Általában a bőrünk védelméről a nyári kánikulában gondoskodunk, amikor a legnagyobb az UV-sugárzás. Pedig már a tavaszi napsütésben is érdemes odafigyelni a bőrünkre, hiszen ahogy mondani szokták, ilyenkor már „csalóka” tud lenni a napfény.

Miért kell az UV-sugárzásra odafigyelni?

A nyári strandszezonban elég akár néhány perc is ahhoz, hogy ha a déli órákban a napon tartózkodsz, akkor a bőrödön akár maradandó nyomai is lehetnek a figyelmetlenségednek. Tavasszal természetesen más a helyzet, de főleg az első napos napokon nem árt a fokozott figyelem, hiszen ilyenkor a bőrünk még nem szokott hozzá az új helyzethez, vagyis ahhoz, hogy ismét jelentősebb mennyiségű napfénnyel találkozzon. Az UV sugárzás pedig „ilyenkor sem alszik”.

  • Az UV-sugárzás alaposan roncsolja a kollagén rostokat, amely nemcsak bőrelváltozásokat eredményezhet, de hozzájárulhat a ráncok kialakulásához is
  • az UV-sugárzás melanoma, illetve pigment és öregedési foltok kialakulásához vezethet
  • az UV-sugárzás hozzájárulhat a bőr idő előtti öregedéséhez azzal, hogy szabadgyököket szabadít fel.

Természetesen senkit nem szeretnénk megijeszteni, de legfőképpen nem szeretnénk, ha bárkinek is elmenne a kedve a szabadtéri mozgásoktól, a lényeg azonban az, hogy nem árt odafigyelni a bőrünk védelmére már az első tavaszi napokon sem.

Hogyan védhetjük meg bőrünket a napfény okozta káros hatásoktól?

Kétféle fényvédőt különböztetünk meg egymástól. Vannak a kémiai és a fizikai fényvédők. A kémiai fényvédőkre az a jellemző, hogy nem a bőr felszínén, hanem a bőrbe behatolva fejtik ki hatásukat, míg a fizikai fényvédők egyfajta gátat képeznek az UV-sugaraknak a bőr felszínén. Ezekre a fényvédőkre leginkább az a jellemző, hogy vastagabb réteget képeznek a testünkön.