Egészséges életmód (Sport és szabadidős kellékek)

Az egészséges életmód megvalósítása a mindennapjainkban jelent kihívást. A Green Pláza termékkeresőjében elsősorban azokat a termékeket listázzuk ebbe a kategóriába, melyek a mozgással, testünk és szellemünk fejlesztésével állnak szoros kapcsolatban.

141-160 megjelenítése a(z) 1 003 elemből.
Sri Aurobindo - Reinkarnáció, Az újjászületés problematikája

Sri Aurobindo - Reinkarnáció, Az újjászületés problematikája

Az európai elmét az újjászületés elméletében jelenleg ugyanazon személyiség megmaradásának gondolata vonzza. Hiszen az életet szerető ember az önmagának tartott személyiség, a mentális, az idegi és a fizikai összetevő felbomlását vagy megszűnését nehezen viseli, és csábítja a túlélés és fizikai visszatérés gondolata. Az egyetlen ellenvetés, amely az újjászületés elfogadásának útjába áll, hogy az emlékezet láthatóan nem marad meg. Az ember az emlékezet – mondja a modern pszichológus –; mi haszna van a személyiségem megmaradásának, ha nem emlékszem a múltra, és nem vagyok tudatos róla, hogy még mindig és folyamatosan ugyanaz a személy vagyok? Mint ezt ebben a jóga könyvben látni fogjuk, a Védántin gondolkozók teljesen más szempontból vizsgálták a témát. Nem ragaszkodtak a személyiség megmaradásához, nem azt illették a magasztos „halhatatlan” jelzővel. Látták, hogy a személyiség egy folyamatosan változó elegy, ugyanazon személyiség megmaradása pedig nonszensz, ellentmond önmagának.

 

Ha egy olyan jógakönyvre vágysz, amely a reinkarnációt tudományos megvilágításba helyezi, vedd meg ezt a könyvet, nem fogsz csalódni.  Ha  egy jóga oktató tanfolyamra vagy jógaoktató képzésre jársz, alapirodalom, hogy értsd ezt a témát.  A leendő tanítványaid nagy eséllyel bele fognak kérdezni a témába. Szeretettel ajánljuk!   A Kiadó

2 993 Ft
Irány a bolt
Vital Akupresszúrás matrac XL és párna - Stone Grey  - Bodhi

Vital Akupresszúrás matrac XL és párna - Stone Grey - Bodhi

A csomag tartalma:
1 x VITAL XL akupresszúrás szőnyeg, 130 x 50 cm:
A Vital akupresszúrás szőnyeg stimulálja a test energiameridiánjait/akupresszúrás pontjait, és javítja az energiaáramlást a revitalizáló és kiegyensúlyozó hatás érdekében. A Vital szőnyeg hasznos lehet nyak- és hátfájdalmak, fejfájás, ízületi problémák, krónikus fáradtság és alvászavarok, emésztési problémák, rossz keringés és sok más esetén.
1 x VITAL akupresszúrás párna, 33 x 28 cm:
A Vital akupresszúrás párna 1452 akupresszúrás ponttal stimulálja a test energiameridiánjait/akupresszúrás pontjait, és javítja az energiaáramlást a revitalizáló és kiegyensúlyozó hatás érdekében. Hasznos lehet nyak- és hátfájdalmak, fejfájás, ízületi problémák, krónikus fáradtság és alvászavarok, emésztési problémák, rossz keringés és sok más esetén. A VITAL párna tépőzárral rögzíthető a VITAL akupresszúrás szőnyeghez.

1 x praktikus nylon táska

Az első 3-5 perc valamennyire lehet, hogy fájdalmas lesz, de ez általában elmúlik néhány perc alatt. Nem javasolt 20-30 percnél hosszabb időt a matracon fekve tölteni. 

Napi 1-2-szeri használat ajánlott. 

21 990 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Jógaszőnyeg tartó - Fűzöld - Bindu

Jógaszőnyeg tartó - Fűzöld - Bindu

Ez a jógaszőnyegtartónk elsősorban a vékonyabb (kb. 3-4 mm-es) szőnyegek számára nyújt biztonságos lakhelyet.

Stílus és praktikum ötvöződik ebben a jógamatrac tartóban. Gondoskodik legfontosabb jógakellékünk kényelmes szállításáról és megvédi a szennyeződésektől az úton és otthon is. Használata egyszerű, a tetején lévő zsinórral nyitható és zárható. A legtöbb jógaszőnyeg tárolására alkalmas. Vállra akasztható, így a szállítás nem csak biztonságos, hanem kényelmes is.

