3 641-3 660 megjelenítése a(z) 3 733 elemből.
Pure kationcserélő műgyanta élelmiszeripari, 25 liter (zsákos)

Pure kationcserélő műgyanta élelmiszeripari, 25 liter (zsákos)

A vízkő nagyon sok gondot okoz a konyhában, fürdőszobában, jelentősen megrövídíti háztartási gépeink élettartamát, valamint háztartásunk energia felhasználását is számottevően megnövelheti. ioncserélő gyanta segítségével a vízben lévő oldott kalcium és magnézium ionokat nátrium ionokra cserélve végzik a vízlágyítást. Ezzel a technológiával nem oldatban tartjuk a víz keménységét okozó ásványi sókat, hanem kivesszük a vízből, így semmilyen körülmények között nem tudnak kicsapódni. Így a vízlágyítás eredményeképpen akár 0 keménységű, teljesen lágy vizet is elő lehetne állítani. Pure erősen savas kation cserélő műgyanta élelmiszeripari minőségű 25 literes zsákos kiszerelés
44 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Pure nitrátmentesítő gyanta, 25 liter zsákos

Pure nitrátmentesítő gyanta, 25 liter zsákos

A nitráttartalom eltávolításának legbiztonságosabb módja az ioncserés folyamat, melynek során a nitrátmentesítő berendezés ioncserélő gyantatöltete megköti a rajta átáramló víz nitrát-tartalmát és az eltávolított ionok helyére klorid ionokat (Cl-) ad. A nitrátmentesítési folyamat szakaszos, mivel egy bizonyos vízmennyiség után a gyantatöltet kimerül (megkötött ionokkal telítődik) és regenerálni kell, a regeneráláshoz tablettázott sót ajánlunk. A 5/2023. (I/12.) Korm. rendelet szerint ez a termék csak ipari felhasználásra, technikai víz előállításához alkalmazható! Pure nitrátmentesítő gyanta, 25 liter
98 500 Ft
Irány a bolt
Pure anioncserélő műgyanta 25 liter (zsákos)

Pure anioncserélő műgyanta 25 liter (zsákos)

Pure erősen bázisos anioncserélő műgyanta 25 liter
89 900 Ft
Irány a bolt
Pure kationcserélő műgyanta élelmiszeripari, 5 liter (vödrös zárható)

Pure kationcserélő műgyanta élelmiszeripari, 5 liter (vödrös zárható)

A vízkő nagyon sok gondot okoz a konyhában, fürdőszobában, jelentősen megrövídíti háztartási gépeink élettartamát, valamint háztartásunk energia felhasználását is számottevően megnövelheti. ioncserélő gyanta segítségével a vízben lévő oldott kalcium és magnézium ionokat nátrium ionokra cserélve végzik a vízlágyítást. Ezzel a technológiával nem oldatban tartjuk a víz keménységét okozó ásványi sókat, hanem kivesszük a vízből, így semmilyen körülmények között nem tudnak kicsapódni. Így a vízlágyítás eredményeképpen akár 0 keménységű, teljesen lágy vizet is elő lehetne állítani. Pure erősen savas kation cserélő műgyanta élelmiszeripari minőségű
12 500 Ft
Irány a bolt
Aktív szén 8×30 – 5 liter (vödrös zárható)

Aktív szén 8×30 – 5 liter (vödrös zárható)

Az aktív szén granulátum sokféle vegyi anyag megkötésére alkalmas. Rendkívül nagy aktív felületének köszönhetően (jódszám), képes nagy mennyiségű (klórozott) szervesanyag, aromás szénhidrogén és más szervesanyag-származékok adszorpciójára. Az aktívszén különböző berendezések tölteteként képes a kezelendő vízben lévő mikro szennyezőanyagok, így a mosószerek, növényvédő szerek, fenolvegyületek, olajszármazékok és egyéb szerves anyagok – különféle íz- és szaganyagok – haloform vegyületek kivonására, a szabad aktív klórtartalom megkötésére. Nagy pórusmérete ​​nagymértékben megkönnyíti a víz ízének és szagának javítását, (pl.klór, ózon, mikropolutánsok, peszticidek és egyéb oldott szerves anyagok) Minél gyengébb az áramlási sebesség, annál jobb az eredmény. A szén élettartama függ annak alkalmazásától, a kezelt víz mennyiségétől és szennyezettségétől. Aktív szén 8x30 Szemcseméret 0,6-2,4mm Iodin szám: 750 (mg/g) Mennyiség: 5 liter Kiszerelés: Zárható műanyag vödörben
13 300 Ft
Irány a bolt
Ecomix-A vízlágyító, ammónia-, vas- mangánmentesítő szűrőtöltet 25 liter

Ecomix-A vízlágyító, ammónia-, vas- mangánmentesítő szűrőtöltet 25 liter

Ecosoft ECOMIX-A speciális vízlágyító, ammónia - vas és mangán mentesítő szűrőtöltet. Hatékony megoldás az 5 leggyakoribb kútvíz minőségi problémák kezelésére Lágyítja a vizet, megakadályozva a vízkövesedést Tisztítja a vizet, csökkentve a zavaros víz színét Eltávolítja a vasat és a mangánt Eltávolítja az ammóniát és egyéb szerves anyagokat Megszünteti a víz fémes jellegét Az Ecomix-A szűrőtöltet a szerves anyag (KOI) 50%-át eltávolítja! Az Ecomix® szemcsés szűrőanyag, egyidejűleg távolítja el a vasat, mangánt és szerves anyagokat, valamint csökkenti a víz keménységét. A több rétegből álló (multi-media) anyag fő komponensei a többfunkciós porózus polimer adszorbensek és az ioncserélő anyagok. A víz tisztítása adszorpció – ioncsere mechanizmus elvén jön létre. Az Ecomix® regenerálása a hagyományos vízlágyító berendezésekhez hasonlóan telített (26%) NaCl-oldattal történik. Az első regenerálást követően alakul ki a különböző szűrőanyagok végleges rétegrendje, illetve az Ecomix® töltet maximális tisztítási kapacitása. Nem ivóvíz minősítésű technológiai víz, kútvíz tisztítására alkalmazható. A készülék teljesen lelágyított (0 nk) vizet állít elő. Ivóvíz minőségű (5 nk) vízkeménység visszakeverése kizárólag a szennyezőanyagok részleges visszakeverése mellett lehetséges, de nem javasoljuk! A termék folyamatos oxidációkepésségének fenntartásához nem szükséges vegyszer adagolást telepíteni. Fertőtlenítést a gyártó által javasolt vegyszerrel kell elvégezni. A termék nem rendelkezik ivóvíz biztonsági engedéllyel. A kezelt víz emberi felhasználásra nem alkalmas! A 5/2023. (I/12.) Korm. rendelet szerint ez a termék csak ipari felhasználásra, technikai víz előállításához alkalmazható!
112 500 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Aktív szén 8×30 – 52 liter (zsákos)

Aktív szén 8×30 – 52 liter (zsákos)

Az aktív szén granulátum sokféle vegyi anyag megkötésére alkalmas. Rendkívül nagy aktív felületének köszönhetően (jódszám), képes nagy mennyiségű (klórozott) szervesanyag, aromás szénhidrogén és más szervesanyag-származékok adszorpciójára. Az aktívszén különböző berendezések tölteteként képes a kezelendő vízben lévő mikro szennyezőanyagok, így a mosószerek, növényvédő szerek, fenolvegyületek, olajszármazékok és egyéb szerves anyagok – különféle íz- és szaganyagok – haloform vegyületek kivonására, a szabad aktív klórtartalom megkötésére. Nagy pórusmérete ​​nagymértékben megkönnyíti a víz ízének és szagának javítását, (pl.klór, ózon, mikropolutánsok, peszticidek és egyéb oldott szerves anyagok) Minél gyengébb az áramlási sebesség, annál jobb az eredmény. A szén élettartama függ annak alkalmazásától, a kezelt víz mennyiségétől és szennyezettségétől. Aktív szén 8×30 Szemcseméret 0,6-2,4mm Iodin szám: 750 (mg/g) Mennyiség: 52 liter Kiszerelés: Zsákos 52 liter/25 kg/zsák
85 800 Ft
Irány a bolt
Pyrolox Advantage vas- és mangánmentesítő szűrőtöltet, 13.6 liter/19 kg/zsák

Pyrolox Advantage vas- és mangánmentesítő szűrőtöltet, 13.6 liter/19 kg/zsák

Pyrolox Advantage vas- és mangánmentesítő katalitikus szűrőtöltet. A vastalanítás a második leggyakrabban alkalmazott vízkezelési és víztisztítási feladat a vízlágyítás után. Magyarországra jellemző, hogy a talajban lévő rétegvizek jelentős mennyiségben tartalmaznak vasat. Akkor szembesülünk vele, hogy magas a vastartalom a vízben, amikor kútfúrást követően elkészül a vízanalitika, vagy a víz elszíneződését, lerakódásokat veszünk észre a vízzel érintkező felületeken. Magasabb koncentráció esetén kellemetlen fémes ízt is ad a víznek. A Pyrolox Advantage szűrőanyag egyéb oldószer hozzáadása nélkül képes oxidálni és kiszűrni a vízben oldott formában jelen lévő vasat és mangánt. A klórral szemben ellenálló! Segédlet: Vas egyenérték(mg/l) =1 x Fe tartalom(mg/l)+ 2 x Mn tartalom (mg/l)+ 5 x H2S (mg/l) Szűrési sebesség meghatározása a vas egyenérték alapján: Vas egyenérték Szűrési sebesség 0,2 mg/l 18 m/h 0,5 mg/l 15 m/h 1,0 mg/l 13 m/h 1,5 mg/l 12 m/h 2,0 mg/l 10 m/h 3,0 mg/l   8 m/h Szükséges szűrőfelület (m2) = Térfogatáram (m3/h) / Szűrési sebesség (m/h) Pyrolox Advantage fontos üzemi feltételei: Visszamosás: 30-45 m/h Ágymagasság: 30-45 cm Víz pH tartomány: 6,5 - 9,0 A Pyrolox Advantage töltet sóoldattal nem regenerálható, csak öblítéssel és visszamosatással tisztítható. A Pyrolox Advantage töltet alkalmas kútvíz és ivóvíz tisztítására. Kiszerelés:19 kg/13.6 l/zsák. A 5/2023. (I/12.) Korm. rendelet szerint ez a termék csak ipari felhasználásra, technikai víz előállításához alkalmazható!
49 900 Ft
Irány a bolt
Huawei 600W optimizer

Huawei 600W optimizer

  • A Huawei 600W optimizer kifejezetten a napelemek teljesítményének maximalizálására lett tervezve, akár árnyékos környezetben is.
  • Az optimalizáló MPPT technológiája lehetővé teszi a napelemek maximális kihasználtságát különböző környezeti viszonyok mellett.
  • Kompakt kialakítása gyors és egyszerű telepítést biztosít, valamint könnyen integrálható meglévő rendszerekbe.
  • A készülék növeli a napelemek teljesítményét és stabilitását a változó fényviszonyok között.

Tulajdonságok:

Névleges bem. telj.: 600 W Abszolút max. bem. fesz.: 80 V MPPT működési feszültség: 10-80 V Maximális hatásfok: 99,5% Max. kimeneti áramerősség: 15 A Max. kimeneti feszültség: 80 V Méret: 140 x 75 x 28 mm Súly: 0.6 kg Szolár csatlakozó: MC4 Védettség: IP68
22 338 Ft
Irány a bolt
Jógatörölköző eQua - Root - Manduka

Jógatörölköző eQua - Root - Manduka

A Manduka eQua® egy "következő generációs" többcélú törölköző. 

Rendkívül könnyű, mégis puha, tartós, szuper nedvszívó és gyorsan száradó. Egyenletes, mikroszálas törölköző felülmúlja a hagyományos pamut vagy poliészter törölközőket: használd azt a szőnyegeden, edzőteremben útközben vagy kiránduláskor. Nem fogsz csalódni benne.

Kezelés: Mosható max. 30 ° C-on, hasonló színekkel együtt. Ne használj öblítőt, illetve nagy fordulatszámú centrifugát. Szárítógépben alacsony hőmérsékleten szárítsd. Javasoljuk, hogy első használat előtt mosd ki.

17 900 Ft
Irány a bolt
Csatornaszett vízlágyítóhoz (Tömlő+Aqa Perla vízlágyító szifon+OKT1)

Csatornaszett vízlágyítóhoz (Tömlő+Aqa Perla vízlágyító szifon+OKT1)

Minden automata üzemelésű vízlágyítónak fix szennyvíz-elvezetésre van szüksége, melyet szakszerűen egy erre a célra gyártott szennyvíz szifonnal lehet megoldani. (nem szakszerűen egyéb szifon is szóba jöhet) A csomag a következőket tartalmazza: Átlátszó műanyag tömlő, kb. 2 m OKT1 vízkeménység teszter Aqua Perla vízlágyító szinon A szennyvíz szifont minél közelebb kell elhelyezni a vízlágyító bekötéséhez. A vízlágyító szifont 40-es PVC csőhöz lehet csatlakozatni, de átalakítóval akár 32-es csőhöz is csatlakoztatható. 32-es átmérőnél kisebb szennyvízcsövet NEM javaslok. A szifonnak 2 csatlakozó nyílása van, a felsőbe a vízlágyító szennyvízcsöve, az oldalsóba pedig a kabinet túlfolyó vezetéke kerül bilincsekkel rögzítésre. Az AQA Perla vízlágyító szifon kialakításának köszönhetően megbízható védelmet biztosít a szennyvíz visszafolyása ellen, így az esetlege dugulás során visszafolyó szennyvíz nem kerül be a vízlágyító zárt rendszerébe.
15 900 Ft
Irány a bolt
WellTouch RELAX masszázságy - Bézs - Bodhi

WellTouch RELAX masszázságy - Bézs - Bodhi

Poliuretán anyag karbantartása
Vízzel és (kevés!) mosogatószerrel nagyon könnyen tisztítható. Alkalmankénti fertőtlenítésre a Novadest alkoholmentes fertőtlenítő tisztítószert ajánljuk. A Novadest alkohol-, aldehid- és fenolmentes, ezért nagyon kompatibilis az anyaggal. Egyszerűen permetezze rá, hagyja hatni 1 percig, majd törölje le puha ruhával. A PU burkolatok tisztítására is alkalmas a kereskedelemben kapható klóros fehérítő, vízzel 1:10 arányban hígítva.

Figyelmeztetés: Agresszív fertőtlenítőszerek vagy alkoholtartalmúak (pl. Sagrotan) megtámadhatják az anyagot. Más fertőtlenítőszerek használatából eredő károkra a garancia nem terjed ki!

Garancia info
A Bodynova GmbH két évig garantálja, hogy a WellTouch termékek, beleértve a burkolatanyagot és a tartozékokat is, anyag- és gyártási hibáktól mentesek.
Nem vonatkozik a garancia a nem megfelelő használatból vagy kezelésből eredő károkra (például olajkárosodás vagy kozmetikumok vagy nem megfelelő tisztítószerek használatából eredő károk), valamint a normál kopás jelei.

79 900 Ft
Irány a bolt
Flexibilis bekötőcső pár vízlágyítóhoz – 3/4″ – 1 m

Flexibilis bekötőcső pár vízlágyítóhoz – 3/4″ – 1 m

1 m hosszú tömlő 3/4"" hollandi csatlakozó Megfelelő keresztmetszet kis és közepes vízfogyasztáshoz (átlag családi ház) Megfelelő áramlási sebesség kis és közepes vízfogyasztáshoz (átlag családi ház) A flexibilis bekötés előnyei: A gép mozgatható akár oldalra is fordítható Nem kezd a bekötés szivárogni ha megmozdítod a gépet Egyszerűen otthon bármikor egy fogóval magad is összeszereled, szükség esetén leszereled A javasolt átmérő 1"" vagy 3/4"" attól függően, hogy mekkora a házadba érkező fő vízcső keresztmetszete. Ami nagyon fontos, hogy olyan bekötőcsövet használj, aminek a keresztmetszetén megfelelő mennyiségű víz tud átáramolni. Ellenkező esetben nyomáscsökkenést fogsz tapasztalni a rendszerben.  
14 500 Ft
Irány a bolt
WellTouch Balance II masszázságy -  76 cm - DarkBlue - Bodhi

WellTouch Balance II masszázságy - 76 cm - DarkBlue - Bodhi

A csomag tartalma:

Masszázs asztal
Állítható arctámasz
Kartámasz
Reiki opció mindkét végen
Hordtáska

Kiszerelés:

Szélesség: 76 cm
Magasság tartomány: 57 - 83 cm
Hossz: 185 cm
Súly: kb. 19 kg
Dinamikus terhelés: 180 kg / statikus terhelés 720 kg
Normál párnázás: 5 cm-es habszivacs
Puha, erős, olajálló és környezetbarát PU kárpit

Poliuretán anyag karbantartása
Vízzel és (kevés!) mosogatószerrel nagyon könnyen tisztítható. Alkalmankénti fertőtlenítésre a Novadest alkoholmentes fertőtlenítő tisztítószert ajánljuk. A Novadest alkohol-, aldehid- és fenolmentes, ezért nagyon kompatibilis az anyaggal. Egyszerűen permetezze rá, hagyja hatni 1 percig, majd törölje le puha ruhával. A PU burkolatok tisztítására is alkalmas a kereskedelemben kapható klóros fehérítő, vízzel 1:10 arányban hígítva.

Figyelmeztetés: Agresszív fertőtlenítőszerek vagy alkoholtartalmúak (pl. Sagrotan) megtámadhatják az anyagot. Más fertőtlenítőszerek használatából eredő károkra a garancia nem terjed ki!

Garancia info
A Bodynova GmbH két évig garantálja, hogy a WellTouch termékek, beleértve a burkolatanyagot és a tartozékokat is, anyag- és gyártási hibáktól mentesek.
Nem vonatkozik a garancia a nem megfelelő használatból vagy kezelésből eredő károkra (például olajkárosodás vagy kozmetikumok vagy nem megfelelő tisztítószerek használatából eredő károk), valamint a normál kopás jelei.

179 900 Ft
Irány a bolt

Egyéb változatok:

Szélcsengő - Torokcsakra - Vishuddha G-B-D-C

Szélcsengő - Torokcsakra - Vishuddha G-B-D-C

Ez a bambusz szélcsengő sorozat segít a csakrák harmonizálásában, minden egyes csengő az adott csakrához kapcsolódó hangokat és elemeket szimbolizálja. A gyöngyök színe és a hangok mind hozzájárulnak a csakrák tisztulásához és energiájuk egyensúlyba hozásához. Az opcionális műanyag kampó lehetővé teszi a könnyű felakasztást, így a csengők bárhol elhelyezhetők a környezetben, hogy segíthessenek a meditatív állapot elérésében.

A szélcsengő használata:

Segíti a belső harmónia megteremtését
Ideális jóga- és meditációs gyakorlathoz
Kapható komplett készlet formájában is

Termék jellemzői:

Anyaga: bambusz és fém

Átmérő: 6,5 cm
Hossza: 16,5 cm
Különféle bambusz kiegészítők
Minden csakrához passzoló színű gyöngy
Opcionális műanyag kampó a felakasztáshoz

Hangok és elemek szélcsengőnként és csakránként:

C1 Muladhara csakra:
Hang: C-E-G-F
Elem: Föld

C2 Swadhisthana csakra:
Hang: Dm D-F-A-G
Elem: Víz

C3 Manipura csakra:
Hang: E-G-B-F
Elem: Tűz

C4 Anahata csakra:
Hang: Fm F-A-C-G
Elem: Levegő

C5 Vishuddha csakra:
Hang: G-B-D-C
Elem: Éter

C6 Ajna csakra:
Hang: Am A-C-E-B
Elem: Szellemi erők

C7 Sahasrara csakra:
Hang: B-D-F-E
Elem: Nincs hozzárendelés

11 990 Ft
Irány a bolt
Szélcsengő - Harmadik szem csakra - Ajna Am A-C-E-B

WellTouch Balance II masszázságy -  71 cm - DarkBlue - Bodhi

WellTouch Balance II masszázságy - 71 cm - DarkBlue - Bodhi

A csomag tartalma:

Masszázs asztal
Állítható arctámasz
Kartámasz
Reiki opció mindkét végen
Hordtáska

Kiszerelés:

Szélesség: 71 cm
Magasság tartomány: 57 - 83 cm
Hossz: 185 cm
Súly: kb. 19 kg
Dinamikus terhelés: 180 kg / statikus terhelés 720 kg
Normál párnázás: 5 cm-es habszivacs
Puha, erős, olajálló és környezetbarát PU kárpit

Poliuretán anyag karbantartása
Vízzel és (kevés!) mosogatószerrel nagyon könnyen tisztítható. Alkalmankénti fertőtlenítésre a Novadest alkoholmentes fertőtlenítő tisztítószert ajánljuk. A Novadest alkohol-, aldehid- és fenolmentes, ezért nagyon kompatibilis az anyaggal. Egyszerűen permetezze rá, hagyja hatni 1 percig, majd törölje le puha ruhával. A PU burkolatok tisztítására is alkalmas a kereskedelemben kapható klóros fehérítő, vízzel 1:10 arányban hígítva.

Figyelmeztetés: Agresszív fertőtlenítőszerek vagy alkoholtartalmúak (pl. Sagrotan) megtámadhatják az anyagot. Más fertőtlenítőszerek használatából eredő károkra a garancia nem terjed ki!

Garancia info
A Bodynova GmbH két évig garantálja, hogy a WellTouch termékek, beleértve a burkolatanyagot és a tartozékokat is, anyag- és gyártási hibáktól mentesek.
Nem vonatkozik a garancia a nem megfelelő használatból vagy kezelésből eredő károkra (például olajkárosodás vagy kozmetikumok vagy nem megfelelő tisztítószerek használatából eredő károk), valamint a normál kopás jelei.

159 900 Ft
Irány a bolt
organic-gomba-trio-kapszula-60x

organic-gomba-trio-kapszula-60x

Az ORGANIC Gomba-trió egy speciális összetételű, jelentős hatóanyag koncentrációval készült gombakivonat trió, mely egyesíti magában a kínai orvoslás tradícióit, az ősi észak-európai kultúrák megfigyeléseit, valamint az észak-amerikai természetes népek gyógyászati gyakorlatait. A trióban található süngomba, pecsétviaszgomba és hamvaskéreggomba egyaránt kiemelt antioxidáns forrás, melyek acerola kivonattal kiegészítve ütőképes csapatot alkotnak és védik egészségedet a szabadgyökök káros hatásaival szemben. Javasolt lehet fogyasztása immunerősítés, emésztésjavítás, vagy akár gyulladással járó problémák esetén is az orvosi terápiák kiegészítésére. Összetevők: süngomba (Hericium erinaceus) termés kivonat, pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum) termés kivonat, hamvaskéreggomba (Inonotus obliquus) termés kivonat, acerola (Malpighia emarginata) gyümölcs kivonat, HPMC növényi cellulóz (kapszulahéj) Hatóanyagtartalom a napi adagban (1 kapszula): Aktív összetevők / Mennyiség / NRV %*
  • Lion’s Mane organikus süngomba kivonat (8:1) / 200 mg / **
  • Reishi organikus pecsétviaszgomba kivonat (12:1) / 100 mg / **
  • Chaga organikus hamvaskéreggomba kivonat (10:1) / 100 mg / **
  • Acerola gyümölcs kivonat / 220 mg / **
%NRV: felnőttek számára ajánlott napi beviteli referenciaérték %-a ** a napi ajánlott mennyiség nincs meghatározva Háromféle gombakivonat legjava – Reishi, Lion’s Mane és Chaga Az ORGANIC Gomba-trió acerolával egy olyan széles spektrumú komplex étrend-kiegészítő, melyre az USA medical amerikai-magyar fejlesztői csapata méltán büszke. A készítmény az alábbiakat tartalmazza:
  • 12:1 arányú pecsétviaszgomba-kivonatot az immunrendszer, valamint a szív- és érrendszer egészségének támogatására, a depresszióval és a szorongással való küzdelem segítésére, valamint a cukorbetegség menedzsmentjének javítására;
  • 10:1 arányú hamvaskéreggomba-kivonatot az immunrendszer működésének támogatására, az optimális koleszterin- és a vércukorszint fenntartásának elősegítésére, valamint a rákos megbetegedésekkel szembeni küzdelem gyógynövényalapú támogatására, a szakorvosi kezelés kiegészítéseként;
  • 8:1 arányú süngomba-kivonatot az emésztőrendszer támogatására, a kognitív egészség fenntartásának elősegítése érdekében, valamint a cukorbetegség menedzsmentjének javítására.
  • acerolakivonatot a gombakivonatok felszívódásának elősegítésére, valamint az antioxidánsok szintjének fenntartására a szabadgyökökkel szembeni védekezés részeként.
A kivonatok együttes hatásaként nőhet az oxidatív stresszel szembeni védekezés hatékonysága, energikusabbnak, egészségesebbnek és magabiztosabbnak érezheted majd magad minden nap. Ajánlott adagolás: Egy kapszula bevétele javasolt,  napi 1-2 alkalommal. A legjobb eredmény elérése érdekében ajánlott a kapszulát étkezések előtt 20-30 perccel egy pohár vízzel bevenni, vagy az orvos utasításai szerint. Figyelmeztetések: Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Használat előtt konzultáljon orvosával, ha Ön terhes vagy szoptat, ha súlyos betegsége van, vagy vényköteles gyógyszereket használ. Azonnal hagyja abba az étrendkiegészítő fogyasztását, amennyiben nem kívánt tünetet tapasztal. Gyermekektől gondosan elzárva tartandó! Tárolás: hűvös, sötét helyen. Ez a termék gyógyító hatással nem rendelkezik. OGYÉI Notifikációs szám: 35686/2024 Kiszerelés: 60 db Ízhatása: enyhén gomba íze lehet Származási ország: EU  
6 490 Ft
Irány a bolt
Gomba-trió kapszula (60x)

Gomba-trió kapszula (60x)

Gomba-trió: Lion’s Mane (süngomba), Chaga (hamvaskéreg gomba) és Reishi gomba (ganoderma, pecsétviaszgomba) kivonat egy kapszulában, acerola kivonattal!

Az USA Medical Gomba-trió egy speciális összetételű, jelentős hatóanyag koncentrációval készült gombakivonat trió, mely egyesíti magában a kínai orvoslás tradícióit, az ősi észak-európai kultúrák megfigyeléseit, valamint az észak-amerikai természetes népek gyógyászati gyakorlatait. A trióban található süngomba, pecsétviaszgomba és hamvaskéreggomba egyaránt kiemelt antioxidáns forrás, melyek acerola kivonattal kiegészítve ütőképes csapatot alkotnak és védik egészségedet a szabadgyökök káros hatásaival szemben. Javasolt lehet fogyasztása immunerősítés, emésztésjavítás, vagy akár gyulladással járó problémák esetén is az orvosi terápiák kiegészítésére.

Összetevők:

süngomba (Hericium erinaceus) termés kivonat, pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum) termés kivonat, hamvaskéreggomba (Inonotus obliquus) termés kivonat, acerola (Malpighia emarginata) gyümölcs kivonat, HPMC növényi cellulóz (kapszulahéj)

Hatóanyagtartalom a napi adagban (1 kapszula): Aktív összetevők / Mennyiség / NRV %*

  • Lion’s Mane organikus süngomba kivonat (8:1) / 200 mg / **
  • Reishi organikus pecsétviaszgomba kivonat (12:1) / 100 mg / **
  • Chaga organikus hamvaskéreggomba kivonat (10:1) / 100 mg / **
  • Acerola gyümölcs kivonat / 220 mg / **

%NRV: felnőttek számára ajánlott napi beviteli referenciaérték %-a
** a napi ajánlott mennyiség nincs meghatározva

Háromféle gombakivonat legjava – Reishi, Lion’s Mane és Chaga

A gombakivonat trió acerolával egy olyan széles spektrumú komplex étrend-kiegészítő, melyre az USA medical amerikai-magyar fejlesztői csapata méltán büszke. A készítmény az alábbiakat tartalmazza:

  • 12:1 arányú pecsétviaszgomba-kivonatot az immunrendszer, valamint a szív- és érrendszer egészségének támogatására, a depresszióval és a szorongással való küzdelem segítésére, valamint a cukorbetegség menedzsmentjének javítására;
  • 10:1 arányú hamvaskéreggomba-kivonatot az immunrendszer működésének támogatására, az optimális koleszterin- és a vércukorszint fenntartásának elősegítésére, valamint a rákos megbetegedésekkel szembeni küzdelem gyógynövényalapú támogatására, a szakorvosi kezelés kiegészítéseként;
  • 8:1 arányú süngomba-kivonatot az emésztőrendszer támogatására, a kognitív egészség fenntartásának elősegítése érdekében, valamint a cukorbetegség menedzsmentjének javítására.
  • acerolakivonatot a gombakivonatok felszívódásának elősegítésére, valamint az antioxidánsok szintjének fenntartására a szabadgyökökkel szembeni védekezés részeként.

A kivonatok együttes hatásaként nőhet az oxidatív stresszel szembeni védekezés hatékonysága, energikusabbnak, egészségesebbnek és magabiztosabbnak érezheted majd magad minden nap.

Ajánlott adagolás:

Egy kapszula bevétele javasolt, napi 1-2 alkalommal. A legjobb eredmény elérése érdekében ajánlott a kapszulát étkezések előtt 20-30 perccel egy pohár vízzel bevenni, vagy az orvos utasításai szerint.
Figyelmeztetések: Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Használat előtt konzultáljon orvosával, ha Ön terhes vagy szoptat, ha súlyos betegsége van, vagy vényköteles gyógyszereket használ. Azonnal hagyja abba az étrendkiegészítő fogyasztását, amennyiben nem kívánt tünetet tapasztal. Gyermekektől gondosan elzárva tartandó! Tárolás: hűvös, sötét helyen. Ez a termék gyógyító hatással nem rendelkezik.
OGYÉI Notifikációs szám:
35686/2024
Kiszerelés: 60 db
Ízhatása: enyhén gomba íze lehet
Származási ország: EU

6 490 Ft
Irány a bolt
Polár jógatakaró ASANA Lotus hímzéssel - bézs - Bodhi

Polár jógatakaró ASANA Lotus hímzéssel - bézs - Bodhi

Puha polár jógatakaró LOTUS hímzéssel

Lótuszhímzéssel ellátott Asana takarónk a tökéletes jógatakaró Shavasana-hoz. A Bodhi polár jógatakaró kellemesen és melegen tart a relaxációs fázisban, kellemesen puha és bújós. 150 x 200 cm-es méretének köszönhetően tökéletes a mérete ahhoz, hogy igazán kényelmesen érezd magad Shavasanában.

De a jógatakaró nem csak arra alkalmas, hogy betakard magad. A Bodhi takarót eszközként is beépítheted jógagyakorlásodba. Feltekerve jógapárnaként használhatod a mellkasod nyitásához. Összehajtva a takaró nagyon jól használható ülőpárnaként meditációhoz, vagy alátámaszthatja a csípődet az Eka Pada Rajakapotasana -ban. De használhated melegítő rétegként a jógaszőnyegen, hogy ellensúlyozza a padló hűvösségét a Yin Yoga és más csendesebb jógastílusok esetében.

Ez a jóga takaró olcsó, kényelmes, puha, könnyű, és nem bolyhosodik. Így hosszú ideig szép marad. 

  • puha és meleg
  • gyors száradás
  • 30°C-ig mosógépben mosható
  • színkontrasztos szegéllyel és lótusz hímzéssel
8 890 Ft
Irány a bolt

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.