A klasszikus upanisadok II. rész

A klasszikus upanisadok az emberiség vallási és bölcseleti hagyományának gyöngyszemei, irodalmi értéküket tekintve is kiemelkedő alkotásai. Közéjük tartoznak India, egyúttal az egész Kelet filozófiai irodalmának legősibb szövegei, melyek költői hangvétellel, gyakran a misztikus mélységekig leereszkedve igyekeznek feltárni a létezés végső titkait. Bennük fogalmazódnak meg először a jóga legősibb tanításai, továbbá a hinduizmus és a buddhizmus számos  alapvető gondolata.

A második kötet két jelentős és sokat idézett upanisadot, a Csándógját és a Brihadáranyakát adja közre - ezzel téve teljessé a klasszikus upanisádok teljességre törekvő bemutatását.

A költői szépsége miatt méltán világhírű Cshándógja hatodik fejezetében találjuk Uddálaka Svétakétuhoz intézett tanításait az egyetemes Lélek mibenlétéről. A következő, hetedik fejezetben egy Szanatkumára nevű bölcs mondja el gondolatait a lét végső természetéről. Az utolsó tanítás fő része egy mítosz, amelyben Pradzsápati tanítja meg az istenek vezetőjét, Indrát, az Önvaló, az átman mibenlétére.

A szöveget egy nagyobb lélegzetű apparátus is kíséri, amely bőséges magyarázó anyaggal segíti a kötet olvasójának eligazodását. A bevezető tanulmány az Upanisadok történeti, gondolati, kulturális és szellemi hátteréről ad átfogó tájékoztatást. Az egyes upanisadok előtti rövidebb összegzés bemutatja az adott szöveg hátterét, valamint összefoglalja leglényegesebb gondolatait, bölcseleti és spirituális vonatkozásait. A lábjegyzetek további magyarázatokat szolgáltatnak, főként az egyes részletkérdések terén.

A Brihadáranyaka-upanisad az upanisad-irodalom legismertebb és legfontosabb alkotása. Ősibb, prózában írt részei a Kr.e. 7. századból származnak, verses betétei néhány évszázaddal későbbiek. A mű Jádnyavalkja Vádzsaszanéja tanításai köré rendeződik, aki az indiai filozófia első név szerint is ismert filozófusa.

A mű első fejezete teremtésmítoszokból áll, amelyek a mindenséget a Brahman és az Átman princípiumából származtatják. A második fejezet egy igen ismert legendával, Báláki és Adzsátasatru király párbeszédével kezdődik, ennek során kirajzolódik előttünk a végső emberi lényeg mibenléte. Ugyanez a legenda a Kausítaki-upanisadban is megtalálható. A továbbiakban Jádnyavalkja is megjelenik. A Lélekről tanít. A fejezetet a híres méz-tanítás zárja, amely a világmindenséget, az emberi tapasztalást az istenek mézéhez hasonlítja.

A harmadik fejezet egy legendás filozófusi vita története, melynek során Jádnyavalkja kifejti az áldozat misztikáját, beszél a tapasztalásról, a halál utáni létről, a világ rendjéről, az istenségek titkos értelméről, de legfőképpen a Lélekről, melyet a világmindenséget és az emberi lényt belülről vezérlő isteni parancsként fogalmaz meg. A negyedik fejezetben Dzsanaka királyt tanítja meg az emberi tudatállapotok, az ébrenlét, az álom és a mélyálom ismeretére, valamint a Lélek vándorlására az újraszületések során.

Az ötödik fejezet nyelvmisztikai, metrikai, ritualisztikai értelmezések tarka füzére. A hatodik fejezet elején hosszabb értekezést találunk a halál utáni lét kérdéseiről. Ezután gyönyörű szerelmi varázslások leírását olvashatjuk. A fejezet - a második és a negyedik fejezethez hasonlóan - tanítólistával végződik.

A Brihadáranyaka-upanisad a fehér Jadzsurvéda vádzsaszanéji iskolájának hagyományában fennmaradt, igen híres papi könyv a Satapatha-bráhmana utolsó fejezete.