A megvilágosodott bölcs túljut minden észlelésen, örömön és bánaton, s végül az örök Átman (Önvaló) amit nem könnyű megpillantani - bölcsessége által, melyet Jóga-meditáció révén szerez, megvalósítja a szív titkos barlangjában rejtőzködő Brahmant. Katha-upanisád 2.12.
A Filozófia fogalma a Philo, mint szeretet és Sophia, mint tudás görög szavak összevonásából keletkezett. Így tehát a Filozófia eredeti jelentése nem más, mint a Tudás Szeretete! E harmonikus összegzés mégis távolinak tűnik, ha eltöprengünk azon, mit is értünk a Valódi Szeretet fogalma alatt. A tudást is csak akkor fogadhatjuk el Teljes Tudásként (Vidjá), ha hiánytalanul magába foglalja minden élő (Purusa) és élettelen (Prakriti), vagyis az Abszolút Természetét (Brahman). A töprengő nyugati gondolkodó számára a szeretet túlságosan elvont, absztrakt marad. A Mindenséget leírni próbáló tudás pedig általánosító, vagyis a végső lényeget tekintve pontatlan. Azonban a Jógikus Bölcsesség nézőpontjából kimondhatjuk, hogy a téves életvezetés vagy életstílus (Káma) az, amiért a nyugati ember oly sokszor nélkülözni kénytelen a végső válaszokat. Ezért az első feladat ahhoz, hogy e kérdésekre átélésen alapuló, igazán kielégítő választ kapjunk, hogy magát a keresést ne helyezzük önnön életünkön túlra! A benső megvilágosodás (Szamádhi) ösvénye nem ateizmus, de nem is morálteológia. Az Örök Igazság (Szanátana-dharma) ösvényére lépve, belül és kívül egyaránt kezdjünk el kutatni az Abszolút Igazság után. Valójában önmagunk fokról-fokra, lépésről-lépésre történő megértése a válasz és a Megvilágosodás maga; az Ég a Szívben! E világban semmi sem oly magasztos és tiszta, mint a szent tudás (Vidjá). Ha valaki tökéletessé vált a jóga által, az idővel minden tudást megtalál az Önvalóban (Átman). Bhagavad-gítá 4.38..
Nem könnyű manapság férfinak lenni. Rengeteg kimondatlan szabály határozza meg, hogyan is kell viselkednie egy igazi férfinak. Légy kemény, győztes típus, ne sírj, ne mutass érzelmeket, ne köss kompromisszumokat! Generációkon keresztül ez a felfogás uralkodott, ám a világ szerencsére változott. Sokkal nyitottabbá vált a figyelmes, tudatos és ítélkezésmentes életszemléletre.
A Jógás srácok a modern férfiakhoz szólnak, akik készek arra, hogy tegyenek valamit igazi identitásukért, testi és szellemi jóllétükért. Félre az előítéletekkel, hisz a jóga mindenkinek azt adja, amire szüksége van!
Képes arra, hogy megizzasszon és próbára tegye a tested; hogy csökkentse a fájdalmat, a feszültséget vagy a merevséget; hogy megnyugtassa az elméd, csillapítsa a feszültséget és megváltoztassa a világról alkotott képed. A jóga nemcsak valami torna, amit napi egy órában a matracon végzel; ez egy életstílus, egy filozófia és az önmagunkhoz, másokhoz és a bennünket körülvevő világhoz való kapcsolódás egy módja.
A szöveg párbeszédes formában íródott a bölcs Ghéranda és tanítványa, Csandakápáli között. A műben leírt ösvény héttagú jóga, ahogy a fejezetek is mutatják, ellentétben Patandzsali klasszikussá vált nyolctagú felosztásával.
A hét tag, amelyből ez az önálló rendszer kirajzolódik, a következő:
tisztító gyakorlatok (satkarma),
testhelyzetek (ászana),
energetikai pecsétek (mudrá),
az elme visszavonása (pratjáhára),
légzésszabályozás (pránájáma),
meditáció (dhjána) és szamádhi.
Az eredeti szöveg verses formában íródott, a fordítás során azonban a tartalmi pontosságot részesítettük előnyben, hiszen alapvetően nem irodalmi szövegről, hanem gyakorlói kézikönyvről van szó. „Nincs a káprázathoz (májá) fogható béklyó, nincs a jógához fogható erő. Nincs a tudásnál (dnyána) nagyobb barát, sem az egónál (ahankára) nagyobb ellenség. Ahogy az ábécé elsajátításával megértheted a szent iratokat, úgy a jóga gyakorlásával eléred a végső valóság ismeretét.”
(Ghéranda-szanhitá)
Extra-nedvszívó képességű, szupergyorsan száradó és mérettartó mikroszálas jóga törölköző.
A NO SWEAT törölköző nedvesen is kiváló csúszásgátló tulajdonsággal bír, így a jógaszőnyeg tetején használva ideális kombinációt alkot. Különösen az Ashtanga, Vinyasa, Bikram vagy Hot jóga gyakorlásához..
A törülköző méretét a leggyakrabban használt jógaszőnyegekhez igazítottuk.
Gondozás: Mosható max. 30 ° C-on, hasonló színekkel együtt. Ne használj öblítőt, illetve nagy fordulatszámú centrifugát. Szárítógépben alacsony hőmérsékletet szárítsd. Javasoljuk, hogy első használat előtt mosd ki.
Egyéb változatok:
Tégla alakú jógapárna Salamba ECO organikus pamutból, kapok töltelékkel
A Salamba ECO szögletes jógapárna BIO pamutból készült, sokoldalú segédeszköz a jóga és a pilates gyakorlásnál. Négyzetes oldalának köszönhetően stabil, így segítséget nyújt például a Yin jóga gyakorlásnál, illetve a hosszan tartó relaxációban.
Mint az ECO -sorozat összes termékéhez, a Salamba ECO is 100% organikus pamut huzattal rendelkezik. A huzat levehető, és mosógépben mosható 30 ° C -on. A cipzár segítségével beállíthatja a töltés mennyiségét az Ön igényeinek megfelelően. Könnyen hordozható.
Egyéb változatok:
TARTALOMJEGYZÉK
Invokáció
Előszó a Számkhja-kárikához
Első Rész
Ísvara Krisna Muni: Értekezés a Számkhjáról
Második Rész
Kapila Risi: Bhágavata Számkhja-szútra
A Bhágavata-purána 3. Énekének 25 – 27. fejezetei
I. Kapila Risi: Bhágavata Számkhja-szútra
Bhágavata-purána 25. fejezet
Számkhja és az odaadó szeretet
II. Kapila Risi: Bhágavata Számkhja-szútra
Bhágavata-purána 26. fejezet 1–72. versszak
Számkhja-kozmológia
III. Kapila Risi: Bhágavata Számkhja-szútra
Bhágavata-purána 27. fejezet
Prakriti és Purusa
Szakirodalom
Idézett Irodalom
Tisztítása: nedves ronggyal, kevés szappannal, és csak hagyd megszáradni.
Tedd egyedivé kulacsodat a matricák használatával.
Nagyon alkalmas minden olyan jógastílusra, amely izzadást okoz, például a Vinyasa jóga, az Ashtanga jóga vagy a Power jóga, magas tapadása okán.
A Cork Eco Mat felső része kellemesen puha, természetes parafából készül, amely nemcsak szépen néz ki, hanem antibakteriális, szennyeződés- és szagtaszító tulajdonságokkal is rendelkezik. A parafa jógaszőnyeg alsó része csúszásmentes természetes gumiból készül, amely a szőnyeget a helyén tartja. A szőnyeg nem tartalmaz PVC-t és latexet, ezért allergiások számára is alkalmas.
Paraméterek:
Méretek: 185 x 66 cm
Vastagság: 4 mm
Súly: 2,2 kg
Anyag: felső: parafa | alsó rész: természetes gumi
A rajta lévő Hold mintázat az igazításban is segítséget nyújt.
100% természetes anyag
Ápolási és tisztítási utasítások:
A parafa zárt cellás anyag, így a por és a szennyeződés nem tud behatolni. Ez különösen könnyen kezelhetővé teszi őket: A tisztításhoz egyszerűen törölje le nedves ruhával a szőnyeget.
Ügyeljen arra, hogy a szőnyeg mindig a parafa oldalára, felfelé forduljon, hogy elkerülje a gyűrődéseket.
Ha nem szeretsz mezítláb jógázni, vagy a hideg időben nincs kedved levenni a zoknidat, akkor húzd magadra ezt a jóga zoknit, amivel garantált a csúszásmentes gyakorlás.
Méretek:
Egyéb változatok:
TARTALOMJEGYZÉK
Előszó
Bevezetés
Lépések és nehézségek a Jóga elérésének ösvényén
Első rész
Szamádhi Páda -A megvilágosodás módszerei
Második rész
Szádhana Páda - Gyakorlás, a fejlődés eszközei
Harmadik rész
Vibhuti Páda - A természetfeletti képességek és erők
Negyedik rész
Kaivalja Páda - A végső megszabadulás
Szakirodalom
Ha nem szeretsz mezítláb jógázni, vagy a hideg időben nincs kedved levenni a zoknidat, akkor húzd magadra ezt a jóga zoknit, amivel garantált a csúszásmentes gyakorlás.
Méretek:
Egyéb változatok:
Kiadványunk 3. számában bemutatjuk a Szvámi Sivánanda és a Szvámi Szatjánanda nevével fémjelzett jógairányzatokat, valamint Benáreszt, a híres szent várost. Több írás is a tantrával, a hindu hagyomány érdekes és sokszor félreértett, egyoldalúan a szexualitással azonosított irányzatával foglalkozik. A cikkek egy másik csoportjának az indiai táncművészet a témája. A gyakorlati rovatok mellett számos, a jóga magyarországi történetéhez kapcsolódó olvasói hozzászólás is helyet kap.
Egyéb változatok:
Ha nem szeretsz mezítláb jógázni, vagy a hideg időben nincs kedved levenni a zoknidat, akkor húzd magadra ezt a jóga zoknit, amivel garantált a csúszásmentes gyakorlás.
Méretek:
Egyéb változatok:
Ha nem szeretsz mezítláb jógázni, vagy a hideg időben nincs kedved levenni a zoknidat, akkor húzd magadra ezt a jóga zoknit, amivel garantált a csúszásmentes gyakorlás.
Méretek:
Egyéb változatok:
Ha nem szeretsz mezítláb jógázni, vagy a hideg időben nincs kedved levenni a zoknidat, akkor húzd magadra ezt a jóga zoknit, amivel garantált a csúszásmentes gyakorlás.
Méretek:
Egyéb változatok:
Ha nem szeretsz mezítláb jógázni, vagy a hideg időben nincs kedved levenni a zoknidat, akkor húzd magadra ezt a jóga zoknit, amivel garantált a csúszásmentes gyakorlás.
Méretek:
Egyéb változatok:
Ha nem szeretsz mezítláb jógázni, vagy a hideg időben nincs kedved levenni a zoknidat, akkor húzd magadra ezt a jóga zoknit, amivel garantált a csúszásmentes gyakorlás.
Méretek:
Egyéb változatok:
Praktikus kialakítású eszköz a jóga gyakorláshoz, nyújtások elmélyítésére és az erő növelésére szolgál. Homokkal együtt, feltöltve kapható.
Alternatív megoldásként relaxációhoz is alkalmazható: a súlyok a végtagokra helyezve csökkentik a stresszt, elősegítve ezzel az ellazulást és a mélyebb pihenést.
Egyéb változatok:
Ha nem szeretsz mezítláb jógázni, vagy a hideg időben nincs kedved levenni a zoknidat, akkor húzd magadra ezt a jóga zoknit, amivel garantált a csúszásmentes gyakorlás.
Méretek:
Egyéb változatok: