rendelkeznek. A kancsó erre a hatos szerkezetre állítja vissza a csapvíz töredezett vízkristályait, ezáltal újjáéled a víz természetes ereje. A kancsó körüli energiamező harmonizáló és élénkítő hatással van a körülötte lévő térre is. Ólom- és egyéb nehézfémektől mentes üvegnek köszönhetően strukturált vizet állít elő a kancsó, képesek a csapvíz töredezett vízkristályait 3 perc alatt szabályos, hatszögletű szerkezetbe visszarendezni. A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják. (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) Elektromos, mágneses, mentális vagy egyéb feltöltés nem szükséges. Ügyeljünk arra, hogy a Nature's Design  kancsót közvetlen napsugárzás ne érhesse. A  Nature's Design termékek előállításához hagyományos kézműves munkára van szükség. Minden kancsót szájjal fújnak és előre gyártott minták szerint öntik formába. Ez az egyéni előállítás minden kancsót egyedivé tesz. A szimbólumokat 600°C -on égetik bele a termékek talpába. A termékekhez használt üveg 40%-a kvarchomok, amely magas energiahordozó tulajdonságokkal bír. A termékek anyaga ólom és egyéb nehézfémektől mentes. AZ ARANY ÉLET VIRÁGA SZIMBÓLUMRÓL (KB. 23.8 KARÁTOS ARANY) Az Élet virága világszerte sok kultúrában szent szimbólum. Az Élet virága élő jelkép, a teremtést szimbolizálja. A teljességet, a tökéletességet, a harmóniába kerülést, az Univerzum minden elemének összekapcsolódását jelképezi. A színek közül a világ minden táján a legnépszerűbb az arany változat. A történelem során az aranyat mindig is az energiával és a bőséggel társították. 
14 000 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Mythos gyökércsakra pohár - egészség

Mythos gyökércsakra pohár - egészség

A Mythos Csakra pohár hármas tagolású kialakítása szintén az aranymetszés szabályait követi. . A pohárra aljára különböző színben a 7 csakra szimbólumát égették, mely nagymértékben hozzájárul az energetikai hatáshoz. Laborvizsgálatokkal igazolták, hogy  a pohár kialakításának köszönhetően visszarendezi víz kristályszerkezetét a természetes formájába. Kivitele igen erős, így alkalmas az intenzív, napi használatra. Stabil formatervezésnek köszönhetően könnyű fogni és nem borul fel, így ideális gyerekeknek is. Hideg és forró italokhoz egyaránt kiválóan alkalmas. Előállítás: A Mythos pohár géppel készül. A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják. (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) Elektromos, mágneses, mentális vagy egyéb feltöltés nem szükséges. A szimbólumokat 600°C -on égetik bele a termékek talpába. A termékekhez használt üveg 40%-a kvarchomok, amely magas energiahordozó tulajdonságokkal bír. A termékek anyaga ólom és egyéb nehézfémektől mentes.
3 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Külsőmenetes „T" elosztó bekötő-idom 1/4″x1/4″x1/4″, Quick

Külsőmenetes „T" elosztó bekötő-idom 1/4″x1/4″x1/4″, Quick

Külsőmenetes ""T"" elosztó bekötő-idom QUICK tip. gyorscsatlakozással, 6 mm-es, műanyag csővezetékhez. Anyaga: műanyag (fehér polipropilén). Csatlakozási méretek: 1/4"" x 1/4"" x 1/4"" Csatlakozás típusa: cső bemenetnél - Quick, ellenkező ágon - külsőmenet Maximális hőmérsékleti- és nyomásadatok: 20°C-nál: 10 bar 60°C-nál: 4 bar Minimális alkalmazási hőmérséklet: 1°C Quick gyorscsatlakozó idomok egyéb jellemzői: Könnyen beépíthetők, tartós, stabil és tömített kötést biztosítanak a cső és a csatlakozók között. A szabadalmazott rögzítőtechnika biztosítja a cső rögzítését anélkül, hogy összenyomná a csövet, vagy csökkentené az átfolyást. A műanyag csatlakozó idomok fehér polipropilénből, EPDM (belső) ""O"" gyűrűkkel ellátva készülnek. A termékhez külön megvásárolható kiegészítő: Quick gyorscsatlakozó rögzítőgyűrű (patkó) 3/8″
300 Ft
Irány a bolt
SolarEdge S500-1GM4MRM optimalizáló

SolarEdge S500-1GM4MRM optimalizáló

SolarEdge S500-1GM4MRM optimalizáló  optimalizáló meglévő modulokhoz

A SolarEdge technológiának és az optimalizáló berendezésnek köszönhetően minden modul külön-külön távfelügyelhető, a munkapont követés átkerül az inverterből a napelemekre. Így könnyen kiszűrhetőek az esetlegesen meghibásodott modulok. Az SolarEdge-nek köszönhetően ezentúl nem kell figyelembe venni a tájolást, a napelem típusát/teljesítményét, az elhelyezést. Továbbá, az egy napelemre jutó árnyékolás nem rontja a komplett rendszer teljesítményét, hiszen csak annak az egy modulnak a teljesítménye romlik, amelyik árnyékba kerül, így nincs hatással a többi modulra. A SolarEdge optimalizálóknak köszönhetően minden modulból a maximumot hozhatjuk ki, legyen szó akár egy hagyományos modulról vagy egy nagyobb teljesítményű modulról. Ráadásul az automatikus vagy manuális lekapcsolásnak köszönhetően a modulok üresjárati feszültsége leesik 1V-ra, így pl. egy 5kW-os 16 modulból álló rendszer üresjárási feszültsége nem lesz több 16Vdc-nál (+/- ~0,5V)

Jellemzők
  • Rövid sztringhez használható
  • Akár 25%-al több energia
  • Mérsékli a különböző modulok "miss match" veszteségét, a gyártási hibából eredő különbségeket, a részleges árnyékolást
  • Rendkívül magas hatásfok (99,5%)
  • Flexibilis rendszer tervezhetőség a maximális helykihasználás érdekében
  • Egyszerű telepítés az egy pontos rögzítésnek köszönhetően
  • Egyszerűsített modul karbantartás és felügyelet
  • Automatikus DC feszültség lekapcsolás (Voc 1V) karbantartás vagy tűz esetén
  • Magas védelem IP68 (5R széria esetén, 2R szériánál IP65)
  Tervezési segédlet  

S500 optimalizáló esetén

Egyfázisú HD-Wave inverter

Háromfázisú inverter

Rövid sztringes inverter

Minimum napelem egy sztringen

8 db

16 db

9 db

Maximum napelem egy sztringen

25 db

50 db

20 db

Maximális sztring teljesítmény

5700 W

11250 W

5625 W

  

Figyelem! A SolarEdge optimalizálók kizárólag SolarEdge inverterekkel vagy SolarEdge Safety & Monitoring Interface eszközzel való csatlakoztatása esetén működőképes és kizárólag ebben az esetben érvényesek a fent leírt tulajdonságok!


Névleges bem. telj.: 500 W
Abszolút max. bem. fesz.: 60 Vdc
MPPT működési feszültség: 8-60 Vdc
Max. bem. áramerősség: 15 Adc
MAximális hatásfok: 99,5 %
Max. kimeneti feszültség: 15 Adc
Max. kimeneti áramerősség: 60 Vdc
Üresjárati kimeneti feszültség: 1 Vdc
Maximális rendszerfeszültség: 1000 Vdc
Méret: 129x155x30 mm
Súly: 720 g
Szolár csatlakozó: MC4
Védettség: IP68
Megengedett páratartalom: 100%
31 362 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Greeny pelenkázó neszesszer, lányos

Greeny pelenkázó neszesszer, lányos

Magyarországi kivállalkozás által, kis szériában varrott termék.

Mosás: 30°C-on mosható.
Mérete összecsukva: Származási ország: Magyarország
4 999 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Havasi cirbolyafenyő tetős Cadus kancsó 1.5 literes, kristálytartóval

Havasi cirbolyafenyő tetős Cadus kancsó 1.5 literes, kristálytartóval

Cadus kancsó A Cadus kancsó szintén az aranymetszés arányait követi, melynek köszönhetően harmonizálja a vizet visszaállítva az eredeti állapotát. A kancsót üvegfedő zárja. A Cadus kancsó alján egy lezárható bemélyedés található, amelybe különböző kristályokat helyezhetünk. A kristályok közvetlenül nem érintkeznek a vízzel, így könnyebben tisztán tartható. A Cadus kancsóhoz ajándékba adunk egy ametisztből, hegyikristályból és rózsakvarcból álló kristályválogatást! Űrtartalom: 1.5 liter Havasi cirbolyafenyő tető A havasi cirbolyafenyő és az üveg együttese hozzájárul az esztétikus megjelenéshez. Az Alpok királynőjének is nevezett Havasi cirbolyafenyő (Pinus Cembra) rendkívül ősi eredetű fa, több mint 7000 évvel ezelőtt jelent meg bolygónkon. Különlegessége, hogy nagyon magasan helyeken és zord körülmények között él. Átlagos élettartama 200 és 400 év között van. A múltban elterjedtebb volt, manapság csak félreeső alpesi területeken találkozhatunk vele. Az Alpok különböző régióiban élő emberek évszázadokkal ezelőtt felismerték a Havasi cirbolyafenyő szépségét és hasznosságát, mely abban nyilvánul meg, hogy illóolajainak köszönhetően kedvező hatást gyakorol a pihenésre, az alvásra és a regenerálódásra.   Ólom- és egyéb nehézfémektől mentes üvegnek köszönhetően strukturált vizet állít elő a kancsó, képesek a csapvíz töredezett vízkristályait 3 perc alatt szabályos, hatszögletű szerkezetbe visszarendezni. A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják. (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) Elektromos, mágneses, mentális vagy egyéb feltöltés nem szükséges. Ügyeljünk arra, hogy a Nature's Design  kancsót közvetlen napsugárzás ne érhesse. A  Nature's Design termékek előállításához hagyományos kézműves munkára van szükség. Minden kancsót szájjal fújnak és előre gyártott minták szerint öntik formába. Ez az egyéni előállítás minden kancsót egyedivé tesz. A szimbólumokat 600°C -on égetik bele a termékek talpába. A termékekhez használt üveg 40%-a kvarchomok, amely magas energiahordozó tulajdonságokkal bír. A termékek anyaga ólom és egyéb nehézfémektől mentes.  
26 300 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Aktív szén töltet (JACOBI AQUASORB ) - 1 liter

Aktív szén töltet (JACOBI AQUASORB ) - 1 liter

JACOBI AQUASORB kókusz alapú aktívszén granulátum ivóvíz kezeléséhez lett fejlesztve. Rendkívül nagy aktív felületének köszönhetően (jódszám), képes nagy mennyiségű (klórozott) szervesanyag, aromás szénhidrogén és más szervesanyag-származékok adszorpciójára. Az aktívszén különböző berendezések tölteteként képes a kezelendő vízben lévő mikro szennyezőanyagok, így a mosószerek, növényvédő szerek, fenolvegyületek, olajszármazékok és egyéb szerves anyagok – különféle íz- és szaganyagok – haloform vegyületek kivonására, a szabad aktív klórtartalom megkötésére. Annak érdekében, hogy a szűrőbetét a lehető legtovább üzemképes maradjon, a víz előszűrést igényel. Erre a célra a legmegfelelőbb szűrők: Cintropur NW25, Cintropur NW32 A szűrőt használati hideg víz szűrésére, kondicionálására fejlesztették ki, ezért nem használható mikrobiológiailag szennyezett vagy ismeretlen eredetű víz szűrésére. A töltet élettartalma függ a víz szennyezettségétől. Alkalmazási területei: – Háztartási ivóvízszűrés (klórmentesítés, ózonmentesítés, szervesanyagok, növényvédő szer maradványok megkötése) – Aktívszén szűrőbetét – Ipari vízelőkészítés (pl. szikvíz-készítők, kórházak, szállodák vízellátása) – Automatikus vezérlésű aktívszénszűrők – Uszodatechnika – Szennyvízkezelés (pl. KOI csökkentés) – Talajvíz szűrés (olaj- és egyéb szénhidrogén származékok megkötése) AquaSorb ™ - Vezető iparági technológia Speciális aktív széntermék, amelyet a vízkezelési feladatok széles körére terveztek. A termékcsalád termékei megfelelnek a nemzetközi szabványoknak, beleértve az NSF, EN és AWWA szabványokat, és egyedülállóan megfelelnek az Élelmiszeripari Vegyi Kódex követelményeinek is. Ez biztosítja a magas színvonalú teljesítményt az ivóvíz és a technológiai víz alkalmazásában. Egy olyan világban, ahol a vízforrások szennyezése miatt egyre nagyobb az aggodalom, a JACOBI aktív szén az utolsó védelmi vonalat jelenti az ivóvíz kezelésében a fogyasztók számára szerte a világon. A peszticidek, ipari vegyi anyagok és a gyógyszerészeti szennyező anyagok eltávolításának képességével a Jacobi termékei megnyugvást nyújtanak egy bizonytalan világban.  
13 840 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Vixi optikai törlőkendő

Vixi optikai törlőkendő

Az optikai törlőkendő bármilyen lencse tisztítására alkalmas. Legyen szó szemüvegről, fényképezőgépről, projektorról, mobiltelefonról, látcsőről vagy akár mikroszkópról. Áttörlés után a lencse zsír-, por- és páramentes lesz.

Felhasználható: szemüveg, fényképezőgép, projektor, mobiltelefon, látcső, mikroszkóp lencséinek törléséhez.

A szilikon pöttyöknek köszönhetően a törlőkendő nem csúszkál a kezedben. A lencsét a sima felülettel takarítsd!

A lencséket vegyszer nélkül, szárazon töröld át!


Méret: 15*18cm
1 250 Ft
Irány a bolt
Külsőmenetes egyenes bekötő-idom 1/4″x3/8″, Quick

Külsőmenetes egyenes bekötő-idom 1/4″x3/8″, Quick

Külsőmenetes egyenes bekötő-idom QUICK tipus, azaz gyorscsatlakozással, 6 mm-es, műanyag csővezetékhez. Anyaga: műanyag (fehér polipropilén). Csatlakozási méretek: 1/4"" (cső) x 3/8"" (menet) Csatlakozás típusa: cső bemenetnél - Quick, ellenkező ágon - külsőmenet Maximális hőmérsékleti- és nyomásadatok: 20°C-nál: 10 bar 60°C-nál: 4 bar Minimális alkalmazási hőmérséklet: 1°C Quick gyorscsatlakozó idomok egyéb jellemzői: Könnyen beépíthetők, tartós, stabil és tömített kötést biztosítanak a cső és a csatlakozók között. A szabadalmazott rögzítőtechnika biztosítja a cső rögzítését anélkül, hogy összenyomná a csövet, vagy csökkentené az átfolyást. A műanyag csatlakozó idomok fehér polipropilénből, EPDM (belső) ""O"" gyűrűkkel ellátva készülnek. A termékhez külön megvásárolható kiegészítő: Quick gyorscsatlakozó rögzítőgyűrű (patkó) 1/4″
400 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Olivia Natural shea vaj, 100ml

Olivia Natural shea vaj, 100ml

A shea-vaj az afrikai sheafa, más néven karitéfa gyümölcsének magjából nyert zsír. Gazdag zsírsav és A, E, F vitamin tartalma révén kiváló bőrápoló, mely bőrödbe felszívódva hosszantartó hidratálást fejt ki. A shea-vaj titka, hogy összetétele sokban hasonlít az emberi bőrt védő természetes emulzió összetételére. Önmagában használható bőrápolóként, így segíti a bőröd tápanyagellátását, hidratációját és rugalmasságának megőrzését. Minden bőrtípusra ajánlott, de ha száraz, ekcémás vagy bőrkeményedéses a bőröd, akkor is rendkívüli eredményt érhetsz el vele, már pár alkalom után. Véd az időjárás viszontagságaitól, télen megakadályozza a bőröd kiszáradását, nyáron pedig természetes 4-es fényvédő faktorral véd a napsugárzás káros hatásaitól. Segít a terhességi csíkok kialakulásának megelőzésében. Csecsemők bőrének ápolására is kiválóan alkalmas, akár közvetlenül a bőrükre kenve, akár a fürdető vízben egy kiskanálnyi adagot feloldva.  Használat közben, a bőrre felkenve a test melegétől megolvad, és pillanatok alatt beszívódik a bőr mélyebb rétegeibe is.  

100%-ban organikus, finomítatlan, és hozzáadott illatanyag-mentes, illetve Fair Trade.  

Tárold szobahőmérsékleten, védd a közvetlen napfénytől és a hőségtől, mert könnyen olvad!

Receptek házi kozmetikumok készítéséhez.

Napozókrém

  • 100 ml kókusz olaj
  • 100 ml shea vaj
  • 30-50 g cink oxid por

Elkészítése:

Olvasszuk össze gőz fölött egy edényben a shea vajat és kókuszolajat, majd jól keverjük el benne a cink-oxid port. Töltsük flakonba. Használat előtt rázzuk fel.

A kókuszolaj önmagában is véd a naptól, kb. 4-6-os faktorszámmal rendelkezik. A cink-oxid mennyiségének növelésével a fényvédő faktort növelhetjük. Ez egy természetes fizikai fényvédő anyag, a legtöbb napozókrémben megtalálható. Nem szívódik be a bőrbe, hanem visszaveri a napsugarakat. A shea vaj enyhén fényvédő hatású, 2-3 faktornyi védelmet biztosít, valamint ez adja a krémes állagot és vízlepergető hatása is van. Megnyugtatja, regenerálja a bőrt és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik.

Dezodor stift

Hozzávalók:

  • 3 ek sheavaj
  • 3 ek szódabikarbóna
  • 2 ek kukoricakeményítő
  • 2 ek kakaóvaj
  • 2 db E-vitamin kapszula (kiszúrni és kinyomni az olajat)
  • illóolajok (pl. narancs és ylang-ylang)

Elkészítés:

Gőz fölött egy üveg edényben felolvasztjuk a shea vajat és a kakaóvajat. Ezután beletesszük a szódabikarbónát és a keményítőt, jól elkeverjük. Levesszük a gőzről, majd beletesszük az E vitamint és az illóolajakat ízlés szerint. A drágább olajokból csak pár csepp kell, a normál áruból 10-30 csepp. A kész keveréket tégelybe töltjük és hűtőszekrénybe tesszük. Szilárdulás után használhatjuk.


Kiszerelés: 100 ml Származási ország: Ghána
2 099 Ft
Irány a bolt

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.