Gyógyító


A Green Pláza keresőjében gyógyító címkével ellátott termékek
41-51 megjelenítése a(z) 51 elemből.
David A. Treleaven - Trauma és mindfulness

David A. Treleaven - Trauma és mindfulness

„A test mindent számontart mind mélységét, mind hatókörét, mind terjedelmét tekintve lélegzetelállító és jelentős fejlődést előmozdító mű a traumakutatás és traumakezelés egyik legkiválóbb úttörőjétől. Ez a nélkülözhetetlen könyv egyesíti a traumakutatás alapját jelentő, folyamatosan fejlődő idegtudományt a testorientált terápiákkal és a hagyományos test-elme gyakorlatokkal, melyek a tünetek enyhítésének szintjén túllépve összekapcsolnak bennünket az életenergiánkkal és az itt és most jelenvalóságával.”
Peter A. Levine, A tigris felébresztése c. könyv szerzője

 

„Van der Kolk mesterműve ötvözi a kutató határtalan kíváncsiságát, a tudós műveltségét és az igazmondó szenvedélyét.”
Judith Hermann, a Harvard Orvosi Egyetem klinikai pszichiáterprofesszora, a Trauma és gyógyulás c. könyv szerzője

 

„Ez a könyv valódi szellemi bravúr. Mélyen empatikus, bölcs és együttérző szemlélete emberibbé teszi a traumaáldozatok kezelését, rendkívüli módon kibővíti a rendelkezésre álló gyógyító eljárások és terápiás lehetőségek repertoárját, valamint elősegíti az átfogóbb, kreatív gondolkodást, és ösztönzi a traumával, illetve a hatékony traumakezeléssel kapcsolatos kutatásokat. A test valóban mindent számontart, és Kolk képes szemléltetni ezt azáltal, hogy lenyűgöző leírást ad más szakemberek munkájáról, saját úttörő jellegű pályájáról és szakmai tapasztalatáról, arról, hogy miként fejlődött ez a tudományterület és vele együtt ő maga, valamint elsősorban az azzal kapcsolatos felfedezéseiről, hogy milyen módszerekkel lehet hatékonyan dolgozni az emberekkel a testre irányuló tudatos jelenlét, a jóga, a mozgás és a színház révén. Munkája csodálatos és üdvözölt felfrissülést, valamint új  lehetőségeket kínál a terápia világában.”
Jon Kabat-Zinn, a Massachusettsi Orvosi Egyetem nyugalmazott orvosprofesszora, a Bárhová mész, ott vagy, illetve Az éber figyelemről – örök  kezdőknek c. könyvek szerzője

 

„Ez a könyv bámulatos bölcsességről és bátorságról tanúskodó mestermű, a traumáról szóló egyik legátgondoltabb és leghasznosabb munka, melyet valaha olvastam. Dr. Van der Kolk klinikai esetleírások, idegtudományos ismeretek, hathatós módszerek és a gondoskodó emberiesség zseniális szintézisét nyújtja, miközben az oly sokunkat érintő traumák feldolgozásának teljesen új szintjét kínálja.”
Jack Kornfield meditációs oktató, a kaliforniai Spirit Rock Meditációs Központ társalapítója, A bölcs szív c. könyv szerzője

 

„A test mindent számontart jól érthető, magával ragadó, lebilincselő mű, tele igen erőteljes esetleírásokkal. Van der Kolk, a traumakezelés kiváló képviselője, aki egész munkássága során arra törekedett, hogy összehozza a traumakutatókat, a klinikusokat és az ő elképzeléseiket, miközben maga is döntően hozzájárult e szakterület fejlődéséhez, ebben a könyvben leírja az utóbbi harminc év vitathatatlanul legfontosabb mentális egészségügyi áttöréseit. Tudtuk, hogy a trauma töredezetté teszi az elmét. Ebből a könyvből azonban azt is megtudjuk, hogy a pszichológiai trauma miként szakítja meg a kapcsolatokat nemcsak az agyban, hanem a test és az elme között is, valamint izgalmas, új megközelítéseket ismerünk meg, amelyek lehetővé teszik a legsúlyosabb traumát elszenvedett emberek számára is, hogy újra összeillesszék a mozaik darabkáit.”
Norman Doidge, A változó agy c. könyv szerzője

 

„Amikor a trauma hatásainak megértéséről van szó, valamint arról, hogy a megrázó élettapasztalatok ellenére miként lehet tovább növekedni, Bessel van der Kolk az élen jár átfogó ismereteivel, klinikai bátorságával és a gyógyulást elősegítő, kreatív stratégiáival. A test mindent számontart úttörő jellegű könyv, amely lehetőséget kínál az olvasók számára, hogy megértsék a trauma összetett hatásait, valamint ismertetést nyújt egy sor olyan, tudományosan megalapozott megközelítésről, amelyek nemcsak csökkentik a szenvedést, hanem túllépnek a puszta túlélésen – a pszichés növekedés felé.”
Daniel J. Siegel, a Kaliforniai Egyetem orvosi karának klinikai professzora, a Mindsight – Elmetudatosság c. könyv szerzője

3 900 Ft
Irány a bolt
Ásványkristály csomag

Ásványkristály csomag

Amennyiben vízbe teszi, ügyeljen a higiéniára! Előkészítés: A kristályokat alaposan meg kell tisztítani a vízbe tételt megelőzően. Az első használat során a drágaköveket folyó víz alatt az ujjainkkal addig dörzsöljük, míg csúszósnak érezzük. Ezt követően javasoljuk 70% alkohollal történő fertőtlenítést. Az alkohol lelassítja az információkat. Ezt köveknek alaposan le kell öblíteni folyó hideg vízzel. A tisztított kövek (1-3 db / fajta) ezt követően behelyezhető a Maunawai készülék alsó tároló tartályába és kb. 6 hónapig használhatók. Regenerálás: újra regenerálhatja a lemerült drágaköveket. Tartsa a kövek folyó hideg víz alá és dörzsölje erőteljesen a hüvelykujjával. Egy idő múlva a kő felszínén különbséget fog érezni, az ujja kevésbé csúszik rajta. Ekkor a regenerálás befejeződött. A kövek legalább fél napra tegyük levegőre, de legjobb a napfénnyel feltölteni, majd ismét lehet használni. Hegyikristály: A hegyikristály minden gyógykövek "" leggyógyitóbbika"", a drágakövek közül a legtöbb gyógyhatással rendelkezik. Hatását ma már a hagyományos orvoslásban is elismerik, a hegyikristályt orvosi műszerekben is használják.  A hegyikristály fokozza az összes többi kő hatását, erősíti a test összes funkcióját, kiegyensúlyozó hatást gyakorol a lélekre. Megfogja a káros sugárzást, enyhíti a fejfájást és a különböző gyulladásokat, tisztítja a májat és a vesét, használatával erősítjük a vérkeringést (visszerek ellen is hatásos). Ametisz: Fizikai szinten az ametiszt széles spektrumú gyógyító energiával rendelkezik, így a legtöbb betegséget hatékonyan orvosolja. Enyhíti a fájdalmat, így bármely fájdalmas területre csillapítóan hat. Rózsakvarc: szimbóluma a szerelemnek és a termékenységnek. Gyógyítja a test és lélek gyengeségeit, maga a szeretet és az élet, enyhíti a fejfájást. Már ránézésre is gyengédséget kelt, nem véletlenül tartják azt róla, hogy szerencséssé teszi a szerelmet. Mindemellett erősíti a beleélő képességünket, megbocsátásra ösztönöz, gyógyítja a szív sebeit, nyitottá tesz a szépségre és harmóniára, életre kelti az alkotóerőt.
5 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Quelle K8Ü –  Energetizáló csomag

Quelle K8Ü – Energetizáló csomag

Maunawai Quelle PiPrime K8 - Asztali Pi-víztisztító, üveg tartállyal Amennyibe kemény a szűrendő csapvized (14 nK felett vagy 140 mg/liter), úgy a  Maunawai Quelle (forrás) készülék PiPrime K8 szűrővel szerelt változata a számodra tökéletes megoldás. Tisztítsd meg, keltsd életre csapvized, legyen otthon egy saját forrásod…. A MUANAWAI PI- víz, az egészséged forrása lehet. A Maunawai Piprime K8 készülék működése: A szűretlen csapvíz betöltésére szolgáló felső tartály kiváló minőségű SAN-műanyagból készült. Ez az anyag nem tartalmaz lágyítószert és biphenol-A (BPA)-mentes. Az élelmiszerekkel kontaktusba kerülő műanyagokra vonatkozó valamennyi szabályozásnak megfelel, ízét és illatát tekintve semleges. Előkészítő Fázis – Fizikai szennyezőanyagok eltávolítása 1. Kerámia előszűrő egységen. A kerámia pórusainak mérete csupán 0,2μm, így még a baktériumok sem jutnak át rajta. Kiszűr mindenféle vízben áramló szennyezőanyagot ( homok, iszap,por, rozsda, iszapba adszorbeálódott szennyező egyéb anyagok) 2. A Mész-nitrát előszűrő egység (PAD) eltávolítja a nitrátot, a szervetlen kalcium, magnézium sókat + egyéb kémiai szennyeződéseket a csapvízből. Szűrőfázis – kémiai szűrés, gyógyszer + hormon szűrés + PI aktiválás A MAUNAWAI® víztisztító-rendszer központi egysége a többszintű PIPRIME® K8 szűrőpatron. A PI® szűrőpatront a kutatók célzottan a MAUNAWAI® víztisztító-rendszerhez fejlesztették ki, minőségében első osztályú alapanyagok felhasználásával. 3. Speciális High-Tech aktívszén réteg. Ez a szűrőegység mindenféle kémiai anyagot, nehézfémet, rovar és növény védőszer maradványt, Policiklusos aromás szén-hidrogéneket, a trihalogénmetánokat, gyógyszer és hormonmaradványt is eltávolítja. Biokerámia golyócskák erősítik a víz antioxidáns hatását, azáltal, hogy megnövelik a víz elektronegativitását. A kerámiagolyók segítenek beállítani az enyhén lúgos pH értéket, finomítják a víz klaszter-szerkezetét* 4. Turmalin kerámia réteg, ez elősegíti a természetes klaszterképződést, negatív ion kibocsájtó, hosszú hullámú infravörös sugárzása révén növeli a víz energiaszintjét. 5. PI-kerámia mátrix, optimalizálja az ásványi anyagok szintjét, vízstruktúrát képez, lúgosítja a vizet, képes finom nemkívánatos rezgéseket és szabadgyököket megkötni 6. EM-kerámia-kálcium kerámiák, elektromágneses energetizálási folyamat, a természetes egyensúlyt véglegesítése. Probiotikus, az életet támogató rezonanciamezőt hoz létre, mely nem jelent alkalmas környezetet patogén csírák és degeneratív kórok számára, mivel rezgésspektrumuk eltérő. 7. Magic Ball/Alkalina/BioCere: más felhasznált bio-kerámiák mellett olyan természetes képződmények variánsait tartalmazza, melyek fő tulajdonságai révén csökkentik a klaszterstruktúrát, szabályozzák a pH-értéket és visszaállítják a víz természetes kalcium-magnézium szintjét - és még számos egyéb biokerámia….. 8. San go-korallok A San go-korallok az ősóceán legprimitívebb mikroorganizmusai közé tartoznak. Olyan ionizált ásványokat és nyomelemeket biztosítanak a szervezet számára, amelyet az kiemelkedő hatékonysággal tud beépíteni. Ezáltal energiát biztosítanak, miközben enyhén lúgosítják a vizet. 9. Hegyi kristályok gyógyító energiával töltik fel a vizet Mágneses fázis 10. Mágneses csap: finom mágneses mező a MAUNAWAI® víz elektromágneses mezejét állandósítja Az eredmény Az természetben lejátszódó folyamatokkal összhangban álló szűrési folyamat eredményeként a MAUNAWAI®-PI víz ízletes, lágy és a szervezet számára kiválóan hasznosítható „forrásvíz”. Költségek: Az első évben csupán 28,75 Ft/liter költséggel kell számolnunk, míg a további években ez a költség 7,9 Ft/literre csökken. A számításhoz egy 4 fős családot vettünk alapul, napi kb. 11 literes fogyasztással. A K8 készülék komplett szűrőcseréjének éves költsége kb. 32.000 Ft *A vízben nem csak a hidrogén és az oxigén molekulák között van kémiai kötés, hanem a hidrogén atomok között gyenge un. hidrogénhíd-kötés jön létre. A hidrogén-hidak száma és erőssége határozott szerkezetet biztosít a víznek. A szerkezettel bíró víz minden lényeges tulajdonsága, elektromos állandója, infravörös elnyelése más, mint az ugyanolyan hőmérsékletű, sűrűségű, tisztaságú stb. vízé. A vízben elhelyezkedő, maximális, azaz négy hidrogén-híd kötést tartalmazó, azonos forgásirányú protonokkal rendelkező egységet klasztereknek nevezzük. A teljesen rendezett szerkezetű víz klaszterekből áll. Milyen szennyezőanyagokat szűr ki a Maunawai Quelle PiPrime K8 készülék: Lebegő szennyeződést pl.: homok, rozsda, iszap, azbeszt, stb. Nehézfémeket, ólmot, higany, arzén, ezüst, réz, vas, cink, mangán, urán stb. Gyógyszer és hormonmaradványok Szerves komponenseket Policiklusos aromás szénhidrogéneket A klórt és a bomlástermékeit (trihalogénmetánok) Mindenféle peszticidet, stb. A készülék ANTSZ engedéllyel rendelkezik Mivel a szűrőkben High-Tech tecnológia van ezért a szűrési kapacitás a használati idő alatt nagyon stabil marad. A készülék NEM szűri ki, a vízben lévő hasznos ásványi anyagokat és mikroelemeket, viszont harmonizálja és optimalizálja azok arányát, hogy a szervezetbe kerülve optimális legyen. A szűrőcserék esedékessége: Kerámiaszűrő: kb. 1 év (vízminőség függvényében) Mész-nitrát előszűrő (PAD) egység: kb. 3 havonta (vízkeménységtől függően változhat) PiPrime K8 PI-szűrő: kb. 6-12 hónap (vízminőség függvényében) A készülék tartalmazza az induló szűrőket (1 db. kerámiaszűrő + 1 db. Pi-szűrő + 4 db vízkő és nitrátszűrő) A Quelle K8 vízszűrő készülék használata és beüzemelése nagyon egyszerű, bárki könnyedén el tudja végezni. Maunawai Quelle K8 készülék kapacitása: Betöltőtartály: 4,0 liter PI-víz tartály: 8,0 liter A Maunawai High-Tech szűrőbetét a vizet lassabban ereszti át a tökéletes szűrés érdekében. Tritán palack 1 l 1 literes BPA mentes Oldódás mentes Lágyító és ftalát mentes Hőálló – Tritan alapanyag A Tritan™ kopoliészter palackok egyedülállóak. Értékes alapanyaguk nem tartalmaz lágyítót és bisphenol-A (BPA)-mentes. A tritánból készült palackok ütésállóak, súlyuk kicsi, és kiválóan tisztíthatók. A Tritan™ palackban mindenhová magaddal viheted a forrásvíz minőségű Maunawai-vizet. Miért lenne jó Neked egy ilyen Tritán-palack? A Tritán-palackból semmilyen vegyület nem oldódik a benne tárolt folyadékba. Hideg és meleg folyadékot is tudsz benne tárolni. Zöldség és gyümölcslé tárolására is alkalmas Mert BPA-mentes és lágyító mentes Eastman Tritan™ kopoliészterből készül. Nem csak kézzel, hanem mosogatógépben is mosható. Könnyű, tartós és ütésálló, szemben az üveg palackokkal. Használatával egyben véded környezetedet kevesebb műanyag PET-palackot fogsz a szemétbe dobni. Rendelhető sportkupakkal is, így sportoláshoz is tudod használni. Trendi, jól néz ki, és a legpraktikusabb megoldás. A Tritán-palack anyaga az élelmiszerekkel kontaktusba lépő anyagokra vonatkozó szabályoknak és előírásoknak maximálisan megfelel, egészségre károsító hatása nincs. Íze és illata semleges. Rendelhető űrtartalom: 0,5 literes (ideális gyerekeknek az iskolába is) 1,0 literes Hogyan tisztítsd a Maunawai Tritán-palackodat? A palackot nem szénsavas italok tárolására tervezték. Habár a palack 2 bar belső nyomás értékig stabil marad, azonban a kupakon át és a palack nyitásakor a gázok hirtelen távozása léphet fel. A Tritan palack élettartamát meghatározza a rendeltetésszerű használat és a tisztítás módja, ezért kérlek, ürítsd ki és tisztítsd meg rendszeresen a palackot. Óvjad a közvetlen napsugárzástól. Ne tegyed a palackot vegyszerek és színezékek közelébe. Háztartási mosogatógépben történő tisztítás esetén 80 mosásig használható. Kézzel történő mosás esetén az élettartam többszörös, így ezt a tisztítási módot javasoljuk! A teli, zárt palackot tilos mikrohullámú sütőbe tenni! (robbanásveszély, károsodhat a palack). Hevítés által a palack tartalma robbanásveszélyessé válhat, valamint az egyenetlen melegítés forrázás veszélyét hordozhatja. A palackot nem lehet mikróban sterilizálni. Ásványkristály csomag Amennyiben vízbe teszi, ügyeljen a higiéniára! Előkészítés: A kristályokat alaposan meg kell tisztítani a vízbe tételt megelőzően. Az első használat során a drágaköveket folyó víz alatt az ujjainkkal addig dörzsöljük, míg csúszósnak érezzük. Ezt követően javasoljuk 70% alkohollal történő fertőtlenítést. Az alkohol lelassítja az információkat. Ezt köveknek alaposan le kell öblíteni folyó hideg vízzel. A tisztított kövek (1-3 db / fajta) ezt követően behelyezhető a Maunawai készülék alsó tároló tartályába és kb. 6 hónapig használhatók. Regenerálás: Újra regenerálhatja a lemerült drágaköveket. Tartsa a kövek folyó hideg víz alá és dörzsölje erőteljesen a hüvelykujjával. Egy idő múlva a kő felszínén különbséget fog érezni, az ujja kevésbé csúszik rajta. Ekkor a regenerálás befejeződött. A kövek legalább fél napra tegyük levegőre, de legjobb a napfénnyel feltölteni, majd ismét lehet használni. Hegyikristály: A hegyikristály minden gyógykövek "" leggyógyitóbbika"", a drágakövek közül a legtöbb gyógyhatással rendelkezik. Hatását ma már a hagyományos orvoslásban is elismerik, a hegyikristályt orvosi műszerekben is használják.  A hegyikristály fokozza az összes többi kő hatását, erősíti a test összes funkcióját, kiegyensúlyozó hatást gyakorol a lélekre. Megfogja a káros sugárzást, enyhíti a fejfájást és a különböző gyulladásokat, tisztítja a májat és a vesét, használatával erősítjük a vérkeringést (visszerek ellen is hatásos). Ametisz: Fizikai szinten az ametiszt széles spektrumú gyógyító energiával rendelkezik, így a legtöbb betegséget hatékonyan orvosolja. Enyhíti a fájdalmat, így bármely fájdalmas területre csillapítóan hat. Rózsakvarc: szimbóluma a szerelemnek és a termékenységnek. Gyógyítja a test és lélek gyengeségeit, maga a szeretet és az élet, enyhíti a fejfájást. Már ránézésre is gyengédséget kelt, nem véletlenül tartják azt róla, hogy szerencséssé teszi a szerelmet. Mindemellett erősíti a beleélő képességünket, megbocsátásra ösztönöz, gyógyítja a szív sebeit, nyitottá tesz a szépségre és harmóniára, életre kelti az alkotóerőt. Delicate kancsó 0,5 literes, arany élet virága szimbólummal Az aranymetszés szabályain alapuló Delicate kancsót arany Élet virága szimbólummal díszítették. A kancsó hat részből álló lépcsőzetes kialakítása, arányaiban a Fibonacci sorozat első hat számának felel meg. Így jelenik meg az aranymetszés, azaz a természetben mindenhol fellelhető rendező elv a kialakításában. A természetes, tiszta, élő vizek teljes, hatos kristály-szerkezettel rendelkeznek. A kancsó erre a hatos szerkezetre állítja vissza a csapvíz töredezett vízkristályait, ezáltal újjáéled a víz természetes ereje. A kancsó körüli energiamező harmonizáló és élénkítő hatással van a körülötte lévő térre is. Ólom- és egyéb nehézfémektől mentes üvegnek köszönhetően strukturált vizet állít elő a kancsó, képesek a csapvíz töredezett vízkristályait 3 perc alatt szabályos, hatszögletű szerkezetbe visszarendezni. A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják. (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) Elektromos, mágneses, mentális vagy egyéb feltöltés nem szükséges. Ügyeljünk arra, hogy a Nature's Design  kancsót közvetlen napsugárzás ne érhesse. A  Nature's Design termékek előállításához hagyományos kézműves munkára van szükség. Minden kancsót szájjal fújnak és előre gyártott minták szerint öntik formába. Ez az egyéni előállítás minden kancsót egyedivé tesz. A szimbólumokat 600°C -on égetik bele a termékek talpába. A termékekhez használt üveg 40%-a kvarchomok, amely magas energiahordozó tulajdonságokkal bír. A termékek anyaga ólom és egyéb nehézfémektől mentes. AZ ARANY ÉLET VIRÁGA SZIMBÓLUMRÓL (KB. 23.8 KARÁTOS ARANY) Az Élet virága világszerte sok kultúrában szent szimbólum. Az Élet virága élő jelkép, a teremtést szimbolizálja. A teljességet, a tökéletességet, a harmóniába kerülést, az Univerzum minden elemének összekapcsolódását jelképezi. A színek közül a világ minden táján a legnépszerűbb az arany változat. A történelem során az aranyat mindig is az energiával és a bőséggel társították. 
182 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Quelle K2Ü –  Energetizáló csomag

Quelle K2Ü – Energetizáló csomag

Maunawai Quelle PiPrime K2 - Asztali Pi-víztisztító, üveg tartállyal Készíts PI-vizet otthon! Amennyibe lágy vagy közepesen kemény a szűrendő csapvized (2-14 nK), úgy a  Maunawai Quelle (forrás) készülék PiPrime K2 szűrővel szerelt változata a számodra tökéletes megoldás. Tisztítsd meg, keltsd életre csapvized, legyen otthon egy saját forrásod…. A MUANAWAI PI- víz, az egészséged forrása lehet. Vegyszer nélkül Vízvezeték csatlakozás nélkül Áram nélkül 1996 óta tesztelt és tesztelve A Maunawai Piprime K2 készülék működése: A szűretlen csapvíz betöltésére szolgáló felső tartály kiváló minőségű SAN-műanyagból készült. Ez az anyag nem tartalmaz lágyítószert és biphenol-A (BPA)-mentes. Az élelmiszerekkel kontaktusba kerülő műanyagokra vonatkozó valamennyi szabályozásnak megfelel, ízét és illatát tekintve semleges. Előkészítő Fázis – Fizikai szennyezőanyagok eltávolítása Kerámia előszűrő egységen. A kerámia pórusainak mérete csupán 0,2μm, így még a baktériumok sem jutnak át rajta. Kiszűr mindenféle vízben áramló szennyezőanyagot ( homok, iszap,por, rozsda, iszapba adszorbeálódott szennyező egyéb anyagok) Szűrőfázis – kémiai szűrés, gyógyszer + hormon szűrés + PI aktiválás  A MAUNAWAI® víztisztító-rendszer központi egysége a többszintű PIPRIME® K2 szűrőpatron. A PI® szűrőpatront a kutatók célzottan a MAUNAWAI® víztisztító-rendszerhez fejlesztették ki, minőségében első osztályú alapanyagok felhasználásával. Speciális High-Tech aktívszén réteg. Ez a szűrőegység mindenféle kémiai anyagot, nehézfémet, rovar és növény védőszer maradványt, Policiklusos aromás szén-hidrogéneket, a trihalogénmetánokat, gyógyszer és hormonmaradványt is eltávolítja. Ioncserélő réteg csökkenti a víz keménységét, és egyben kiszűri az esetleges nitrát szennyeződéseket Biokerámia golyócskák válogatott hegyi kristályokkal erősítik a víz antioxidáns hatását, azáltal, hogy megnövelik a víz elektronegativitását. A kerámiagolyók segítenek beállítani az enyhén lúgos pH értéket, finomítják a víz klaszter-szerkezetét* PI-kerámia mátrix, optimalizálja az ásványi anyagok szintjét, vízstruktúrát képez, lúgosítja a vizet. Képes a finom nemkívánatos rezgéseket és szabadgyököket megkötni EM-kerámia-kálcium kerámia réteg, elektromágneses energetizálási folyamat, a természetes egyensúlyt véglegesítése. Probiotikus, az életet támogató rezonanciamezőt hoz létre, mely nem jelent alkalmas környezetet patog én csírák és degeneratív kórok számára, mivel rezgésspektrumuk eltérő. San go-korallok A San go-korallok az ősóceán legprimitívebb mikroorganizmusai közé tartoznak. Olya n ionizált ásványokat és nyomelemeket biztosítanak a szervezet számára, amelyet az kiemelkedő hatékonysággal tud beépíteni. Ezáltal energiát biztosítanak, miközben enyhén lúgosítják a vizet. Zeolit ásványok bio-katalizátorként eltávolítják a csapvízben lévő (pl. arzén, ammónia, egyéb nehézfémek stb., és a földben lévő vegyszerek, növény védőszerek maradványainak mikromolekuláit. A kerámiagolyókkal összhangban optimalizálják az energia felvételét úgy, hogy eltávolítja az áramló vízből az erősen pozitív töltésű molekulákat a legapróbb részecskékkel együtt. Így tehát ultra finom molekulaszűrőként és katalizátorként is funkcionál. Hegyi kristályok gyógyító energiával töltik fel a vizet Zeolit ásvány és mágneses fázis Ebben a szakaszban a található ásványi kövek az ásványi anyagok olyan speciális összetételét biztosítják, melyek rendkívül fontosak az emberek számára. Ásványi nyomelemek, mikro-elemek adódnak a vízhez, és a MAUNAWAI® PI-víz enyhén lúgos állapotát eredményezik. A réteg különállóan a tartály alján helyezkedik el, attól függően, hogy mennyi követ helyezünk el, változik a szűrt víz íze, és az ásványi anyag visszaoldás mértéke is. Mágneses csap: finom mágneses mező a MAUNAWAI® víz elektromágneses mezejét állandósítja Az eredmény Az természetben lejátszódó folyamatokkal összhangban álló szűrési folyamat eredményeként a MAUNAWAI®-PI víz ízletes, lágy és a szervezet számára kiválóan hasznosítható „forrásvíz”. Költségek: Az első évben csupán 27,5 Ft/liter költséggel kell számolnunk, míg a további években ez a költség 7,1 Ft/literre csökken. A számításhoz egy 4 fős családot vettünk alapul, napi kb. 11 literes fogyasztással. A K2 készülék komplett szűrőcseréjének éves költsége kb. 29.000 Ft. *A vízben nem csak a hidrogén és az oxigén molekulák között van kémiai kötés, hanem a hidrogén atomok között gyenge un. hidrogénhíd-kötés jön létre. A hidrogén-hidak száma és erőssége határozott szerkezetet biztosít a víznek. A szerkezettel bíró víz minden lényeges tulajdonsága, elektromos állandója, infravörös elnyelése más, mint az ugyanolyan hőmérsékletű, sűrűségű, tisztaságú stb. vízé. A vízben elhelyezkedő, maximális, azaz négy hidrogén-híd kötést tartalmazó, azonos forgásirányú protonokkal rendelkező egységet klasztereknek nevezzük. A teljesen rendezett szerkezetű víz klaszterekből áll. Milyen szennyezőanyagokat szűr ki a Maunawai Quelle PiPrime K2 készülék: Lebegő szennyeződést pl.: homok, rozsda, iszap, azbeszt, stb. Nehézfémeket, ólmot, higany, arzén, ezüst, réz, vas, cink, mangán, urán stb. Gyógyszer és hormonmaradványok Szerves komponenseket Policiklusos aromás szénhidrogéneket A klórt és a bomlástermékeit (trihalogénmetánok) Mindenféle peszticidet, stb. A készülék ANTSZ engedéllyel rendelkezik Mivel a szűrőkben High-Tech tecnológia van ezért a szűrési kapacitás a használati idő alatt nagyon stabil marad. A készülék NEM szűri ki, a vízben lévő hasznos ásványi anyagokat és mikroelemeket, viszont harmonizálja és optimalizálja azok arányát, hogy a szervezetbe kerülve optimális legyen. A szűrőcserék esedékessége: Kerámiaszűrő: kb. 1 év (vízminőség függvényében) PiPrime K2 PI-szűrő: kb. 6-12 hónap (vízminőség függvényében) Zeolit ásványok: kb. 1 év A készülék tartalmazza az induló szűrőket (1 db. kerámiaszűrő + 1 db. Pi-szűrő + 1 csomag zeolit ásványkő) A Quelle K2 vízszűrő készülék használata és beüzemelése nagyon egyszerű, bárki könnyedén el tudja végezni. Maunawai Quelle készülék kapacitása: Betöltőtartály: 4,0 liter PI-víz tartály: 8,0 liter A High-Tech szűrőbetét a vizet lassabban ereszti át a tökéletes szűrés érdekében. Tritán palack 1 l 1 literes BPA mentes Oldódás mentes Lágyító és ftalát mentes Hőálló – Tritan alapanyag A Tritan™ kopoliészter palackok egyedülállóak. Értékes alapanyaguk nem tartalmaz lágyítót és bisphenol-A (BPA)-mentes. A tritánból készült palackok ütésállóak, súlyuk kicsi, és kiválóan tisztíthatók. A Tritan™ palackban mindenhová magaddal viheted a forrásvíz minőségű Maunawai-vizet. Miért lenne jó Neked egy ilyen Tritán-palack? A Tritán-palackból semmilyen vegyület nem oldódik a benne tárolt folyadékba. Hideg és meleg folyadékot is tudsz benne tárolni. Zöldség és gyümölcslé tárolására is alkalmas Mert BPA-mentes és lágyító mentes Eastman Tritan™ kopoliészterből készül. Nem csak kézzel, hanem mosogatógépben is mosható. Könnyű, tartós és ütésálló, szemben az üveg palackokkal. Használatával egyben véded környezetedet kevesebb műanyag PET-palackot fogsz a szemétbe dobni. Rendelhető sportkupakkal is, így sportoláshoz is tudod használni. Trendi, jól néz ki, és a legpraktikusabb megoldás. A Tritán-palack anyaga az élelmiszerekkel kontaktusba lépő anyagokra vonatkozó szabályoknak és előírásoknak maximálisan megfelel, egészségre károsító hatása nincs. Íze és illata semleges. Rendelhető űrtartalom: 0,5 literes (ideális gyerekeknek az iskolába is) 1,0 literes Hogyan tisztítsd a Maunawai Tritán-palackodat? A palackot nem szénsavas italok tárolására tervezték. Habár a palack 2 bar belső nyomás értékig stabil marad, azonban a kupakon át és a palack nyitásakor a gázok hirtelen távozása léphet fel. A Tritan palack élettartamát meghatározza a rendeltetésszerű használat és a tisztítás módja, ezért kérlek, ürítsd ki és tisztítsd meg rendszeresen a palackot. Óvjad a közvetlen napsugárzástól. Ne tegyed a palackot vegyszerek és színezékek közelébe. Háztartási mosogatógépben történő tisztítás esetén 80 mosásig használható. Kézzel történő mosás esetén az élettartam többszörös, így ezt a tisztítási módot javasoljuk! A teli, zárt palackot tilos mikrohullámú sütőbe tenni! (robbanásveszély, károsodhat a palack). Hevítés által a palack tartalma robbanásveszélyessé válhat, valamint az egyenetlen melegítés forrázás veszélyét hordozhatja. A palackot nem lehet mikróban sterilizálni. Ásványkristály csomag Amennyiben vízbe teszi, ügyeljen a higiéniára! Előkészítés: A kristályokat alaposan meg kell tisztítani a vízbe tételt megelőzően. Az első használat során a drágaköveket folyó víz alatt az ujjainkkal addig dörzsöljük, míg csúszósnak érezzük. Ezt követően javasoljuk 70% alkohollal történő fertőtlenítést. Az alkohol lelassítja az információkat. Ezt köveknek alaposan le kell öblíteni folyó hideg vízzel. A tisztított kövek (1-3 db / fajta) ezt követően behelyezhető a Maunawai készülék alsó tároló tartályába és kb. 6 hónapig használhatók. Regenerálás: Újra regenerálhatja a lemerült drágaköveket. Tartsa a kövek folyó hideg víz alá és dörzsölje erőteljesen a hüvelykujjával. Egy idő múlva a kő felszínén különbséget fog érezni, az ujja kevésbé csúszik rajta. Ekkor a regenerálás befejeződött. A kövek legalább fél napra tegyük levegőre, de legjobb a napfénnyel feltölteni, majd ismét lehet használni. Hegyikristály: A hegyikristály minden gyógykövek "" leggyógyitóbbika"", a drágakövek közül a legtöbb gyógyhatással rendelkezik. Hatását ma már a hagyományos orvoslásban is elismerik, a hegyikristályt orvosi műszerekben is használják.  A hegyikristály fokozza az összes többi kő hatását, erősíti a test összes funkcióját, kiegyensúlyozó hatást gyakorol a lélekre. Megfogja a káros sugárzást, enyhíti a fejfájást és a különböző gyulladásokat, tisztítja a májat és a vesét, használatával erősítjük a vérkeringést (visszerek ellen is hatásos). Ametisz: Fizikai szinten az ametiszt széles spektrumú gyógyító energiával rendelkezik, így a legtöbb betegséget hatékonyan orvosolja. Enyhíti a fájdalmat, így bármely fájdalmas területre csillapítóan hat. Rózsakvarc: szimbóluma a szerelemnek és a termékenységnek. Gyógyítja a test és lélek gyengeségeit, maga a szeretet és az élet, enyhíti a fejfájást. Már ránézésre is gyengédséget kelt, nem véletlenül tartják azt róla, hogy szerencséssé teszi a szerelmet. Mindemellett erősíti a beleélő képességünket, megbocsátásra ösztönöz, gyógyítja a szív sebeit, nyitottá tesz a szépségre és harmóniára, életre kelti az alkotóerőt. Delicate kancsó 0,5 literes, arany élet virága szimbólummal Az aranymetszés szabályain alapuló Delicate kancsót arany Élet virága szimbólummal díszítették. A kancsó hat részből álló lépcsőzetes kialakítása, arányaiban a Fibonacci sorozat első hat számának felel meg. Így jelenik meg az aranymetszés, azaz a természetben mindenhol fellelhető rendező elv a kialakításában. A természetes, tiszta, élő vizek teljes, hatos kristály-szerkezettel rendelkeznek. A kancsó erre a hatos szerkezetre állítja vissza a csapvíz töredezett vízkristályait, ezáltal újjáéled a víz természetes ereje. A kancsó körüli energiamező harmonizáló és élénkítő hatással van a körülötte lévő térre is. Ólom- és egyéb nehézfémektől mentes üvegnek köszönhetően strukturált vizet állít elő a kancsó, képesek a csapvíz töredezett vízkristályait 3 perc alatt szabályos, hatszögletű szerkezetbe visszarendezni. A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják. (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) Elektromos, mágneses, mentális vagy egyéb feltöltés nem szükséges. Ügyeljünk arra, hogy a Nature's Design  kancsót közvetlen napsugárzás ne érhesse. A  Nature's Design termékek előállításához hagyományos kézműves munkára van szükség. Minden kancsót szájjal fújnak és előre gyártott minták szerint öntik formába. Ez az egyéni előállítás minden kancsót egyedivé tesz. A szimbólumokat 600°C -on égetik bele a termékek talpába. A termékekhez használt üveg 40%-a kvarchomok, amely magas energiahordozó tulajdonságokkal bír. A termékek anyaga ólom és egyéb nehézfémektől mentes. AZ ARANY ÉLET VIRÁGA SZIMBÓLUMRÓL (KB. 23.8 KARÁTOS ARANY) Az Élet virága világszerte sok kultúrában szent szimbólum. Az Élet virága élő jelkép, a teremtést szimbolizálja. A teljességet, a tökéletességet, a harmóniába kerülést, az Univerzum minden elemének összekapcsolódását jelképezi. A színek közül a világ minden táján a legnépszerűbb az arany változat. A történelem során az aranyat mindig is az energiával és a bőséggel társították. 
182 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

ÁSVÁNYOK BŰVÖLETÉBEN CSOMAG

ÁSVÁNYOK BŰVÖLETÉBEN CSOMAG

Alladin kancsó A kancsó hat részből álló lépcsőzetes kialakítása, arányaiban a Fibonacci sorozat első hat számának felel meg. Így jelenik meg az aranymetszés, azaz a természetben mindenhol fellelhető rendező elv a kialakításában. A természetes, tiszta, élő vizek teljes, hatos kristály-szerkezettel rendelkeznek. Az Alladin kancsó erre a hatos szerkezetre állítja vissza a csapvíz töredezett vízkristályait, ezáltal újjáéled a víz természetes ereje. A kancsó körüli energiamező harmonizáló és élénkítő hatással van a körülötte lévő térre is. Olajfa gömbkupak Az olajfa és az üveg együttese hozzájárul az esztétikus megjelenéshez. Ólom- és egyéb nehézfémektől mentes üvegnek köszönhetően strukturált vizet állít elő a kancsó, képesek a csapvíz töredezett vízkristályait 3 perc alatt szabályos, hatszögletű szerkezetbe visszarendezni. A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják. (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) Elektromos, mágneses, mentális vagy egyéb feltöltés nem szükséges. Ügyeljünk arra, hogy a Nature's Design  kancsót közvetlen napsugárzás ne érhesse. A  Nature's Design termékek előállításához hagyományos kézműves munkára van szükség. Minden kancsót szájjal fújnak és előre gyártott minták szerint öntik formába. Ez az egyéni előállítás minden kancsót egyedivé tesz. A szimbólumokat 600°C -on égetik bele a termékek talpába. A termékekhez használt üveg 40%-a kvarchomok, amely magas energiahordozó tulajdonságokkal bír. A termékek anyaga ólom és egyéb nehézfémektől mentes. AZ ARANY ÉLET VIRÁGA SZIMBÓLUMRÓL (KB. 23.8 KARÁTOS ARANY) Az Élet virága világszerte sok kultúrában szent szimbólum. Az Élet virága élő jelkép, a teremtést szimbolizálja. A teljességet, a tökéletességet, a harmóniába kerülést, az Univerzum minden elemének összekapcsolódását jelképezi. A színek közül a világ minden táján a legnépszerűbb az arany változat. A történelem során az aranyat mindig is az energiával és a bőséggel társították.  Kristályvíz c. könyv: A víz életünk alapja. Az ásványok és a drágakövek pozitív rezgéseit tartartalmazó kristályvíz csodás gyógyító elixírként hat fizikális, lelki és szelle mi problémákra, betegségekre. Könnyű elkészítésének, széles körű felhasználhatóságának, eredményes gyógyító hatásának köszönhetően a drágakővizek előállítása jelenleg a drágakőgyógyászat legintenzívebben fejlődő ágazata. A kristálygyógyászat neves szaktekintélyének számító Michael Gienger és szerző társa, Joachim Goebel legújabb kézikönyve több mint harminc kristályvíz-kombináció és száznál is több vízenergetizáló kristály hatását és felhasználási lehetőségét mutatja be.
29 990 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

ÁSVÁNYOK BŰVÖLETÉBEN CSOMAG

ÁSVÁNYOK BŰVÖLETÉBEN CSOMAG

Alladin kancsó A kancsó hat részből álló lépcsőzetes kialakítása, arányaiban a Fibonacci sorozat első hat számának felel meg. Így jelenik meg az aranymetszés, azaz a természetben mindenhol fellelhető rendező elv a kialakításában. A természetes, tiszta, élő vizek teljes, hatos kristály-szerkezettel rendelkeznek. Az Alladin kancsó erre a hatos szerkezetre állítja vissza a csapvíz töredezett vízkristályait, ezáltal újjáéled a víz természetes ereje. A kancsó körüli energiamező harmonizáló és élénkítő hatással van a körülötte lévő térre is. Olajfa gömbkupak Az olajfa és az üveg együttese hozzájárul az esztétikus megjelenéshez. Ólom- és egyéb nehézfémektől mentes üvegnek köszönhetően strukturált vizet állít elő a kancsó, képesek a csapvíz töredezett vízkristályait 3 perc alatt szabályos, hatszögletű szerkezetbe visszarendezni. A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják. (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) Elektromos, mágneses, mentális vagy egyéb feltöltés nem szükséges. Ügyeljünk arra, hogy a Nature's Design  kancsót közvetlen napsugárzás ne érhesse. A  Nature's Design termékek előállításához hagyományos kézműves munkára van szükség. Minden kancsót szájjal fújnak és előre gyártott minták szerint öntik formába. Ez az egyéni előállítás minden kancsót egyedivé tesz. A szimbólumokat 600°C -on égetik bele a termékek talpába. A termékekhez használt üveg 40%-a kvarchomok, amely magas energiahordozó tulajdonságokkal bír. A termékek anyaga ólom és egyéb nehézfémektől mentes. AZ ARANY ÉLET VIRÁGA SZIMBÓLUMRÓL (KB. 23.8 KARÁTOS ARANY) Az Élet virága világszerte sok kultúrában szent szimbólum. Az Élet virága élő jelkép, a teremtést szimbolizálja. A teljességet, a tökéletességet, a harmóniába kerülést, az Univerzum minden elemének összekapcsolódását jelképezi. A színek közül a világ minden táján a legnépszerűbb az arany változat. A történelem során az aranyat mindig is az energiával és a bőséggel társították.  Kristályvíz c. könyv: A víz életünk alapja. Az ásványok és a drágakövek pozitív rezgéseit tartartalmazó kristályvíz csodás gyógyító elixírként hat fizikális, lelki és szelle mi problémákra, betegségekre. Könnyű elkészítésének, széles körű felhasználhatóságának, eredményes gyógyító hatásának köszönhetően a drágakővizek előállítása jelenleg a drágakőgyógyászat legintenzívebben fejlődő ágazata. A kristálygyógyászat neves szaktekintélyének számító Michael Gienger és szerző társa, Joachim Goebel legújabb kézikönyve több mint harminc kristályvíz-kombináció és száznál is több vízenergetizáló kristály hatását és felhasználási lehetőségét mutatja be.
29 990 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Stadelmann-féle balzsamosszuhar-krém (ekcéma kezelésére), 9ml

Stadelmann-féle balzsamosszuhar-krém (ekcéma kezelésére), 9ml

Ingeborg Stadelmann-féle bevált aromakeverék. Nyugtató és gyógyító hatású krém az erősen viszkető, sebes, gyulladt bőrre. Fanyar és gyógynövényes illata van, vegyi anyagoktól mentes, lazító, tisztító és gyógyító hatású készítmény. A Balzsamosszuhar-krémet azok az emberek részesítik előnyben, akik nem szívesen használnak olajat. Az aromakeverékek kizárólag természetes alapanyagokból készülnek. Az illóolajok ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származnak.

Használata:
- A krémet vékonyan vidd fel és gyengéden dörzsöld be a benedvesített bőrbe


Kiszerelés: 9 ml Származási ország: Németország
2 631 Ft
Irány a bolt
Gyógyító Buddha füstölő - Karma

Gyógyító Buddha füstölő - Karma

Tibetben minden betegség csillapítására ezt a Buddha formát használják. Áldott Gyógyító Buddha füstölő himalájai gyógynövényekből. Egy dobozban kb. 25 szál füstölő található. A füstölő a tibeti térségben honos ősi receptúra és technológia szerint kézzel készült 100%-ban gyógynövényekből. Semmilyen hozzáadott anyagot nem tartalmaz. A termék áldott.

1 850 Ft
Irány a bolt
ANYUKÁMNAK CSOMAG

ANYUKÁMNAK CSOMAG

A Mythos Csakra pohár hármas tagolású kialakítása szintén az aranymetszés szabályait követi. . A pohárra aljára különböző színben a 7 csakra szimbólumát égették, mely nagymértékben hozzájárul az energetikai hatáshoz. Laborvizsgálatokkal igazolták, hogy  a pohár kialakításának köszönhetően visszarendezi víz kristályszerkezetét a természetes formájába. Kivitele igen erős, így alkalmas az intenzív, napi használatra. Stabil formatervezésnek köszönhetően könnyű fogni és nem borul fel, így ideális gyerekeknek is. Hideg és forró italokhoz egyaránt kiválóan alkalmas. Előállítás: A Mythos pohár géppel készül. A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják. (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) Elektromos, mágneses, mentális vagy egyéb feltöltés nem szükséges. A szimbólumokat 600°C -on égetik bele a termékek talpába. A termékekhez használt üveg 40%-a kvarchomok, amely magas energiahordozó tulajdonságokkal bír. A termékek anyaga ólom és egyéb nehézfémektől mentes. Miért a gyökércsakra? A gyökércsakra felel a vitalitásért, életerőnkért, szerveink egészségért, ugyanakkor azért is, hogy mentesek legyünk az érzelmi zavaroktól (pl. depressziótól) A gyökércsakra pohár segítheti fizikai egészségünket, anyagi biztonságunk megteremtését. Ben Johnson - Alexander Loyd- Gyógyító kód „Dr. Alexander Loyd felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását. Dr. Loyd felfedezéseit vizsgálatok, illetve az a több ezer ember is igazolták - a világ minden tájáról -, akik használták a Gyógyító Kód rendszerét, gyakorlatilag bármilyen fajta testi, lelki vagy az emberi kapcsolataikat érintő problémára, csakúgy, mint a karrierjükben vágyott áttörés megvalósítására. Dr. Alex Loyd vizsgálatai során arra is fény derült, hogy létezik egy Univerzális Gyógyító Kód, melynek segítségével a legtöbb ember legtöbb problémája gyógyítható. Ebből a könyvből elsajátítható ez a Gyógyító Kód, melynek elvégzése mindössze napi néhány percet vesz igénybe. ""Dr. Alex Loyd gyógyítótechnikája a világon mára meghatározóvá vált forradalmasítani fogja az egészséget. A legegyszerűbb módját kínálja annak, hogy hamar meggyógyuljunk, és egészségesek is maradjunk."" - Mark Victor Hansen, az Erőleves a léleknek könyvek társszerzője ""A Gyógyító Kód a legegyszerűbb és leghatékonyabb csináld magad gyógyító módszer, mellyel valaha találkoztam! Mindig következetesen és előre megjósolhatóan működik, és gyorsan hoz eredményt, a különböző problémák nagyon nagy részében. Másképpen fogalmazva: EZ AZ IGAZI ELJÁRÁS!"" - Dr. Christopher Hegarty”
6 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

ANYUKÁMNAK CSOMAG

ANYUKÁMNAK CSOMAG

A Mythos Csakra pohár hármas tagolású kialakítása szintén az aranymetszés szabályait követi. . A pohárra aljára különböző színben a 7 csakra szimbólumát égették, mely nagymértékben hozzájárul az energetikai hatáshoz. Laborvizsgálatokkal igazolták, hogy  a pohár kialakításának köszönhetően visszarendezi víz kristályszerkezetét a természetes formájába. Kivitele igen erős, így alkalmas az intenzív, napi használatra. Stabil formatervezésnek köszönhetően könnyű fogni és nem borul fel, így ideális gyerekeknek is. Hideg és forró italokhoz egyaránt kiválóan alkalmas. Előállítás: A Mythos pohár géppel készül. A termékek ezen képességét – az Emoto által kifejlesztett vízkristály-fényképészeti eljárással végzett – svájci laborvizsgálatok bizonyítják. (E.F.Braun CH-3628 Uttigen) Elektromos, mágneses, mentális vagy egyéb feltöltés nem szükséges. A szimbólumokat 600°C -on égetik bele a termékek talpába. A termékekhez használt üveg 40%-a kvarchomok, amely magas energiahordozó tulajdonságokkal bír. A termékek anyaga ólom és egyéb nehézfémektől mentes. Miért a gyökércsakra? A gyökércsakra felel a vitalitásért, életerőnkért, szerveink egészségért, ugyanakkor azért is, hogy mentesek legyünk az érzelmi zavaroktól (pl. depressziótól) A gyökércsakra pohár segítheti fizikai egészségünket, anyagi biztonságunk megteremtését. Ben Johnson - Alexander Loyd- Gyógyító kód „Dr. Alexander Loyd felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását. Dr. Loyd felfedezéseit vizsgálatok, illetve az a több ezer ember is igazolták - a világ minden tájáról -, akik használták a Gyógyító Kód rendszerét, gyakorlatilag bármilyen fajta testi, lelki vagy az emberi kapcsolataikat érintő problémára, csakúgy, mint a karrierjükben vágyott áttörés megvalósítására. Dr. Alex Loyd vizsgálatai során arra is fény derült, hogy létezik egy Univerzális Gyógyító Kód, melynek segítségével a legtöbb ember legtöbb problémája gyógyítható. Ebből a könyvből elsajátítható ez a Gyógyító Kód, melynek elvégzése mindössze napi néhány percet vesz igénybe. ""Dr. Alex Loyd gyógyítótechnikája a világon mára meghatározóvá vált forradalmasítani fogja az egészséget. A legegyszerűbb módját kínálja annak, hogy hamar meggyógyuljunk, és egészségesek is maradjunk."" - Mark Victor Hansen, az Erőleves a léleknek könyvek társszerzője ""A Gyógyító Kód a legegyszerűbb és leghatékonyabb csináld magad gyógyító módszer, mellyel valaha találkoztam! Mindig következetesen és előre megjósolhatóan működik, és gyorsan hoz eredményt, a különböző problémák nagyon nagy részében. Másképpen fogalmazva: EZ AZ IGAZI ELJÁRÁS!"" - Dr. Christopher Hegarty”
6 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

A gyógyító kód – Alexander Loyd, Ben Johnson

A gyógyító kód – Alexander Loyd, Ben Johnson

""Dr. Alexander Loyd felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását. Dr. Loyd felfedezéseit vizsgálatok, illetve az a több ezer ember is igazolták − a világ minden tájáról −, akik használták a Gyógyító Kód rendszerét, gyakorlatilag bármilyen fajta testi, lelki vagy az emberi kapcsolataikat érintő problémára, csakúgy, mint a karrierjükben vágyott áttörés megvalósítására. Dr. Alex Loyd vizsgálatai során arra is fény derült, hogy létezik egy „Univerzális Gyógyító Kód”, melynek segítségével a legtöbb ember legtöbb problémája gyógyítható. Ebből a könyvből elsajátítható ez a Gyógyító Kód, melynek elvégzése mindössze napi néhány percet vesz igénybe. „Dr. Alex Loyd gyógyítótechnikája a világon mára meghatározóvá vált – forradalmasítani fogja az egészséget. A legegyszerűbb módját kínálja annak, hogy hamar meggyógyuljunk, és egészségesek is maradjunk.” − Mark Victor Hansen, az „Erőleves a léleknek” könyvek társszerzője A Gyógyító Kód a legegyszerűbb és leghatékonyabb „csináld magad” gyógyító módszer, mellyel valaha találkoztam! Mindig következetesen és előre megjósolhatóan működik, és gyorsan hoz eredményt, a különböző problémák nagyon nagy részében. Másképpen fogalmazva: EZ AZ IGAZI ELJÁRÁS!” − Dr. Christopher Hegarty Kiadó: Leviter Kiadó 2017 Formátum: puhatáblás, ragasztókötött, 296 oldal ISBN: 9789638845962
4 200 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.