Az egészséges életmód megvalósítása a mindennapjainkban jelent kihívást. A Green Pláza termékkeresőjében elsősorban azokat a termékeket listázzuk ebbe a kategóriába, melyek a mozgással, testünk és szellemünk fejlesztésével állnak szoros kapcsolatban.
EVA habból készült, csökkenti a nyomást, bárhol is szükséges (térd, könyök, alkar) a különböző jóga pozíciókban. A párna alacsony magasságának köszönhetően nem zavar az ászanák során.
A zárt cellás párna szerkezete higiénikus, könnyen tisztítható, és gyakori használata után is megőrzi formáját.
Kiadványunk második számának írásai nagyrészt a Himalája hegységhez és az ott élő mesterekhez kapcsolódnak, ezen belül kiemelten foglalkozunk a Szvámi Ráma nevével fémjelzett Himalájai Jóga Tradícióval. Emellett helyet kap egy beszélgetés dr. Vigh Bélával, olvashatunk a jóga magyarországi történetéről, az indiai zenéről, Körösi Csoma Sándorról és Siva istenről, s nem maradnak ki a gyakorlati kérdésekkel (jógagyakorlatok, jógaoktatók listája, táplálkozás) foglalkozó rovatok sem.
Egyéb változatok:
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Egyéb változatok:
Vigyen fel belőle egy-két cseppet a kívánt területre. A további figyelmeztetéseket lentebb találja meg.
FigyelmeztetésElőfordulhat bőrérzékenység. Gyermekektől elzárva tárolandó. Ha Ön várandós, szoptat vagy orvosi kezelés alatt áll, konzultáljon kezelőorvosával. Kerülje a szemmel, belső füllel és érzékeny területekkel való érintkezést.
Egyéb változatok:
E kötet tartalmazza az ősi írásokban fennmaradt évezredes Dzsotir-véda máig ható sors és jellemtani (asztrológiai) hagyatékát, ám elsősorban a mindennapi életben alkalmazható lélektani mesterfogásokat ajánl. Az asztrológia jógájával, az Dzsotir-szádhanával megláthatjuk és megérthetjük önmagunkat a véges és végtelen teremtés gigantikus óralapján. Ahol a nagymutató, a napjegy, a lélek eredendő vágyát és küldetését jelzi. Ezzel szemben a kismutató, az aszcendens, a lelket beburkoló ego állapotát jelenti, megmutatva a szellemi evolúcióban eddig megtett utat.
Mivel a végtelent kutatjuk minden születésben érvényesül az előrelendítő tiszta vágy és lelki erő, a Rahu (felszálló vagy északi holdcsomópont) és a múltba visszarántó, karmikus hibáinkat erőnek erejével ismétlő Ketu (leszálló vagy déli holdcsomópont). Ezek ketten egyúttal a külső és belső misztikus életerő, a Kundalini-shakti rejtett iránymutatói is.
Egyéb változatok:
Ebben a rendkívüli kötetben Sadhguru utat mutat egy örömteli élet felé, gyakorlati módszereket ad. A guru „a sötétség eloszlatója… Guruként nem hirdetek semmiféle tant vagy filozófiát, nem propagálok semmilyen hittételt. Mégpedig azért nem, mert az emberiséget gyötrő mindenféle nyavalyára csak egyetlen megoldás létezik: önmagunk átalakítása.”
Ez a közérthető és szórakoztató könyv olyan eszközöket kínál az olvasóknak, amelyek kiállták az idők próbáját, mégis frissek, élők és ragyogóan újszerűek. Az Inner Engineering – A belső átalakulás forradalmian új gondolkodásmódot tanít emberségünkről, és a kezünkbe adja a lehetőséget, hogy elérhessük a legvágyottabb célt: az örömteli életet.
„A belső átalakulás lenyűgöző betekintést nyújt Sadhguru gondolataiba és tanításaiba. Ha készen állsz rá, akkor nagyszerű eszköz ahhoz, hogy felébreszd saját belső intelligenciádat, azt a mindenek felett álló zsenialitást, amely visszatükrözi az univerzum bölcsességét.” – Deepak Chopra
Egyéb változatok:
Egyéb változatok:
A MÍTOSZ HELYE FÉLÚTON VAN ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT
Minden jógagyakorló álma, hogy az indiai mitológia világában elmerülve megismerje, milyen ősi történetek és bölcsességek rejlenek kedvenc ászanái mögött.
E csodálatos utazás közelebb visz a jóga valódi eredetéhez, a tanítások hatására mélyebb megértéssel és tisztelettel fordulunk az ősi gyakorlatok szellemisége felé. Az 50 legfontosabb póz mitológiai rejtelmeibe dr. Raj Balkaran tudós, tanító és történetmesélő vezet be.
Lebilincselően mesél többek között az alábbi ászanákról:
Vírabhadrászana
Harcospóz
Tádászana
Hegyállás
Bhudzsangászana
Kobraállás
Garudászana
Saspóz
Padmászana
Lótuszülés
Savászana
Hullapóz
Bálászana
Babapóz
Ez a könyv azoknak íródott, akik kedvelik a történeteket, megértik üzenetüket. Kezdő jógázóknak és lelkes gyakorlóknak nyújt segítséget, hogy elmélyítsék tudásukat.
A történetek gyökerei az indiai mitológiába nyúlnak, megvilágítva a bennük rejlő örök filozófiai igazságokat.
Kezelése: Mosás előtt a heveder oldalra tolásával távolítsd el a csattot. Gépi mosás, hideg vízben, szárítás felfüggesztve vagy szárítógépben alacsony fordulaton.Vedd figyelembe, hogy a csatt eltávolítása nélkül, túlzott mosás esetén az rozsdásodhat.
Egyéb változatok:
A csomag tartalma
1 db mosakodókesztyű
1 db dörzsi fürdőszivacs
1 db fürdőrózsa
1 db kétoldalas fa körömkefe
1 db sarokápoló habkő
1 db masszírozó fa rúd
Egyéb változatok:
Magyarországi kivállalkozás által, kis szériában varrott termék.
Mosás: 30°C-on mosható.Egyéb változatok:
Akkor sem kell lemondanunk a meditációról, ha nem a megszokott környezetünkben vagyunk, hiszen ez az egyszerű szett bárhol megfelelő feltételeket teremt. Ezért is praktikus ez a kis összeállítás a legfontosabb meditációs eszközökből, melyeket kényelmes hordtáskában bárhová magaddal vihetsz. Mert a meditáció ott van, ahol Te.
Egyéb változatok:
Cleanne Autókárpit-tisztító spray
Cleanne Autósampon
Cleanne Bogároldó és felülettisztító spray
Cleanne Cseppmentes üvegtisztító
Cleanne Nyári szélvédőmosó koncentrátum
Cleanne Általános felülettisztító
Vixi univerzális törlőkendő / / A törlőkendő színe változhat, éppen aktuális készlet alapján küldjük, ennek a jogát fenntartjuk!/
Natúr autómosó kefe, fibrisz
Figyelem! Ezen termékváltozat csak a párnahuzatot tartalmazza! A különböző töltettel rendelkező párnát külön lehet megvásárolni hozzá a kiegészítő termékek kiválasztásával!
Egyéb változatok: