Az egészséges életmód megvalósítása a mindennapjainkban jelent kihívást. A Green Pláza termékkeresőjében elsősorban azokat a termékeket listázzuk ebbe a kategóriába, melyek a mozgással, testünk és szellemünk fejlesztésével állnak szoros kapcsolatban.
Állítható széles pánt biztosítja a kényelmet akár vállon, vagy a háton hordva. A külső zsebben tárolhatod a hevedered vagy egyéb kisméretű eszközödet, kiegészítődet.
Egyéb változatok:
A Bodhi Leela szőnyege egy klasszikus "tapadós" jógaszőnyeg. Enyhén texturált felületű, mindkét oldala csúszásmentes, rugalmas és ütés-elnyelő anyagból készül. A megbízható és kényelmes társ bármely jógagyakorlathoz. Egy hagyományos, megfizethető árú jógaszőnyeg kezdők számára.
Tudnivalók a PVC jógamatracokról:
Bejáratás: A gyártástechnológia miatt a vadonatúj matracok felületén egy vékony filmréteg van, ami a használat során, idővel, lekopik. Ez a réteg kezdetben még nem adja meg a végleges tapadást, ezért ezeket a szőnyegeket be kell járatni, vagyis le kell koptatni ezt a vékony réteget. Ez a gyakorlással automatikusan megtörténik. Ezen kezdeti időszak után (kb. 1-2 hét) fogja elérni a szőnyeg a maximális tapadását.
Felhívjuk figyelmed, hogy a matrac a csúszásmentes tulajdonságait csökkentheti a verejték vagy a páratartalom. A szőnyeg nem szívja magába a nedvességet, ezért célszerű a tapadás biztosításához szükség esetén letörölni a rákerülő nedvességet, vagy használj jógatörülközőt .
Tisztítás: Kézzel, enyhe mosószeres vízben moshatod maximum 30 °C-on. Kerüld a hosszabban tartó közvetlen napfényt!
Egyéb változatok:
A fahéj illóolaj remek feszültségoldó, megnyugtatja a lelket. Segíti az agyi aktivitást és javítja a memóriát. Párologtatva vagy szórófejes flakonba töltve baktérium-, vírus-, és gombaölő hatásánál fogva fertőtleníti a levegőt. Fokozhatjuk a hatást teafa, citrom, és eukaliptusz olajokkal. Masszázsolajban alkalmazva izomlazító, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő. Pattanás, akne és narancsbőr elleni kozmetikumok alkotója. Narancs illóolajjal kombinálva kiváló bőrfeszesítő akár testápolóban, akár masszázsolajban. Afrodiziákum.
Belsőleg étvágyjavító, szélhajtó, görcsoldó és féregűző hatású.
Párologtatóba: egy porcelán tálba tegyél 1 liter meleg vizet, cseppents bele 6-8 csepp illóolajat és tedd a radiátorra vagy a kályhára!
Aromalámpába: a víz tetejére cseppents 4-6 csepp illóolajat!
Fürdőolajként: a vízzel telt kádba cseppents gyerekeknek 2-3 csepp, felnőtteknek 4-6 csepp illóolajat, és vegyél egy 20 perces fürdőt!
Természetes dezodorhoz: 50 ml tisztított vagy desztillált vizet tölts egy 60 ml-es szórófejes flakonba és adj hozzá egy teáskanál szódabikarbónát és 3-5 csepp illőolajat. Jól rázd össze, és használd egészséggel.
Masszázsolajként: 50 ml növényi olajba cseppents 20 csepp illóolajat vagy illóolaj keveréket és a masszírozandó testfelületet dörzsöld be. Masszázsolajként használhatsz búzacsíra-, kukoricacsíra-, olíva-, mandula-, szezám- és szójaolajat.
Inhalálásra: fél liter forró vízre cseppents 1-2 csepp illóolajat és lélegezd be a felszálló gőzöket!
Belsőleg: Cseppents 1 maximum 2 csepp illóolajat kockacukorra, vagy egy evőkanál mézre és langyos
vízzel fogyaszd el.
Egyéb változatok:
A csomag az alábbiak 5 ml-es kiszerelését tartalmazza: doTERRA Balance™ (5 ml), levendula (5 ml), borsmenta (5 ml), teafa (5 ml), vadnarancs (5 ml), AromaTouch™ (5 ml), Deep Blue™ (5 ml), doTERRA On Guard™ (5 ml), doTERRA frakcionált kókuszolaj (115 ml), rövid útmutató és kód az AromaTouch™ és a kézi technikáról szóló hasznos videók megtekintéséhez.
AromaTouch™ keverékAz AromaTouch Masszázs keverék egy nyugtató hatású esszenciálisolaj-kompozíció, amelyet használhatsz masszázshoz vagy párologtatáshoz is. Hatékonyan oldja a feszültséget anélkül, hogy elálmosítana. Az összetevők ereje együttesen segít megnyugtatni az érzékeket, ellazítani a testet és harmonikus hangulatot teremteni.
Főbb előnyök:
Harmonizáló hatás a test teljes területén.
Tartalmaz ciprus, borsmenta, majoránna, bazsalikom, grépfrút és levendula olajokat.
Fokozza a masszázsélményt nyugtató tulajdonságaival.
Mentás, friss illatával emeli az Aroma Touch technique élményét.
Alkalmas az AromaTouch kézi technikához, támogatva az általános közérzet javítását.
Ez a kiegyensúlyozó keverék fás és friss illatával tökéletes, ha nyugalmat szeretnél vinni a napjaidba. A lucfenyő, kámforfa, tömjén, kék varádics és kék kamilla olajait ötvözve egy békés, pihentető légkört hoz létre, külsőleges használatra.
Főbb előnyök:
Az érzelmekre gyakorolt pozitív hatású esszenciális olajokkal dolgozik.
Segít kiegyensúlyozott és nyugodt lelkiállapotot elérni.
Fás, édes aromájával békés hangulatot teremt.
Ez a keverék növényi kivonatokkal és esszenciális olajokkal kombinált összetétele révén hűsíti és megnyugtatja az izmokat és ízületeket. Ideális választás lehet sportolás után, vagy bármilyen masszázs részeként.
Főbb előnyök:
Továbbfejlesztett formula, igazolt hatékonysággal.
Tartalmaz Copaiba olajat és természetesen magas kámfortartalmú rozmaringot.
Nyugtatja az ízületeket, hűsíti az izmokat.
Bőrön alkalmazva hűsítő, enyhítő hatást fejt ki.
Az egyik legsokoldalúbb és legnépszerűbb dōTERRA olaj, amely híres nyugtató és bőrnyugtató hatásairól. Kozmetikai és aromaterápiás használatra is ideális.
Főbb előnyök:
Nyugtatja a bőrt, elősegíti annak tisztaságát.
Pihentető aromájával segít ellazulni.
Ősi idők óta ismert és használt olaj.
Ez a népszerű dōTERRA keverék nélkülözhetetlen otthonodban! Jótékony hatásai mellett meleg, fűszeres-citrusos ízt és aromát ad italoknak, desszerteknek.
Főbb előnyök:
Felemelő és energizáló hatású aroma.
Használható forró italokhoz és édességekhez is.
Ez az egyik legismertebb dōTERRA olaj. Frissítő és mentás karakterével ideális ízesítő és szájápolási kiegészítő.
Főbb előnyök:
Hűsítő, friss ízű – ideális italokba, desszertekbe.
Fogkrémekben, rágókban is használják szájhigiéniás célra.
Kiváló tisztító és bőrnyugtató hatású olaj, amit gyakran alkalmaznak bőrhibák, irritációk enyhítésére.
Főbb előnyök:
Tisztító hatású, bőr- és hajápoláshoz is ideális.
Enyhíti az alkalmi bőrirritációkat.
A héjból hidegen sajtolt olaj frissítő és tisztító hatású. Nagyszerű kiegészítő szépségápoláshoz, energizáló illatával pozitív légkört teremt.
Főbb előnyök:
Élénkítő aroma, frissítő illatélmény.
Kiváló kiegészítője a bőrápolási rutinodnak.
Ez a könnyen felszívódó hordozóolaj remek választás az esszenciális olajok bőrön való alkalmazásához. Nem hagy zsíros nyomot, és nem tömíti el a pórusokat.
Főbb előnyök:
Gyorsan beszívódik, nyugtatja a száraz bőrt.
Tökéletes alap az olajok keveréséhez.
Selymes bőrérzetet biztosít, foltmentes használat mellett.
A hengerpárna pamutból készült, nyomtatott pamut levehető huzatból és tönkölyhéjjal teli belsőből áll, amely könnyű, mégis stabil tartást ad. Ergonomikus, lekerekített formája alkalmazkodik a test vonalaihoz, így igazán kényelmes használatot nyújt.
A cipzáras huzat levehető és 30°C-on mosógépben mosható. A belső huzat szintén cipzárral záródik, így a töltet mennyisége igény szerint beállítható. A kivett töltetet hűvös és száraz helyen tárolhatod későbbi felhasználásig, a tároláshoz zárható edény használatát javasoljuk. A bevarrt hordozópánt megkönnyíti a párna szállítását.
Anyag: pamut
A párna csak huzattal együtt rendelhető!
Egyéb változatok:
Használata:
Párologtatás: Cseppents három vagy négy cseppet egy tetszőleges párologtatóba.
Belsőleg: Hígíts fel egy csepp olajat 120 ml folyadékban.
Külsőleges alkalmazás: Vigyél fel belőle egy-két cseppet a kívánt területre. A bőrérzékenység minimálisra csökkentése érdekében hígítsd hordozóolajjal.
Figyelmeztetés!
Bővebben az illóolajokról és hatásaikról ide kattintva olvashatsz. :)
Hogyan használjuk az esszenciális olajokat biztonsággal?
További aromás felhasználás az esszenciális olajoknak
Helyi felhasználás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, van több módszer is, amivel javítható a felszívódás. Egy könnyed masszázs javítja a vérkeringést az érintett területen, cserébe gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak. Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást különösen a száraz, vagy pihés bőrfelületen segít hidratálni a bőrt és lassítani az olaj párolgását.
A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal, vagy érzékeny bőr esetén, javasoljuk, hogy használj hordozó olajat (mint például kókuszolaj), hogy feloldja az erősebb olajokat, amikor első alkalommal használod. A javasolt oldási arány tipikusan egy csepp esszenciális olaj három csepp hordozó olajhoz.
Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett. Kezdd a legkisebb adaggal (1-2 csepp). A helyi alkalmazást ismételd 4-6 óránként szükség szerint. Mivel mindenki egyedi a dózis egyénenként változó a méret, életkor és az általános egészségi állapot szerint.
Hol használjuk?
További hatékony módok a helyi alkalmazásra
Elkerülendő érzékeny területek
Belsőleg
A megfelelő címkén szereplő adagot és más professzionális útmutatókat szigorúan be kell tartani a mérgezés elkerülése érdekében.
Tápanyagértékek | 100 ml |
Energiatartalom (kj/kcal) | 1649 / 394 |
Zsír (g) | < 0,1 |
Telített zsírsavak (g) | < 0,05 |
Szénhidrát (g) | 98 |
|
1,36 |
Fehérje (g) | <0,1 |
Konyhasó (g) | <0,1 |
Egyéb változatok:
Ez az extra vastag és kényelmes bárány jóga szőnyeg egy nagyon puha és jól szigetelt alapot nyújt, bármely ülő és fekvő gyakorlatokhoz is.
A csúszásmentes alsó rész 50%-ban természetes gumi, 18% PU és 32% akril gyanta keveréke, mely tartós használat esetén is elősegíti a szőnyeg eredeti állapotának megőrzését.
Báránygyapjú természetes anyag kivételes tulajdonságokkal, öntisztító és szennyeződés-álló, valamint az eredendően tűzálló. Báránygyapjú egy megújuló energiaforrás, és a nyírás természetes és emberi folyamat, amely nem károsítja a juhokat.
Kezelése: Csak kézzel mosható max. 30 fokos vízben. Alacsony fordulaton centrifugázható.
Egy tipp! Ehhez a modellhez fejlesztették ki a SURYA 75 szőnyegtartó zsákot, mely remek lakhelye lehet jógaszőnyegednek.
Egyéb változatok:
Egyéb változatok:
Gertrud Hirschi könyvéből megtudhatjuk, hogy - mik is azok a mudrák, és miben rejlik csodálatos hatásuk, nbsp;- hogyan használhatjuk ezeket az egyszerű kis gyakorlatokat a betegségek és lelki problémák megelőzésére és gyógyítására, - hogyan segíthetjük elő velük spirituális fejlődésünket, - hogyan erősíthetjük hatásukat légzéssel, megerősítésekkel, vizualizációval, gyógynövényekkel, táplálkozással, zenével és színekkel. A szerző bátorító, közvetlen stílusa megkönnyíti a gyakorlatok elsajátítását, és ösztönöz kipróbálásukra.
Egyéb változatok:
A Manduka X jógaszőnyeget a tervezésnek köszönhetően széleskörűen használhatod. Body art, Deep work, Cross fit, és a dinamikus jóga irányzatok gyakorlásához is tökéletes társ lehet.
Kezelése: A matracot oldószer-mentes háztartási tisztítóval és egy nedves ruhával vagy szivaccsal tudod megtisztítani.
Egyéb változatok:
Egyéb változatok:
Egyéb változatok:
A KiroMED Zéta gravitációs padot orvostechnikai eszközként regisztrálták. A fejlesztések miatt a KiroMED Zéta padot már hason fekve is lehet használni. 5 év gyártói garanciával, INGYENES házhozszállítással. SZÉP kártyára vagy önkéntes egészségpénztári finanszírozásban is megvásárolhatod, ezt kérjük előre jelezd a megjegyzés rovatban, vagy vedd fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsoltatot.
Figyelem! A gerincnyújtó padot a kizárólagos forgalmazó cég fogja kiszámlázni és kiszállítani a saját szállítójával. A megrendelés leadását követően az ügyfélszolgálat felveszi Önnel a kapcsolatot!
KiroMed Zéta gerincnyújtó pad SPECIÁLIS GERINCNYÚJTÓ ORVOSI ESZKÖZ, MELY HATÁSÁT A GERINC ÍZÜLETEINEK KÍMÉLETES HÚZÁSA RÉVÉN FEJTI KI.
Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) Orvostechnikai Főosztálya a KiroMED Zéta gravitációs padot orvostechnikai eszközként regisztrálta (HU/CA01/41133/14).
A KiroMED Zéta a legerősebb acélvázas fix pad, mely
A fejlesztések miatt a KiroMED Zéta padot már hason fekve is lehet használni: A hason fekve történő nyújtás kifejezetten ajánlott azoknak, akiknél porckorongsérv alakult ki, vagy kimondottan a deréktájéki szakaszon vannak állandó fájdalmai. Ajánlott lumbágóban, isiászban szenvedőknek is. Hason fekve a csípőcsont jobban kiemeli a deréktáji szakaszt, így ha a csípőkörnyéki izomzat túlságosan letapadt, akkor kimondottan ajánlott a nyújtás hason fekve.
KiroGYM komplex gerincterápiás programmal: A KiroGYM tornával maximalizáljuk a pad hatékonyságát. Ezzel garantáltan gyorsabb eredményeket érhetsz el, újra élvezheted a fájdalommentes mozgás örömét.
Gyógytornász állította össze és tanítja meg a helyes kivitelezését. A padon nyújtunk, erősítünk háton és hason egyaránt kezdő és haladó szinten is.
A KiroMED orvostechnikai padok használatához minden vásárlónk megkapja ezt a speciális,
otthoni kezelést nyújtó videó sorozatot.
Milyen problémák esetében javasolhatjuk a használatát? Elsősorban porckorongsérvek, isiász, lumbágó, csigolyaelcsúszás, gerincferdülés, csípő panaszok, izomrövidülés műtét nélküli gyógykezelésére, valamint ezeknek a betegségeknek a megelőzésére szolgál. Segítségével megállíthatóak azok a degeneratív folyamatok, melyek a gerinc leépülését okozzák.
Orvostechnikai eszköz minősítéssel rendelkező fix acélvázas gravitációs gerincnyújtó pad.
A fejlesztéseknek köszönhetően megnövelt teherbírással és élettartammal rendelkezik.
A folyamatos terhelést könnyedén viseli, forgó alkatrészei nem kopnak el, erős görgőcsapágy
biztosítja a minőségi működést.
Állítható, igény szerint kivehető fejtámlával, stabilabb és kényelmesebb fekvőfelülettel
rendelkezik, ezért nem válik kényelmetlenné a nyújtás közben. A bokánál csapos
reteszeléssel rögzíthető lábbefogó szerkezet biztosítja a biztonságos terápiás kezelést.
Lánccal rögzíthető dőlésszög, melynek előnye, hogy nagyon finoman lehet hangolni a
végállást. A lánc stabilan biztosítja azt is, hogy nyújtás közben a kívántnál lejjebb ne billenjen, így teljes
biztonságérzetet ad a kezelés alatt.
A KiroMED Zéta használata: https://www.youtube.com/watch?v=gAdyYPfAm0o
Kategóriájában az egyetlen védjegy oltalom alatt álló mechanikus orvostechnikai eszköz,
mely otthoni alkalmazásra is javasolt.
Az összeszerelés megkönnyítéséhez videót biztosítunk, melyben lépésről, lépésre mutatjuk a folyamatot.
A KiroMED Zéta orvostechnikai eszköz minősítéssel rendelkező gerincnyújtó pad, így a
KiroMED Zéta gerincnyújtó padot
- önkéntes egészségpénztári finanszírozásban is megvásárolhatod
- vállalkozások, cégek elszámolhatják munkahelyi egészségmegőrző eszközként
- SZÉP kártyával is fizethetsz.
MŰSZAKI ADATOK
Testmagasság: 147 – 198 cm
Terhelhetőség: max. 150 kg
Alapterület: 76 x 116 cm
Magasság: 140 cm
Szállítási méret (csomagolva): 129 x 63,5 x 20,5 cm
Súly: 29 kg
A szállítás ingyenes!
Az orvostechnikai minősítéssel rendelkező KiroMED Zéta gerincnyújtó padra kiemelkedő, 5 év gyártói garancia.
Forgalmazza és a terméket kiszállítja: KiroMED Kft.
FONTOS! A rendelés leadását követően ügyfélszolgálat felveszi Veled a kapcsolatot és egyeztet a termék kiszállítási idejéről. Amíg ez nem történik meg, kérünk ne fizess.
Egyéb változatok:
A speciálisan kialakított bordázott szerkezet mélyreható masszázst biztosít, amely aktiválja a talp reflexzónáit, segítve az egész test ellazulását.
A 100%-ban természetes fából készült masszírozó henger nemcsak környezetbarát, hanem strapabíró és hosszú élettartamú is. Ideális mindennapi használatra, akár otthon, irodában vagy edzés után, hogy felfrissítse a fáradt és megterhelt lábakat.
Főbb jellemzők:
✔ 100%-ban természetes fa – Környezetbarát, tartós és antibakteriális anyag.
✔ Hatékony talpmasszázs – Enyhíti a feszültséget és serkenti a vérkeringést.
✔ Reflexzónák stimulálása – Segíthet csökkenteni a stresszt és javítani a közérzetet.
✔ Ergonomikus kialakítás – Kényelmes használat, akár cipő nélkül, akár vékony zokniban.
✔ Kompakt és hordozható – Könnyen magaddal viheted az irodába, utazáshoz vagy edzés után.
Használati tippek:
-Helyezd a hengert a földre, és lassan gördítsd rajta a talpad előre-hátra néhány percig.
-A masszázs intenzitását növelheted, ha enyhén ránehezedel a lábaddal.
-Mindennapi használatra ajánlott, különösen hosszú állómunka vagy sportolás után.
-Extra relaxációhoz használhatod egy természetes masszázsolajjal vagy illóolajjal kombinálva.
Kényeztesd a lábaidat ezzel a természetes fából készült talpmasszírozó hengerrel, és élvezd a frissítő, fájdalomcsillapító hatást minden nap!
Az új Kurma Grip Lite könnyebb verziója a korábbi Sadhana Pro Lite szőnyegnek és ugyanazt a Kurma-minőséget képviseli, mely már a 90-es évektől kezdve jelen van a felső kategóriás jógaszőnyegek világában.
A rendkívül csúszásmentes, finoman textúrázott felületének köszönhetően egyszerre biztosít az álló ászanákhoz stabilitást és a fekvő pózokhoz nélkülözhetetlen kényelmet. Akár a fejenállás, akár a vállállás jógatakaró nélkül is gyakorolható ezen a szőnyegen.
Tárolás: Javasoljuk, hogy a tároláshoz a Kurma Grip szőnyeget úgy tekerd össze, hogy a felső oldal (szövet-szerű felület) kifelé nézzen. Ezáltal a használat, gyakorlás során a sarkok nem fognak elválni a talajról.
Kezelése: Az első használat előtt érdemes áttörölni nedves ronggyal vagy bio szappannal, hogy a gyártás során a szőnyegen keletkezett filmrétegeket eltávolítsuk. A matracot oldószer-mentes háztartási tisztítóval és egy nedves ruhával vagy szivaccsal tudod megtisztítani a gyakorlásokat követően. Ne tedd mosógépbe, vagy szárítóba. Kiterítve hagyd megszáradni.
Egyéb változatok:
Az eukaliptuszolajról ismert, hogy számos légúti megbetegedést kezel. Antibakteriális, gyulladáscsökkentő, gombaellenes és vírusellenes tulajdonságokkal rendelkezik. Belégzése megnyugtatja az irritált nyálkahártyát. Nagyon jellegzetes és nyugtató aromája csillapítja a garat nyálkahártya gyulladását és gyengéden tágítja az ereket, megkönnyítve a több oxigén eljutását a tüdőbe. Az eukaliptuszolaj kellemes, frissítő illatú, ennek köszönhetően serkenti az agy munkáját és csökkenti a fáradtságot.Figyelem: Az illóolajat csak masszázs alapolajjal hígítva szabad használni. Szembe kerülése esetén bő vízzel ki kell mosni. Gyermekektől elzárva tartandó. Ne használja közvetlenül a bőrön. Az olaj első használata előtt allergiás bőrtesztet kell végezni. Szorosan zárt edényben, hűvös és sötét helyen tárolja. Kizárólag külsőleges alkalmazásra. Összetétel: 100% eukaliptusz illóolaj
Mangóolaj - segít visszanyerni az elme egyensúlyát, felfrissíti a szobát, támogatja a harmonikus légkört. Damaszt rózsaolaj - finom és édes virágillatú; hagyományosan az aromaterápiában használják a fejfájás enyhítésére, eltávolítja a szorongást. A meleg viasz használható a test masszírozására. Levendula olaj - nyugtatja és támogatja az elme regenerálódását, megkönnyíti az elalvást Damaszt rózsaolaj - finom és édes virágillatú; hagyományosan az aromaterápiában használják a fejfájás enyhítésére, eltávolítja a szorongást. A meleg viasz használható a test masszírozására. A termék tulajdonságai: Égési idő: körülbelül 60 óra Összetevők: szójaviasz, természetes Sattva illóolajok, fa kanóc, üvegedény, fából készült fedél, jutazsák. A gyertyák gyártásakor csak a legmagasabb minőségű alapanyagokat használjuk. Nem használunk szintetikus és káros adalékanyagokat, színezékeket, stabilizátorokat vagy illatanyagokat. Ez tiszta szójaviasz Sattva illóolajokkal, egy fából készült kanóc, amely egyenletesen ég és nem füstöl. Gyertya égetése A gyertya teljes potenciáljának kihasználásához mindig égesse legalább addig, amíg a viasz teljesen fel nem olvad. Amikor csak egy pillanatra meggyújtjuk, alagút keletkezik a kanóc mentén, és a tartály oldalán lévő viasz nem olvad el. Fontos óvintézkedések Helyezze a gyertyát egyenletes, hőálló felületre, távol a tüzet okozó tárgyaktól. A gyertyát felügyelet mellett használja, soha ne hagyja gyermek vagy állat közelében. Győződjön meg arról, hogy nincs huzat a szobában.
Egyéb változatok: