Sri Aurobindo - Ébredő tudatosság

Csak folyamatos belső fejlődés által találhatunk mindig újdonságot és érdekességet az életben. Önmagunkká kell válnunk, igazából ez a feladatunk. Ám a valódi énünk az, ami belül van.

Az emberi, vagyis a mentális lény színrelépése előtt az evolúció csupán lassú, tudatalatti folyamat volt. Az elme (Manasz) megjelenése egy új fejlődési folyamat kezdetét jelenti, amely által az emberi lény a tudat evolúciójának (Jóga) tudatos résztvevője és hozzájárulója lesz. Minden a tudatosság körül forog: a tény körül, hogy tudatosak vagyunk-e vagy sem. Csak a legfelsőbb tudatosságban fejezhetjük ki tökéletesen önmagunkat. Hiszen a valódi tudat az Isteni Tudat. Ha elvágjuk magunkat a Legfelsőbb Tudattól (Brahman), akkor teljesen tudattalanná válunk; és pontosan ez történt velünk. Így minden, ami létezik a világ és a tudatunk jelenlegi állapotában, e tudati elválás, és az azt követő azonnali elsötétülés eredménye. Abban a pillanatban, hogy az egyéni tudat elválik az isteni tudattól, abba lép be, amit mi tudattalannak hívunk, és ez a tudattalan az oka minden nyomorúságnak. Egyszóval a valódi fejlődés a tudat átalakítása, melyet minden más automatikusan követni fog majd.

Sri Aurobindo & Mother

Invokáció

Előszó

Bevezetés
 

Első Rész

Kiemelkedés a tudattalanból

Második Rész

A Tudat felébredése

Harmadik Rész

A tudatosság növelése: Alapkövetelmények

Tiszta törekvés

Őszinteség

Hit

A tanítás – mentális felkészülés

A tanító

Negyedik Rész

A tudatosság növelése: Első lépések és alapok

Megtisztulás

Összpontosítás

Nyugalom és béke

Ötödik Rész

A tudatosság növelése: Eszközök és módszerek

Változatos módszerek

Meditáció

Munka

Bhakti – Odaadás

A saját utunk követése

Hatodik Rész

A tudatosság növelése: Nehézségek és csapdák

Hetedik Rész

A tudatosság növelése: Belső tapasztalás

Nyolcadik Rész

A pszichikus lény és a belső fejlődés

Kilencedik Rész

A tudat átfordítása – az új születés

Szavak és kifejezések gyűjteménye

Hivatkozások

Bevezetés

Sri Aurobindo szerint „a Természetben alapvetően a tudat evolúciója zajlik”.  Az ember belső fejlődése egész egyszerűen a tudat evolúciójának folytatása, amely során mostanáig az Anyagból megszületett az Élet, és az Életből az Elme. Más szóval a tudat földi megnyilvánulása során egyre magasabb szintű formákat hozott létre – az ásványtól a növényig, az állatig és az emberig, a mentális lényig. E könyvben belső fejlődés alatt az Elme mögötti tudat evolúcióját értjük.

Az emberi vagy mentális lény megjelenése előtt az evolúció lassú, tudatalatti folyamat volt. Az Elme megjelenése egy új evolúciós folyamat kezdetét jelenti, amely által az emberi lény, átgondolt akarattal és belső fejlődésre törekedvén a tudat evolúciójának tudatos résztvevője és hozzájárulója lesz. A belső fejlődés tehát a tudatos evolúció folyamata. A jóga belső fejlődést célzó, bizonyított módszerrel rendelkező rendszer; hiszen a jóga „öntökéletesítésre törekvő módszeres erőfeszítés, a lényben található rejtett lehetőségek megnyilvánításával…” Az evolúció két módjáról – a tudatalatti evolúcióról a Természet folyamatain keresztül és a tudatos evolúcióról a Jógán keresztül – Sri Aurobindo a következőket írja:

„Az egész Természet a rejtett Igazság fokozatos feltárására tett kísérlet…

Amit a Természet a tömeg számára lassú evolúcióval céloz meg, azt a Jóga az egyén számára gyors forradalommal végzi.”

„…céljuk végső soron ugyanaz. A Jóga általánossá válása az emberiség körében a Természet végső győzelme saját késlekedése és rejtettsége fölött. A Tudomány által fejlődő elmével a Természet már most is arra törekszik, hogy minden ember alkalmas legyen a mentális élet teljes kifejlődésére. A Jógával szükségszerűen az a célja, hogy minden ember alkalmassá váljon a magasabb evolúcióra, a második születésre, a lelki létre.”

A tudatosság növekedése az emberi lényben továbbra is többé-kevésbé tudattalan folyamat, még az Elme megjelenése után is, mivel az Anyag, Élet és Elme a Tudattalanban gyökereznek, amelyből kifejlődtek. Az ősi tudattalanból való kiemelkedés első lépése a tudatos egó, a különálló és független egyéniség kifejlesztése. Amíg nem fejlődik ki az egyéniség, az emberi lény alaktalan entitás marad, többé-kevésbé összekeveredve a létezés tudattalan egészével. A tudatos egó kifejlesztése (az alakuló lény egyénivé válása) teszi lehetővé, hogy a személy egyéniséggé váljon. Az egó lényünk azonosítása a felszíni, külső énnel, amely a testből, a vitális természetből és az elméből áll. Az egó a fizikai, a vitális és a mentális tapasztalat egy részét megkülönbözteti a lét többi részétől és „én”-ként fogja fel. Az egó szerepe tehát az, hogy kiemelje a lényt a tudattalanból a fizikai, vitális és mentális aspektusairól alkotott fokozatos tudatosság (tudomás) által.

Miután az elkülönítő egó kellő mértékben kifejlődött, a tudat evolúcióját fel lehet gyorsítani egy másik dimenzióban történő növekedéssel – ekkor meghaladjuk az egót, megszabadulunk a felszínes természetünkkel való tudatlan azonosulástól, és felfedezzük valódi Énünket. A belső fejlődés tehát az evolúció új dimenzióját jelenti.

Amit ma általában „személyes fejlődésnek” nevezünk, és amire különböző pszichoterápikus megközelítések (mint a Tranzakcióanalízis, a Gestalt-terápia, a racionális érzelmi viselkedésterápia stb.), valamint az Emberi Potenciál Mozgalomhoz köthető különböző technikák (Encounter-csoport, Sensitivity training) törekednek ugyanaz, mint amit az imént egó és egyéniség-fejlesztésként írtunk le. Másrészről a belső fejlődés, amelyet a keleti és nyugati spirituális megközelítések céloznak (mint a jóga, zen, szúfizmus, keresztény miszticizmus) személyen túli, egót meghaladó fejlődést jelent, valamint különböző mértékben a hétköznapi, egó-kötötte tudatosság átfordítását. Ezért alapvető fontosságú megkülönböztetni a személyes fejlődést a belső fejlődéstől.

A jelenleg átlagos tudati állapot és a belső fejlődés által megcélzott magasabb tudati állapot közötti különbség az ellentétes jellegzetességeikben rejlik, amelyekből párat az alább olvashatunk:

a. Az átlagos tudati állapot többé-kevésbé a tudattalanba van merülve: átlagos állapotban a személy a lény magasabb és alacsonyabb szintjeiről teljesen tudattalan, és még a test-tudatból, gondolatokból és érzelmekből álló felszíni lényről is nagyjából tudattalan. A lény belső fejlődésével a tudatosság elkezd növekedni, hiszen a tudatosság a lény alaptermészete és esszenciája.

b. Az átlagos tudati állapot egyik fő jellemvonása, hogy a figyelmünk könnyen elterelődik. A kívülről jövő változó benyomások és érzékelések, valamint a belülről jövő gondolati és érzelmi hullámok folyamatosan elvonják a figyelmünket. Másrészről a belső tudatosság összpontosított és koncentrált. Ahogy növekszik a tudatosság, és megtanulunk egyre inkább a mélyebb tudatban élni, megtapasztaljuk az összpontosítás vagy koncentráció állapotát.

„A magasabb tudatosság koncentrált tudatosság… nem szétszórt, nem futkos ilyen-olyan mentális gondolat, vitális vágy vagy fizikai szükség után, mint az átlagos emberi tudat. Nem szállják meg a véletlenszerű gondolatok, érzések és impulzusok százai, hanem a saját maga ura, összpontosított és harmonikus.”

c. Az átlagos tudati állapothoz még egy jellegzetességet kapcsolhatunk, amit az előző részben említettünk: a szétszórtság. Átlagos állapotban a tudat úgymond a lény felszíni részeibe és mozgásaiba (a fizikaiba, vitálisba, mentálisba) szóródik szét. Ahogy Mother mondja:

„Mindig kilökjük magunkat; mindig úgy élünk, mintha magunkon kívül élnénk, olyan felszínes érzékeléssel, mintha magunkon kívül léteznénk. Ha csak egy kicsit is meg akarjuk vizsgálni magunkat, ha önkontrollra törekszünk, vagy egyszerűen csak tudni szeretnénk, hogy mi történik, akkor mindig vissza kell vonulnunk, magunk felé irányulni, olyasmit kell befelé irányítani, ami mindig a felszínen van. Ez a felszíni dolog találkozik az összes külsőlegessel, és ő hoz minket kapcsolatba másokból érkező hasonló rezgésekkel. Ez csaknem rajtunk kívül történik. Ez az átlagos tudat folytonos szétszórtsága.”

A hétköznapokat domináló tudat szétszórt természete éles ellentétben áll a mélyebb tudat összeszedett és összpontosított tudatával.

d. A tudat átlagos állapotban nyugtalan és izgatott a folytonos szórakozottság és szétszórtság miatt. Ahogy a tudatosság növekszik, egyre inkább tudatossá válunk a mélyebb tudatról, amely a csönd és béke alapja.

„Még ha (a belső tudatosság) aktív is, a tett mögött vagy körülötte teljes csöndet és nyugalmat érzünk. Minél inkább koncentrálunk, annál inkább növekszik a nyugalom és a csönd. Ezért érzünk nyugalmat, még akkor is, ha egy sor esemény zajlik belül.”

e. Átlagos állapotban a tudat összekeveredik, és azonosul az eszközeivel – a testtel, a vitális természettel és az elmével; az ember ekkor a testének, gondolatainak és érzelmeinek hiszi magát. Ahogy a tudat fejlődik, egyre inkább különállónak és elválasztottnak érzi magát a külső fizikai, vitális és mentális természettől. Ahelyett, hogy azonosulna a külső természet mozgásaival, különálló tanúként – a Bhagavad-gítá szavaival Száksí-ként – szemléli őket.

„(A tudat) bevonódhat az eseményekbe, vagy kívül is maradhat. Az emberi tudat szabályszerűen mindig bevonódik, de kifejlesztette a képességet, hogy el tudjon szakadni – az alsóbb teremtés erre képtelennek tűnik. Ahogy a tudat fejlődik, az elszakadási képesség is fejlődik.”