Egészséges életmód (Sport és szabadidős kellékek)

Az egészséges életmód megvalósítása a mindennapjainkban jelent kihívást. A Green Pláza termékkeresőjében elsősorban azokat a termékeket listázzuk ebbe a kategóriába, melyek a mozgással, testünk és szellemünk fejlesztésével állnak szoros kapcsolatban.

621-640 megjelenítése a(z) 1 263 elemből.
Szvámí Ráma - Tűz és fény útja 2. - Gyakorlati kézikönyv az 1. kötethez

Szvámí Ráma - Tűz és fény útja 2. - Gyakorlati kézikönyv az 1. kötethez

Ez a könyv a Tűz és fény útja első kötetének gyakorlati vonatkozású kísérőszövege, illetve annak kiegészítése és értelmezése.
Azonban ez az írás, mint a filozófia és a jógagyakorlás beható műve, önmagában is megállja a helyét. Minden értelemben megalapozott filozófiai keretet szolgáltat a jóga gyakorlásához, valamint számos specifikus gyakorlatot kínál a tapasztalt tanulók számára. Az élet valójában két pont között húzódó egyenes. Az egyik végpontot születésnek, míg a másikat halálnak nevezik. Az életet különféle képzeteken, víziókon keresztül látjuk és értjük meg. Jelenleg egy behatárolt vízióval rendelkezünk, hiszen korlátozott az a láthatár is, amelyet szemlélünk. A világegyetem kereke (Szamszára) természetéből fakadóan, megállás nélkül és folyamatosan forog. Ebben a körforgásban elérkezik az az idő, amikor emberré válunk. Az ember minden faj közül a legfejlettebb, mert ösztöneit meghaladva egyaránt képes gondolkodni és beszélni. Amikor a kerék forog, és elérjük az emberi létállapotot, gondolatainkért és tetteinkért felelőssé válunk. Az ember tevékenységeit már nem egyszerűen a természet (Prakriti) irányítja. Jelenleg nem vagyunk képesek irányítani a tudatalatti elmét (Csitta), amely ugyan ismeretlen számunkra, mégis számos dolog megtételére ösztönöz. Ám tetteink (Karma) elemzésével megismerhetjük ezt az elmét, mely ma még falként emelkedik köztünk és a végső valóság (Brahman) között.

4 990 Ft
Irány a bolt
Jóga – India világa 2.

Jóga – India világa 2.

Kiadványunk második számának írásai nagyrészt a Himalája hegységhez és az ott élő mesterekhez kapcsolódnak, ezen belül kiemelten foglalkozunk a Szvámi Ráma nevével fémjelzett Himalájai Jóga Tradícióval. Emellett helyet kap egy beszélgetés dr. Vigh Bélával, olvashatunk a jóga magyarországi történetéről, az indiai zenéről, Körösi Csoma Sándorról és Siva istenről, s nem maradnak ki a gyakorlati kérdésekkel (jógagyakorlatok, jógaoktatók listája, táplálkozás) foglalkozó rovatok sem.

2 200 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Guajakfa illóolaj 15ml - doTERRA

Guajakfa illóolaj 15ml - doTERRA

Elsődleges előnyök
  • Hagyományosan az amerikai őslakosok olyan szokásai során használják, mint a meditációs és jóllétet szolgáló szertartások.
  • Halványan édeskés, földes illata miatt illatszerekben és bőrápolási termékekben használják.
  • Frakcionált kókuszolajjal keverve segít az enyhébb bőrirritációk csillapításában és a bőr természetes hidratáltságának védelmében.
  • Fás illata erősíti a kiegyensúlyozó, nyugtató és békés aroma megjelenését.
  • Használati módok
  • Vigyen fel belőle egy-két cseppet a kívánt területre, hogy enyhítse a kisebb bőrirritációkat.
  • Adjon egy cseppet a naponta használt hidratálókréméhez, hozzájárulva ezzel a bőr természetes hidratáltságához.
  • Ha meditáció vagy jóga előtt használja, felerősíti a gyakorlatok hatását, és kiegyensúlyozottabbnak érzi majd magát.
  • Amikor saját receptből dolgozik, használja alapjegyként, alkalmazza a mindennapokban földes, enyhén édes aromaként.
  • Használati utasítás

    Vigyen fel belőle egy-két cseppet a kívánt területre. A további figyelmeztetéseket lentebb találja meg.

    Figyelmeztetés

    Előfordulhat bőrérzékenység. Gyermekektől elzárva tárolandó. Ha Ön várandós, szoptat vagy orvosi kezelés alatt áll, konzultáljon kezelőorvosával. Kerülje a szemmel, belső füllel és érzékeny területekkel való érintkezést.

12 231 Ft
Irány a bolt
Sri Aurobindo - Esszék a tantráról, a nőről és a természetfeletti emberről

Sri Aurobindo - Esszék a tantráról, a nőről és a természetfeletti emberről

E kötet tartalmazza az ősi írásokban fennmaradt évezredes Dzsotir-véda máig ható sors és jellemtani (asztrológiai) hagyatékát, ám elsősorban a mindennapi életben alkalmazható lélektani mesterfogásokat ajánl. Az asztrológia jógájával, az Dzsotir-szádhanával megláthatjuk és megérthetjük önmagunkat a véges és végtelen teremtés gigantikus óralapján. Ahol a nagymutató, a napjegy, a lélek eredendő vágyát és küldetését jelzi. Ezzel szemben a kismutató, az aszcendens, a lelket beburkoló ego állapotát jelenti, megmutatva a szellemi evolúcióban eddig megtett utat.

Mivel a végtelent kutatjuk minden születésben érvényesül az előrelendítő tiszta vágy és lelki erő, a Rahu (felszálló vagy északi holdcsomópont) és a múltba visszarántó, karmikus hibáinkat erőnek erejével ismétlő Ketu (leszálló vagy déli holdcsomópont). Ezek ketten egyúttal a külső és belső misztikus életerő, a Kundalini-shakti rejtett iránymutatói is.

4 990 Ft
Irány a bolt
Eukaliptusz illóolaj 100%-os – 30ml

Eukaliptusz illóolaj 100%-os – 30ml

Az eukaliptusz illóolaj  kincset érő esszencia, ha megfáztál, köhögsz vagy eldugult az orrod! Az eukaliptusz kellemes, friss illatú illóolaj, belélegezve frissítő, élénkítő és koncentrációnövelő. Bőrfrissítő és keringésfokozó hatása miatt izomlazító, izomfájdalom-csillapító és antireumatikus kenőcsök, valamint haj hullás, korpásódás elleni kozmetikai készítmények hatóanyagaként előnyös az alkalmazása. Ideális aromaterápiás szájvíznek láb-, kéz- és körömgombásodás felszámolására. Illatprofil: tisztító, frissítő, bátorító Illata: erőteljes friss, tiszta, kámforos Származási hely: Ausztrália Összetevők: 100% Eucalyptus Globulus Oil, Limonene*(* az illóolajok természetes komponense) Nem kívánt hatások, ellenjavallatok, figyelmeztetések: Ne alkalmazd csecsemőknél és gyermekeknél 5 éves kor alatt!
900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Sadhguru - Inner Engineering - A belső átalakulás

Sadhguru - Inner Engineering - A belső átalakulás

Ebben a rendkívüli kötetben Sadhguru utat mutat egy örömteli élet felé, gyakorlati módszereket ad. A guru „a sötétség eloszlatója… Guruként nem hirdetek semmiféle tant vagy filozófiát, nem propagálok semmilyen hittételt. Mégpedig azért nem, mert az emberiséget gyötrő mindenféle nyavalyára csak egyetlen megoldás létezik: önmagunk átalakítása.”

Ez a közérthető és szórakoztató könyv olyan eszközöket kínál az olvasóknak, amelyek kiállták az idők próbáját, mégis frissek, élők és ragyogóan újszerűek. Az Inner Engineering – A belső átalakulás forradalmian új gondolkodásmódot tanít emberségünkről, és a kezünkbe adja a lehetőséget, hogy elérhessük a legvágyottabb célt: az örömteli életet.

 „A belső átalakulás lenyűgöző betekintést nyújt Sadhguru gondolataiba és tanításaiba. Ha készen állsz rá, akkor nagyszerű eszköz ahhoz, hogy felébreszd saját belső intelligenciádat, azt a mindenek felett álló zsenialitást, amely visszatükrözi az univerzum bölcsességét.” – Deepak Chopra

4 700 Ft
Irány a bolt
BioCo Junior C+D Duó rágótabletta 100 db

BioCo Junior C+D Duó rágótabletta 100 db

A BioCo Junior C+D duó étrend-kiegészítője gyerekeknek készült erdei gyümölcsös ízével. A rágótabletta 500 mg C-vitamint és 20 μg (800 nemzetközi egységnek megfelelő) D3-vitamint tartalmaz.
2 990 Ft
Irány a bolt
Narancs illóolaj 100%-os – 30ml

Narancs illóolaj 100%-os – 30ml

Narancs illóolaj - Boldogság a levegőben - vidám illata derűt, frissességet és melegséget sugároz. Bőrösszehúzó, bőrregeneráló, ránctalanító és tonizáló hatása miatt. Összetevőként bármely bőrtípus ápolására szánt kozmetikai készítménybe alkalmas különösen a zsíros, vegyes, eltömődött arcbőrre. segít az álmatlanságban Szemránc STOP! Illatos szájvíz A narancsolajjal illatosított fürdő Narancs illóolajos hajápolás - zsíros hajra Narancs illóolaj illatprofil: vidám, nyugtató, stresszoldó Narancs illóolaj illata: citrusoss, friss gyümölcsös édes narancs Származási hely: Spanyolország Ajánlás: párologtatás, száraz inhaláció, arc gőzölésére, aromafürdő, szauna, bőrápolásra, bedörzsölőnek, frissítő masszázs, striák, terhességi csíkok megelőzésére, zsíros bőr kezelésére Összetevők: 100% Citrus Aurantium oil, Limonene*, Linalool*.(* az illóolajok természetes komponense) Nem kívánt hatások, ellenjavallatok, figyelmeztetések:  Fényérzékenységet okozhat! Narancs illóolaj használata után kerüld a közvetlen napfényt, illetve ne használd napozás, szoláriumozás előtt
1 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Borsmenta illóolaj – 10ml

Borsmenta illóolaj – 10ml

A Borsmenta olaj bizsergetően jeges felfrissülést tartogat számodra igazi „ébresztő” illóolaj. ​ A Medinatural borsmenta olaj segítségével igazán felfrissülhetsz, hiszen friss mentolos illatát beszippantva átjárja a testüregeket, kitisztítja azokat, javítva a légzés hatékonyságát. Élénkít, segít eloszlatni az álmosságot, így természetes módon csökkentheti a fáradságot, növelve az éberséget, és előmozdíthatja a tiszta gondolkodást. A borsmenta olaj hatása olyan erős, hogy elegendő az illóolaj üvegcse kupakját letekerni és néhány szippantás, és máris felfrissültnek, tettre késznek érezheted magad. Tudtad, hogy egyes japán cégeknél időről időre borsmenta olajat juttatnak a levegőn keresztül, hogy fenntartsák, fokozzák a dolgozók figyelmét, koncentrálóképességét? A Borsmenta olaj bőrápoló olajban elkeverve ​ A borsmenta olaj bőrápoló olajban elkeverve megnyugtatja és csillapítja az izmok működését, ellazítja a feszült izmokat, oldja az izom- és a menstruációs görcsöket. A Borsmenta illóolaj hűsítő Enyhíti az izomfájdalmakat, a rándulások és az erőlködés miatt bekövetkezett izomlázat. A bőrbe dörzsölve ingerli a hidegérző receptorokat, s így elnyomja a fájdalomérzést, ezért az izomfájdalmakra, vagy a halánték bedörzsölésével fejfájás enyhítésére is igen hatékony, amit kutatási eredmények is alátámasztanak. Természetes aromaterápiás szájvíz Az otthon is könnyedén elkészítheted ezt a borsmenta illóolajos szájvizet kifejezetten jól hat az ínyproblémákra, melyekkel sokan küzdenek. Frissíti a leheletet, tisztítja és fertőtleníti a szájat, csökkentheti a gyulladást. 2-4 csepp illóolajat keverj el 1dl vízzel, majd ezzel öblögess. MediNatural Borsmenta illóolaj 10ml Illatprofil: aktiváló, tisztító, frissítő Illata: friss, élénk, átható mentolos Illatjegyei: szívillat Kinyerése: a friss levelek desztilácójából Származási hely: Magyarország Ajánlás: légterek frissítésére, párologtatásra, frissítő masszázshoz, rovarcsípés okozta viszketésre, szaunázáshoz, hűsítő aromafürdőhöz, szájvíz és arcszesz készítéséhez Összetevők: 100% Mentha Piperita Oil, Limonene*.(* az illóolajok természetes komponense) Nem kívánt hatások, ellenjavallatok, figyelmeztetések: Ne alkalmazd várandósság idején és gyermekeknél 5 éves kor alatt!
590 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Dr. Raj Balkaran - A jógaászanák mitológiája

Dr. Raj Balkaran - A jógaászanák mitológiája

A MÍTOSZ HELYE FÉLÚTON VAN ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT

Minden jógagyakorló álma, hogy az indiai mitológia világában elmerülve megismerje, milyen ősi történetek és bölcsességek rejlenek kedvenc ászanái mögött.

E csodálatos utazás közelebb visz a jóga valódi eredetéhez, a tanítások hatására mélyebb megértéssel és tisztelettel fordulunk az ősi gyakorlatok szellemisége felé. Az 50 legfontosabb póz mitológiai rejtelmeibe dr. Raj Balkaran tudós, tanító és történetmesélő vezet be.

Lebilincselően mesél többek között az alábbi ászanákról:

Vírabhadrászana
Harcospóz
Tádászana
Hegyállás
Bhudzsangászana
Kobraállás
Garudászana
Saspóz
Padmászana
Lótuszülés
Savászana
Hullapóz
Bálászana
Babapóz
Ez a könyv azoknak íródott, akik kedvelik a történeteket, megértik üzenetüket. Kezdő jógázóknak és lelkes gyakorlóknak nyújt segítséget, hogy elmélyítsék tudásukat.

A történetek gyökerei az indiai mitológiába nyúlnak, megvilágítva a bennük rejlő örök filozófiai igazságokat.

5 990 Ft
Irány a bolt
Jógaheveder Align - Indulge - Manduka

Jógaheveder Align - Indulge - Manduka

Kezelése: Mosás előtt a heveder oldalra tolásával távolítsd el a csattot. Gépi mosás, hideg vízben, szárítás felfüggesztve vagy szárítógépben alacsony fordulaton.Vedd figyelembe, hogy a csatt eltávolítása nélkül, túlzott mosás esetén az rozsdásodhat.

8 800 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Croll&Denecke "SPA" csomag

Croll&Denecke "SPA" csomag

A csomag tartalma

1 db mosakodókesztyű

1 db dörzsi fürdőszivacs

1 db fürdőrózsa

1 db kétoldalas fa körömkefe

1 db sarokápoló habkő

1 db masszírozó fa rúd


Kiszerelés: 1 db doboz Származási ország: Kína
4 219 Ft
Irány a bolt
Testolaj pacsuli-ylang

Testolaj pacsuli-ylang

Pacsuli-ylang bőrfeszesítő testolaj Fülledt, buja illat, mely beindítja az érzékeket, minden cseppje az elemi ösztönt szólítja meg és kelti életre. Olyan, mint egy forró ölelés, siklik az ujjad a bőrödön vele. Felkorbácsolja a vágyat és kizár mindent az elmédből, csak a bódító aromája és az érintés marad. Egy igazi üvegbe zárt szenvedély. Hagyd, hogy elcsábítson érzéki illatával! A pacsuli-ylang testolajat a kurtizán archetípusa ihlette, aki birtokolja a női bölcsességet és uralni tudja a szexuális energiát. Nem bizonygat, ismeri értékeit és erejét, ezért képes felvállalni sebezhetőségét és átadni önmagát. Forró ölelésével ural és uralkodóvá tesz. Magabiztos férfivá emeli szeretőjét. A vágy illata lebegi körbe, mindenkit megbabonázva energiájával. Simítsd végig a bőrödön, engedd, hogy beleolvadjon pórusaidba és kihozza belőled a magabiztos, csábító NŐ-t! Mit várhatsz a használata során? A pacsuli-ylang testolaj, mint egy folyékony selyem, a bőröddé válik. Nemcsak illatával ragadja el a képzeletedet, de az olaj összetételének köszönhetően bársonyos, feszes, kellemesen illatos lesz a bőröd. A test ápolásának egy teljesen új dimenzióját fogod megtapasztalni. Hogyan használd? Zuhanyozás után tetszés szerinti mennyiséget oszlass el a bőrödön. Nem ragad, gyorsan felszívódik. Főbb összetevők: Fehér tajtékvirág, Sáfrányos szeklicemagolaj, Acmella kivonat, Zabolaj, Pacsuli, Ylang-ylang, Benzoin, Bergamott Ingredients/Összetétel: Limnanthes alba (Meadowfoam) Seed Oil, Coco-caprylate, Avena sativa kernel oil, Carthamus tinctorius seed oil, Tocopherol, Oryzanol, Helianthus annuus seed oil, Humulus lupulus cone extract, Ethyl ferulate, Spilanthes Acmella Flower/Leaf/Stem Extract, Astragalus Membranaceus Root Extract, Pogostemon cablin flower extract, Citrus aurantium bergamia fruit oil*, Citrus aurantium dulcis peel oil*, Styrax tonkinensis resin extract*, Alcohol*, Ubiquinone, Cananga odorata flower oil*, Limonene**, Linalool**, Benzyl benzoate**, Geraniol**, Benzyl Salicylate**, Farnesol** *organikus gazdálkodásból, **az illóolajok természetes összetevői 50 ml
24 990 Ft
Irány a bolt
HÖLGYEK KEDVENCE CSOMAG

HÖLGYEK KEDVENCE CSOMAG

Ez a csomag telitalálat, ha Hölgynek keres ajándékot! Legyen szó akár Kedveséről, akár lányáról, akár családja bármely hölgytagjáról, garantál a siker! Kápráztassa el őket csodás illatú, bio, kézműves termékekkel, és a különleges air-ion spray-vel! Ezt a csomagot imádni fogják a természetes szépségápolás kedvelői! AIR-ION VÍZPERMETEZŐ SPRAY Az aranymetszés elve alapján megtervezett Air-ion spré frissíti az állott szobalevegőt és negatív ionokkal élénkíti. Bőrre permetezve hűsít, vitalizál, regenerál, ez miatt ajánlott kozmetikusoknak, illetve otthoni arcápolás során, hiszen hatékonyabbá tehető általa az arckezelés. Használhatjuk továbbá növények, virágcsokrok és hajtások permetezésére is. A termék alján fehér Élet virága szimbólum található. A termékhez jár egy kis tölcsér, amely segíti az üveg feltöltését Űrtartalom: 70 ml Anyaga: ólommentes üveg   BIO RÓZSAVÍZ 100 ML A BIO RÓZSAVÍZ damaszkuszi rózsából készült prémium minőségű hidrolátum. Bulgária napsütötte területéről szüretelt dús rózsafejek adják az alapot, mely édes-virágos, karakteres illatot kölcsönös ennek a tiszta virágvíznek. A RÓZSAVÍZ JÓTÉKONY HATÁSAI Nyugtató hatású: A rózsavíz érzelmileg kiegyensúlyozó, harmonizáló, revitalizáló hatású. Fürdésnél a vízbe téve nyugtató, stresszoldó. Illata görcsoldó hatással is bír. Hatására javul az alvászavar és a depressziósok hangulata. Öregedésgátló hatású: Kiváló arcápoló, minden bőrtípus ápolására alkalmas. Kiemelten jó a száraz és idősödő, érzékeny és irritációra hajlamos bőr ápolására. A rózsavíznek anti-aging hatása van, erősíti a sejtfalakat! Elfelejtheted a szem alatti karikákat, szemráncokat! Kisimítja a szemkörnyéki ráncokat, eltünteti a szem alatti karikákat. Tonizál, így eltünteti a pattanásokat! Arcápoló tonikként: A rózsavíz könnyű állagú, kiválóan alkalmas reggeli/esti tonikként. Önts egy keveset egy vattapamacsra és töröld át vele az arcodat. Magas vitamintartalmának és antioxidáns tartalmának köszönhetően kiválóan nyugtatja és táplálja az arcbőrt. Szem gyulladtságának csökkentésére pakolásként: Tarts rózsavizet a hűtőben, ha duzzadt a szemed, akkor egy vattakorongot itass át vele és tartsd a szemeden pár percig. A rózsavíz nyugtató hatását azonnal érezni fogod, hiszen a szem körüli érzékeny bőr, felszívja a hatóanyagait. Természetes sminklemosás Vegyszerek helyett válaszd a rózsavizet. Vattakorongra csepegtetve sminklemosóként is használható. (Komolyabb vízálló smink lemosására nem elegendő.) Borotválkozás/gyantázás után: Az irritáció elkerülésében sokat segíthet. Töröld át az érintett területet, így megnyugtatod a bőrödet, a rózsavíz vitaminjai és antioxidánsai puhítják és ápolják a bőrt, nem mellesleg pedig szuper illatot hagy maga után. Feszülő, száraz, irritált bőr frissítésére kiváló: Napközben, ha feszül, száraz vagy irritált a bőröd, egy rózsavizes permet csodákat művel. Azonnal puhává varázsolja a bőrt. Hajápoló: A rózsavíz segíti a haj növekedését. Csak spriccelj rendszeresen rózsavizet a hajadra, vagy tegyél a samponodba – segíti a haj növekedését, hidratálja a száraz hajat, csökkenti a gyulladást és nem mellesleg fantasztikus illatot ad. Antibakteriális: Enyhén antibakteriális, remek fertőtlenítő, összetevőinek hála képes elpusztítani a baktériumokat. Külsőleg még bőr- és ajakberepedés ellen is használható. LUCERNA FÜSTÖLŐ ÉS AROMAOLAJ PÁROLOGTATÓ A Lucerna füstölő és aromaolaj párologtató szájjal fújt, áttetsző üvegkéménye, egy kézzel készített természetes kőrisfa alapon helyezkedik el. A dekoratív, harmonikus formatervezésű mécses lágy, tompított gyertyafényt ad. A füstölő és aromaolaj párologtató egyedülálló és eredeti kombinációja sokoldalú felhasználást tesz lehetővé! A hőálló füstölőtálat megtölthetjük füstölőkeverékkel vagy aromaolajokkal is. Kellemes és természetes illatokat kapunk, akár kültéri (erkélyen vagy kertben), akár beltéri használatkor. A füstölőtál alján fehér színű Élet virága szimbólum szerepel. Teljes magassága 17cm, átmérője 10cm.
22 990 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Greeny pelenkázó neszesszer, fiús 2

Greeny pelenkázó neszesszer, fiús 2

Magyarországi kivállalkozás által, kis szériában varrott termék.

Mosás: 30°C-on mosható.
Mérete összecsukva, üresen: kb 25x20cm Származási ország: Magyarország
4 999 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Utazó meditációs szett - Narancs - Bindu

Utazó meditációs szett - Narancs - Bindu

Akkor sem kell lemondanunk a meditációról, ha nem a megszokott környezetünkben vagyunk, hiszen ez az egyszerű szett bárhol megfelelő feltételeket teremt. Ezért is praktikus ez a kis összeállítás a legfontosabb meditációs eszközökből, melyeket kényelmes hordtáskában bárhová magaddal vihetsz. Mert a meditáció ott van, ahol Te.

9 490 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Cleanne komplett autóápolási csomag

Cleanne komplett autóápolási csomag

Cleanne Autókárpit-tisztító spray

Cleanne Autósampon

Cleanne Bogároldó és felülettisztító spray

Cleanne Cseppmentes üvegtisztító

Cleanne Nyári szélvédőmosó koncentrátum

Cleanne Általános felülettisztító

Vixi univerzális törlőkendő / / A törlőkendő színe változhat, éppen aktuális készlet alapján küldjük, ennek a jogát fenntartjuk!/

Natúr autómosó kefe, fibrisz

12 179 Ft
Irány a bolt

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.