Az egészséges életmód megvalósítása a mindennapjainkban jelent kihívást. A Green Pláza termékkeresőjében elsősorban azokat a termékeket listázzuk ebbe a kategóriába, melyek a mozgással, testünk és szellemünk fejlesztésével állnak szoros kapcsolatban.
Erdőfürdőzés keverék
Lassítson le, összpontosítson, és kerüljön érzelmi összhangba önmagával a Shinrin-Yoku segítségével. Ezt a nyugtató erdei energiák inspirálta keveréket azzal a szándékkal alkottuk meg, hogy minden egyes felemelő cseppjén keresztül a természet szépségével segítsünk felfrissíteni az érzékeit. Habár a természettel való pihentető összekapcsolódás egy időtlen módszer, a shinrin-joku az 1980-as évekbeli Japánban született meg a technológiától való elszakadás egy módjaként, az erdei környezetben való kikapcsolódásért. Keverékünk olyan CPTG™ (Tanúsított, tiszta, letesztelt minőségű) esszenciális olajokat ötvöz magában, amelyek bőségesen tartalmaznak a buja erdei miliőben is jelenlévő, revitalizáló fitoncidokat és terpéneket. Ezek a vegyületek védik a fákat, és még sok egyéb összetevőt is tartalmaznak, úgymint limonént, alfa-pinént és béta-pinént, amelyek nyugtató és kiegyensúlyozó tulajdonságaikról ismertek. Akár kikapcsolódásra vágyik egy hosszú nap végén, akár csak a természet esszenciáját szeretné magába szívni, Shinrin-Yoku Erdőfürdőzés keverékünk gondoskodik a tökéletes élményről.
Mit tartalmaz a csomag?
Citrom
A dōTERRA egyik legközkedveltebb esszenciális olajának, a citromnak számos jótékony hatása és használati módja létezik. Gyakran alkalmazzák a gasztronómiában is, különböző desszertek és főételek ízeinek a kihangsúlyozásához. A citrom esszenciális olaj aromája felemel és energizál.
Pacsuli
Könnyen felismerhető, jellegzetesen gazdag, pézsmás és édes illata miatt a pacsulit az illatszergyártásban, valamint a mosószerekhez és légfrissítőkhöz hasonló, illatosított termékek előállításához is széles körben alkalmazzák. A pacsuli esszenciális olaj számos módon képes kedvező hatást gyakorolni a bőrre. Segít megtisztítani és megnyugtatni a bőrt. A pacsuli aromája ezenkívül segít a kedélyeket is megnyugtatni.
Magnolia Touch
A magnólia különböző fajai elszórtan Dél-Ázsiában, a csendes-óceáni térségben és Észak-Amerikában is megtalálhatóak, így elmondható, hogy egy kifejezetten nagy utat bejárt növényfajról van szó. A magnólia virágait a hagyományos kínai gyógymódok már régóta alkalmazzák a test egyensúlyának megteremtéséhez. A magnóliából készülő esszenciális olaj gyümölcsös és virágos aromájú, és kellemes, nyugodt közérzetet képes teremteni. A frakcionált kókuszolajjal elegyített Magnolia Touch hidratálja és nyugtatja a bőrt. Építse be napi rutinjába, hogy bőre mindig tiszta és hidratált legyen.
Szibériai fenyő
Rendkívül nyugtató hatással lehet a bőrre, ezért ideális esszenciális olaj egy kellemes masszázshoz. Hozzájárul a könnyed légzéshez, miközben nyugtatja a kedélyeket és kiegyensúlyozó hatást is biztosít.
Teljes összetevőlista
Citrus limon (citrom) héjából kivont olaj, Pogostemon cablin olaj, Michelia alba leveléből kivont olaj, Abies sibirica olaja, Elettaria cardamomum magjából kivont olaj, Cupressus sempervirens ágából/leveléből kivont olaj, Chamaecyparis obtusa törzséből kivont olaj, Lavandula hybrida olaja, Citrus paradisi (grépfrút) héjából kivont olaj, Cupressus lusitanica ágából/leveléből kivont olaj, Pelargonium graveolens olaja, Citrus limon (citrom) ágából/leveléből kivont olaj, linalol*, limonén*, citrál*.
*Természetesen előforduló összetevők
Használati módok
Alkalmazza, hogy segítsen a tiszta és üde légkör megteremtésében
A Shinrin-Yokuval ideális környezetet teremthet meditációhoz, naplóíráshoz vagy egyéb kreatív pillanatokhoz
Vigye fel külsőleg hordozóolajjal, és egy virágos, citrusos, fás személyes illatot kap
Használati utasítás
Masszázshoz keverjen össze belőle 5 cseppet 10 ml hordozóolajjal. Fürdőhöz keverjen össze belőle 5 cseppet 5 ml hordozóolajjal. Illatszerként keverjen össze belőle 1 cseppet 10 csepp hordozóolajjal. Csak külsőleges használatra.
Figyelmeztetés
Előfordulhat bőrérzékenység. Gyermekektől elzárva tárolandó. Ha várandós vagy orvosi kezelés alatt áll, konzultáljon kezelőorvosával. Kerülje a szemmel, belső füllel, arccal és érzékeny területekkel való érintkezést. A termék felvitelét követő legalább 12 órán át kerülje a napfényt valamint UV-sugárzást.
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Egyéb változatok:
Állítható széles pánt biztosítja a kényelmet akár vállon, vagy a háton hordva. A külső zsebben tárolhatod a hevedered vagy egyéb kisméretű eszközödet, kiegészítődet.
Egyéb változatok:
A tüskék elérnek a mélyebb izom-és fascia rétegekig.
Ez a kisméretű henger kiválóan alkalmas a karok, a lábak és a boka területének kioldására. Ideális méret utazáshoz, vagy irodai használathoz. A gyakorlatok végezhetőek a padlón, falnál, vagy az asztalon.
Egyéb változatok:
A speciálisan kialakított bordázott és görgős szerkezet mélyreható masszázst biztosít, amely aktiválja a talp reflexzónáit, segítve az egész test ellazulását.
A 100%-ban természetes fából készült masszírozó henger nemcsak környezetbarát, hanem strapabíró és hosszú élettartamú is. Ideális mindennapi használatra, akár otthon, irodában vagy edzés után, hogy felfrissítse a fáradt és megterhelt lábakat.
Főbb jellemzők:
✔ 100%-ban természetes fa – Környezetbarát, tartós és antibakteriális anyag.
✔ Hatékony talpmasszázs – Enyhíti a feszültséget és serkenti a vérkeringést.
✔ Reflexzónák stimulálása – Segíthet csökkenteni a stresszt és javítani a közérzetet.
✔ Ergonomikus kialakítás – Kényelmes használat, akár cipő nélkül, akár vékony zokniban.
✔ Kompakt és hordozható – Könnyen magaddal viheted az irodába, utazáshoz vagy edzés után.
Használati tippek:
-Helyezd a hengert a földre, és lassan gördítsd rajta a talpad előre-hátra néhány percig.
-A masszázs intenzitását növelheted, ha enyhén ránehezedel a lábaddal.
-Mindennapi használatra ajánlott, különösen hosszú állómunka vagy sportolás után.
-Extra relaxációhoz használhatod egy természetes masszázsolajjal vagy illóolajjal kombinálva.
Kényeztesd a lábaidat ezzel a természetes fából készült talpmasszírozó hengerrel, és élvezd a frissítő, fájdalomcsillapító hatást minden nap!
Egyéb változatok:
Különböző mintákkal, hátoldalon leírással, üveg előlappal
Egyéb változatok:
Használata:
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
Ahogy az ajurvéda tanítja, a réz edényekben tárolt víz hihetetlen módon harmonizálja a testünk három dosháját, pozitív energiákkal telítve ezt az éltető nedűt. Azonban fontos tudnod néhány alapvető szabályt, ha rézedényt használsz:
Fontos tudnivalók a réz edények és kulacsok használatárólCsak tiszta, hideg, szénsavmentes vizet töltsünk a rézkulacsba! A szénsavas és savas italok kémiai reakcióba léphetnek a rézzel, ami nemcsak felgyorsítja az oxidációt, hanem egészségügyi kockázatokat is jelenthet. Ne igyunk savas italokat rézkulacsból, mert az mérgező lehet!
A rézedényeket és kulacsokat ne mossuk mosogatógépben! A magas hőmérséklet és az agresszív mosogatószerek károsíthatják a réz felületét, ami hosszú távon roncsolódáshoz vezethet.
Óvatosan tároljuk a réztárgyakat! Mivel a réz egy puha anyag, érdemes kerülni a kemény tárgyakkal való érintkezést, hogy elkerüljük a horpadásokat és karcolásokat. A hosszabb élettartam érdekében tároljuk olyan helyen, ahol nem dörzsölődik más tárgyakhoz.
Ezekkel az egyszerű, természetes módszerekkel hosszú távon megőrizhetjük a rézedények és kulacsok szépségét, tisztaságát és funkcionalitását.
Tippünk: Kombináld rézpalackodat egy kínálatunkba tartozó réz pohárral!
Használat: Hagyományosan a rézpalackot este vízzel töltik meg, és éjszakán át hagyják. Másnap a vizet meg lehet inni.
Termékjellemzők: Réz kulacs csavaros kupakkal
Javasoljuk, hogy rendszeresen öblítsd el a réz kulacsot meleg vízzel. Ha szükséges, használj mosogatószert.
Ne tisztítsd mosogatógépben. A réz nagyon puha anyag, ezért a felületén előfordulhatnak kisebb horpadások, karcolások, ami a termék minőségét nem rontja.
A réz idővel oxidálódik, ami külső és belső elszíneződéshez vezethet. Ez teljesen természetes folyamat, ez a patina nem káros az egészségre, és nincs negatív hatása az ivóvíz minőségére sem.
Hogyan távolítsuk el a patinát?A réz természetes tulajdonsága, hogy idővel oxidálódik, ennek hatására patina alakul ki a felületén. Ez a folyamat teljesen természetes, és sem az egészségre, sem az ivóvíz minőségére nincs negatív hatása. A patina tulajdonképpen egy védőréteg, amely óvja a rézfelületet a további károsodásoktól. Ha azonban szeretnénk megőrizni a réz eredeti csillogását, egyszerű házi módszerekkel könnyen eltávolíthatjuk a patinát, visszaadva az edény vagy kulacs fényét és tisztaságát.
Természetes réztisztítás ecettel és sóval:Fontos, hogy a réztisztítás során kerüljük a durva, karcolásra hajlamos eszközöket, mivel a réz egy puha fém, amely könnyen sérülhet. A tisztítás gyakorisága attól függ, milyen intenzíven használjuk az edényt vagy kulacsot, de általánosan elmondható, hogy egy havi alapos tisztítás elegendő a higiénia és az esztétikai megjelenés fenntartásához.
Minden jógaszőnyeghez illik: kétszínű jógaszőnyeg pánt a Bodhitól
Anyaga: poliészter | Csatok: fém
Hossza: 165 cm
Súly: kb. 44 g
Kétszínű szíj
Könnyű, robusztus és szennyeződéstaszító
Gravitációs zárás
Bármilyen szőnyeg méretre alkalmas
Mosógépben 30°C-on mosható
Egyéb változatok:
1. Gájatrí mantra meditáció reggel (33’51”) A meditáció érzékelés fejlesztő gyakorlatsorral indul, majd egy légzésmeditáció (Kriya pranayam) következik, előkészítve a testet és elmét a 7-csakra gajatri meditációra, majd pedig a Gajatri meditációra.
2. Gájatrí mantra meditáció este (30’32”) A ráhangolódásban elengedjük, kivezetjük a nap eseményeit minden feszültségét, majd egy Om légzésmeditáció (Om kriya pranayam) következik, amit finoman átvezetünk a záró Gájatri meditációba.
Total Time: 64’23”
A tüskés masszázs labdák a teljes test átmasszírozására alkalmasak. A kisebb méretű labdák a kezek és a lábak számára ideálisak, valamint használhatóak speciális terápiás-és fitness célokból is.
Egyéb változatok:
A Rishikesh TRAVEL utazáshoz kifejlesztett, rugalmas és könnyen hordozható jógaszőnyeg. Csúszásmentes, mely különösen alkalmassá teszi bármely ülő és álló gyakorlathoz. A Rishikesh TRAVEL Öko-Tex Standard 100 P.1 tanúsítvány minősítéssel rendelkezik.
Tudnivalók a PVC jógamatracokról:
Bejáratás: A gyártástechnológia miatt a vadonatúj matracok felületén egy vékony filmréteg van, ami a használat során, idővel, lekopik. Ez a réteg kezdetben még nem adja meg a végleges tapadást, ezért ezeket a szőnyegeket be kell járatni, vagyis le kell koptatni ezt a vékony réteget. Ez a gyakorlással automatikusan megtörténik. Ezen kezdeti időszak után (kb. 1-2 hét) fogja elérni a szőnyeg a maximális tapadását.
Felhívjuk figyelmed, hogy a matrac a csúszásmentes tulajdonságait csökkentheti a verejték vagy a páratartalom. A szőnyeg nem szívja magába a nedvességet, ezért célszerű a tapadás biztosításához szükség esetén letörölni a rákerülő nedvességet, vagy használj jógatörülközőt .
Tisztítás: Kézzel, enyhe mosószeres vízben moshatod maximum 30 °C-on. Kerüld a hosszabban tartó közvetlen napfényt!
Egyéb változatok:
Használata:
Párologtatás: Cseppents három vagy négy cseppet egy tetszőleges párologtatóba.
Belsőleg: Hígíts fel egy csepp olajat 120 ml folyadékban.
Külsőleges Alkalmazás: Vigyél fel belőle egy-két cseppet a kívánt területre. A bőrérzékenység minimálisra csökkentése érdekében hígítsd hordozóolajjal.
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
Használata:
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
Egyéb változatok:
A párna csak huzattal együtt rendelhető!
A huzat könnyen eltávolítható, mosás 30°C-on