2 490 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Jógaszőnyeg Combo Mat 3,5 mm - Tribeca Sand / YogaDesignLab

Jógaszőnyeg Combo Mat 3,5 mm - Tribeca Sand / YogaDesignLab

  • Luxus minőségű, nedvszívó felső réteggel rendelkező természetes kaucsuk matrac - jó tapadás a törölközőhöz hasonlóan és a kaucsuk matrac kiváló alátámasztása.
  • Ideális minden olyan jógairányzathoz, amely izzadással jár, pl. Bikram, Hot Yoga, Pilates vagy bármilyen edzés.
  • A törölköződ nem fog többet felgyűrődni! 
  • Extra alátámasztás, stabilitás, és tapadás a biztonságos gyakorláshoz.
  • 178cm x 61cm x 3.5 mm
  • 1.8 kg
  • Szuper erős hordozó pánttal.
  • Minél jobban izzadsz, annál jobban tapad a matrac.
  • Tipp: A gyakorlás elején egy kevés vízzel fúj be a matracot, hogy a még száraz tenyered is tapadjon megfelelően.
  • Teljesen szagtalan. 
  • Természetbarát, biológiailag lebomlik, 100%-ban újrahasznosítható természetes kaucsukból készül, víz bázisú festékek használatával.
  • Latextől, szilikontól, mérgező ragasztóktól, phtalátoktól mentes.

Mosási instrukciók:

  • Gépi mosás javasolt elkülönítve, vagy kézi mosás hideg vízben.
  • A száradás gyorsítására tekerd bele a matracot egy törölközőbe és úgy csavard ki a vizet belőle.
  • Akaszd szárítóra (ne tedd szárítógépbe).
34 900 Ft
Irány a bolt
RomanChamomile – Római kamilla illóolaj 5 ml - doTERRA

RomanChamomile – Római kamilla illóolaj 5 ml - doTERRA

Használata:

  • a jó közérzet elősegítésére masszírozd mellkasodba
  • masszírozd lábfejedbe elalvás előtt
  • nyugtató hatásért tegyél egy csepp római kamillát hidratálókrémedbe
  • készítsd el saját szuper fürdődet római kamilla és keserű só használatával

Figyelmeztetés!

  • Lehetséges bőrérzékenység.
  • Tartsd távol a gyermekektől!
  • Várandósság, ápolás vagy orvosi ellátás alatt állsz, konzultálj orvosoddal!
  • Kerüld a szemmel, a belső fülekkel és az érzékeny területekkel való érintkezést!
  • Kerüld a napfényt és az UV sugárzást a felhasználást követő 12 órán át!

Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)

Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?

  • Néhány esszenciális olajnak felemelő, élénkítő hatása van, míg mások nyugtatóan hatnak. Az esszenciális olajok aromás használata nem igényel speciális eszközt.
  • Ugyanazt az egészségügyi előnyt éred el, ha egyszerűen teszel néhány csepp olajat a tenyeredbe, aztán összeérintve a tenyereid élét az orrod köré borítod a kezeidet és mélyen belélegzed az olajok illatát.

További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak

  • Tegyél olajat egy pamut golyóra és tedd az autód szellőzőjébe.
  • Keverj össze olajat vízzel egy szórófejes üvegben és fújd a bútorokra, szőnyegre, vagy ágyneműre.
  • Adj olajat a szennyes halomhoz, vagy a vasaló deszka huzathoz.
  • Használd házi felülettisztítóként.

Helyi felhasználás

Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.

A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.

Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.

Hol használjuk?

  • Nyak
  • Homlok és halánték (ne túl közel a szemekhez)
  • Mellkas és alhas
  • Karok, lábak, fenék és lábfej

További hatékony módok a helyi alkalmazásra

  • Pár csepp olaj a forró fürdőhöz
  • Egy meleg, vagy hideg borogatást, úgy hogy beáztatsz egy törölközőt, vagy ruhát vízben, hozzáadva az esszenciális olajat, majd ráhelyezed a kívánt területre
  • Adj olajat a testápolóhoz, vagy hidratálóhoz, aztán kend a bőrödre.

Elkerülendő érzékeny területek

  •  Az arc egyes részei, mint a szemek körüli bőr
  • Szemek és belső fül
  • Töredezett, sérült bőr

Belsőleg

A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.

  • Használhatod az olajokat ételreceptekben. 
  • Figyelj rá, hogy az esszenciális olajok sokkal erősebbek, mint a száraz és friss gyógynövények és fűszerek, nagyon kis adagokkal indíts.
  • Az erősebb olajokat jobb, ha fogpiszkálóval adagolod (süllyessz egy tiszta fogpiszkáló végét az olajba, aztán add az ételhez) cseppentés helyett.
  • Adj esszenciális olajat vízhez, turmixhoz, tejhez, teához és más italokhoz.
  • Vedd be az esszenciális olajokat kapszulában, vagy adj egy kicsit almaszószhoz, vagy joghurthoz.

 

28 382 Ft
Irány a bolt
naja-forest-bioaktiv-arckrem-reishivel-50ml

naja-forest-bioaktiv-arckrem-reishivel-50ml

NaJa Forest Bioaktív arckrém reishivel, növényi kollagénnel, hialuronsavval. 100 %-ban vegán és organikus termék. Összetétele:
  • Kakaóvaj
  • Avokádóolaj
  • Argánolaj
  • Kókuszolaj
  • Ricinusolaj
  • Olivem1000
  • Cetyl-alkohol
  • Desztillált víz
  • bio Reishi (Ganoderma lucidum) etanolos frakció
  • Panthenol
  • Geogard
  • sodium hyaluronate
  • növényi kollagén Illóolajok: Rózsafa, Ánizs
Mit érdemes tudni a NaJa Forest Bioaktív arckrémről? Bioaktív anti-aging komplexszel ez a krém az örök ifjúságot biztosítja. A krém a Reishi (ganoderma) gomba teljes hatóanyag összetételét tartalmazza. Az egyes összetevők az alábbi jótékony hatásokkal rendelkeznek:
  • A kollagén a bőr feszességének és hidratáltságának fenntartásáért felelős. Csökkenti a látható ráncok mélységét és számát, megelőzi a bőr megereszkedésének kialakulását. Feltölti a ráncokat, javítja a bőr rugalmasságát Helyreállítja a bőr tömörségét, javítja az arc formáját, megőrzi a bőr fiatalos megjelenését.
  • A hialuronsav a bőr simaságáért és feszességért felel. Nagy mennyiségű vizet köt meg, így támogatja a bőr hidratációjának fenntartását. Biotechnológiai úton, bakteriális fermentációval előállított hialuronsavat tartalmaz. Az emberi szervezetben természetes módon előforduló anyag.
  • A Reishi gomba teljes hatóanyag összetételét tartalmazza. A Reishi gomba kivonata klinikailag tesztelt anti-aging hatóanyag, amely serkenti a bőr sejtjeinek megújulását. A gomba hatóanyagai úgy fejtik ki hatásukat, hogy javítják a bőrsejtek közötti hibás kommunikációt. Optimalizálja a tápanyagok szállítását a sejtekbe, ezáltal a bőr fiatalosabb és egészségesebb lesz. Bőrhalványító hatással is rendelkezik. A Reishi gomba kivonat magas poliszacharid tartalma révén hozzájárul a bőr vízmegkötő képességének növeléséhez, ezáltal a bőr láthatóan hidratáltabb lesz.
  • Az argánolaj esszenciális zsírsav tartalmának köszönhetően intenzíven táplálja a bőrt.
  • Az avokádó olaj gazdag Omega-3 zsírsavban, illetve vitaminokban. Különösen sok benne az E-vitamin, amely gyulladáscsökkentő hatású, de tartalmaz A-, B-, C- és D-vitamint is! Hidratálja és puhítja a bőrt, ösztönzi a bőr kollagén termelését (a kollagén pedig bőröd feszességéért felel). A benne található vitaminok ösztönzik a sejtek regenerációját (szóval frissebb és egészségesebb lesz a bőröd). Gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatású (azaz viszlát irritált, viszkető, gyulladt bőr, viszlát pattanás). Lassítja a bőr öregedését, a ráncok, a foltok kialakulását, mivel tele van antioxidánsokkal.
Kevés is elég belőle, és ámbár pillanatok alatt beszívódik, mégis reggeltől estig élvezheti bőre üde puhaságát. Az ánizs illóolaj serkenti a vérkeringést, ugyanakkor nyugtató hatású. Miért van szükség nappali arckrémre? A mindennapokban bőrünket sorozatos támadások érik: környezetszennyezés, kipufogógáz, UV-sugárzás. Ez a krém hidratáló pajzsként védi a külső behatásoktól a bőrt, és a reishi kivonat miatt egy igazi ajándék a bőrnek. NaJa Forest Bioaktív arckrém reishivel alkalmazása Egy kevés is elég belőle, hogy pillanatok alatt feltöltse vitaminokkal bőrét. Villámgyorsan felszívódik. Reggel és este alaposan megtisztított arcra és nyakra vigye fel az arckrémet és gyengéden masszírozza bőrébe a teljes felszívódásig. Rendszeres használatát követően a bőr érezhetően feszesebb és egységes tónusú lesz, a mély ráncok elhalványodnak. A termékek hatása nem garantált és egyénenként eltérő lehet. NaJa Forest Bioaktív arckrém reishivel egy kézzel készült termék! Kizárólag élelmiszer minőségű olajokat, és 100 % tisztaságú illóolajokat tartalmaz.
  • kőolaj származék-mentes
  • parabénmentes
  • mesterséges színezékmentes
  • mesterséges illatanyagmentes
  • állatkísérletektől-mentes
  • szilikonmentes
  • pálmaolajmentes termék.
Kiszerelése: 50 ml. Tárolása: felbontást követően hűvös, száraz, fényvédett helyen. Forgalmazza: NaJa Forest Kft. A termékben lévő összetevők bio minősítése itt tekinthető meg: BIO MINŐSÍTÉS  
12 000 Ft
Irány a bolt
Pánt jógaszőnyeghez - Blue - Bodhi

Pánt jógaszőnyeghez - Blue - Bodhi

A praktikus tépőzáras pánt, mely az összetekert matracod számára nyújt minden körülmény között biztos tartást. Univerzálisan illeszkedik minden jóga szőnyeghez (kivéve az extra nagy méretű, pld. Surya és Visnu gyapjúmatracok).

8 különböző színben kapható.

490 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Bodhi Yoga Mat RISHIKESH Premium 80 XL – prémium stúdió jógaszőnyeg – Black

Bodhi Yoga Mat RISHIKESH Premium 80 XL – prémium stúdió jógaszőnyeg – Black

A Rishikesh Premium egy különösen vastag, rugalmas és könnyen hordozható jógaszőnyeg. Kiváló gyakorló és a stúdió szőnyeg hosszú élettartammal  és rendkívüli kopásállósággal. Csúszásmentes, mely különösen alkalmassá teszi bármely ülő és álló gyakorlathoz. A Rishikesh Premium Öko-Tex Standard 100 P.1 tanúsítvány minősítéssel rendelkezik.

Tartozék: két darab gumi pánt, mely segítségével könnyen kompakt méretben tudod tárolni és hordozni a szőnyegedet.

Tisztítása: Kézzel, enyhe mosószeres vízben moshatod maximum 30 °C-on. Kerüld a hosszabban tartó, közvetlen napfény hatását.

Felhívjuk figyelmed, hogy a matrac a csúszásmentes tulajdonságait csökkentheti a verejték vagy a páratartalom. A szőnyeg nem szívja magába a nedvességet, ezért célszerű a tapadás biztosításához szükség esetén letörölni a rákerülő nedvességet, vagy használj jógatörülközőt.

16 690 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Asana City Bag jógatáska - Aubergine - Bodhi

Asana City Bag jógatáska - Aubergine - Bodhi

Az Asana City Bag jógatáska rendkívül elegáns és igényes kialakításával bármilyen körülmények között remek otthont nyújthat jógaszőnyegednek.  A belső zsebeknek köszönhetően a kisebb dolgoknak is könnyen helyet találsz. Az állítható vállpánt segítségével pedig a számodra kényelmes méretet is ki tudod választani, de akár el is távolíthatod azt.

A jógatáska bélelt belsejében egy kis cipzáras zsebet találsz a kulcsodnak vagy a pénzednek és egy mobiltelefon tartó zsebet. Az Asana City Bag extra tágas, ezért szinte minden szőnyegünkhöz alkalmas. Csak a nagyobb méretű, 60 cm-nél szélesebb vagy 200 cm-nél hosszabb jógaszőnyeg nem fér el benne.

Az Asana City Bag az alábbi szőnyegekhez kompatibilis: Asana Mat, Jute Pro Mat, Ganges Mat, Rishikesh Mat, Kailash Mat, EcoPro Mat, EcoPro Diamond Mat és Lotus Pro Mat.

Kezelése: Poliészter anyaga vízálló és 40 fokon mosható.

Méretei: 62 cm x 20 cm
Anyaga: poliészter
Enyhén kontrasztos színű belső bélés
 

10 900 Ft
Irány a bolt
PETAL 2.0 Diffuser, Illóolaj párologtató, diffúzor - doTERRA

PETAL 2.0 Diffuser, Illóolaj párologtató, diffúzor - doTERRA

  • A Petal diffúzor által kibocsátott jelentős mennyiségű pára segít növelni a levegő páratartalmát.
  • Párologtatási módok: folyamatos üzem két vagy hat órán át, illetve szakaszos üzem tizenkét órán át (öt perc működés, majd öt perc szünet).
  • Beépített LED-világítás, amely igény szerint ki- és bekapcsolható.
  • Az ultrafinom pára akár 33 m²-es területet is lefed.
  • Három darabból álló, könnyen kezelhető párologtató, amely egyszerűen használható és bármelyik szobába illik.
  • Stabil és könnyű kialakítás, amely bárhol megállja a helyét.
  Wellness a levegőben

Ez az egyedi, természet ihlette ultrahangos diffúzor képes bármely helyiséget nyugodt vagy energizáló térként újjávarázsolni. A doTERRA párologtatók között biztosan megtalálod az igényeidhez illőt!

  Használati útmutató

Töltsd meg a párologtatót tiszta, szobahőmérsékletű csapvízzel, ügyelve arra, hogy ne lépd túl a maximális vízszintet jelző vonalat.
Adj hozzá 5–12 csepp doterra illóolajat a kívánt intenzitás eléréséhez. A még erősebb illathatás érdekében kísérletezz a cseppek számával!

  Figyelmeztetés

Fontos, hogy rendszeresen tisztítsd a párologtatót, hogy megelőzd az illóolajok lerakódását, ami gátolhatja a megfelelő működést. Ha mindennap használod, havonta egyszer érdemes elvégezni a tisztítási folyamatot:

  1. Félig töltsd meg tiszta vízzel.

  2. Adj hozzá tíz csepp fehér ecetet.

  3. Kapcsold be a készüléket körülbelül öt percre, hogy az ecetes keverék átjárja és kitisztítsa a diffúzort.

  4. Teljesen ürítsd ki a párologtatót.

  5. Egy ecetbe mártott fültisztítóval tisztítsd meg az elérhetetlen helyeket.

  6. Öblítsd ki tiszta vízzel.

  7. Száraz ruhával töröld át és alaposan szárítsd meg.

Lefedett terület
Az ultrafinom pára akár 33 m²-es területet is képes lefedni.

Üzemidő
Párologtatási módok: folyamatosan két vagy hat órán át, illetve tizenkét órás szakaszos üzemmódban (öt perc működés, öt perc szünet).

Világítás
Választható LED-világítás, amely igény szerint beállítható.

25 746 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

CHILL OUT CSOMAG

CHILL OUT CSOMAG

Lucerna füstölő és aromaolaj párologtató A Lucerna füstölő és aromaolaj párologtató szájjal fújt, áttetsző üvegkéménye, egy kézzel készített természetes kőrisfa alapon helyezkedik el. A dekoratív, harmonikus formatervezésű mécses lágy, tompított gyertyafényt ad. A füstölő és aromaolaj párologtató egyedülálló és eredeti kombinációja sokoldalú felhasználást tesz lehetővé! A hőálló füstölőtálat megtölthetjük füstölőkeverékkel vagy aromaolajokkal is. Kellemes és természetes illatokat kapunk, akár kültéri (erkélyen vagy kertben), akár beltéri használatkor. A füstölőtál alján fehér színű Élet virága szimbólum szerepel. Teljes magassága 17cm, átmérője 10cm. A FEHÉR ÉLET VIRÁGA SZIMBÓLUMRÓL Az Élet virága” világszerte sok kultúrában szent szimbólum. Az Élet virága élő jelkép, a teremtést szimbolizálja. A teljességet, a tökéletességet, a harmóniába kerülést, az Univerzum minden elemének összekapcsolódását jelképezi. A fehér színt a tisztasággal, a jósággal, az őszinteséggel, a kezdettel,  az ártatlansággal és a tökéletességgel társítják.  A fehér Élet virága segíthet kitágítani az érzékelést és az észlelést, növelheti a nyitottságot és az új lehetőségek észrevételének képességét. FÜSTÖLŐ-KEVERÉK A különleges füstölő-keverékek illatát órákon át évezhetjük otthonunkban. A száraz illatkeverék hosszabb ideig, egyenletesebben, lágyabban bocsátja ki az illatanyagokat. A hat különböző füstölő-keverék mindegyike 100%-ig természetes összetevőjű, nem tartalmaznak semmilyen mesterséges vagy vegyi anyagot. SHINNO TEÁS/KÁVÉS PORCELÁN BÖGRE ÉLET VIRÁGA SZIMBÓLUMMAL (2 db) A SHINNO teás/kávés bögre porcelánból készült, elegáns elefántcsont színű kivitelben. Formája elegánsan ívelt, hullámait az aranymetszés arányai alapján tervezték. A Shinno bögre belsejében az Élet virága szimbólum található ezüst színben.
28 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Jógaszőnyeg tartó - Narancs - Bindu

Jógaszőnyeg tartó - Narancs - Bindu

Ez a jógaszőnyegtartónk elsősorban a vékonyabb (kb. 3-4 mm-es) szőnyegek számára nyújt biztonságos lakhelyet.

Stílus és praktikum ötvöződik ebben a jógamatrac tartóban. Gondoskodik legfontosabb jógakellékünk kényelmes szállításáról és megvédi a szennyeződésektől az úton és otthon is. Használata egyszerű, a tetején lévő zsinórral nyitható és zárható. A legtöbb jógaszőnyeg tárolására alkalmas. Vállra akasztható, így a szállítás nem csak biztonságos, hanem kényelmes is.

2 490 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Jógaszőnyeg tartó - Szürke - OM szimbólummal - Bindu

Jógaszőnyeg tartó - Szürke - OM szimbólummal - Bindu

Ez a jógaszőnyegtartónk elsősorban a vékonyabb (kb. 3-4 mm-es) szőnyegek számára nyújt biztonságos lakhelyet.

Stílus és praktikum ötvöződik ebben a jógamatrac tartóban. Gondoskodik legfontosabb jógakellékünk kényelmes szállításáról és megvédi a szennyeződésektől az úton és otthon is. Használata egyszerű, a tetején lévő zsinórral nyitható és zárható. A legtöbb jógaszőnyeg tárolására alkalmas. Vállra akasztható, így a szállítás nem csak biztonságos, hanem kényelmes is.

2 990 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Patanjali Relax 1. -  hangtálakkal és gonggal

Patanjali Relax 1. - hangtálakkal és gonggal


Az albumon szereplő gyakorlatok elősegítik a teljes fizikai és érzelmi ellazulást. Fejlesztik a tanulási- és koncentrációs készséget,  a memóriát és a stresszkezelési készséget. A gyakorlatok révén megsokszorozhatjuk elménk programozásának képességét...  Terjeszd ki tudatosságod, fejleszd akaraterőd és váltsd valóra legfőbb célod! 

Hallgass bele!  Próbáld ki és fejlődj mélyrelaxációban!

Stílus: meditációs zene, vezetett relaxáció, jóga nidra, hangtál zene

2 062 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Pánt jógaszőnyeghez - Eggplant - Bodhi

Pánt jógaszőnyeghez - Eggplant - Bodhi

A praktikus tépőzáras pánt, mely az összetekert matracod számára nyújt minden körülmény között biztos tartást. Univerzálisan illeszkedik minden jóga szőnyeghez (kivéve az extra nagy méretű, pld. Surya és Visnu gyapjúmatracok).

8 különböző színben kapható.

490 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

SURYA jógatáska 75 - Bodhi

SURYA jógatáska 75 - Bodhi

Extra nagy hordtáska ideális egy gyapjú jóga szőnyeg vagy bármely egyéb terjedelmesebb jógamatrac és kiegészítői számára. 

100% pamut, állítható vállpánttal és praktikus, gyorsan zárható zsinóros tetővel. A praktikus módja, hogy egy helyen tarts az összes jógacuccodat.

Külső zseb cipzárral ellátott és egy gyönyörűséges mandala szimbólummal lett feldíszítve.

6 790 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Manduka X Yoga Mat 5mm – edző- és jógaszőnyeg  - Verve

Manduka X Yoga Mat 5mm – edző- és jógaszőnyeg - Verve

A Manduka X Yoga Mat 5mm azoknak készült, akik nem szeretnének külön szőnyeget jógához és edzéshez. Ez a modell kifejezetten multifunkcionális felhasználásra lett tervezve: tökéletes választás jógához, erősítő edzésekhez, funkcionális tréninghez vagy akár kültéri gyakorláshoz is.

A szőnyeg kettős szövésű belső megerősítéssel (double-weave scrim) rendelkezik, amely kiemelkedő tartósságot biztosít. Mezítláb és cipőben egyaránt használható, így ideális választás edzőtermi környezetben is. Fontos tudni, hogy rendszeres cipős használat mellett a felület gyorsabban mutathat kopásnyomokat – ez a nagy igénybevétel természetes velejárója.

Az 5 mm vastagságú, nagy sűrűségű párnázás stabil alapot ad, miközben megfelelő kényelmet biztosít az ízületeknek. A texturált tapadófelület segíti a kontrollált mozgást, míg a zárt cellás felszín nem szívja fel az izzadságot, így a szőnyeg higiénikus és könnyen tisztán tartható.

A Manduka X TPE anyagból készül, amely környezetbarát, nem mérgező, újrahasznosított és biológiailag lebomló alapanyagokat tartalmaz. Könnyű, mégis strapabíró kialakításának köszönhetően egyszerűen hordozható edzésről edzésre.

Fő jellemzők
  • Edző- és jógaszőnyeg sokoldalú felhasználásra

  • 5 mm vastagságú, nagy sűrűségű párnázás

  • Strapabíró, kettős szövésű belső megerősítés

  • Mezítláb és cipőben is használható

  • Texturált felület a jobb kontrollért

  • Zárt cellás felszín – nem szívja fel a nedvességet

  • Könnyű, hordozható kialakítás

  • Környezetbarát TPE anyag

  • Nem tartalmaz vegyi oldószereket vagy mérgező ragasztókat

  • 100%-ban latexmentes

Használat és ápolás

Mindennapi tisztítás:
Gyakorlás vagy edzés után töröld át a szőnyeget Manduka Mat Wash & Refresh tisztítószerrel, majd száraz kendővel töröld szárazra.

Fontos:

  • Ne áztasd, ne zuhanyoztasd és ne merítsd vízbe

  • Meleg, izzadós gyakorlásnál törölköző használata javasolt

  • Hot jóga esetén teljes méretű jógatörölköző ajánlott

Tárolás:
Feltekert állapotban, hűvös, száraz helyen tárold, közvetlen napfénytől védve.

Fenntarthatóság

A Manduka X Yoga Mat TPE anyagból készül, amely nem mérgező, újrahasznosított és biológiailag lebomló összetevőket tartalmaz. A szőnyeg hipoallergén, újrahasznosítható, és nem tartalmaz káros vegyi anyagokat. Gyártás helye: Tajvan.

28 860 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

HerbalVet IMMUNO GUT kivonat – 200ml

HerbalVet IMMUNO GUT kivonat – 200ml

A HerbalVet IMMUNO GUT Oroszlánsörény gomba (süngomba) és Chaga folyékony gyógygombák kivonata. Minden, ami emésztés és máj, valamint méregtelenítés. Rendkívül erőteljes tisztítást eredményez a belekben, a máj, epeutakban, az egész szervezetben. Kedvező hatása már 3-4 hetes alkalmazás után látható. Az IMMUNO GUT folyékony, bio, kitinváz mentes, hazai bio gyógygomba készítmény. A Süngomba és a Chaga gomba keveréke egy régóta várt készítmény, ami rendkívül erőteljes tisztítást eredményez a belekben, a májban és az epeutakban. A kognitív funkciókra is kedvező hatással van. A bél-agy tengely működése nemcsak a hangulati elemeket befolyásolja az állat viselkedésében, de az értelmi képességekre is konkrét hatással van. HerbalVet IMMUNO GUT összetétele:
  • bio Oroszlánsörénygomba (Hericium erinaceus),
  • bio Chaga gomba (Inonotus obliquus),
  • Glicerin: 0,9 g/ml
Hatóanyagok mennyisége 3 ml-ben, ami egy 20 kg-os kutya napi adagja:
  • Oroszlánsörénygomba (Süngomba) kivonat: 0,09 g, 68 % poliszacharid tartalommal: 0,06 g
  • Chaga gombakivonat: 0,09 g, 58 % poliszacharid tartalommal: 0,05 g
  • Összesen: 0,11 g / 3 m
Tápanyagértékek 100 ml
Energiatartalom (kJ/kcal) 1679 / 395
Zsír (g) 0,08
Telített zsírsavak (g) 0,06
Szénhidrát (g) 98,65
  • ebből cukor (g)
0,13
Fehérje (g) 0,06
Só (g) 0,1
bio Süngomba (Hericium erinaceus) (g) 3
  • ebből poliszacharid (68%)
2
bio Chaga gomba (Inonotus obliquus) (g) 3
  • ebből poliszacharid (58%)
1,7
Javallatok  A gyomorpolip, fekély, gyulladás, a belek betegségei enteritisek, dysbiosis, a máj és epeutak betegségei. Meggyengült immunállapot erősítése, egyes autoimmun folyamatok, a kognitív funkció zavara és a méreganyagoktól való megszabadulás esetén kisállatoknál (pl. kutya, macska). Javasolt adagolása: 10 kg alatt: 0,5 – 1 ml, 10-20 kg: 1 – 2 ml, 20 kg felett: 3 ml azonban súlyosabb esetekben a mennyiség növelhető! Folyamatosan vagy kúraszerűen is adható. Tárolás: Száraz, hűvös helyen tárolandó. Kiszerelése: 60ml, 100ml és 200ml-es BIO és ÖKO bizonylattal, valamint NÉBIH által kiadott gyógyhatású termék regisztrációval rendelkező termék. Nyilvántartási szám: 1941/2/NM/2021 NÉBIH ÁTI Tanúsítja: Bio Garancia Kft. A jelenlegi tanúsítvány 2026. 01.31-ig érvényes. BIO tanúsítvány: ITT érhető el. Gyártja: Naja Forest Kft. Forgalmazza: Kutyagomba Kft.  
29 070 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Fennel – Édeskömény illóolaj 15 ml - doTERRA

Fennel – Édeskömény illóolaj 15 ml - doTERRA

Használata:

  • a békés, nyugtató hatásért használj egy-két cseppet külsőleg
  • a feldolgozott cukor és édességek elkerülése érdekében tegyél egy csepp édesköményt vízbe vagy teába
  • az utazási betegség megelőzése érdekében hosszú autóutak alatt hígítsd hordozóolajjal és masszírozd az alhasadba
  • az emésztés elősegítésére fogyassz édesköményolajat minden nap

Figyelmeztetés!

  • Lehetséges bőrérzékenység.
  • Tartsd távol a gyermekektől!
  • Várandósság, ápolás vagy orvosi ellátás alatt állsz, konzultálj orvosoddal!
  • Kerüld a szemmel, a belső fülekkel és az érzékeny területekkel való érintkezést!
  • Kerüld a napfényt és az UV sugárzást a felhasználást követő 12 órán át!

Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)

Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?

  • Néhány esszenciális olajnak felemelő, élénkítő hatása van, míg mások nyugtatóan hatnak. Az esszenciális olajok aromás használata nem igényel speciális eszközt.
  • Ugyanazt az egészségügyi előnyt éred el, ha egyszerűen teszel néhány csepp olajat a tenyeredbe, aztán összeérintve a tenyereid élét az orrod köré borítod a kezeidet és mélyen belélegzed az olajok illatát.

További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak

  • Tegyél olajat egy pamut golyóra és tedd az autód szellőzőjébe.
  • Keverj össze olajat vízzel egy szórófejes üvegben és fújd a bútorokra, szőnyegre, vagy ágyneműre.
  • Adj olajat a szennyes halomhoz, vagy a vasaló deszka huzathoz.
  • Használd házi felülettisztítóként.

Helyi felhasználás

Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.

A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.

Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.

Hol használjuk?

  • Nyak
  • Homlok és halánték (ne túl közel a szemekhez)
  • Mellkas és alhas
  • Karok, lábak, fenék és lábfej

További hatékony módok a helyi alkalmazásra

  • Pár csepp olaj a forró fürdőhöz
  • Egy meleg, vagy hideg borogatást, úgy hogy beáztatsz egy törölközőt, vagy ruhát vízben, hozzáadva az esszenciális olajat, majd ráhelyezed a kívánt területre
  • Adj olajat a testápolóhoz, vagy hidratálóhoz, aztán kend a bőrödre.

Elkerülendő érzékeny területek

  •  Az arc egyes részei, mint a szemek körüli bőr
  • Szemek és belső fül
  • Töredezett, sérült bőr

Belsőleg

A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.

  • Használhatod az olajokat ételreceptekben. 
  • Figyelj rá, hogy az esszenciális olajok sokkal erősebbek, mint a száraz és friss gyógynövények és fűszerek, nagyon kis adagokkal indíts.
  • Az erősebb olajokat jobb, ha fogpiszkálóval adagolod (süllyessz egy tiszta fogpiszkáló végét az olajba, aztán add az ételhez) cseppentés helyett.
  • Adj esszenciális olajat vízhez, turmixhoz, tejhez, teához és más italokhoz.
  • Vedd be az esszenciális olajokat kapszulában, vagy adj egy kicsit almaszószhoz, vagy joghurthoz.

 

9 852 Ft
Irány a bolt
HerbalVet CARDIO kivonat – 60ml

HerbalVet CARDIO kivonat – 60ml

A HerbalVet CARDIO bio gyógygomba kivonat egy egészségbomba, melyben 3 féle gyógygomba kapott helyet.  
  • A Ganoderma, mely méregtelenít, erősíti az immunrendszert, szív- és érrendszeri védő hatású.
  • A Cordyceps, mely megfiatalít, energizál.
  • A Shiitake, mely kiváló virusellenes és gombaölő  hatású.
A bio gyógygomba kivonatban a gombák egymás jótékony hatását felerősítik. Mindegyik jótékony hatással lehet a szív- és érrendszerre, segítik a vér átfolyását az erekben, csökkentik a kórosan magas vérzsír es vércukor szintet.   Milyen esetekben lehet jótékony a hatása? Vércukorszint problémák, magasvérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek esetén, valamint a sebgyógyulás elősegítésére is javasolt. HerbalVet CARDIO összetevői:
  • Cordyceps sinensis (Kínai hernyógomba),
  • Ganoderma lucidum (Reishi),
  • Shiitake gomba (Lentinula edodes): 0,06 g/ml,
  • Glicerin: 0,9 g/ml
Mindegyik benne lévő gyógygomba bio, szárított formájú.   Hatóanyagok mennyisége a napi adagban:
  • Cordyceps sinensis gomba kivonat: 0,06 g, 85 % poliszacharid tartalommal: 0,05 g
  • Ganoderma lucidum kivonat: 0,06 g, 31 % poliszacharid tartalommal: 0,02 g
  • Shiitake0 kivonat: 0,06 g, 76 % poliszacharid tartalommal: 0,05 g
Összesen: 0,12 g / 3 ml  
Tápanyagértékek 100 ml
Energiatartalom (kj/kcal) 1625,5 / 388,5
Zsír (g) 0,12
Telített zsírsavak (g) 0,12
Szénhidrát (g) 96,8
  • ebből cukor (g)
< 0,1
Fehérje (g) < 0,1
Konyhasó (g) < 0,1
  A CARDIO javasolt napi mennyiség: 3ml, melyet a szájukba fecskendezve javaslunk beadni. Tárolás: Száraz, hűvös helyen tárolandó. Kiszerelése: 60ml, 100ml és 200ml-es BIO és ÖKO bizonylattal, valamint NÉBIH által kiadott gyógyhatású termék regisztrációval rendelkező termék. Nyilvántartási szám: 1773/2/NM/2020 NÉBIH ÁTI Gyártja: NaJa Forest Kft. Forgalmazza: Kutyagomba Kft. Tanúsítja: Bio Garancia Kft. A jelenlegi tanúsítvány 2026. 01.31-ig érvényes. BIO tanúsítvány: ITT érhető el. TUDTAD, hogy a kutyák hűsége sokkal mélyebbről jön, mint pusztán a biztonság és az élelem utáni vágyból? Melegség és szeretet hatja át őket is, ha velünk vannak. Megtanulják a szokásainkat, a kedvünkben szeretnének járni, még közelebb szeretnének kerülni hozzánk.  
10 600 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.